Hirdetés

10 érdekes tény rólam, amit tudnod kell

Úgy gondoltam, hogy mivel hamarosan egy nagy esemény fog bekövetkezni, így leírom azokat a tényeket, amik rám jellemzők, illetve a gondolkodás módomban is bepillantást nyerhetsz, tehát kezdjük:

1. Habár már megvan a PlayIT jegyem (Budapestiben, ráadásul a Collectors jegyem, mert miért ne), de mire eljön a rendezvény napja, már a 3. tizedben fogok élni.
2. Nem szeretem, ha bele szólnak abban, hogy mit csináljak a testemmel, mert az az én dolgom, hogy mit teszek vele, és ezt senkinek sem hagyom, hogy beleszóljanak, még a család tagoknak sem.
3. Utolsó párkapcsolatom 10 éve volt (20 évesen), így habár voltak próbálkozások, de sajnos nekem kimaradtak azok a pillanatok, amik másoknak alapdolognak számít...
4. ...Ellenben velük szemben rengeteg szabadsággal rendelkeztem, így azt csinálhattam, amit akartam anélkül, hogy beleszóltak, vagy alkalmazkodnom kellett volna.
5. Habár nem sok párkapcsolatom volt, és abból is a leghosszabb 3 hónapig tartott, sokan imádtak beleszólni ez ügyben. Középiskolában, továbbképzésen, munkahelyen, illetve az ismerősök is sokszor próbáltak "tanácsot adni". Nos úgy voltam vele, hogy nem az ő dolguk, így ne is szóljanak bele a dolgomba, igaz végig hallgattam, de csesztem megfogadni őket.
6. Valahogy jobban kedvelem az egyedüllétet (pl. kirándulást, utazást), bár ha valahova elhívnak, akkor szívesen elmegyek.
7. Egyetlen gyenge pontom van, az önbizalom, így emiatt a párkeresés is rohadt nehézzé válik. Bár ha lecsúszik néhány pohár alkohol, akkor részben ez a probléma is elhárul, de csak részben.
8. Kedvenc tevékenységem a pc-s játékokkal szórakozni (vagy Youtube-n nézelődni), azonban ezt sem lehet mindig csinálni, így ha van valamilyen rendezvény (Etyeki Piknik, Mondocon, PlayIT), akkor azokra elmegyek, legalább ott talán meg tudok ismerni néhány emberkét.
9. Kedvenc szabadidős tevékenységem a gyaloglás (a kirándulás is ennek számít), az utazás, illetve a kerékpározás (ha egyszer végre jól karban lenne tartva).
10. Nagyon szeretek új ízeket kipróbálni, így kedveltem meg a Sushit is.
+1.Az emberekkel általában kedves, és segítőkész szoktam lenni (bár visszafele sajnos nem mindig így kapom vissza).
+2. Habár tök jól érzem magam, hogy szabad vagyok, de ha látok kézen fogva párokat, akkor azért valahol mégis csak szomorú leszek, de utána rájövök, hogy mivel nincs párom, így szabadabban tevékenykedhetek, ezáltal azt csinálhatok, amit akarok anélkül, hogy bárkihez is igazodnom kellene (mondjuk ha valaki jönne, és akarná, akkor nem ellenkeznék).

Nos röviden ennyi, és igen, jövő hónapban leszek 30. Mit ne mondjak szép kornak számít, de sokan csak 20 körülinek tippelnek.

Még van hozzászólás! Tovább