Eredeti

Saját

A tegnapi zseb-bulizást sajnos kicsit túlzásba vittem. Ha nem hánytam itthon legalább tizenötször, akkor egyszer sem. Szörnyen éreztem magam az egész hepaj után, ilyent többet nem illene csinálni kedvenc kis szervezetemmel.

Ez volt a reklám helye. Most pedig jöjjenek a tegnap történései. A parton - már elég csatakosan - találkoztunk egy emberrel, akivel beszélgetésbe elegyedtünk angolul. Kiderült róla, hogy Szerbiában ad koncertet, és egy lengyel zongorista. Kifaggattuk, Chopin a kedvence. Adatot cseréltünk, majd elmenekült - a hidegre hívatkozva. Nagyon kellemes élmény volt, mert nem hiszem, hogy hasonlóan reagáltam volna három vadidegen ember ilyen irányú közeledésére. Miután megtudtuk egymásról, hogy muzsikusok vagyunk, nagyon megörültünk egymásnak. Végül meleg kézfogásokkal, és elismerő szavakkal váltunk el tőle.

Mivel elég korai hazatérés volt nálam tervbe véve, ezért a házunk felé vettük utunkat. Út közben előkerültek mindenkinek a legsötétebb problémái. Összehasonlításban az enyém volt a legkisebb, el is szégyelltem magam. Annyira szeretem ezt a bandát, nem csak borbarátai vagyunk egymásnak, hanem a bajból is kihúzzuk egymást, ha úgy adódik.

Búcsúzik az égről vöröslő korongja,
Véget ért mára a hosszú, nehéz munka.
Nyitott ablakon szűrődik be a hangod
Múzsám, kitől a szív oly gyönyörűt alkot.

Hallgatom suttogását, városom neszét,
Kishíján faternak is elvette az eszét.
De hála az égnek, ő már hazatévedt,
Rajtam a sor, hogy kiálljam, mit elém tesz.

Ahány zug, annyi csend, ahány év, annyi trend:
Szeretett otthonom, nem bánhatsz így velem!
És tovább hallgatom bágyatag énekét...
Szirén, vagy más földi jó? Nem értem, de szép...

Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnák először...
E csillagot,
Amelynek mindenik sugára
A szerelemnek egy patakja,
Mely lelkem tengerébe foly �
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha rám röpíted
Tekinteted,
Ezt a szelíd galambot,
Amelynek minden tolla
A békeség egy olajága,
S amelynek érintése oly jó!
Mert lágyabb a selyemnél
S a bölcső vánkosánál �
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha megzendűlnek hangjaid,
E hangok, melyeket ha hallanának,
A száraz téli fák,
Zöld lombokat bocsátanának
Azt gondolván,
Hogy itt már a tavasz,
Az ő régen várt megváltójok,
Mert énekel a csalogány �
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha ajkaimhoz ér
Ajkadnak lángoló rubintköve,
S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
Mint hajnaltól a nappal és az éj,
S eltűn előlem a világ,
Eltűn előlem az idő,
S minden rejtélyes üdvességeit
Árasztja rám az örökkévalóság �
Minek nevezzelek?

Mélyen tisztelt publikum!

Van valaki, aki szeretné látni, ahogy ezt feldolgozom, és feltöltöm a youtube-ra?

[link]

Köszönöm a válaszokat!

Helyrejött az EKG. Még jó, hogy nem fordítva. Minden a lehető legjobb helyére került az életemben, és büszke vagyok rá, hogy túléltem ezeket a nehéz időket. Vár a meló, a zene, a barátaim, és egy mosolygós korombéli hölgy. Ez persze nem jelent semmi biztosat a jövőre nézve ( kiváltképp hölgy fronton... ) , de egyszerűen megcsapott a szabadság, az erő (illúziója...), és a tudásvágy szele. Mert tudni, fejlődni kell, és akarok, és az, hogy ezt a saját erőmből érem el, hatalmas érzés. Nem is tudok több szép dolgot írni, ez a dolog egyszerűen megfoghatatlan, szívderítő, és leírhatatlanul csodás remélem azért minden úgy alakul, ahogy szeretném

Ez itt a kérdés. Már hónapok teltek el, mióta eladtam a szeretett kishelimet. Az utolsótól is megszabadultam. Közeleg a szezon, megyünk Attilához dolgozni, és megint megcsapott a dolog szele. Akarok helikopterezni, kell nekem, megint!

Őrlöm magam, hogy mit vegyek, hogy vegyek. Addig mindenképpen várok, míg kicsit esik a dollár, majd akkor rendelem meg, de nem tudom melyik gépben lesz elég erő ahhoz, hogy kedvemre forgassam a levegőben össze-vissza. Egy biztos: 120-as méretnél nagyobb szóba sem jöhet, sőt! Mivel emberek vannak a közelben, minél kisebb gépet választok, annál jobban járok. Ha ősz lenne, simán beleugranék egy MasterCp-be vagy V200D03-ba a walkerától, de a boltnál muszáj aprócska géppel repkedni....

Akinek van tapasztalata, annak várom a hozzászólását!

Ma volt az utolsó órám a zeneiskolában, és lehet, hogy ez egy életre szól. A tanáromnak már nagyon elege van belőlem, nem szeretem a pepecselős munkát, sokkal jobban tetszenek a boogie, és jazz improvizációk. Egyszerűen elérte nálam, hogy ne megtanulni, tudni akarjam a zenét, hanem megérteni. Szomjazom rá, hogy értsem, és tudjam használni a jazzt, és ehhez megfelelő tanárt fogok keresni.

Amit nagyon bánok, hogy a gitároktatás is kimarad ily módon. Ma amikor bennt voltam, beszélgettünk, gitároztunk kicsit a tanárnővel, majd kikértem a véleményét. Szerinte jó úton haladok, és sokat fejlődtem idén. Nagyon remélem, hogy sikerül fönntartani a fejlődésemet, hiszen még mindig könnyebb a hátamra csapni, mint egy zongorát

Amit magamtól művelek zene terén, kívülről nézve merő dilettantizmusra enged következtetni. De majd most! Fogtam pár darabot, amit szeretnék hallás után kodifikálni, párat már megcsináltam, és úgy érzem, sokat tudok belőle tanulni. A mostani projektek között van pár Hugh Laurie féle blues szám leírása, és Jethro Tull feldolgozásának feldolgozása: Ezzel majd egyszer szeretnék fellépni, eszméletlenül ötletes kompozíció. Elektromos gitárra, enyhén torzítva lesz. Remélem sikerül majd egy szép felvételt is összehozni róla.

Rájöttem a hibára, életem műveletei közül kimaradt egy számsor, ezért fogad mindig a syntax error felirat, ha valami párkeresési egyenletbe fogok. Bármennyire játszhatok jól, lehetek bármennyire magabiztos, lehet bármennyire jó kiállásom, egyszerűen a világ azért nem szeret, aki vagyok.

Hiába kűzdök bármin, az maradok aki mindig is voltam, és örökké az leszek. Egy tolakodó, önmagát mindenáron eladni akaró, önző ember, akibe semmi empátia nem szorult. Utálom a rendszert, a világot, a nőket - nem, nem vagyok homár . Utálom, amit a nyájas szavak után a hátamba kapok. Utálom, hogy amit teszek, azzal semmit nem érek el. Szélmalomharc ez az életért: nem érdekel többé.

Egész véletlenül egy film történetének vázlata kezdett el körvonalazódni bennem.

1. Rövid bevezető, mely elmondja, hogy már x100 évvel ezelőtt kiderült, hogy létezik reinkarnáció, így a társadalom megbékélt a halállal, megnyugodott, amikor közeledett a vég, az élet kicsit el is értéktelenedett, stb...

2. A bűnözők ugyanúgy reinkarnálódnak, és a pszichopaták nem változnak meg. Ez azt jelenti, hogy ha valaki újjá születik miután egy börtönben meghal, az egy időzített bomba lesz, aki bármikor embertömegeket ölhet meg. Ezért őket begyűjtik születésük után nem sokkal, és különleges nevelésben részesítik.

3. A főhős egy olyan ember lenne, aki ezeket az őrülteket gyűjti be, azért, hogy egy elzárt intézményben különleges bánásmódban legyen részük, és ne juthassanak fegyverhez. Ez azért nehezen kivitelezhető, mert a létesítmény börtönhöz hasonlít, fegyveresek őrzik. Hogy ne kelljen hamar felkutatni a tömeggyilkosok "új énjeit" , általában mindenféle gyógyszerekkel, gépekkel igyekeznek őket minél tovább életben tartani. Itt élnek a kor legidősebb emberei is, 140-150 évesen.