Hirdetés

Honor router 3 frissítése, de trükkösen

Be szeretném mutatni, hogy hogyan lehet a Honor router 3-at frissíteni újabbra, mint amit a Huawei szerver felkínál. De felhívnám a figyelmet, hogy mindenki a saját felelősségére végezze el, nálam egyikkel sem volt gond.

Még mielőtt mindenki jönne, hogy "már nem is Huawei-é a Honor", ez még abból a korból származott, mikor még nem volt eladva a márkanév. Viszont ennek köszönhetően működőképes az, amit most le fogok írni.

Tehát kezdjük az elején. a Honor router az nem más, mint a Huawei AX3 kistestvére, ami azt jelenti, hogy ugyanazokkal van ellátva, csak ki van kapcsolva 1-2 funkció. Ennek következtében olcsóbb is (volt), és kevesebbet is tudott. Ez abból is látszódott, hogy a Honornál 10.0.5.26-ig jutott el a verzió, tehát nem mai, míg a Huawei-nél már a 11-es verziót is átlépték. És hogy miért fontos a frissítés, nos azért, mert időközben megjelentek sérülékenységek, amiket már nem javítottak, pedig ez igen nagy baj, no meg 1-2 újabb funkciót is tudhat. Tehát kezdjünk az elejénél.

Először is az interneten keresgélve megtaláltam ezt az oldalt, ahol valaki pontosan ugyanezt megcsinálta. Majd ha egy kicsit legörgetünk, akkor találhatunk 3 routerhez (valójában kettőhöz, majd mindjárt leírom) firmware fájlokat, amit manuálisan kell feltelepítenünk. Nekünk a WS7100-20-as kell (a WS7200-as az a 4 magos változat, nekünk csak 2 magunk van), valamint a router kód végén található számok a következők: -10->kína, -20->globális, -30-> brazil. Töltsük le mindkettőt, mert szükségünk van rájuk.

Majd ha lejöttek, akkor lépjünk be a routerünkbe, és ott a további beállítások oldalán a frissítések kezelésre menjünk, valami hasonló kép kell, hogy fogadjon.

Itt a kézi frissítésre menjünk, ahol ki választhatjuk a fájlt amivel frissíteni szeretnénk. Itt a 10.0.5.33-ast kell felraknunk, ez egy köztes firmware lesz, majd indítsuk el. Pár perc múlva, ismételjünk meg ezt a lépést, csak most a 11.0.5.5-el.

Ha minden jól ment, akkor az alábbi hasonló képpel kell találkoznunk

És végül ezzel is végeztünk. Nem utolsó sorban egy kép, hogy milyen új látható beállítás érkezett meg.

Remélem sokatoknak tudtam ezzel segíteni, akik nem akarnak újabb routert vásárolni, de azért a használhatóságot ki akarják tolni.

Tovább a fórumba.