Két kapun kétfelé
Árad az Értelem
Sodor a világa:
Érzem már: kell nekem!

Az egyik kapuból
Özönlik a zene,
Kedv, öröm és béke
Szalad felém vele.

Érzem örvényeit,
Szelíd susogását,
A Hangok törvényeit,
Múzsám suttogását.

A második kapu
Tejjel, mézzel hív
De közelebb érve
Gyanút fog a szív.

Kihallik a sok zaj,
Háborúk Hangja
Gépek zörejétől
Sötét az ég alja.

Kételyekkel telve,
Oly messzire futnék!
Árkon, bokron át
Szüntelen rohannék

Szaladok is, tüstént
Soha nem feledve:
Életem célja Nem
A vagyon szerelme

Kiölve lényemből
A temérdek rosszat
Különös lényemtől
Már meg nem foszthat

Éltem tengerén már
Nem tombol vihar
Nem rombol, pusztít többé
Semmi ami fanyar.

Utam nehézségit
Eztán bizton veszem,
Többé szellemileg
Soha nem éhezem.

Porba hulló áldomás
A neved,
Egy rövidke látomás
Tüneted

Kivájt lámpást hoz,
Elered,
Lassan elszenderül
Szereted:

Hiába mutat bármit,
Ha neked -
A világ nyűgje utat
Nem enged.

Igérget csillagokat,
Kék eget
Zenét, békét, nyugalmat,
Szerelmet.

Ne bízz benne, hogyha
Teheted!
Megcsal, megbánt, elhagy, majd
Betemet.

Fölöttem üli torát?
Létezem?
Porba hulló áldomás -
Ég veled!

Nem akarok összetört álmok szilánkjai között vergődni. Nem akarok többé temérdek kétséggel a tükörbe nézni. Nem akarok többé nyelni, engedelmeskedni. Nem akarom, hogy megszabják, mit kell csinálnom. Nem akarok gazdag lenni. Nem akarok magányos lenni. Nem akarok magasra törni.

Egyszerű ember akarok lenni. Hagyni akarom, hogy a zene éltessen. Egy olyan ember akarok lenni, akinek a halálát ha nem is sokan, de mélyen meggyászolják. Olyan ember, aki tett az emberiségért, de legfőképpen boldog akarok lenni.

Nem érzem magam embernek, legalábbis egy egész embernek biztosan nem. Az utóbbi időben csupán árnyéka vagyok önmagamnak, mint egy sárga falevél, melyet kedvükre dobálnak az apró fuvallatok. A fejem megpróbáltam kiszellőztetni, kicsi színt vinni a napjaimba, de nem megy. Az otthon létet nem szeretem, szinte állandóan lőporos a levegő köztem, és a szüleim között. Szinte semmi dicséretet, pozitív kritikát nem kaptam tőlük, kivétel a nyelvvizsga eredménye után.

A társadalom tetemes rétege sosem ér el egy ilyen eredményt, és sokan nem az anyagi körülmények, hanem a motiváció, vagy a befektetett munka hiánya miatt. Tényleg ekkora mércét kell megugranom, hogy pár szebb szóra érdemessé váljak?

Igyekszem minél messzebb lenni itthonról, és minél többet. Amikor itthon vagyok, mindig valami művészettel foglalkozom: zenélek, gyakorlok, olykor órákat, vagy ha erős érzelmi töltet ér, írok egy-egy rövidebb verset - vagy mint most, egy kis szummát a hangulatingadozást kiváltó eseményről/eseménysorozatról.

Egy nagyon jó cikket olvastam a testnevelés órákról, azok hiányosságairól. Logout címlapon van, ha valakit érdekel. Időm a hétköznapokban sajnos szinte semmi nincs, de AKAROK mozogni.

Végre teljes gőzzel el fogom kezdeni a fegyencedzést. Nem tágítok mellőle. Muszáj tartanom magam a tervhez, hogy képes legyek vele haladni. Kérdés, hogy mivel kényszeríthetném magam a dolgok betartására?

Szép a szerelem, ó!
Ha szomjazza a szív,
Szürke életemre
Lehetne gyógyír

Szép, szép, hajh szép volna!
Ha egy cseppet is
Tétova nem volna
Az a szerelmes szív.

Milyen legyen hát?!
A szíve annak,
Aki túl sokat nem ád,
S így nem sokat kap.

Mit várhat a lélek,
Kinek tesze-tosza ura
Egy viharvert, ázott,
Csetlő-botló kutya?

Mint felhők közt a nap,
Kósza reménysugár,
Az alagút végén
Végre fény vár?

Fellegek közt,boldogan
Szavadon függök,
Dalma, az ég hatalma,
'tán az Úr küldött?

De elmúlik a napsugár,
Közeleg az éj
Kihunyt a világ,
Meghalt a remény.

Ezer és ezer újabb,
Álom közt vergődve
Száz és száz lusta
Kártyát összedöntve,

Mit kérsz tőlem?
Tudod mit? Kihagyom!
Szerelmes szívem
Inkább álomba ringatom.

A nyár közeleg, és pár fórumtárs adott egy kiváló ötletet: utcazene. Nem tudom mit, és hogy érdemes, illetve mik a legális utcazene feltételei. Ezeket igyekszem kideríteni nyárig. aztán letámadni az első japán turistacsoportot (:

Ha valakinek van tapasztalata a dolgokkal, nagyon megköszönném, ha megosztaná velem!

... maradjon a zene. Persze, rohadt mód magányos vagyok, de nem érdekel. Amit eddig az emberektől kaptam, az bőségesen elég volt egy időre. Mást nem is csinálok, csak eszek, alszok, tanulok, és gyakorlok éppen mindig valamit.
Nem érdekel többé a világ minden nyűgje, baja, szeretni akarok, szeretve lenni, kifejezni magam, és érezni mindent, ami onnan - igazán mélyről fakad. A világ furcsán néz rám, senki nem is tagadja: különc vagyok. Vagy csupán egy a fajtámból? Mindkettő lehangoló... Az első azért, mert akkor nem nagyon találok magam mellé olyan lelki társat, akivel meg tudom osztani az örömöm, és a bánatom... A második az pedig azért, mert akkor középszerű, egyszerű, unalmas ember vagyok, egysíkúan belesimulva a szürkeségbe. Néha azt kívánom, bárcsak tudnám mi van az élet, a világ másik oldalán, hogy bátran vessem magam a még ismeretlen ölelésébe.

Ma érkezett meg az eredmény, miszerint sikeresen abszolváltam az ECL c1 angol nyelvvizsgát Azt sem tudom, hová legyek hirtelen

Tessék lássék! (hang-teszt)
[link]