Hirdetés

2024. május 7., kedd

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#101) Duck663 válasza b. (#77) üzenetére


Duck663
őstag

Utolérték, na de honnan és hogyan? Két fronton háborúznak, sokkal kevesebb pénzből! Ez pont, hogy egy hatalmas tökön rúgás. Honnan a fenéből jönne egy bármilyen versenyképes Ti modell is, amikor a sz@rt is kihajtották az Ampere lapkából? Ezt már hiába variálják bármerre is, egyszerűen túl sokat fogyaszt a lapka és nem bírja a magas órajelet. Átviszik TSMC-hez, de az idő, hiába kezdték el, akár fél éve mondjuk, amit kétlek. Jó lesz ha leghamarabb tavasszal lesz bármiféle értékelhető válasz erre, és akkor még nagyon optimista voltam, mert nem elég, hogy elkészülnek egy teljesen már gyártástechnológián a lapkával, tesztelni kell. Ha kiadják és valami gebasz van, akkor a felhasználók felől duplám üt majd vissza. Úgyhogy az nv kb elkönyvelheti, hogy ezt a kört bukták. Lehet a Hopperre koncentrálni.

Igen-igen, még mindig Win7-et használok, és ha így haladunk még 2030-ban is így lesz.

(#102) CsigaGyilkos válasza Chaser (#76) üzenetére


CsigaGyilkos
aktív tag

Igaz! Én is örülök, illetve vártam kisebb felemelkedést AMD részéről már régóta! Kíváncsi vagyok meddig fog tartani! Mindenesetre cpu vonalon jól haladnak, mert míg Intel a Rocket Lake -kel igyekszik felzárkózni PCI -e 4.0 -ra + teljesítményben is fel kell a Ryzen 5xxx -hez, addig AMD már készíti az utolsó sorozatát az AM4 foglalatból ami valószínűleg erősebb lesz mint a Rocket Lake! (persze ez még a jövő zenéje). A jelenlegi útiterv szerint Intel fog futni az AMD után, ráadásul a Rocket Lake már be lett jelentve, hogy késni fog. :K

#84b: "jah, hogy már lemaradásban vannak. Értem. holnapra már csődbe is mennek még két komment.."
Nehéz lenne megmondani, hogy lemaradásban vannak -e, pláne úgy hogy az új RX 6xxx vga -król még teszteket sem láttunk. Viszont ami tény: Nekem nagyon tűnik, hogy az NV csapat igencsak kapkodott ezzel a 3080/3090 sorozattal. Gyakorlatilag úgy adták ki az első sorozatokat, hogy a gyári órajelet nem bírták el. Vissza kellett venni az órajelet, hogy ne fagyjon szét a kártya... Ez elég ciki egy ekkora cégtől, pláne ha a kártyák árcédulájára is nézünk. Azért nekem ez semmiképp sem azt sugallja, hogy NV csak úgy elővesz valamit a fiókból amivel szénné alázná AMD -t. Persze semmi sem lehetetlen... Ezzel a 3080/3090 sorozattal kicsit Intel 9700/9900 effektus jutott eszembe...
Viszont az hogy nem adott ki eddig Ti kártyát "csak" 3090 jelöléssel, enged arra következtetni, hogy esetleg NV bedob egy 3080ti és 3090ti ágyút.

"Az is biztos, hogy nvidia nem fog a kardjába dőlni és évekre vissza esni most hanem vérszemet kapnak . Nem Intel."
Ezzel egyet kell értsek! Régóta a leggyorsabb kártya címre pályázott mindig is az NV, ráadásul nem kevésszer sikerrel (igaz horror áron)! Fura lenne, ha semmi nem lenne a tarsolyában! Ugyanazt tudom mondani erre mint pár sorral feljebb! Elképzelhető, hogy a fiókjában van egy 3080ti, 3090ti páros.

Visca el Barcelona!

(#103) Duck663 válasza Kansas (#79) üzenetére


Duck663
őstag

Mégis a többség PS-t vesz, mert van egy halom játék, ami se PC-n, se BOX.on nincs. Szóval hiába a villogás.

Igen-igen, még mindig Win7-et használok, és ha így haladunk még 2030-ban is így lesz.

(#104) b. válasza Chaser (#98) üzenetére


b.
félisten

Ezekkel a dolgokkal nincs gond , elismerésre méltó, de nem kis cég már AMD, arra akartam rávilágítani. Közben Nvidia se véletlenül nőtt nagyobbra . Jól csinálják ők is , mindkét cég. DE ezek az árak már közben amik lettek, már a Turing is bökte a csőrömet nagyon ,de muszáj volt az DXR / 3D studio miatt váltanom Pascalról. RT-t szeretném ha fejlődne, örülök hogy kijött vele AMD és hogy mind a három SKU támogatja.
Nem ne aggódj nem iszogat jensen , ő nem az a típusú CEO. Ő az a csak azért is típus...

A mázlit nem én írtam de egyetértek vele amúgy.

[ Szerkesztve ]

"A számítógépek hasznavehetetlenek. Csak válaszokat tudnak adni." (Pablo Picasso) "Never underrate your Jensen." (kopite7kimi)

(#105) Chaser válasza Duck663 (#101) üzenetére


Chaser
titán

ha nem is bukták, most hülyét csináltak magukból az biztos
azért nem féltem őket, de előadni kb azt, hogy jófejségből' árat csökkentenek, aztán kiderül semmilyen készlet nincs, de ami van abból vannak defektesek is, meg egyébként kaptak 2-3 hetet gyártásra felkészülni a gyártók, jah és a chip is sz@rrá van hajtva
aztán persze kiderül hogy természetesen mindez azért, mert tudták mit tud az rdna2 - elég egyértelmű volt -
sarki fűszeres is röhögne ezen a "profizmuson"
lisa meg hatalmas arc - vagy bárki akinek az ötlete volt -, az nem jutott eszembe az 5xxx bemutatásakor hogy lehet nem is a legnagyobb vadat mutatja ( :

szerk:
b.
ma már nem annyira kis cég mint pár éve, én inkább így mondanám
ma már kb egyértelmű, hogy intelnél spectre, meltdown és társai csak azért voltak, mert konkrétan telibe sz@rta a biztonsági dolgok nagy részét az intel, és így tudott a core i-vel jelentősen elhúzni, amiért értelmes világban az alsót is leperlik róluk, de ezt is túlélte az amd, miközben az nv-vel is versenyzett
és most nem őszinte a mosolyom, hogy az új gépbe kénytelen vagyok nv vga-t rakni, de soha nem voltam fan, csak náluk van 75w tápcsati nélküli vga, pláne passzív hűtéssel
de intel cpu-t többet nem szeretnék venni, erre az életre úgy gondolom elegem volt a disznóságaikból, remélem amd-ben azért nem fogok később sem csalódni, nem szeretem a sumákolást
áremelés pedig természetes olyan fejlesztés mellett amit ők produkáltak, de egyelőre csak egy kis i3 3100 lesz, ami pár éve még kórájhét' kategória volt százezeré', úh. köszipuszi' amd ( : 36x ft-os eur mellett drága boltból 37490ft volt
úgyhogy köszipuszi' amd, intel és nv pedig szedje össze magát de alaposan

[ Szerkesztve ]

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#106) Atom_Anti


Atom_Anti
senior tag

Nagyon jók lettek, egyedül a memória méretet pazarlásnak tartom. 8GB is elég lett volna, de a kisebbiken mindenféleképpen és akkor kaphatott volna kompetetív árat a Geforce 3070-el.

(#107) bunfi válasza b. (#104) üzenetére


bunfi
őstag

Az árak alakulásába (ami nekem sem tetszik túlzottan) vastagon belejátszik az, hogy volt egy váltás a felbontásban, négyszer annyit kell renderelni, mint az eddig legelterjedtebb felbontásban. Ezt sajnos nem lehet az architektúra fejlődéséből kigazdálkodni, sőt. Ahhoz, hogy még RT is legyen meg már vastagon trükközni kell. Én megvagyok nélküle, kifizetni meg ki kell. Remélem lesz is majd belőle valami.

#106Atom_Anti
4K-ra semmiképpen sem lett volna az, és elsődlegesen erre a felbontásra készültek.

[ Szerkesztve ]

János először lőtt oszt már kérdeznie se kellett

(#108) Malibutomi válasza Chaser (#105) üzenetére


Malibutomi
nagyúr

"lisa meg hatalmas arc - vagy bárki akinek az ötlete volt -, az nem jutott eszembe az 5xxx bemutatásakor hogy lehet nem is a legnagyobb vadat mutatja ( : "

Pedig ez teljesen nyilvanvalo volt. Nem mutatjak be a legnagyob kartyat a cpu bemutato vegen ugy mellekesen.

Megis sokan azt hittek valami nagyon kifacsart logika alapjan

(#109) SindaNarmo válasza Duck663 (#103) üzenetére


SindaNarmo
tag

Azért egyenlőre még nem igazán villogtak komoly teljesen PS5 exkluzív játékokkal, legalábbis nekem GoW2-n kívül nem sok rémlik.

(#110) b. válasza Duck663 (#101) üzenetére


b.
félisten

A 3080 Ti 5 % kal lesz gyengébb mint a 3090 papíron ,onnan jön, 899-999 $ áron. a 3070 Ti pedig a 3080 tól lesz elmaradva 8 % kal elméletileg. Érdemes megvárni a valós teszteket kb itt fognak elhelyezkedni az AMD kártyák..

"A számítógépek hasznavehetetlenek. Csak válaszokat tudnak adni." (Pablo Picasso) "Never underrate your Jensen." (kopite7kimi)

(#111) SindaNarmo válasza Malibutomi (#108) üzenetére


SindaNarmo
tag

Ja, az annyira nem lett volna logikus. Sőt marketing szempontból is jó nagy hiba lett volna, ha az a max.

(#112) bunfi válasza b. (#110) üzenetére


bunfi
őstag

Megint az az érzésem van, hogy az early-adopterek meg át vannak b***va, mint szar a palánkon... lásd 2060/2070/2080 Super. Kvázi félgeneráció, ahol bármely időpillanatban már csak 1 év a következő, jobb ár/érték arányú változat...

[ Szerkesztve ]

János először lőtt oszt már kérdeznie se kellett

(#113) b. válasza bunfi (#112) üzenetére


b.
félisten

Teljesen jogosan van ez az érzésed. Ez az Ampere launch hülyeség volt így.

"A számítógépek hasznavehetetlenek. Csak válaszokat tudnak adni." (Pablo Picasso) "Never underrate your Jensen." (kopite7kimi)

(#114) Duck663 válasza Chaser (#105) üzenetére


Duck663
őstag

Pedig nagyon egyértelmű volt. Mostanság folyamatosan azt csinálják, hogy alulértékelik a dolgokat, kisebbet kevesebbet mondanak, aztán jön a bumm. Elterjesztették, hogy nem lesz 5950-es CPU Abu is leírta vagy 10*, hogy nem lesz, mert nem akarják túl közel vinni a TR-hoz, majd talán később. Erre a prezentáció végén, Lisa Su nagy lazán, ja van itt még valami egy 16 magos kicsike is! :D Elképesztően jó vezető, jól méri fel a helyzetet, minek milyen hatása van, tudja és látja, hol vannak, tudja hova akar eljutni és hogy hogyan, van egy nagyon világos jövőképe, a Xilinxes üzlet is ezt bizonyítja!

Igen-igen, még mindig Win7-et használok, és ha így haladunk még 2030-ban is így lesz.

(#115) carl18


carl18
addikt

Remek, jól sikerültek a kártyák! :) Remélem jön később 6600XT is.

Hiába szúr, itt Ryzen a úr!

(#116) #06658560 válasza bunfi (#112) üzenetére


#06658560
törölt tag

Nagyjából mindig egy évre van a következő szebb, jobb, gyorsabb, modernebb, akármilyen generáció. Most volt kivétel, hogy kimaradt egy év.

(#117) Chaser válasza Malibutomi (#108) üzenetére


Chaser
titán

igazából azt sem hittem, hogy kisebbet mutat be, utólag kezdtem rajta filózni, az 5xxx mellett nekem teljesen mellékes volt
de valahogy nem böktem volna rá hogy ez egy hatalmas blöff - mint ahogy páran megtették itt, lehet te is -
akárhogy is, lisa su telitalálat volt az amd részéről ha nem is az ő ötlete volt :)
azt viszont a mai napig nem értem, hogy az intelnél azt a nagyonokos' vezetőt mért hagytk évekig garázdálkodni, elég egyértelmű volt hogy köze nincs ahhoz amit csinál
mondjuk így mindenki jobban járt - kivéve az intel részvényesek :d -

szerk:
Duck663
talán tegnap volt hír a cp2077 negyedik csúszásáról
nekem ugyan nincs diplomám, amire büszke is vagyok, sokkal jobb így hülyének lenni, mint két diplomával ((( :
de valahogy fel nem fogom, mért nem lehet egy játéknál olyan időpontot beharangozni, amire _biztosan elkészül_
aztán majd updatelik korábbra ha hamarabb megvan, és mindenki örül
ehelyett sok embernek elmegy tőle a kedve és kb hülyét csinálnak magukból....pfff
és igen, amd-nél már egy ideje inkább mondanak kisebbet, és ez így sokkal jobb hatást vált ki az emberből mint fordítva

[ Szerkesztve ]

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#118) zetor2000 válasza Chaser (#30) üzenetére


zetor2000
senior tag

A 2x8 pin vélhetően amiatt van, mert a nyomtatott áramköri "vezeték" is el kell vigye azt a ~300wattot, amit felvesz a kártya. Az még odáig megvan, hogy a vezeték, amin kapja, az 8x~1mm, de a nyák réteg az random, vékony is, keresztmetszete sincs, szóval sok kis vezetékkel kell táplálni azt a VGA-t. Nincs baj az 1x8 vezetékkel sem, csak egy icipicit jobban melegedik majd ott a panel.

Ez a dal a lelkünk közötti híd kövei között a malter közötti szeretetet átitató áldás közötti békesség.

(#119) flydomi válasza gbors (#88) üzenetére


flydomi
junior tag

Pontosan mit cafolok meg? :)
Neked mazli,vagy vanillias kakaos csiga,barhogyan is csavarod vagy nevezed,ez az erdem az AMD-nek jar.
Mitol erv ez a "mazli"?
Attol,hogy az AMD tudatosan egy jobb uzletpolitikaval operal?
Olyan,hogy mazli,nincs.Ez csak mellebeszeles,mikor a kedvencunk elqrja a dolgokat,de kemenyen,igy nem szabad hibaztatni. :)

.

(#120) Duck663 válasza Atom_Anti (#106) üzenetére


Duck663
őstag

2560*1440 alatt is elfogy a 8GB, 4K-ra egyértelműen kell!

#109 SindaNarmo: Nem tudom, nem követem, nem vagyok konzolos, de eddig nem volt olyan, hogy ne készültek volna minőségi exkluzívokkal. GT7 biztos, azt láttam.

#110 b.: 3080 Ti nem lesz, miből lenne? A 3090 és 3080 között van 5-10%. Max egy 3080 TI-nek nevezett 3090 12GB VRammal tákolás lehet belőle, de mi értelme, fogyasztása nem lesz jó, így se úgy se. A 3070Ti-t meg megette a fene, a GDDR6X-es memória miatt, hiába lesz papíron, ha a webshopokban nem találkozol majd vele. Veszettül nagy a kapálózás, de amikor üres a tár, akkor üres, nincs mit tenni.

Igen-igen, még mindig Win7-et használok, és ha így haladunk még 2030-ban is így lesz.

(#121) #69523456


#69523456
törölt tag

Ahogy én látom, az Nvidiának egyetlen lehetősége maradt: árcsökkentés. Kérdés, bele tudnak-e állni egy durva árháborúba, mivel minden tartalék cash kellene nekik az Arm felvásárlására... Arra tippelek, hogy lesz árcsökkentés, ha nem is idén, de az újratervezett 3080 megjelenésekor valószinűleg. A 3070 esetében is várok egy 50 dolláros csökkentést - akár már holnap!
Ugyanakkor a 3060 Ti egy best buy kártya is lehet jó árazással, ami letarolhatja a piac jó részét. Tudniillik ennek a kártyának nem látom az ellenfelét az AMD oldalán. Esteleg lesz 6700 sorozat is? Ha igazak az információk, a 3060Ti hozza a 2080 teljesitményét, márpedig az sokaknak bőven elég. Nem mindenki akar 4K-ban játszani, sőt a többség nem.
Az biztos, hogy az Nvidia nem fogja annyiban hagyni, de ebből mi vásárlók jöhetünk ki a legjobban. Végre lesz verseny, remélem ez az árakban is megnyilvánul hamarosan, küllönben felnyomom őket a GVH-nál kartelezésért :)

(#122) b. válasza Duck663 (#120) üzenetére


b.
félisten

Várd ki a végét. :K
meg a valós teszteket is.

[ Szerkesztve ]

"A számítógépek hasznavehetetlenek. Csak válaszokat tudnak adni." (Pablo Picasso) "Never underrate your Jensen." (kopite7kimi)

(#123) gaborw


gaborw
tag

Azt hiszem megvan a Vega VII utódja. 6800XT tökéletes lesz 1440p 144Hz-es monitorhoz. 2-3 évre bőven jó lesz. Gratula az Amd-nek. :C Mondjuk a Vega VII-el is tökéletesen elégedett voltam.

(#124) SindaNarmo válasza Duck663 (#120) üzenetére


SindaNarmo
tag

Tényleg, arról el is felejtkeztem.
Amúgy ja, biztos lesz bőven, csak még nincsenek le leplezve.

(#125) flexxx2 válasza Duck663 (#120) üzenetére


flexxx2
őstag

"2560*1440 alatt is elfogy a 8GB, "

Melyik játéknál, mert nekem eddig elég volt a 6GB mindenre?

(#126) Bossp


Bossp
addikt

De miéééért nem lett a 6900Xt a már emgálmodott 512bites szörny kicsit visszafogottabb orajelekkel Bruuuttááál telejsitmennyel?! 3090 ára alatt :D

"1 lehetsz vagy 0 vagy élő vagy hulla!"

(#127) lacus83 válasza Chaser (#105) üzenetére


lacus83
senior tag

úgyhogy köszipuszi' amd, intel és nv pedig szedje össze magát de alaposan

szerintem nem nagy cucc az eddig is agyon fikázott 14 nanos intel Cput és annak teljesítményét elérni Mad max Amdnek 3 széria rizsa alatt.
Nem véletlen jön Intel 11 gen.
Nem felejtett el Intel cput gyártani,csak kb nem volt miért jobbat letenni az asztalra.

ma már kb egyértelmű, hogy intelnél spectre, meltdown és társai csak azért voltak, mert konkrétan telibe sz@rta a biztonsági dolgok nagy részét az intel, és így tudott a core i-vel jelentősen elhúzni, amiért értelmes világban az alsót is leperlik róluk, de ezt is túlélte az amd, miközben az nv-vel is versenyzett

Gondolom neked is rengeteg adatodat megszerezték a csúnya hackerek a biztonsági rések miatt.Egyébként pedig 10+ évig megfelelt mindenkinek a fos Intel

Nvt meg abszulut nem kell félteni,vagy lehet ők is elfelejtettek gyártani és fejleszteni.
jah és a chip is sz@rrá van hajtva te már csak tudod.
Pár GPUt már eladott az NV és valszeg többet is elfog mint az Mad max Amd.

[ Szerkesztve ]

MSI B460 Tomahawk,I5 10400F Box,G.Skill Tident Z 2X8 Gb 3000Mhz RGB,Megahalems Cooler,LIANLI Lancool III,Samsung 860 Evo 256GB ,Toshiba P300 3TB,LC Power 600W,ASUS ProArt 4060,LG 27GL850B

(#128) bunfi válasza #06658560 (#116) üzenetére


bunfi
őstag

Ezért írtam early-adoptert, mert normál esetben 2 évente van generációváltás, csak mostanában inkább reaktívak, mintsem proaktívak az nVidiánál.

RTX2080 (2018-09-20 | $699) 🡲 RTX2080S (2019-07-23 | $699) 🡲 RTX3080 (2020-09-17 | $699) 🡲 RTX3080S/Ti (~2021 nyara | ~$700)

János először lőtt oszt már kérdeznie se kellett

(#129) Chaser válasza zetor2000 (#118) üzenetére


Chaser
titán

lehet ilyen műszaki oka is simán :R , rég volt már mikor elektroműszerészként végeztem, lehet igaz se volt :)
de egyébként tuti, hogy pszichológia miatt akkor is rátennék ha egyébként nem kellene, láttam már rá példát, msi gaming x 5600xt, 8+6 pin-es tápcsatival - vagy 2x8 -
5600xt-t nem lehet tuningolni, bios szinten tiltott, 100mhz alatti órajelet enged az adrenalin, pluszban - nyilván mert kis oc-val is 5700 nyakán lenne, nagy oc-val 5700xt-t is súrolná ( : - 160w a plafonja, 1x6 pin-es tápcsati is bőven elég lenne rá

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#130) Duck663 válasza Chaser (#117) üzenetére


Duck663
őstag

Nem is tudom, akkor én most félig érezzem magam hülyének? :D Félkegyelműnek? :D

Igen, elért engem is a hír, állítólag nem tartanak nagy lemondási hullámtól. Én csak attól félek, hogy halálosan optimalizálatlan lesz az egész így is. A CD Project nem épp az optimalizálásáról híres!

Igen-igen, még mindig Win7-et használok, és ha így haladunk még 2030-ban is így lesz.

(#131) Duck663 válasza flexxx2 (#125) üzenetére


Duck663
őstag

RS Siege pl felzabálja.

Igen-igen, még mindig Win7-et használok, és ha így haladunk még 2030-ban is így lesz.

(#132) Duck663 válasza b. (#122) üzenetére


Duck663
őstag

Tűkön ülve várom a teszteket. :K

Igen-igen, még mindig Win7-et használok, és ha így haladunk még 2030-ban is így lesz.

(#133) gbors válasza flydomi (#119) üzenetére


gbors
nagyúr

Leírtam elég világosan, el kellene olvasni, ahelyett, hogy write-only-ban tolod.

"Olyan,hogy mazli,nincs"
7.9 milliárd ember nem ért egyet.

Ez csak mellebeszeles,mikor a kedvencunk elqrja a dolgokat,de kemenyen,igy nem szabad hibaztatni.
Szokásos AMD fanboy hülyeség. Úgy fest, nem megy bele a fejedbe, hogy az, hogy az NVIDIA elqrta, az nem az AMD érdeme. Tehát micsoda? Na mi? No comment.

Pedro... amigo mio... ma is konzervvért iszunk! Kár lenne ezért a tehetséges gyerekért...

(#134) Chaser válasza lacus83 (#127) üzenetére


Chaser
titán

de "nagy cucc" akkora tőkével és annyi melóssal beérni és lehagyni, konvergál a zerohoz az esélye, de te ezt nem tudod/akarod megérteni

teljesen mindegy ki mit lop a gépemről - azért nem ( : -, a tény, hogy biztonsági rések vannak a cpu-ban, amiknek "foltozása" teljesítményvesztéssel jár - a notebookban nincs már ht, köszipuszi' intel, de jobb a békesség -
ez bizonyos körökben kimeríti a tisztességtelen üzleti magatartás fogalmát, vannak körök ahol csalásnak hívják - az egy másik dolog, hogy senki nem tudja rájuk bizonyítani a szándékosságot, így csak gondatlanság miatt perelhetőek -
az egyéb sz@rságaikról inkább ne is beszéljünk
első fára kötném fel magam, ha így egy tizedakkora cég engem beelőz

az nv chipek pedig szét vannak hajtva, igen tudom, rajtam kívül elég sokan tudják még

sehol nem mondtam, hogy bármelyik becsődölne, de ők is pontosan tudják mit kaptak, hiába adott már el akármennyi vga-t az nv, hülyét csinált magából, ráadásul nem kicsit
amd-nek sztem most az a legnagyobb baja, hogy éppen mit gyártson, mert a konzol soc-ok rendelését megduplázta az ms és sony is, abból is folyik be nekik némi apró azért

szerk:
Duck663
nem mondtam hogy bárki hülye, a kiadón kívül ( :
engem nem érdekelt az ilyen hiperszuperakármi', de ha vártam volna, első után elmegy tőle a kedvem, negyedik után rohaggyon' rájuk, ha fizetnének érte se kellene
ha azt mondják 2021-ben valamikor, aztán most azt közlik hogy mégse, hanem 1 hónap múlva, na annak sokan örültek volna
csak példa volt az amd-féle "most már inkább kisebbet mondunk" dologra, illetve annak az ellenkezőjére

[ Szerkesztve ]

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#135) #30786816 válasza flydomi (#70) üzenetére


#30786816
törölt tag

Ez az ido elmult. A gamerek azt kapjak, ami lecsorog a HPC-bol. Az egesz ray tracing arra lett kitalalva, hogy az ml-hez fejlesztett magokat eladjak a jatekos piacon is. Nvidia 3000-es sorozat fel eve kint van ezen a piacon, pont ma voltam egy MTA-s webinaron, 1 milliardos cloud fejlesztes egy tekintelyes resze ilyen kartyakra ment el. Darabja 12500 dollar plusz afa.

(#136) Duck663 válasza gbors (#133) üzenetére


Duck663
őstag

Nem az AMD érdeme? De bizony, hogy az. Ugyanis nyomás alá helyezte az évek óta vezető helyzetben lévő vállalatot. Ha ez nincs akkor egy sokkal lassabb kisebb fogyasztású Ampere jön csak ki, és baromi elégedett mindenki azzal, hogy a 3080 eléri a 2080Ti sebességét, azonban azzal, hogy az AMD előállt egy versenyképes termékkel, nyomás alá helyezte az nv, és ebben a nyomásban hibáztak. Szóval de az AMD érdeme, ugyanez a helyzet az Intellel is, ha az AMD nem lenne még mindig 4 mag 8 szálnál tartanánk, nem izgulnának azon hogy már a 8. processzorcsalád jön ki 14nm-en és azon sem, hogy a 6. tokozásváltást számláljuk már 4 mag 8 szállal.

Igen-igen, még mindig Win7-et használok, és ha így haladunk még 2030-ban is így lesz.

(#137) lacus83 válasza Chaser (#134) üzenetére


lacus83
senior tag

első fára kötném fel magam, ha így egy tizedakkora cég engem beelőz max csak utol érte.
amit te nem értesz meg és sokan mások sem,hogy nem is volt rákényszerítve hogy ez ne így legyen.Max itt b@szták el.
Árverseny jó,de sajnos nem lesz.Már árban is ott van az AMD ahol az Intel.
Kb már csak szimpátia ki mit vesz.

amd-nek sztem most az a legnagyobb baja, hogy éppen mit gyártson, mert a konzol soc-ok rendelését megduplázta az ms és sony is, abból is folyik be nekik némi apró azért.

Pont itt lesz a gond,és így lesz az 50 dolláral olcsóbból 50 dollárral drágább AMD kártya mivel neki se lesz készlete,akárcsak NVnek.
Szóval én nem féltem egyiket sem.Max a saját pénztárcám.

Akinek pedig eddig se volt pénze 500-700 dolláros kártyára ez után sem lesz.Szép ez hogy közép felső és felső kategóriába jött egy rakat kártya,szép a 4K is,de ezt eddig se tudta a többség megfizetni és ez után se fogja.

Duck663:

Ugyanis nyomás alá helyezte az évek óta vezető helyzetben lévő vállalatot. Ha ez nincs akkor egy sokkal lassabb kisebb fogyasztású Ampere jön csak ki, és baromi elégedett mindenki azzal, hogy a 3080 eléri a 2080Ti sebességét, azonban azzal, hogy az AMD előállt egy versenyképes termékkel, nyomás alá helyezte az nv, és ebben a nyomásban hibáztak.

Bocsi ki is vezette be az RT-t?

[ Szerkesztve ]

MSI B460 Tomahawk,I5 10400F Box,G.Skill Tident Z 2X8 Gb 3000Mhz RGB,Megahalems Cooler,LIANLI Lancool III,Samsung 860 Evo 256GB ,Toshiba P300 3TB,LC Power 600W,ASUS ProArt 4060,LG 27GL850B

(#138) Duck663 válasza Chaser (#134) üzenetére


Duck663
őstag

Ott már nagyon nagy a hype, ha még 4-5 késés lesz akkor az már biztosan visszaüt majd. De pl ha megnézed a Star Citizen-t, ígérgetnek valamit, aztán csak késik és késik, és nem jön, nem az jö, kevesebb a tartalom, stb-stb mégis van tucatjával olyan hülye, aki még mindig pénzt rak bele. A hype meg ilyen, nagyon sokáig képes bent tartani valakit az "őrületben", amikor minden normális ember már visszalép, lelép, ezek ott maradnak. Balhé majd akkor lesz, ha csalódnak.

A "sokkal jobb így hülyének lenni"-re reflektáltam. :D

Igen-igen, még mindig Win7-et használok, és ha így haladunk még 2030-ban is így lesz.

(#139) Kansas válasza b. (#110) üzenetére


Kansas
addikt

Ha kijön egy 3080Ti az általad említett paraméterekkel, az szinte teljesen kannibalizálni fogja a 3090 eladásait, azt gyakorlatilag csak profik fogják venni(már azok, akiknek kell a sok VRAM), ráadásul a 3080 mellett továbbra is pocsék lesz az ár/érték aránya, ha csak nem lövik be jelentősen a 6900XT ára alá($770 körülre)...
Igazából bármit hoznak a 3080 fölé, az megöli a 3090-et, túl kicsi a teljesítménybeli és túl nagy az árbeli különbség a két fölső NV közt...
3070Ti-t meg kétlem, hogy annyira a 3080 nyakára vinnék, ha nem akarják azt rögtön nyugdíjazni is - az early adopterek legnagyobb örömére, különösen ha "skalpolt" áron vették... értem, hogy a fölény megtartásához nem tehetnek nagyon mást, de azzal a legfanatikusabb vásárlóikat köpnék szembe... ha csak nem találnak ki valami egyszeri "vigaszdíjat" nekik

Egyébként hol van megírva, hogy az NV csak teljesítményben versenyezhet? Ez egyszer némi árkorrekcióval is próbálkozhatnának, az ár/érték arányt helyre billentve... ;]

Nincs olyan MI, ami képes lenne szimulálni az emberi hülyeséget... ha valaha lesz, annak tuti az emberi hülyeség lesz az oka... A Föld erőforrásai közül a legjobban az ész van elosztva - mindenki meg van róla győződve, hogy több jutott neki, mint másoknak.

(#140) tasiadam


tasiadam
veterán

En meg mindig annak orulnek, ha kapnek egy 2060 power 120 wattbol, vagy tapcsati nelkul 580/1660/1060 powert. Esetleg 1 8 pinessel egy 2080/2070S erot. De hat ki vagyok en h almodozzak :D

Gyermektelen, nem házas, másodrangú állampolgár

(#141) gbors válasza Duck663 (#136) üzenetére


gbors
nagyúr

Ha ez nincs akkor egy sokkal lassabb kisebb fogyasztású Ampere jön csak ki

Igen, és pontosan ebben rejlik az AMD szerencséje. Nagyon jól mutatják a 3070 tesztek az NVIDIA előrelépését az Ampere generációban - a vele összhasonlítható előző generációs kártyával (RTX 2080) szemben 26% előnyt tud felmutatni. Ez az utóbbi 20 év leggyengébb NVIDIA-s generációváltása - és ez nem annak köszönhető, hogy az AMD nyomás alá helyezte őket. A nyomás csak ott jön be a képbe, hogy az NVIDIA mindezek felett a bemutatót is csúnyán elbaltázta.

Az RDNA2 egy becsületes előrelépés akár az RDNA1-hez, akár két lépcsőt nézve a Vega-hoz képest. Ezért az AMD elismerést érdemel - azonban ha valaki nem valamelyik tábor hűséges zászlóvivője, akkor felismeri, hogy az AMD nem egy teljes sebességgel száguldó NVIDIA-t ért utol, hanem egy olyat, amelyik a nagy RTX / DLSS közepette kissé botladozik a nyers teljesítmény terén. Ennyi a történet részemről, aki ebbe szeretne mást belelátni... hát, magánügy :)

Pedro... amigo mio... ma is konzervvért iszunk! Kár lenne ezért a tehetséges gyerekért...

(#142) tasiadam válasza Kansas (#139) üzenetére


tasiadam
veterán

Csak az nVidianak voltak szolgaltatasai. Most beszeljunk a multrol, 5000 szeria es 20-as. Azert vetted a 5000-et, mert kellett az fps. Azert vetted sz nvidiat, h legyen tensor es RT magod. A tensor pl munkara jo, a cuda is, az RT meg kb jatekra. Aztan jott a streamelesre valo kihegyezes, h a tensor magok fognak hangot es kepet javitani.
Ekozben az AMD mit adott? Olcsobban fps-t.

Gyermektelen, nem házas, másodrangú állampolgár

(#143) b. válasza Kansas (#139) üzenetére


b.
félisten

"azt gyakorlatilag csak profik fogják venni"

nekik is szánják ezt már nvidia emutatókor elmondtak itt : [link] Ezért flagship a 3080, nem pedig a 3090 mert ez utóbbit nem feltétlenül játékcélokra és játékosoknak szánják/ alkották.

[ Szerkesztve ]

"A számítógépek hasznavehetetlenek. Csak válaszokat tudnak adni." (Pablo Picasso) "Never underrate your Jensen." (kopite7kimi)

(#144) lo_jo


lo_jo
senior tag

Én kicsit csalódott vagyok. Sikerült a tipikus grafikonrajzolás, ami mindkét oldalon megvan, csak senkit nem érdekel, mert mindneki tudja, hogy "up to" és egyéb apróbetűs részek után majd a valós, független tesztek érnek valamit. Mellé mutattak játékokat, ami egy kivételével értékelhetetlenek voltak. A Godfall legalább mutatott is valamit a grafikából, de a FC6 bullshit teljesen felesleges volt, a WoW árnyék demo egy vicc, a The Riftbreaker dxr-t összehasonlították a kikapcsolt árnyékokkal, aminél egy random fél éves gameplay videón is szebb az egész, mint az OFF részben mutatott jelenet. Gondolom nem látták, hogy hogy nézett ki 2 éve az első RTX bemutató vagy akár az idei. Várom a valós teszteket, egymás mellé rakott képeket, stb, de ez így egyelőre kevés.

(#145) Chaser válasza lacus83 (#137) üzenetére


Chaser
titán

elég rossz a matekod
szerinted ugyan mért kapsz sokkal több magot ugyanannyiért, mint x éve 4c/8t kórájhetet' ? az amd miatt, és de, az intel rá volt kényszerítve a fejlesztésre, ilyen területen minden cég rákényszerül, senki nem mondta neki hogy ne fejlesszen ( :
első zen óta elég egyértelmű volt hogy az amd felébredt, van rá 100ft-om, intelnél mai napig nagy pénzeket költenek el arra, hogy bármilyen biztonsági problémát találjanak amd cpu-ban, és persze szétbombázták az egészet, a konkurens ígéretes termékénél nekik nincs veszélyesebb
bénáztak az új gyártástech bevezetéssel, de nem egyszer, és nem, ők nem mennek bérgyártatni, na majd most mennek
amit néhányan már felismertek az annyi, ha tegyük fel azonos áron ugyanazt adják, akkor is amd-t vesz, de akár drágábban, mert történt érdemi fejlesztés, vehetnéd te most is azt a 4 magos kórájhetet'' nélkülük, és lehetne tik-takolni és évente új foglalatot miatt lapot venni
azt meg senki nem tudja, milyen biztosági problámák lehetnek _még_ intelnél, lehet semmi nincs, de lehet fél év múlva megint kiderül valami
3xxx-5xxx közt legalább akkora difi van - ha nem nagyobb -, mint anno első gen core i és ivy közt volt, de amd-nél ez egy év alatt lett meg, és jah, nyilván nem adják oda apróért, de árat alig emeltek, 50$ termékenként, az nem az amd sara hogy nálunk hitvány a ft, lesz itthon vagy 115-120e az 5600x
átlag embernek a 10400/3600 is bőven sok, aki meg kiad 2-300e-t vga-ra annak meg oly mindegy hogy a cpu-t 70-ért veszi vagy 120-ért szerintem, aki meg max 150e-ért vesz vga-t, annak meg nyilván nem kell 5600x tudás sem
4k vga-ban tökéletesen igazad van, a többség 100e alatt vesz vga-t, a csúcsot veszik a legkevesebben, az csak presztízs miatt fontos igazából, nem abból gazdul' meg egyik gyártó sem

Duck663
ok, leesett ( :
anno egyik irodán dolgozó néni mondta akinek érettségije volt diploma nélkül, ahol irodán egyébként diploma nélkül nem dolgozhatott volna:
én hülye vagyok, de büszke vagyok rá :d
ahogy láttam a kétdiplomás nettó idiótákat ott, én is egyből büszke lettem :K ;]

[ Szerkesztve ]

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#146) DigitXT válasza gbors (#23) üzenetére


DigitXT
félisten

Hm, lehet, hogy lesz újra egy XT kártyám? Anno a 9600XT volt: visszalépés.:C

(#147) bunfi válasza b. (#143) üzenetére


bunfi
őstag

Igen, ez az nVidia retorikája, de ott bukik meg a dolog, hogy a "Titan class" kártya nem fogja megkapni a Titan drivereket. Innentől pedig nyilvánvaló, hogy csak a maszatolás/profitmaximalizálás/népbutítás megy.

János először lőtt oszt már kérdeznie se kellett

(#148) VirsLee válasza gbors (#141) üzenetére


VirsLee
őstag

Ugyanezt hallottuk Intel oldalról is. Nem pörög 14nm++++, skylake refresh update v2 2020. De ha pörögne, ha kinyílna a fiók...

Egy dolgot kellene elhinni, nem az AMD intézte el, hogy Intel és NV ilyen terméket hozzon ki. Most ezek a cégek ennyit tudnak. Majd jövőre jobbak lesznek (remélem), mert a verseny hasznos.

(#149) flydomi válasza gbors (#133) üzenetére


flydomi
junior tag

Úgy fest, nem megy bele a fejedbe, hogy az, hogy az NVIDIA elqrta, az nem az AMD érdeme. Tehát micsoda? Na mi? No comment.

Sose irtam olyat,hogy az AMD erdeme,hogy szegeny Nvidia kibaxott magaval.Leirtam mar 1x neked azt,hogy az AMD miert tart ott,ahol most van. ;) Keress ra.

Mas.
Az,hogy a bemutato elott milyen teszten es hanyszor mentek keresztul a 30-as kartyak,felvett par kerdest.Nem hinnem,hogy hanyagsag tortent reszukrol.Valszeg ez egy csunya atqrasos uzletpolitika lett volna,ahogy anno az Intel csinalta. :) Csakhat sajat magukat qrtak an.sba a Nvidiasok. :B
Te ezt mazlinak nevezed. :N

(#150) tasiadam válasza Chaser (#145) üzenetére


tasiadam
veterán

az intel elveszodik a sajat fejleszteseiben. itt egy kis gpu, ott egy kis atom, amott egy kis ilyen to olyan pocsolya, amott egy xeonnak kulon cpu. Ohh shit nem megy a 10nm, akkor tegyuk at a kovi genbe, hoppa, kozel 5ghz, akkor pakoljuk at az alder tavacskaba a 10nm-t. Ohh a francba kene big.LITTLE is.

Es lehet h pont ez a big.LITTLE fogja visszajara forditani. De nekem ugy tunik h egyszerre 5-6 dolgot hegyeznek. A 14 es a 10 nano se itt tartana, ha nem lett volna ujra es ujra a 14 huzva, hanem az elso 10est tovabb reszelik, de konkretan ekkor kezdotott a superFin tervezese.

Gyermektelen, nem házas, másodrangú állampolgár

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.