Ehhez a tesztemhez czundermák barátom küldte a főbb komponeneseket, egy Abit IX38 Quad GT alaplap, és egy Q9400-as Core 2 Quad CPU formájában.
Igaziból ebben a tesztben, nem csak a CPU teljesítményére vagyok kíváncsi, hogy milyen órajelet érek el vele, stb., hanem az is érdekel, hogy az Abit, lényegében utolsó tömegtermelésbe kerülő alaplapja mit tud, hisz mikor ez az alaplap a piacra került, már nem volt a toppon a megboldogult, tuning lapokat gyártó Abit.
Ahogy minden bemutatót szoktam, ezúttal is azzal kezdeném, hogy írnék pár sort a középpontban szereplő hardverekről! Először is a CPU-ról ejtsünk pár szót!
Az Intel a meglehetősen jól sikerült core architektúrát, illetve a ráépülő processzorait 2006 nyarán mutatta be. Ezek a CPU-k a Core 2 Duo nevet kapták, 2 CPU maggal rendelkeznek, és a 65 nanométeren készült Conroe magra épülnek. Az Intel az akkori, riválisának 2 magos Athlon X2 CPU-it nem kicsit lemosta a pályáról. De az Intel itt még nem állt meg! Nem sokkal később, 2007 év elején bemutatta a Kentsfield magra épülő Core 2 Quad CPU-ját, ami ahogy a neve is utal rá, 4 maggal rendelkezik. Igaz ez nem natív 4 mag, mert durva szóval kifejezve két darab core 2 Duo CPU volt belül „összedrótozva” Így a Conroe magos Core 2 Duo társaival szemben minden tulajdonságával megegyezik, csak a magok száma a duplája ugyebár, illetve a hozá tartozó L2 Cache.