Bevezető

A négymagos processzorok korszaka jó régen kezdődött - egészen 2006 végéig vissza kell mennünk, hogy az első jelentős képviselőjükre, az Intel Kentsfield családjára ráakadjunk, és egy évvel később megjelentek az első Phenomok is az AMD kínálatában. Eleinte persze luxuscikknek számítottak játék célra, mert még a két mag megfelelő kihasználása sem volt természetes adottság a játékmotorokban, de aztán a fejlesztők szépen lassan ráálltak a több mag támogatására, és 2009 magasságában a négy maggal (vagy legalábbis négy szállal) bíró CPU egyre inkább alapnak, ha nem is minimum-követelménynek számított.
Aztán jött a hosszas uralkodás korszaka - a további többszálúsításba a játékmotorok fejlesztői nem kapkodtak sok-sok erőforrást önteni, a nagyobbik processzorgyártó pedig a mainstream kategóriában nem igazán erőltette a több fizikai magot. A kisebbik gyártó 2011-ben tett egy kísérletet a "több mag - kisebb IPC" irányba, amiből az évtized legnagyobb bukása kerekedett ki, így aztán az Intel által diktált irány évekre bebetonozásra került - ezen időszakban csak a processzormagok IPC-je javult, de igazából még az sem sokat.
2016-ban jött el az idő, amikor egyre inkább érzékelhetővé váltak a négy mag korlátai, még a játékok nagy részében relatíve jó hatékonysággal dolgozó Hyperthreadinggel kiegészítve is. Ahogy azt megszokhattuk, először a multiplayer játékokban kezdett köhögni a technika, de a 2016-os új videokártya-generációk megjelenésével már single-ben is fel-felbukkantak a CPU-limitre utaló jelek.
Az AMD a 2017-es év elején dobta piacra újabb kísérletét a „sokmagosodás” terén, és ezúttal nem nyúltak mellé - túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Ryzen család letarolta a piacot, az Intelt igencsak kapkodós válaszlépésekre kényszerítve, amelyek korántsem bizonyultak elegendőnek. Azóta a Ryzenből további két generáció lépett piacra, és míg 3 éve 100 dollárért 2 magos, 4 szálas processzort kaptunk (AMD-ből pedig 4 magosat, de gyengébb teljesítménnyel), most ugyanezen az áron az első Ryzen-generáció 6 mag + 12 szál kombinációja érhető el. Sőt, igazából a második generációé - erről kicsit később bővebben.

Bevezető

Közszájon forgó "tény", hogy a Ryzen 3 1200 (vagy a hozzá hasonló tudású i3-ak) nem elegendőek egy RX 570 szintű videokártya kihajtásához. De mit jelent ez a hangzatos mondás tényekre lefordítva? Meg egyáltalán, mennyi az igazságtartalma? Utánajártam.

Az utóbbi időben kevéssé voltam aktív a "kihajcsa-e" problémakör elemzésében, mégpedig azért, mert az alacsony kategóriás Intel-platformjaim és CPU-im nem támogatták az overclockingot, így az órajelekkel csak lefelé tudtam haladni - ez elméleti elemzéshez megfelelő, de a való életet nem igazán tükrözi. A 2018. év végi váltás Ryzenre ebben (is) változást hozott - mind a B450-es alaplap, mind a Ryzen 3 1200 CPU teljes szabadságot ad a paraméterek tuningolásában. Az előző cikk konklúziói és kommentjei után adta magát a gondolat, hogy megvizsgáljam, mennyire fogja vissza az RX 570 videokártyát a Ryzen 3 1200 - és ha már a CPU-t abajgattam, akkor a memória sebességének a hatására is vetettem egy pillantást. Lássuk!

Bevezető

Az elmúlt húsz évet Intel CPU-k társaságában töltöttem, és VGA-fronton is lényegesen gyakrabban volt NVIDIA-m, mint ATI-m / AMD-m. A vásárlási döntéseim azonban nem elvi alapokon nyugodtak, így amikor 2018 vége felé aktuálissá vált az i3-6100 lecserélése, rápillantottam az árakra, és onnantól kezdve minden keresésem a "Ryzen" szóval kezdődött. Ezzel párhuzamosan aktuálissá vált a monitor megújítása is, és miután az új versenyző FreeSync-ready, valamint november-december magasságában kifejezetten jó áron lehetett RX 570-es videokártyát venni, a tervezettnél némileg korábban leváltottam a GTX 1050 Ti-t is. Időrendben a monitor cseréje volt az első, másodikként a videokártya követte – a CPU-n és a lapon kicsit többet agyaltam, bár mint kiderült, nem eleget. Ez a cserebere tett lehetővé egy többrészes tesztet, amit ezúton megosztok a nagyvilággal.

Figyelem! A tesztnek nem célja, hogy igazságot osszon i3 vs. Ryzen 3 téren, és az NVIDIA vs. AMD kérdésben sem szeretném megváltani a világot. Pusztán a saját tapasztalataimat írom meg, amelyek (nem éppen szokatlan módon) némileg eltérnek attól, amit a nagyobb oldalakon látni. A cikket érdemes ennek tükrében olvasni.

Bevezető - miről is szól a cikk?

Az elmúlt 10 évben kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan ment a küzdelem a két diszkrét VGA gyártó között. A 2000-es évek végén a pár évvel korábbi ATI-felvásárlással VGA-gyártóvá lett AMD volt előnyben, az utóbbi időben pedig egyre inkább az nVidia felé billen a mérleg. Látszólag könnyű megmondani, minek is köszönhető ez a fordulat, de minél jobban beleássa magát az ember a részletekbe, annál inkább látható, hogy az okok lényegesen messzebbre nyúlnak vissza, mint a mérföldkőnek tekintett 2014-es Maxwell architektúra – még a DirectX 11-es generációnál sem tudunk megállni az oknyomozással. Végül készítettem egy óriási táblázatot az elmúlt 10 (sőt, 11) év főbb szereplőivel, és néhány tucat grafikon segítségével egész jól összeállt a kép, ami annyira érdekes lett, hogy érdemesnek tartottam egy átfogó cikket kanyarítani belőle.

Kinek szánom az írást?

Mindenkinek, akit érdekel a VGA piac fejlődése, kíváncsi a mozgatórugókra, és nem restell energiát fektetni mélyebb összefüggések megértésébe. Adottnak veszem az alapfogalmak ismeretét, és azt, hogy az Olvasó tudja, milyen főbb részekből áll egy GPU, és melyiknek mi a dolga. Strukturált irányultságú gondolkodás nélkül elég nehezen lesz olvasható az anyag, de próbáltam az összefoglalásokat úgy megírni, hogy könnyedén látható legyen, hogyan következnek az adatokból a konklúziók, megkönnyítendő azok számára az olvasást, akik nem annyira szögletesek, mint én. :)
Itt érdemes megjegyezni azt is, hogy a GPU-k professzionális piacra fókuszáló képességeivel nemigen fogok foglalkozni. Tudom, hogy egyes chipek egyes kompromisszumaira azért volt szükség, mert svájci bicska jelleggel mindenre be akarja vetni őket a gyártó – de ez legyen az ő baja, ha a játékos aspektus ezt megszenvedi, akkor bizony az a VGA annyival gyengébb.

Bevezetés, elmélet és tesztmódszer

Bevezetés

A sorozat első cikkében a Crysis 3-at vizsgáltam meg alaposabban a CPU-irányából és több érdekes megállapítás mellett arra jutottam, hogy míg a 2013-as DX11-only játék kitűnő kiindulási pont, szükséges volna megnézni egy újabb motort is, lehetőleg olyat, ami a DX11 mellett DX12-t is támogat.
Adta magát második tesztalanyként a DOOM, amivel korábban is teszteltem - még akkor is, ha sem DX11-et, sem DX12-t nem támogat, hiszen standard renderere az OpenGL, a low-level API-k közül pedig a Vulkan-t favorizálja. Egyetlen gondom az volt vele, hogy normális mérőeszközöm nem volt hozzá, ugyanis a VGA-tesztek során használt PresentMon rendszeresen megfagyott és vitte magával a VGA alacsony szintű kezelését, ami rendkívül sűrű újrabootolást és hajtépést tett szükségessé. Szerencsére azóta változott a helyzet, és most már több alternatíva is van FPS-mérésre az újabb alacsony szintű API-k alatt.

Bevezetés, elmélet és tesztmódszer

Bevezetés

A CPU-limit közismert és jellemzően rettegett fogalom a játékosok körében - ha a drága pénzért vett videokártyát számítógépünk valamelyik alkatrésze visszafogja, annak nyilván nem örülünk. Sokaknál kardinális kérdés, hogy a CPU a videokártyát maximálisan kihajtja, vagy nem hajtja - született is számos teszt, ami azt vizsgálja, hogy mely videokártyához mely CPU passzol a legjobban, azaz hol van az az optimális költség CPU-oldalon, amivel még a VGA-nkat teljesen kihajtottnak tudjuk tekinteni. Sajnos ezek a tesztek csak a valóságnak egy meglehetősen szűk szeletét tudják vizsgálni, ezért csak közelítő indikációkat képesek adni arra nézve, hogy melyik VGA mellé melyik CPU-t érdemes társítani, és a körültekintőbb cikkírók mindig azt is hozzáteszik, hogy a következtetések csak az adott játékokra igazak. Én ennél még tovább is mennék: a következtetések az adott játék megmért jelenetére igazak, és lehet, hogy a játékban máshol teljesen másképp néz ki az ideális párosítás (erre ebben a cikkben egyébként példát is mutatok).

Bevezető, tesztkonfig, tesztmódszer

Jó ideje már fél szemmel arra figyelek mind VGA-vásárláskor, mind a terjedelmesebb tesztek készítésekor, hogy a mezőny ne csak 1-2, hanem lehetőség szerint 2-3 generációt fogjon át, mert számottevő teljesítmény-növekedésre csak így lehet számítani. A Pascal-alapú alsókategóriás kártyák megjelenésével most két legyet ütök egy csapásra.

Bevezető - a Kepler és a Pascal közötti rögös út

Amikor 2016 júniusában megváltam szeretett GTX 660-asomtól, volt egy olyan érzésem, hogy nem lesz könnyű megfelelő utódot találni neki. Arra viszont mégsem számítottam, hogy közel fél év fog eltelni, mire a végleges megoldás bekerül a gépházba. Anekdota jelleggel álljanak itt az idáig vezető lépcsőfokok:

Intel HD 530
Először naivan azt gondoltam, két VGA között simán el lehet lenni az IGP-vel. 2-3 hétig nem is volt gond, de utána már nagyon hiányzott az épkézláb sebesség - csak éppen a piacon nem volt semmi, amit érdemes lett volna megvenni. Az RX 460 megjelenését mindenképpen meg akartam várni - két hónap pedig nagyon sok így, higgyétek el :)