Hirdetés

Még mindig itt tartunk jelenleg...

Buta emberek mindig is voltak, vannak, és lesznek, ezt el kell fogadni, senki sem születik okosnak, vagy nem vállnak azzá. Illetve vannak a nagyon buta emberek, amit egyesek g**i buta embernek neveznek, ilyet pl. szeretet fővárosunkban is lehet látni, általában a szegény és/vagy idős rétegből vannak, de persze lehetnek okos idősek és mély buta fiatalok is. Utóbbira tudok példát mondani. Vonaton utaztunk (a Putyin bosszúján) a Nyugati tér felé és a fiatal srác nem tudta hogyan kell bezárni a mosdó ajtót, kéz magasságában van 2 gomb (egyikkel nyit/zár, a másikkal reteszeli), mondjuk, hogy az alsó gombot nyomja meg, erre a földön lévő s.o.s gombot nyomta meg, nála meg is látszik, hogy igazából csak a gyes miatt létezik.

Na de ennyit a példából. Ha egy programot kézzel töröljük, amit installerrel raktuk fel, abból sok jó nem születhet, ugyanis a telepítő nem csak a fájlokat bontja ki a megadott helyre, hanem bizony a regisztrációs adatbázisba is írogat. No már most ha fájlokat töröljük, akkor a hivatkozások az adatbázisban megmaradnak, amik ha a kézzel törölt programot akarják előhívni, akkor bizony hibákat fog dobálni, és ilyenkor jön az, hogy "fos a gép/ a Windows / stb...!" Minden esetben meg kell keresni az interneten, hogy hogyan kell eltávolítani szabályosan, mert akkor nem lesz gond. Portable (hordozható) programok esetében nem áll fenn a probléma, így ebben az esetben nyugodtan kézzel is le lehet törölni.

Honor router 3 frissítése, de trükkösen

Be szeretném mutatni, hogy hogyan lehet a Honor router 3-at frissíteni újabbra, mint amit a Huawei szerver felkínál. De felhívnám a figyelmet, hogy mindenki a saját felelősségére végezze el, nálam egyikkel sem volt gond.

Még mielőtt mindenki jönne, hogy "már nem is Huawei-é a Honor", ez még abból a korból származott, mikor még nem volt eladva a márkanév. Viszont ennek köszönhetően működőképes az, amit most le fogok írni.

Tehát kezdjük az elején. a Honor router az nem más, mint a Huawei AX3 kistestvére, ami azt jelenti, hogy ugyanazokkal van ellátva, csak ki van kapcsolva 1-2 funkció. Ennek következtében olcsóbb is (volt), és kevesebbet is tudott. Ez abból is látszódott, hogy a Honornál 10.0.5.26-ig jutott el a verzió, tehát nem mai, míg a Huawei-nél már a 11-es verziót is átlépték. És hogy miért fontos a frissítés, nos azért, mert időközben megjelentek sérülékenységek, amiket már nem javítottak, pedig ez igen nagy baj, no meg 1-2 újabb funkciót is tudhat. Tehát kezdjünk az elejénél.

2025 a PC-s szemétdombok éve lesz?

Köztudott, hogy 2025 nyarán megszűnik a Windows 10 támogatása, és már csak Windows 11-et lehet használni. Természetesen jelenleg is ki lehet játszani a korlátozást, de a Microsoft már ígérte, hogy keresztbe tesz ennek is, ennek pedig hamar elérhetetlen rendszer lesz a vége. Nem is csoda, hiszen a Microsoft és az Intel hátsó egyezményt kötve nem is érdekük, hogy sokan régi rendszert használjanak, hiszen így nem jön pénz az Intelhez, cserébe jól optimalizálja az Intel alá a rendszert. Az AMD támogatását csak úgy berakták, nehogy kiderüljön. Viszont felhasználók oldaláról 3 verzió lehetséges:

1. Valóban kidobják a gépüket, mert az mondják, hogy használhatatlan (na ők tévednek a legjobban, ezt majd mindjárt kiderül, hogy miért)

2. A W10 támogatás után is használják, ami akkor még nem nagy gond, de idő haladtával már nem javasolt, ugyanis akkor már nem lesznek biztosítva a legújabb fenyegetések ellen (nem, nem elég egy vírusirtó, azokat nem tudja kivédeni)

Karácsonyi hangulat... de másképp

Ha azt mondom, hogy Karácsony, akkor mindenkinek a meghitt ünnepek jutnak az eszünkbe, akik a családdal, vagy a gyerekükkel ünnepelnek. Viszont vannak olyanok, akik sajnos nem tehetik meg. Van aki annyira szegények, hogy nem tudják meg ünnepelni, vagy mert nincs párjuk, így konkrétan egyedül töltik az év végét. Az utóbbit lehet még megfejelni, ha már kis gyerekükkel ünnepelnek, ami szép és jó, csak megosztják különböző oldalon. És ezzel mi is a baj? Az, hogy vannak olyanok (mint én), akik nem hogy párjuk, de még gyerekük sincsen, és ez bizony ilyenkor a legrosszabb, mivel úgy érezhetjük, hogy senkinek sem kellünk, és ez elég frusztráló tud lenni. A statisztikák alapján ilyenkor történik a legtöbb öngyilkosság is sajnálatos módon.

Hogyan védekezhetünk ez ellen?

Még régen volt egy plugin a Chrome-ra, ami bár igaz 4D-s képeknél működött, de az algoritmus szerint ha érzékelte a képet, akkor egy cicás vagy kutyás képet rakott a helyére. Csak hogy ezt valamilyen indokkal törölték, pedig szerintem egy nagyon jó kiegészítő volt. Viszont a Facebookon erre is van megoldás. Ha tudjuk, hogy valakinek van, vagy lesz, akkor egyszerűen csak kövessük ki az adott illetőt, és hogy miért jó? Mert attól, hogy ki követed, attól még ismerősök lesztek, viszont nem kaptok képet a gyerekről (meg másról sem). Mind a böngészőben, mind pedig a mobil alkalmazásban ugyanúgy működik, tehát:
1. menjetek fel az ismerősötök oldalára
2. az ismerősök gombra rákattintva nyomjátok meg a "Követés leállítása" gombra

Amikor nehezen lehet bedugni az USB-C kábelt a telefonba, avagy itt a megoldás

Már több mint másfél éve van meg a Samsung Galaxy S8 telefonom, amin már az újabb fajta csatlakozó van rajta, méghozzá az USB-C. Ennek az a előnye, hogy tök mindegy, hogy hogyan dugod be a kábelt, mert mindkét irányból tökéletesen bele fog menni, és ugyanúgy fogja tölteni. A baj ott kezdődik, amikor már nehezebben lehet beledugni, illetve amint kezünkbe vesszük a telefont, akkor konkrétan kiesik a kábel. Sokan kábel cserével próbálják megoldani, de nem sok sikerük lesz. A hiba oka pedig nem más, mint a csatlakozó kialakítása miatt nem csak a kábel megy könnyebben, hanem bizony a piszok, elsősorban a por is könnyebben belejut, így emiatt a csatlakozó nem tud végigmenni, így minden további nélkül ki tud esni. Hogy honnan tudjuk, hogy ez a baja? Nos ha a következőket vesszük észre:
- Könnyen kicsúszik a kábel
- gyorstöltés helyett normál, vagy ami még rosszabb, lassú töltésbe kapcsol (Samsungnál ez van)
- be van dugva, de nem érintkezik, így nincs is töltés.

Szégyeld magad, ha nem szülsz 2 gyereket!

Minap jelent meg egy videó, ahol egy kb. 30-40 éves asszony lecseszi azokat, akik bármilyen okból nem szülnek gyereket. Pontosan erről a videóról lenne szó.

Tehát nézzük csak szép sorban a kifogásokat:
-"Jó-e a házasság?" Nos ez egy szép dolog, de nem egy papírtól lesz gyerek (ugyanúgy mint ahogy az autók sem jogsival mennek. :D )
-"Elmúltam 30, de inkább otthon lennék és buliznák egy kicsit?" Szerintem az, hogy ki hogyan él, az mindenki maga döntse el, no meg lakást hitel nélkül vásárolni konkrétan lehetetlen, no meg ha nincs valakije, akkor mégis hova menjen?
-"Nem vállalsz gyereket, mert sok a gond?" Ha olyan anyagi körülmények, illetve olyan környezetben élnek, akkor bizony gond lehet a gyerek, és ameddig nincs meg az alap, addig gyerek sem lehet.
-"Félek, hogy nem tudok megadni mindent neki?" Az jobb, ha mindenből alig kap (és itt az élelmiszerre is gondolok).
-"Nem attól félsz, hogy nem tudsz mindent megadni magadnak?" Magyarul én egy szemét köcsög önző állat vagyok, mert nem akarok gyereket.
-"Úgy vélem, hogy rendben van, hogy mások gyermekei kitermelik a nyugdíjamat?" Habár valós probléma, de demagóg szöveg, mivel ez nemzetközi probléma, tehát nem csak nálunk van ez (pl. Japán).
-"Gondoltál-e hogy egyszer megöregszel, és kiszolgáltatott leszek?" Nem mondod, ezt még nem tudtam, amúgy meg az a kiszolgáltatott, aki hagyja is magát.
-"Magyar vagyok, de külföldre megyek" Azért a munkáért, ahol többet adnak, nyilván oda megy, mert ott jobban meg lehet élni, no meg jobbak a feltételek egy gyerekhez (ja bocs, kettőhöz).
-"Itt lenne szükségünk rá, de inkább elmész" Fenti ok, + ha itt ha a minimál bér nettó 250k lenne, akkor már nagyjából már meg lehetne élni, és még lehetne egy, bocs kettő gyerek.
-" Jobban kedvelem az állatokat, és nem zavar az abortusz?" Képzeld nem, és ez is olyan dolog, amit mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy akarja-e vagy sem.
-"Zavar a migránsok jelenléte?" Legalább tudják, hogy mi a probléma és a megoldás, de sajnos az alapot nem adják hozzá, anélkül pedig nagyon nehéz lesz.
-"Régi Magyar hőseink munkája hiába való volt, ha a kényelem oltárán feláldoztuk magunkat, és ha nincs két gyerek, akkor szégyelljük magunkat." Mondom alap nélkül nem fog menni, no meg vannak még olyan emberek, akik szintén tönkre teszik az országot, csak gazdagok, és egy Duna parti épületben gyűlnek össze.

10 érdekes tény rólam, amit tudnod kell

Úgy gondoltam, hogy mivel hamarosan egy nagy esemény fog bekövetkezni, így leírom azokat a tényeket, amik rám jellemzők, illetve a gondolkodás módomban is bepillantást nyerhetsz, tehát kezdjük:

1. Habár már megvan a PlayIT jegyem (Budapestiben, ráadásul a Collectors jegyem, mert miért ne), de mire eljön a rendezvény napja, már a 3. tizedben fogok élni.
2. Nem szeretem, ha bele szólnak abban, hogy mit csináljak a testemmel, mert az az én dolgom, hogy mit teszek vele, és ezt senkinek sem hagyom, hogy beleszóljanak, még a család tagoknak sem.
3. Utolsó párkapcsolatom 10 éve volt (20 évesen), így habár voltak próbálkozások, de sajnos nekem kimaradtak azok a pillanatok, amik másoknak alapdolognak számít...
4. ...Ellenben velük szemben rengeteg szabadsággal rendelkeztem, így azt csinálhattam, amit akartam anélkül, hogy beleszóltak, vagy alkalmazkodnom kellett volna.
5. Habár nem sok párkapcsolatom volt, és abból is a leghosszabb 3 hónapig tartott, sokan imádtak beleszólni ez ügyben. Középiskolában, továbbképzésen, munkahelyen, illetve az ismerősök is sokszor próbáltak "tanácsot adni". Nos úgy voltam vele, hogy nem az ő dolguk, így ne is szóljanak bele a dolgomba, igaz végig hallgattam, de csesztem megfogadni őket.
6. Valahogy jobban kedvelem az egyedüllétet (pl. kirándulást, utazást), bár ha valahova elhívnak, akkor szívesen elmegyek.
7. Egyetlen gyenge pontom van, az önbizalom, így emiatt a párkeresés is rohadt nehézzé válik. Bár ha lecsúszik néhány pohár alkohol, akkor részben ez a probléma is elhárul, de csak részben.
8. Kedvenc tevékenységem a pc-s játékokkal szórakozni (vagy Youtube-n nézelődni), azonban ezt sem lehet mindig csinálni, így ha van valamilyen rendezvény (Etyeki Piknik, Mondocon, PlayIT), akkor azokra elmegyek, legalább ott talán meg tudok ismerni néhány emberkét.
9. Kedvenc szabadidős tevékenységem a gyaloglás (a kirándulás is ennek számít), az utazás, illetve a kerékpározás (ha egyszer végre jól karban lenne tartva).
10. Nagyon szeretek új ízeket kipróbálni, így kedveltem meg a Sushit is.
+1.Az emberekkel általában kedves, és segítőkész szoktam lenni (bár visszafele sajnos nem mindig így kapom vissza).
+2. Habár tök jól érzem magam, hogy szabad vagyok, de ha látok kézen fogva párokat, akkor azért valahol mégis csak szomorú leszek, de utána rájövök, hogy mivel nincs párom, így szabadabban tevékenykedhetek, ezáltal azt csinálhatok, amit akarok anélkül, hogy bárkihez is igazodnom kellene (mondjuk ha valaki jönne, és akarná, akkor nem ellenkeznék).

Alaplap és proci csere Windows újratelepítés nélkül.

Már körülbelül 1 hónapja, hogy váltottam, nem is kicsit. Korábban egy AMD alaplapom volt, amin egy rejtélyes hiba miatt random időnként újraindult, mintha restartoltam volna. Ezért bevásároltam egy kicsit. Leírom, hogy mit mire cseréltem:

ASRock FM2A88 Extreme 4+ --> Asus TUF Z270 Mark 2
A10 5800K --> I5 7600K
2*4 GB DDR3 1600 --> 1*8 GB DDR4 2400 (majd itt lesz bővítés)

Illetve egy hűtőt is vettem, mivel a procihoz alapból nem jár.

Miután nagy nehezen összeraktam az új gépet (a lemezek illetve a többi hardver megmaradt). Bekapcsoltam, majd jött egy figyelmeztetés, hogy semmi sincs beállítva (ugye ez az első indítás), majd másodjára bejön a Windows töltőképernyője majd mikor a betöltésnél el kezd dolgozni, kiírja, hogy hardverváltozások keresése vagy valami ilyesmi. És bejött a Windows. Persze egy kicsit akadozva éreztem, így az eszközkezelőben a rejtett eszközök megjelenítése után már lehet is törölni a régi drivereket. Vicces ilyenkor látni a jelenlegi, illetve a régi processzor driverét, csak kár, hogy kép nem készült. Nos miután végeztünk, azt hihetnénk, hogy a végénél járunk, csak van egy kis bökkenő. Méghozzá, hogy egyes alkalmazások valami miatt még mindig akadva működik, Erre a legjobb példa a League of Legends, ahol maga a játék 60 fps-el fut, de ha mozgatom a kamerát, akkor drasztikusan lecsökken, és ez ellen a videokártya driver újratelepítése sem segít (R7 360). Egészen mostanáig így nem ment, míg rájöttem, hogy mi a megoldás erre a problémára. Nemes egyszerűséggel önmagára kell frissíteni a Windows-t. Vagyis a Windows megmarad, a verziószáma nem változik, de valami miatt tökéletesen fog működni, így már sehol sem fog akadni. Tehát ha valaki kulcsfontosságú hardver csere után akadásokat tapasztal, az megpróbálhatja ezt. Így elmondhatom, hogy már 3 éve nem raktam újra a rendszeremet, és még mindig úgy működik, mint újkorában, ja és W8-al kezdte, de most már W10 van rajta.

Re: Vodafone Eu Roaming. Csak ki ne menj az EU-ból!!

Természetesen megint egy olyan bejegyzés, amihez nem lehet hozzászólni. Egy-két szösszenet az egészhez:
Utána néztem, és sajnos a Voda magától engedi a nem EU-s országokban az internetet, ami igen nagy gond. A Telekom ebben az esetben csak egy oldalra engedi, amin el lehet indítani az internet használatot, valamint eme oldal látogatása díjmentes. A Telenornál nem tudom, hogy hogyan működik.

A másik hogy kedves delikvens elfelejtette, hogy kimegy az EU-ból, így megint a tipikus magyar mentalitás érvényesül, miszerint tök mindegy, hogy ki a hibás, mindig a másik a hülye (szolgáltató).

Ennyi lenne a gondolatom.

Acer Aspire 5732Z + Intel Core 2 Extreme X9100

Igen jól látjátok, valóban ez a tervem, ugyanis a jelenlegi T4400-es CPU már kevés a mai világban. Pl. a Youtube videókat már a sima HD-ben sem tudja tökéletesen lejátszani. Remélem, hogy a csere után már menni fognak a videók. Hogy miben tud többet:
2.2GHz --> 3.06Ghz
800 FSB --> 1066 FSB (igaz alapból DDR3-as memóriák vannak benne, de ez ne zavarjon :D )
1 MB L2 Cache (magonként 0,5 MB) --> 6 MB (magonként 3MB)
TDP 33W --> 44W

Habár egyetlen hátulütője a TDP értéke, de úgy gondolom, hogy e kismértékű emelés nem lehet nagy probléma. Valamint maga a proci 2700 Ft-ba került Kínából, ami tökre megérte.

Természetesen majd szeretnék tesztet csinálni, hogy mennyit is javult a rendszer.