Megígértem, hogy elmesélem a másik szomszéd történetét is. Igaz már régen írtam az elsőről, lehet, hogy nem is emlékeztek rá.
Szóval beköltözésünk alkalmával, este későn átmentem a szomszédot megkérni, hogy segítsen már az ajtót visszatenni a helyére, mert a férjemék még egy fordulóért elmentek, meghogy Manó nevű, potom 50 kilós kiskutyuskánkat is elhozzák. /flandriai pásztorkulya/
Kicsit féltem az új környezetben, nem akartam nyitott ajtó mellett ledőlni, mert Marci fiamat, aki akkor volt majdnem l éves, elaltattam, lányok is elszenderültek már, és egy kicsit kidőltem a fáradságtól én is.
A szomszéd nem tűnt bőbeszédűnek, de gondoltam a falusiak nehezebben barátkoznak, de azért átjött segíteni.
Jólesően nyugtáztam, hogy kb. velünk egyidősek, ill. pár évvel fiatalabbak lehetnek, majd jól kijövünk velük biztosan, tudunk egymásnak segíteni, ha kell, stb.
Végülis jól gondoltam el, mert tudtunk segíteni nekik, ha mentünk át a közeli kisvárosba vásárolni, általában már menetkészen voltak, hogy de jó, hogy mentek, csak vigyetek át, mi majd hazajövünk, végülis úgy bevásároltak, hogy mi nem igazán tudtunk volna még pakolni a kocsiba.
Párszor telefonáltak, hogy jaj lerobbant a kocsi, Lajos gyere már, hozz egy kis benzint, vagy huzass haza... Persze nem kívánták ingyen, megköszönték azért, de nem vitték túlzásba.
Vagy - Jaj Lajos, megdöglött a tehénben a borjú, gyere már ki kell húzni belőle, vagy jaj Lajos megyünk behordani a szénát, szalmát, stb.
Aztán Lajos, mármint a férjem, elkezdte ásni a vízvezetéknek az árkot, mert új vízvezetéket akartunk lefektetni, mert a régi már problémás lehet, meg is igérte a szomszéd, hogy jön segíteni ásni, mivel a pici gyerek mellett amit tudtam segítettem, de éppen nagyon nehéz fizikai munka nem is ajánlott a nyitott hasfalam miatt.
Másnap ássa a férjem az árkot, telik-múlik az idő, a szomszédban nagy csönd, ablak bezárva.
Mondom a férjemnek, látod, ez ám a jó szomszédság, segítség csak akkor, mikor nekik kell. Mire a férjem, hogy ugyan már, biztos közbejött valami, el kellett menniük, ne gondoljak mindjárt rosszra. Persze nem akarom dícsérni magam, de többször bejött már az emberismeretem...
Kicsit hangosabban is megtettem a megjegyzésemet, aztán bementem és a vezetékes telefonon felhívtam, mikor felvette - letettem.
Látod, mondtam a férjemnem jó hangosan, célzatosan, hogy Ő is hallja, mert tudtam, hogy a szobaablaknál leskelődik és hallgatózik: Na mit mondtam, hogy itthon van? Felvette a telefont. Kb. 10 perc múlva átjött, mintha mi sem történt volna, hogy jaj dolga volt, egyéb.
Persze azért elmondtam a véleményem neki elég bőven, ami nem váltotta ki a tetszését, mert a nő csak asszonyi állat a szemében.
Biztos a börtönévek alatt művelődött így ki, gondoltam /mert közben kiderült, hogy ott is volt/
Ő mesélte, hogy mikor a tanyáját el akarta adni, jelentkezett rá a vevő, aki lefoglalózta és írásban rögzítve lett, hogy a hónap végéig a teljes vételár kiegyenlítésre kerül.
Gúnyosan mesélte, hogy átverte a vevőjét, mert l héttel a hónap vége előtt, felhívta, hogy elutazik külföldre, de majd ha megjön, akkor találkoznak és folytatják az adás-vételt.
Pár hét múlva, mikor szegény muksónak gyanus lett a dolog és ment, hogy fizessen, a szomszéd közölte vele, hogy bukta, mert lejárt a fizetési határidő, a foglaló elúszott, mert nem tartotta be a megállapodást.
Az állatait olyan körülmények között tartotta, hogy az akkor már hirdetett házunkra a vevők közvetítőn keresztül foglalót fizettek ősszel. Tavasszal jöttek Svájcból és amikor meglátták a körülményeket, visszaléptek.
Mehettem én az önkormányzathoz, /emlékezz a Jószomszédság..-ban már leírtam, hogy a megoldása az lett volna a szomszéd házra, hogy döntsük össze/, panaszt tettem az ÁNTSZ-nél is, ahonnan az önkormányzathoz passzolták vissza a labdát, de aztán semmi nem történt kb. 2 éven keresztül.
Közben építkeztek, bővítettek, aminek szintén mi láttuk kárát, mert állandóan bejárkáltak, ami természetes egy bizonyos ideig, de azért később már elvárnám, hogy ne arra menjek ki az udvarra, hogy a szomszéd ott áll és a házukat bámulja.
Mikor szóvá tettem, hogy ha dolga akad bent, nyugodtan, de szeretném ha szólna, mert ez nem átjáróház, és jó lenne az építkezéskor itthagyott gerendát elvinnék, mert hatalmas szögek állnak ki belőle és balesetveszélyes.
Fogd be a pofád, én az urad helyében jól elvernélek, stb. Ilyen volt a reakciója általában mindenre.
Az utcabeliek sem szerették, tartottak tőle a börtönviseltsége miatt, nemigen mertek szólni neki. Az udvarunkból több mindent ellopott, a gyerekek nagy családi medencéjét kilyukasztotta és még sok ilyen kellemetlenségek okozott az ottléte alatt.
Aztán szerencsére az élettársa megunta és lapátra tette, igaz az is úgy ment, hogy a csajnak kellett a saját házából elmennie, még a ruháit sem engedte elvinni.
Hosszú-hosszú pereskedés, huzavona után sikerült csak bírósági végzéssel kitetetnie a házából, arról nem beszélve, hogy addigra a villany, vízszámlák olyan magas összegre rúgtak, hogy amiatt ment a perpatvar.
Sokszor gondolkodtam, hogy biztos én sem vagyok hibátlan, de szeretem nyiltan kimondani ha valami bánt, mert szóból ért a magyar, gondolom én, de néha jobb lenne hallgatni talán.
Sajnos az életben eddig 2 olyan emberrel hozott össze a sors, hogy azóta a hirtelen felindulásból elkövetett emberölést kezdem kicsit megérteni.
Persze ez nem jelenti azt, hogy más lettem, ugyanolyan nyitott maradtam, maradtunk mint előtte, de azért kicsit óvatosabbak lettünk talán.

Most megosztom mindenkivel a kis hivatali kálváriánkat, amit nemrégiben kellett elszenvednünk és a fájó pont az volt még, hogy pont a legnagyobb melegben történt mindez.
Leányom áprilisban betöltötte a 18. életévét, és most érettségizett, ezért időben értesítettek a Magyar Államkincstártól /ezután M.Á./, hogy június hónapban jár utoljára részére családi pótlék, de mivel tartós betegként kapott emelt csp.-t, így saját jogon megigényelheti. Mellékeltek nyomtatványt és kísérőlevelet, hogy miként kell eljárnia.
A levélben közöltek egy időpontot is, június 26.-át, hogy ekkor kell megjelennie az I.Fokú Orvosi Bizottság előtt, az orvosi papírjaival, hozzátéve, hogyha nem felel meg az időpont, akkor kérhetünk módosiítást.
Mivel Leányom érettségije június 25-re esett, másnap estére pedig a bankett, úgy gondoltuk, hogy élünk a lehetőséggel és kérünk későbbi időpontot, mivel a lakhelyünk és az iskola közötti távolság 230 km, ami ugye elég fárasztó utazás lenne, nem beszélve, hogy talál-e egyáltalán közlekedési eszközt, amivel vissza tud utazni estére. Ja és a költségekről nem is beszélve...
Felhívtuk a M.Á.-t, hogy szeretnénk egy másik időpontot kérni, mire az ügyintéző közölte, hogy ezt nem náluk kell kérni, hanem az Orvosi Bizottsághoz kell elmenni és ott intézkedjünk.
Uccu, gondoltam elkísérem a lányomat, igaz nagykorú már, de egye fene, a szabadnapomon legalább kicsit együtt leszünk, mert nemsokára Németországba utazik úgyis, Ő meg utána engem kísér el, mert nekem is akadt egy kis hivatalos intéznivalóm.
Tehát felkerestük az orvosi bizottságot, ahol kértük a hölgyet, hogy legyen szíves segíteni másik időpontot adni, mert ... és elmeséltük, hogy miért is lenne fontos számunkra a dolog. Felírta a naptárjába, aztán közölte, hogy eléggé el fog húzódni, jobb lenne, ha a Nyugdíjfolyosító Intézethez bemennénk személyesen, mert ők adják az új időt.
Hát elbuszoztunk oda, húztunk sorszámot, szépen türelmesen kivártuk a sorunkat, majd mikor sorra kerültünk, az ügyintéző fiatalember közölte, hogy hát ez nem hozzájuk tartozik, hisz az adatok alapján nincs is a lányom bent a gépben, jó lenne ha elmennénk a M.Á.-hoz /vissza, ahonnan elindultunk/, mert ez rájuk tartozik.
Kissé kezdtem beidegesedni, rohadt meleg volt, és ment az idő, de egye fene, elsétáltunk, szerencse nem vészesen volt távol.
Amikor odaértünk, megkértük az őrt, hogy segítsen, nekünk ...né-vel kellene beszélni, mert ő az ügyintéző, és sajnos megint el kellett majdnem részletesen mesélni mindent.
Igaz ...né bent volt, de nem mehettünk be hozzá, mert nem voltunk bejelentkezve, így az ügyfélszolgálatra irányítottak bennünket, aholis kihúztuk a 104-es sorszámot.
Sajnos a kijelző a nagy melegben biztos le volt lassulva, mert még csak a 78. volt soron,
így egy keveset azt hiszem anyáztam is, nem tudom, biztos a nagy meleg hatása volt
Aztán egy kedves ügyfél, akinek nem volt türelme, átadta a 98-as sorszámát, így közelebb kerülve a célhoz, már az anyázás hangsúlya is lazább lett.
Sorba jöttek az ügyfelek, de sorszám már nem volt, így az én 104-esem is gazdára lelt.
S mit ad Isten, találtam egy 92-es sorszámot, így még nem sok mindennek örültem mostanában. Már nagyon éhesek voltunk, lassan telt az idő, a 98-asom is gazdára lelt, és végre bekerültünk!
Hurrrrrrá!!
A hölgy kedves volt, de közölte, hogy ha időpontot módosítunk, akkor neki fel kell vennie jegyzőkönyvet, aztán majd valamikor kapunk más időt, de nem tud igérni semmit, arra pedig, hogy a lányom külföldre megy, azt mondta, hogy akkor talán egyszerübb lenne a 230 km-re levő suliból hazajönni, mint esetleg kintről.
Végül feladtuk, lehet, hogy igaza van, lehet, hogy nagyon elhúzódik az idő, inkább vállaljuk, hogy 2 nap alatt 4ezer helyett 8 ezret buszozik-vonatozik el.
Persze én már lekéstem amit szerettem volna magamnak intézni, így a nagy hőségben örültünk, hogy végre hazaértünk és szomorúan nyugtáztuk, hogy adtunk ama végterméknek egy pofont.
Azért megkértem a lányom, hogy hívja fel másnap a bizottságot, hogy nehogy törölve legyen az időpont, mivel a hölgy ott valamit naptárba írogatott.
Ezt meg is tette, aztán megnyugodva néztünk az intéznivalók elébe.
Lányom sikeresen leérettségizett, este fél 12-re haza is érkezett, az orvosi papírok is rendbe voltak már téve, de kiderült, hogy este 6-kor kezdődik az ünnepélyes érettségi bizonyítvány átadás, utána bankett.
Időpont pedig fél 12-re volt, a busz, amivel 6.12-re érne oda, fél 1-kor indul. Így elmentünk előbb, hátha nyerünk kis időt, vagy meghatja őket, ha elmondom milyen sok út áll a lányom előtt és mögött is.
Megérkeztünk, az l.emeleten a lista kifüggeszte, hogy aznap név szerint ki melyik szobába kell, hogy megjelenjen.
Keressük a nevet, sehol..... Többször elolvassuk, végigjárjuk a folyosót, semmi!!!
Aztán nyílik az ajtó, elkkapom az asszisztensnőt, hogy ez és ez a problémám, nyomom a kezébe a papírost... Érdekes, mert behívnak, de közlik, hogy nincs a gépben a lányom és nagyon érdekes, majd elvitatkoznak előttem egy ideig, hogy ki és mikor és miért adta ezt az időpontot és ki és mikor és kivel egyeztette, stb.
Aztán felirányítottak a 3. emeletre, ott a titkárságon kellett útbaigazítást kérnünk, és mit ad Isten, ki áll előttünk, a hölgy, akivel először beszéltünk.
Mondjuk, hogy telefonon ugye kértük, hogy mégse törtöljék, azt mondták, hogy oké, de most mégis, vagy mégse. Kértük segítsen, mert fél l kor kell indulni a lányomnak....
Megismert, rákérdezett, hogy sikerült az érettségi, aztán elvonult a papírjainkkal. Lassan telt az idő és gondolkodtunk, hogy de rossz lesz, mert élete nagy eseményét le fogja késni.
Kijött a hölgy és közölte, hogy eddig a papírjainkat irogatta. Aztán pár perc múlva behívták, és 10 perc múlva végzett is. Az eredményt, majd levélben...
Fellélegeztünk, hogy ilyen hamar végeztünk és azon gondolkodtunk, hogy most mit fogunk csinálni, hogy még várni is kell a buszra, hogy töltsük az időnket el???!!!
Ez egy igaz történet, sajnos megesett, de szerencsére a vége nem is olyan rossz...
Arról nem is beszélve, hogy kedd este késett az érettségi ünnepség, így időre odaért, majd másnap délben haza, de menet közben még elrendezte az EU-s bizt.kártyát /potom fél óra alatt/, mivel csütörtök reggel 6-kor indult Németországba.
Most úton van, nemsokára odaér, várom a jelentkezését, mert egy szülő dolga, hogy aggódjon.
De minden jó, ha jó a vége....

Hali!

Rég elterveztem, hogy elkezdek valamit írni én is, hisz olyan sok mondanivalóm lenne, de lehet, hogy épp ez a baj, mert nem is tudom mivel kezdjem.
Hát legyen elsősorban az előbb beleolvasott téma, a cigányság. Nem téma nálam, hogy ki milyen származású, hisz baráti körünkben is van olyan, aki anyukája Orsós néven látta meg a napvilágot, nagyon rendes emberek és a legjobb barát.
De sajnos megtapasztaltuk a másik végletet is.
7 éve vettünk egy házat Somogy megyében, Balatonhoz 18 km-re, szépítettük, komfortosítottuk. A bal szomszédunk kb. velünk egyidősek voltak, örültünk is neki, hogy milyen jó lesz hasonló korú szomszédokkal. /Nem jött be/
A másik szomszéd egy düledező ház volt, nem volt lakója. Hallottuk, hogy egy másik utcabeli szerette volna megvenni, de 17 örökös volt és problémás volt az utánjárás.
Minden rendbe is lett volna, amig egyszercsak gyerekek kezdtek odajárni, mi pedig mivel féltünk, hogy nehogy gond legyen, mert én megítélésem szerint elég ramaty állapotban volt a ház, szóltunk a jegyzőnek, aki közölte, hogy nincs pénze az önkormányzatnak életveszélyessé nyilvánítani, döntsük össze.
Nincs ez így rendjén, gondoltuk, mégse tehetjük tönkre másnak a dolgát, amig vacilláltunk magunkban, hát kaptunk szomszédot.
Lovaskocsi megpakolva, kiszálltak, pakoltak. Fiatal cigány házaspár volt, egy kisgyerekkel. Na gondoltuk még nem is olyan rossz, legalább le lesz kaszálva az udvar és a kert, talán kicsit rendbeteszik a portát.
Igaz gondolkodtunk, hogy nem félnek-e ebben a romos házban, mi van ha összedől??
Na a rendrakás nemigen ment nekik, de attól fogva ablakot felőlük nemigen lehetett nyitni, mert a dolgát a férfi csak úgy végezte el, hogy kilépett a házból pár métert, aztán elengedte folyó ügyeit.
Lett még egy gyerek, akik aztán mikor kicsit nagyobbak lettek, kint az udvaron rendezték el nagyobb dolgaikat, amivel utána kicsit játszadoztak még kanállal, /főzőcske, de okosan/
állandóan olyan szutykosak voltak, a fésűt még hírből sem ismerték.
Meg is jegyeztem az anyjuknak, /mert tényleg szép kisgyerekek voltak/, hogy ilyen szép kislányok, miért nem fésüli meg őket, mosdatja meg, stb.
Há me sírnak, hogy húzom a hajukat.. volt a válasz. Hát végülis igaza volt, mert ha én sem fésülködnék hetekig, elég húzós lenne elkezdeni.
Próbáltam szépen beszélni velük, gyerekeknek ruhákat adtam, amit az enyémek kinőttek, próbáltam rávenni, hogy rakják rendbe a területet, csináljon kertet, ne mástól várja el, hogy ellátja veteménnyel, gyümölccsel.
Nem vagyok irigy ember, de miért olyannak adjak valamit, aki közben a hátsóját vakarja.
A gyerek nem kifogás, nekem öt van, volt olyan, hogy az egyik 4,5 a másik 3, a harmadik akkor született és a kertet is elláttam mellette. Tehát ilyen kifogást nem fogadtam el.
Úgy érzem mindent megtettem, de betelt a pohár, amikor szóltam, hogy a gyerekei leszedtek kb 1 m2 vakolatot a házunkról.
Mit gondolok én, az olyan szar is volt, hogy én csak fennhordom az orrom, stb.
A férjemnek szólt néha, hogy én mindig szekálom, hogy miért nem rak rendet, meg tartja tisztán a gyerekeit.
Szóval volt elég sok problémánk a jó szomszédok miatt, de a legnagyobb az volt, hogy /mivel nem volt munkalehetőség a környéken/ vissza akartunk Pécsre jönni, de sajnos a vevőink, akik jöttek, már be sem csengettek, mert hát ki akar ilyen szomszédságba jönni?
Így a házunkat végülis cigánynak tudtuk eladni, szoc.pol.-ért, feléért, mint az értéke, s annak is egy részét havi részletekben fizeti /legalábbis remélem így marad/.
Hát ha nekem valaki azt mondja, hogy ne bántsuk őket, hozzáteszem, hogy tisztelet a kivételnek, de próbáljon meg egy ilyen szomszéd mellett éveket élni, aztán nyilatkozzon!
A másik szomszéd magyar volt, na az se semmi, de azt majd a legközelebbi írásomban mutatom be. Talán húzósabb lesz mint ez!????