Elmentél, s mi itt maradtunk,
de tudd, hogy hiányzol nekünk!!
A szívünk majdnem megszakad,
hogy nem lehetsz már itt velünk!

Itt hagytad a , feleséged,
lányod, fiad, sok unokád,
Az asztalon a rejtvényed,
és üres, csendes a szobád.

Az mire emlékezhetünk:
szorgos munka és becsület,
és ami körülvett minket:
a mérhetetlen szeretet.

Sajátságos volt humorod,
mely most is megmosolyogtat,
pedig fáj a tegnap, a ma
és úgy fog fájni a holnap!

Mivelünk mindig itt maradsz,
és Rád mindig emlékezünk.
s ha fehér szárnyon elsuhansz,
érezzük, összeér kezünk!
2013. április 17.

Szalagtűzés

A legkisebb lányom - Dorottya - szalagavatójára készültünk; péntek délután 4-kor kezdődött a PTE aulájában.

Délelőtt dolgoztunk a párommal mind a ketten, a lányom meg haza sem jött, a holmija a barátjánál; mostanában szinte csak vendégként van jelen az életünkben, de hát ez a mai fiatalság, és azt is tudomásul kell venni, hogy felnőttek! Szeretik egymást, már két éve együtt vannak.

A meghívókat egy helyre tettem, biztos ami biztos, csak egyet vettem ki, amit Lilla lányomnak adtam, mikor hazaért, hogy a húga küldi.
A párom kocsival ment dolgozni, hogy időben hazaérjen, nehogy lekéssük a nagy eseményt.
Milyen jó, hogy én helyben dolgozom, ráadásul csak délig, így volt "bőven" időm az előkészületekre.
Azzal a címszóval, hogy mindenki próbálgatja, hogy mit vegyen fel, fél pillanat múlva az egész lakás, akár egy próbafülke, úgy nézett ki.
Aztán kezdett elcsitulni a helyzet, megtalálta mindenki azt a ruhadarabot, amely jól is néz ki, jól is áll neki, és még kényelmes is.

Eltelt megint egy év, vége az ünnepeknek, amit mindig olyan nagy izgalom előz meg, főleg a karácsonyt. Sokszor izgalom és idegbaj övezi az adventet, a készülődést, kapkodás, rohanás. Olyan, mintha felpörgették volna az idő kerekét és nem lenne időnk semmire. Pedig állítólag arra van időnk, amire csinálunk!

A gyerekek nagyrészt felnőttek, de ez korántsem jelenti azt, hogy "felnőttek" lettek! Eszembe jutnak a régi házibulis szilveszterek, amikor egész éjjel buliztunk, aztán a hajnali busszal utaztam a gyerekért a mamához, hazafelé ellepett az álmosság, és lelkiismeret-furdalásom volt, amiért a csacsogó lányom hangjainak csak a foszlánya ért el hozzám. Időnként a busz rázkódására felébredtem, biztattam a lányom, hogy meséljen csak nyugodtan, én lehunyom a szemem, mert fáradt vagyok, de figyelek.

Azóta körülbelül harminc év telt el, konszolidálódott a szilveszter, velem együtt. Már nem mi vagyunk a fontosak! A gyerekek vették át a szerepet a bulizás terén, nekünk szülőknek az aggódás jut, hogy ebben a rohanó, veszélyes világban, ha elmennek otthonról, minden rendben legyen. Erőt kell vennem magamon, hogy ne csörgessem meg félóránként az éppen máshol bulizó gyermekem, hogy rendben van-e minden? Ez még nem jelenti azt, hogy jó szülő vagyok, csak azt, hogy aggódó. Megfelelek-e vajon a szülői szerepnek, amikor jó hallgatóságként kell jelen lennem? Holott hullafáradt vagyok, de ömlik a szó belőlük, hisz sokan vannak!

Első oldal

Végre! Úgy néz ki, hogy sikerül eladni a szülői házat, ami már majdnem két éve lakatlan. Nem sok pénz áll a házhoz, mert anyám életében sem törődött vele - nehogy a halála után sokat örököljünk címszóval!

A húgomnak kevesebbet jattolhatott volna, ha a házra költ, de hát mindenkinek igénye szerint, ha nem akarta a saját kényelmét anyám, akkor nem lehetett mit tenni.

Sajnos megosztó személyiség volt, érdekes ember. Gyerekként emlékszem egy-két momentumra, amikor pl. hazudott valakinek, és én még zsenge leányka voltam, tágra meredt szemekkel rászóltam, hogy: „Anyu! Az nem úgy volt!”, villámokat szórt a szeme, aztán amikor Sári néni elment, úgy megvert husánggal, hogy hurkás volt a hátam vagy két hétig.

Köszönöm a kedves, bíztató jó szavakat!
Most már jobb kedvem lett! Nem akarok magyarázkodni, de nem függ össze a hangulatom azzal, hogy hétfőtől 8 órás állásom van ismét, 5 hónap után. Igaz már három hete ugyanitt 4 órásként voltam, de most már hivatalosan is van munkahelyem, ismét kezdem embernek érezni magam.
Öt hónap ellátás nélkül, sajnos nem volt jó, még szerencse, hogy a párom nem panaszkodott, igaz be lett ígérve neki egy bringa, amit a prémiumból vehetett volna meg, de hiába kapott kétszer is ez idő alatt, be kellett építeni a kiadások fedezésére!
Zokszó nem volt, pedig nagyon vágyik a bicajra, mert szeret kerekezni, nem is keveset.
Egyik hétvégén megint elment kerekezni. Mondtam, hogy ne legyen sokáig, mert meleg lesz, stb.
Még szerencse, hogy mondtam neki, mert reggel hét körül indult el, és agyon csigázottan érkezett haza negyed kettő tájékán. Csak 110 km-t tekert!
Már arra is gondoltam, mi lenne, ha az energiáját egy szobakerékpáron vezetné le, kapna egy szemüveget, amely valamilyen útvonalat mutatna szép tájakkal, mintha terepen menne, de közben a tekeréssel áramot termelne. Szerintem meg is lenne a család energia ellátása!
Na de nem akarok viccelődni ezen, szerencsére a magányos kerékpározás közben kiszellőzteti a fejét, mert nagyon sokat túlórázik. Két héten keresztül 12 órázott, szombaton is meló, szóval megérdemli a szellőzést és megérdemelne egy jó kis bringát is.
Reméljük hamarosan sor kerül erre is, mindenesetre veszek lottót!

Kiáltok hozzád! Világ!
- miért nem hallod hangomat?
Elhervadok mint virág!
- s nem láthatjátok arcomat!

Arcom, melyet könny áztat,
hangom sírástól csuklik el,
sírás, melytől oly fáradt,
lelkem búja nem múlik el!

Marcangolja testemet,
könnyem elapadhatatlan,
facsarja fáradt lelkem,
mely most vigasztalhatatlan.

Éhes és fáradt vagyok,
de nem az ételt kívánom!
Egy-két szép szó, hogy vagyok?
Csak ez az, amire vágyom!

Ma egy nagyon szar napom van! Tegnap is az volt, ebből azt a következtetést vonom le, hogy holnap is az lesz!

Első oldal

Már majdnem lejárt a munkanélkülim, amikor végre sikerült munkahelyet találnom, oda voltam az örömtől. Igaz, nem volt éppen szívet melengető dolog, hogy reggel 4-kor lent kell lennem a ház előtt, mert ugye busz még olyan korán nem lévén, a főnök apja furikáz be bennünket.

Mindegy, gondoltam, majd korábban fekszem esténként, jó helynek tűnt, egy nagyvállalat büféjébe kerültem eladónak. A férjem ennél a cégnél dolgozott, ő kérte el a büfésektől a telefonszámot, hogy hívjam fel, mert az előző csajt elküldték.

Az első napok kicsit kifárasztottak, a két kolléganő aranyosnak tűnt, az egyik nyugdíjas korú, végül is rokkantnyugdíjas volt, napi két órára volt bejelentve. A másik negyvenen túl volt, nagyon segítőkésznek bizonyult. Mondtam mindkettőjüknek, hogy bármi van, szóljanak nyugodtan, nem sértődök meg, beszéljünk meg mindent, az előző helyemen is letisztáztunk a kolléganőmmel mindent, és nagyon jó kapcsolatot ápolunk mind a mai napig.

Egy ismerősöm, akinek a nyaralóját gondoztuk pár éve, felhívott azzal, hogy elvállalnám-e ismét, még nem lett eladva, de az önkormányzat büntetéssel fenyegeti, mert aki eddig csinálta, /az ingatlanos ismerősük vállalta, hogy árulják és karban is tartják/ az tulajdonképpen nem tett semmit, ráadásul nemrégiben meghalt.
Párommal egyeztettem, mert ugye itt férfit igénylő munkálatok is akadnak bőven.. Aztán tegnap volt a nagy nap, hogy lemenjünk, igaz a Párom nem tudott jönni, mert dolgozott, de a lányom barátja mivel éppen nálunk volt, szabadságát töltötte, mondta, hogy eljön segít, fűkaszával lecsapatja a gazhatárt!
Geri mellettem, lányom a kis kotorékebbel hátul helyezkedett el, pléd az ülésen, mert a párom allergiás arra, nehogy szőrös legyen az üléshuzat, mondjuk azt én sem szeretem igazán, főleg a szőrallergiám miatt.

Útközben azt fontolgattuk, hogy hol tudunk damilt venni a fűkaszába, ahol meg is tudok állni. Ezt el is döntöttük, útba is esett, zöldet is kaptunk a lámpánál, igaz kicsit gyorsítottam, hogy elérjük még,
kicsi gázt adtam, tehát sportosan vettem a kanyart, amit Mázli meg is hálált a lányomnak, a reggeli táp pépes változatát az ölébe rakta /ölebe/.

Anyósom felhívott egyik nap, hogy elmesélje mi történt vele. Persze előtte még feltupírozta a bevezetésben hogy mennyire vétlen Ő, mert a meleg és a fáradtság miatt lanyhult a figyelme és ezzel visszaéltek, stb. stb.

Szóval az úgy volt, hogy meghívták valamiféle állapotfelmérésre, felcsillantva a reményt, hogy még ki is próbálhatja a terméket, sőt még nyereményjátékban is részt vehet. Hozzáteszem, anyósom már hetvenen felül van, de nagyon jól tartja magát és mindig szeretett központban lenni, irányítani, de soha nem szerette, ha megmondták neki, mit hogyan tegyen!

Most volt túl egy büntetésen, ami végül szerencsésen alakult. Apósomnak az achilles inában részleges szakadás van,csináltattak neki gyógylábbelit, ami akkor még nem készült el.
Aztán a szomszéd kisvárosba meghívták őket valami állapotfelméréssel egybekötött termékbemutatóra , ahol többek között egy gyógylábbeliket gyártó cég termékeit is reklámozták.