Igen, Dorka volt a drága mazsolám, öt éven keresztül.

A bejegyzés az összes felgyűlt gőg és harag volt, amit egy csomagba gyúrtam, hogy segítsen elszakadni tőle. Dorkát a véksőkig nagyon szerettem, de nem voltam mellette boldog. Nagyon sok álmatlan éjszakám volt. Valahol, valami félrecsúszhatott, talán az érettségi környékén (Ez külön história, és erősen magánügy, olyan szinten letörték szegényt, hogy utána évek kellettek hozzá, hogy egyáltalán ne síráshatáron beszéljen róla), vagy amikor először szakítottam vele, '16-ban.

Mostmár úgy tekintek erre az egészre, mint egy fajta személyes kudarcomra, hogy minden igyekezetem ellenére képtelen voltam a dolgokat rendbe hozni. Ott voltunk mi, akik szeretik egymást, és mégis boldogtalanok. Nem tudtam neki megfelelő érzelmi hátteret adni, ő szintén nekem. Tudtam, hogy ezzel így hosszú távon csak mérgezzük egymást, de nehéz volt az egészet lenyelni, mert szeretem. Ma is, de ez a szeretet átalakulóban van. Már elfogadtam, hogy nem lettünk volna együtt boldogok, mind a ketten találunk hozzánk sokal jobban passzoló partnert.

Azért furcsa ez, mert Evelinnel beszélgettünk más témában, és felmerült, hogy létezik-e az "igazi". Az ő álláspontja az volt, hogy persze, de előfordul, hogy az igazi csak egy adott élethelyzetben az. Lehet, hogy ez lett a mi vesztünk is.

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István