A Zen bemutatóján volt két mérnök. Az egyik mondta, hogy a Bulldozert anno úgy tervezték, hogy egy modulon belül maximalizálják az egyszálú teljesítményt. Ezért gyorsult a második száltól csak 60-80%-ot a rendszer két magra vetítve, mert az első szál már eleve megnövelt erőforrásokat kapott, így gyorsabban tudott dolgozni, mintha két kisebb magot alakítottak volna ki. Két kisebb maggal ugyanott lettek volna két szállal, de egy szállal lassabb lett volna a rendszer.

A Zennél nem egzotikus kialakítást használtak, mert a Pentium 4-nél és a Bulldozernél is látszott, hogy a fejlesztők nem nagyon akarnak az új ötletekre optimalizálni, így ezek ritkán tudták a valós teljesítményüket leadni, így a Zent már a régi koncepció szerint építették, ami nagyon pazarló ugyan, de a programok optimálisan futnak rajta.

Fentebb leírtam, hogy miért nem duplázódott a teljesítmény. A dizájn lényege az volt, hogy ha csak egy szál fut, akkor az gyorsabban fusson, mint elméletben lehetne, így viszont a második szál hozta előny csupán 60-80% volt, alkalmazástól függően.

A limit a szoftver. Ugyanaz volt a baj, ami a Pentium 4 esetében. A szoftverfejlesztők nagyon a P6-szerű dizájnokra tervezik a szoftvereket. Így hiába hozol Pentium 4-et és Bulldozert, a szoftver nem követi le. Szűk keresztmetszetek egyik dizájnban sem voltak, egyszerűen nem ezekre voltak írva a szoftverek. Az Intel és az AMD nyilván érti, hogy a P6-szerű dizájnoknak megvannak a saját korlátjai, amelyek erősen látszanak már az ARM-hoz viszonyítva, hiszen a Cortex-A76 tud innoválni, és nem kell alkalmazkodni a szoftveres háttérhez, de egyelőre a szoftveres háttér teszi az X86/AMD64-et erőssé, tehát kalandozott a két cég más iránnyal, de visszatértek a P6-szerű dizájnokhoz, mert ebből jön a legtöbb előnyük.

[ Szerkesztve ]

Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.