Kicsit hosszabbra sikeredett a szünet mint gondoltam. De nem egyszerű az élet 4 gyerek mellett... Ott tartottam hogy megszületett Boldizsár. Miután átkerültem osztályra néhány óra múlva már hozták is. Annyira édes volt. Negyedik gyerek lévén sok újat nem tudtak mondani és mutatni. Talán a tisztába rakásnál volt fura hogy ott lóg valami ami a lányoknál nem volt. Majd jött a napi rutin. Gyermekorvos aki meghallgatja és megvizsgálja. Azt mondta hogy Boldinak van egy kis szívzöreje de ez egy néhány órás babáknál előfordulhat. Biztonság kedvéért csinálnak egy szívultrahangot. Nem aggódtam mert szinte minden szülésrmnél volt ilyen eset az adott szobában és végül senkinek nem volt problémája. Kicsit sokáig tartott a vizsgálat már kezdtem türelmetlen lenni. Jött a nővérke hogy menjek vele mert a doktornő beszélni szeretne velem. Na itt kezdtem pánikolni. A doktornő nagyon kedves de határozott volt. Nem kertelt. Boldinak egy ritka nagyon súlyos szívrendellenessége van. Elmondta érthetően de abban a pillanatban sokkot kaptam. Műtéttel korrigálható. Ezt kB. 3-4 hónaposan végzik. A diagnózis: Truncus arteriosus communis. Elmondott mindent. Meg is értettem de fél perc múlva nem emlékeztem semmire. Csak zokogtam és folyton azt kérdeztem hogy ugye életben marad e. Erre nem kaptam biztos választ. Évente kB. 4 ilyen eset van az országban. Leültettek és csak néztem milyen békésen szuszog. Gyönyörű volt. A kérdések zakatoltak bennem. Miért pont mi? Túl éli? Elvették tőlem. Szinte magamhoz sem ölelhettem még igazán. Intenzív és monitorozás. Ez várt rá. Én pedig 3 óránként láthattam max 1 óra hosszára. Etettem de nagyon lassan evett. Elfáradt hamar. Sajnos 2 nap múlva el kellett kezdeni a gyógyszerezését. Vérnyomás csökkentő. Romlott az állapota. Megpróbálom lejegyezni a betegségét érthetően. A normál szívnek 2 artériája van. Az egyik a friss vért, a másik az elhasznált vért szállítja. Boldinak 1 közös artériája van. Ugye mindkét artéria billentyűvel van ellátva. Boldinak így eleve eggyel kevesebb. Ráadásul társult hozzá egy tágabb jobb szívfél nagy nyomással. Szóval aggasztó volt a helyzet. Zokogva hívtam életemet. A mai napig nem tudom mit mondtam neki pontosan mert magamon kívül voltam. Itthon Sári nagyon nehezen viselte a hiányom. Még kicsi volt. Apukámék is haza mentek a 3. napon. Életem egyedül próbált megdolgozni az itthonléttel és a 3 lánnyal. Közben kiderült hogy a doktornő aki a kardiológusunk lett egy angyal. Nagyon segítőkész. Úgy rendezte hogy amikor engem kiraknak az osztályról akkor azonnal tudjunk Pestre menni Boldival az országos kardiológiai intézetbe. Későbbiekben goki... Megrendelte a mentőt. Szerencsére mehettem én is. A gokiból nem engedtek minket haza. Pedig a kórházban is vártak vissza minket hogy egy kis evés tanulás után a gyógyszerekkel ugyan de haza mehetünk. Sajnos nem. Súlyosabb volt a helyzet. Boldi pontosan 2 hetes volt amikor a sebészek kezébe adtam sírva kérve hogy vigyázzanak rá. Ezt a pillanatot nem kívánom senkinek. A műtét úgy zajlott hogy elaltatták és a vérkeringését átvezették egy motoros szívbe. Majd elvégezték a műtétet és próbálták megkeresni a magas nyomás okát is. A műtét után nem varrják vissza a mellkast ha úgy gondolják hogy 24 órán belül akadhat valami probléma. Életem telefonon keresztül tartotta bennem a lelket. Beültettek neki egy homograftot. Ez egy műartéria. Hosszú percek majd órák teltek el. 6,5óra elteltével végre nyílt az ajtó. Remegtem az aggódalomtól. Sikerült a műtét. De sajnos a nagy nyomás a jobb kamrában továbbra is fenn áll. Műtét után sajnos nem lehet látogatni. Csak másnap. Azt hozzá kell tennem hogy én minden nap este miután elaludt és a látogatás véget ért én hazamentem mert a családnak szüksége volt rám. Reggel hajnalban pedig indultam vissza hogy mihamarabb Boldival lehessek. Neki is szüksége volt rám. Egész úton reggel sírtam mert a kórházban nem lehetett. Nem láthatta és érezhette az aggódalmat. Csak erőt érezhetett mert neki arra volt szüksége. Éreznie kellett hogy érdemes küzdenie hiszen szeretetbe várjuk. Hazafelé végig telefonon beszéltünk a családdal hogy mire hazaérek lehiggadjak. Felkavaró egy helyzet. Sajnos volt olyan kisgyerek akit senki nem látogatott. És volt olyan ahol Telefonálni kellett a szülőnek hogy ugyan fáradjon már be a műtéti engedélyt aláírni mert meghalhat a gyerek. Szívszorító volt. Viszont rengeteg sorstárs szülővel hozott össze a sors. Velük a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Van akivel facebookon és van akikkel találkozunk is. De folytatom a műtét utáni nappal. Először léptem be a postoperatív intenzív osztályra. Steril ruha és sok fertőtlenítés után oda vezettek Boldihoz. Életem legnyomasztóbb helye volt. Mi életemmel csak úgy mondjuk mindig hogy a hely ahol érezni a "kaszás" jelenlétét. De ez komoly! Boldi ott feküdt nyitott mellkassal. Le volt takarva de tudtam. Rengeteg cső mindenfelé. Orrán, száján, karjában, nyakában, lábában... Több mint tíz óriási fecskendőből érkeztek a gyógyszerek. És a pittyegés. Egyszerűen leírhatatlan aggódás. Felpuffadt kisfiú pihegett előttem. Mintha nem is ő lett volna. Teltek a napok és nem akart javulni az állapota. Nem tudták levenni a lélegeztető gépről. Alacsony volt a szaturációja. Jártam hozzá és csak simogattam. Beszéltem hozzá. Fejtem neki a tejet mert tudtam az a legjobb neki. Mivel altatva volt az orrán keresztül adták neki a szondán. 10 nap után végre levették. Nem volt túl magas a szatja de végül levehető volt. 2 hét után levitték a sima intenzív osztályra. Végre magamhoz vehettem. Igaz csak óvatosan mert oxigént még adni kellett neki. Sajnos nem akart enni sokat mert elfáradt. Így a maradék tejet amit az üvegben hagyott azt szondán adták neki. Nagy nehezen lekerültünk arra az osztályra ahol egész nap vele lehettem. Csak éjszakára nem. Ilyenkor is mint mindig hazamentem. Sári nagyon nehezen viselte hogy nem vagyok otthon. Sokat sírt. Szegény életem nagyon igyekezett. Tudta hogy nincs más megoldás. Nekem Boldi mellett a helyem. Hétvégente jött velem a kórházba egy pár órát. Ha a gyerekek ott voltak akkor felváltva voltunk bent Boldinál. De volt olyan hogy apuéknál leraktuk őket mert a közelben laknak. Ilyenkor ketten együtt mehettünk be. Persze sírtunk. Ezt nem is lehet másképp. Egyszer megengednék hogy a kicsik megnézzék a folyosón. Katica úgy nyúlt hozzá Boldihoz mint egy igazi anya. Nagyon megható volt látni. Sári egyelőre nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Adri nem akart bejönni mert pánikolt. Nem tudta kezelni a helyzetet. Sajnos Boldi kamra nyomás nem akart javulni. Ezért csináltak egy szívkatéterezést. Ott sem találták meg a problémát. Csomó gyógyszerrel végül visszavitték Boldit a Fehérvári kórházba ahol született. Itt már nem mehettem a mentővel. Külön kellett Oda mennem. Meg kellett tanulnia enni. Az volt a baj hogy keveset és lassan evett. Bevallom volt hogy kiöntöttem a maradék tejet a cumisüvegből mert tudtam hogy otthon nem 3 óránként adok enni neki. Itt tartották. Amit nem evett meg azt belenyomták szondán. Azt meg persze kihányta. Otthon szépen akkor és annyit eszik amennyit akar. Hamar elfáradt és elaludt. Meg kellett tanulnom fecskendőből gyógyszert beadni. Sajnos volt mit...
37 naposan végre eljött a pillanat! Haza mehettünk! Nagy volt az öröm de az aggódás nem hagyott alább. Be kellett szereznünk egy szaturáció mérőt. Mivel gondok voltak ezért javasolták. Mellettünk aludt mert néztem minden lélegzet vételét. Sok időnek kellett eltelnie hogy megnyugodjak. Nagyon sok időnek. Sári is az ágyban aludt velünk. Mivel nem akartam eldobni hogy most már ez nem a te helyed így egy darabig velünk aludt ő is. Lelkileg nagyon megviselt őt is ez az időszak. Sőt ez mindenkit megviselt. Viszont ez a tragédia jobban összekovácsolt minket életemmel. Egymásra tudtunk csak támaszkodni. Hogy a család mit szólt Boldi betegségéhez? Háát... Apósom az aki a legjobban velünk érzett és érez. Apukám összetört de nem segítettek sokat. Anyukám pedig tudomásul vette és olyan érzésem van mintha csak dicsekedne a körülötte lévőknek hogy neki egy szívbetegen unokája van. Ez lehet túlzás de sajnos így érzem.
Később folytatom.... Sajnos van mivel...