Először is szeretném megköszönni a bátorítást, és a korholást.

Szóval az úgy volt...
Nos, életemben kétszer voltam kórházban.

Egyszer kiskoromban, kigyógyítottak a szamárköhögésből.

Másodszor katona létemre, amikor beszorultam két teherautó közé, és összenyomtak. Nem ám akárhogy. Egyenes, függőleges felületet tessék elképzelni, úgymint a Csepel 344-es eleje és hátulja. Jellemző az eset súlyosságára, hogy az egyik kocsi fara belenyomta a fejemet a másik kocsi hűtőmaszkjába, úgy 6-8 centi mélyen. Elképzelhető, hogy mekkorára nyomott össze vállban, holott a vállam párhuzamos volt az erő irányával. A bal kulcscsontomon van egy dudor, ennyivel megúsztam.
A helyőrségi doki akart egy injekciót adni, hogy kibírjam a szállítást a kórházig. Nem engedtem meg neki. Ordított, akkor sem.
Csütörtökön vittek be, és bár Belfegor-ként mozogtam, hiszen istentelenül fájt mindenem váll tájékon, sikerült kikönyörögnöm, hétfőn visszaszállítottak az egységemhez.
Aki látta az autó elejét, az meglepődött, hogy élek még egyáltalán. Gondolatban már eltemettek.
Két hét EÜ szabi, mehettem haza. Hogy közben szétlopták a felszerelésemet, az másik mese.

Ami gyógyszert életemben lenyeltem, az belefér egy fél literes bögrébe. Most ilyen mini buznyákot szedek, napi kettőt. Talán már ezt sem sokáig. Magas vérnyomásom inkább pszichikai eredetű, mint szervi.
Hosszú évek alatt felgyűlt feszültségekről van szó. Munkahelyi stressz, aztán jött a feleségem klinikai halála, ahonnan én hoztam őt vissza.
Egy év evilági pokol következett. Látni, hogy a feleségem állapota napról napra egyre inkább romlik, és bár kórházba be, kórházból ki, nincs megnyugvás. Több, mint 30 kilót fogyott, én csak 14-et.
Nálam a halála tette be a kaput. Érthető? Szerintem igen.
Nem roppantam össze, másnap dolgoztam. Kollégáim kiszúrták, hogy valami nem stimmel, röviden tájékoztattam őket.

Na mindegy. A lényeg az, hogy volt oka a vérnyomásomnak felpörögni. Ami pedig évek alatt gyűlik össze, az nem múlik el egyhamar.

Ami pedig azt illeti, kétszer hagytam magam önként megszúrni.
Egyszer azért, mert egy fillérem sem volt, így mentem vért adni, és az érte kapott 165 Forinttal kihúztam az egy hetet fizetésig.
Másszor pedig a katonaságnál azért, mert két nap szabit kaptam érte.

Továbbra is azt mondom, semmi értelmét nem látom, hogy megszurkáljanak. Tünetmentes, panaszmentes vagyok.
Ha kiderülne, hogy mégis van valami gebasz, elkezdhetnék aggódni, és bizonyára kapnék szép új gyógyszereket is. Nem kell!

Meg akarok maradni abban a tudatban, hogy semmi bajom, és lassacskán a vérnyomásom is normál szintre esik vissza.

Akit egyszer bekebelez a gyógyszergyártó gépezet, azt nem engedi el egykönnyen. Nesze, szedjed, és fizess. Van más bajod is, kimutatta a laborvizsgálat, szedd még ezt is, meg ezt, és fizess.

Nem a pénz a gond, bár az sem mindegy.
Ha nem panaszkodom, és egészségesnek érzem magam, engem ne taperoljon doki, és ne szurkáljanak fölöslegesen.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)