Hirdetés

2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) DiamondBack


DiamondBack
senior tag

"Utána eszembe jutott Dorka, akihez minden áron vissza akartam menni. Csalódott bennem, megértett, megbocsájtott."

Dorka ugyanaz a személy akit a drága mazsolám bejegyzésben említesz?

[ Szerkesztve ]

(#2) TheLázs válasza DiamondBack (#1) üzenetére


TheLázs
csendes tag

Igen, Dorka volt a drága mazsolám, öt éven keresztül.

A bejegyzés az összes felgyűlt gőg és harag volt, amit egy csomagba gyúrtam, hogy segítsen elszakadni tőle. Dorkát a véksőkig nagyon szerettem, de nem voltam mellette boldog. Nagyon sok álmatlan éjszakám volt. Valahol, valami félrecsúszhatott, talán az érettségi környékén (Ez külön história, és erősen magánügy, olyan szinten letörték szegényt, hogy utána évek kellettek hozzá, hogy egyáltalán ne síráshatáron beszéljen róla), vagy amikor először szakítottam vele, '16-ban.

Mostmár úgy tekintek erre az egészre, mint egy fajta személyes kudarcomra, hogy minden igyekezetem ellenére képtelen voltam a dolgokat rendbe hozni. Ott voltunk mi, akik szeretik egymást, és mégis boldogtalanok. Nem tudtam neki megfelelő érzelmi hátteret adni, ő szintén nekem. Tudtam, hogy ezzel így hosszú távon csak mérgezzük egymást, de nehéz volt az egészet lenyelni, mert szeretem. Ma is, de ez a szeretet átalakulóban van. Már elfogadtam, hogy nem lettünk volna együtt boldogok, mind a ketten találunk hozzánk sokal jobban passzoló partnert.

Azért furcsa ez, mert Evelinnel beszélgettünk más témában, és felmerült, hogy létezik-e az "igazi". Az ő álláspontja az volt, hogy persze, de előfordul, hogy az igazi csak egy adott élethelyzetben az. Lehet, hogy ez lett a mi vesztünk is.

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

(#3) Dr. Oid válasza TheLázs (#2) üzenetére


Dr. Oid
aktív tag

Nagyon nehéz követni téged, már persze azon a szinten, ahogy egy blogot olvas az ember. Annyit raktam össze, hogy bár az átlag fiatalnál talán többet akarsz érteni, vagy mutatni, hogy értesz a párkapcsolatokról, de pont ugyanannyira csapongsz, mint bárki más a te korodban.

Ami nem baj, csak ne akarj ennyit megfejteni. Amíg napokon belül igenről nemre, majd vissza igenre és talánra, és onnan egy harmadik verzióra ugrasz, addig egyszerűen nem vagy kész ennél semmi bonyolultabbra. Persze akarhatod megérteni a nagy miérteket, de szerintem csak simán hagyd magad, gyűjts tapasztalatot, aztán majd magától minden a helyére ugrik.

A párkapcsolatokat nem grammra mérik, nem 1+1 > 2 a sikeres recept, hanem csak egyszerűen annyi, hogy találd meg azt, akivel nem 1 nap után, hanem hónapok, de évek után sem teszed fel a kérdést, hogy ő-e az, hanem tudod, hogy ő az.

Kicsit gonoszkodás tudom, de ez olyam szitu, mint a tonikos reklám, hogy nem mondjuk azt a második randi után, hogy szeretlek :)

[ Szerkesztve ]

(#4) DiamondBack válasza TheLázs (#2) üzenetére


DiamondBack
senior tag

Akkor ezek szerint Dorkával minden rendben, együt vagytok boldogság van?

(#5) TheLázs válasza DiamondBack (#4) üzenetére


TheLázs
csendes tag

Nem, Dorkával szétmentünk.

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

(#6) Chaser


Chaser
titán

húha

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#7) UnA


UnA
Korrektor

Egyszer azt mondta egy okos ember, hogy a párkapcsolat nem azért van, hogy boldog légy, hanem jobban megismerd magadat és fejlődjél. ;)

Ha pedig egy mondatos okosságra vágysz: a kapcsolat addig jó, ameddig vannak közös célok.

(#8) trydium


trydium
csendes tag

Furcsa dolgoz ez !
Csak a saját szubjektív tapasztalataimat tudom leírni…

Jómagam és a Zasszony 4 évig kerülgettük egymást… mintha leprások lennénk.
Más tájegységből érkeztünk, más értékekkel. Különböző haveri / baráti körökkel. Mindig megvolt a „szikra”, de mindig elbagatellizáltuk. Egyszerűen csak élveztük egymás társaságát…
Amikor találkoztunk, soha nem gondoltunk „komolyabb dolgokra”. Beszélgettünk, röhögtünk, de azt a bizonyos „határvonalat” soha nem léptük át. Valószínűleg ez vezetett végül „eredményre”, vagy nem is tudom…

Volt-e meghatározó pillanat ?! Nem hiszem… Ez már a múlt ködébe veszett.

Szó, szót követett és 12 éve együtt vagyunk, anélkül hogy a TÖRVÉNY szerint is „házastársak” lennénk.
Megajándékozott két gyönyörű fiú utóddal (11-12 évesek), akik ugyanolyan lököttek, mint a szüleik.
Soha nem tagadtam, hogy mi „lökött” család vagyunk…

Az ivadékok engem minden körülmények között „megvesznek kilóra” !
Ennek ellensúlyozására kapcsol a Zasszony „Gestapo” üzemmódba. Ki a f@szom tudná a legjobban, hogy mi kell a csemetéknek, mint akinek a pocakjában 9 hónapot eltöltöttek ?!?

Mindkét szülés „apás szülés” volt. És most nagyon megosztó dolgot írok:
A páromért bizony jobban aggódtam, mint a születendő gyermekemért… Önző dolog ? Meglehet…

Bármennyit is melózom, őszinte mosollyal vár és puszit ad. Én pedig remegve érek haza, hogy végre láthassam őket. Ééééésss igen, néha veszekszünk is… Tényleg !

Feltételek nélkül szeretem a „fél-feleségem” ! A veszekedés közben a fenekére paskolok és előveszem a „bocsáss meg” arckifejezésem ! 3 másodperc… és elkezdünk röhögni... Egymáson… !!!

Nem azért mert „papucs” vagyok… hanem mert feltételek nélkül TISZTELJÜK egymást és a gyermekeinket!

Ez az, ami a „mai” világból hiányzik… a KÖLCSÖNÖS TISZTELET!

"Nincs tökéletes ember, csak tökéletes szándék..."

(#9) #90088192 válasza trydium (#8) üzenetére


#90088192
törölt tag

Tudod, amit leírtál, a legtöbb embernek egy kupac mondat egymásra hányva, amiből semmit sem értenek. Többször találkoztam ezzel a problémával, és szerintem fogok is.
Nekem viszont pont az ellenkezője, kb feleennyiből is megértem :R

Amikor néztem a filmet absolutely anything pont ez jutott eszembe, nem kellet volna mást kívánnia, csak tiszteljek egymást az emberek. Vagy legalább értések meg egymást.
Ennyi a recept minden kapcsolathoz, ha megértik egymást a felek és tisztelik, akkor mar baj nem lesz. Az hogy honnan kezdődik az más kérdés de ha rozsaszin köddel az egy nagy plusz pont.
Amikor valaki megérti, hogy valójában ezert éri meg csinálni amit csinál, akkor rajon minden más csak szükséges rossz(nincs és nem is lesz gyerek, elég vagyok én, de a kapcsolat maga mar mindenért kárpótolt).

Nehéz úgy ez napjainkban, de remélhetőleg javul a helyzet, ha meg nem akkor meg majd romlik :DDD

(#10) kikikirly


kikikirly
senior tag

,,A tökéletes kapcsolat nem kell, hogy szerelemmel kezdődjön ...?"

Minden sikeres és hosszútávú kapcsolat a szerelemmel kezdődik és folytatódik.Sajnos ez idővel megszűnik állandónak lenni,de több év után is nélkülözhetetlen hogy időről-időre újra fellobbanjont.Ha már nem lobban fel,idő kérdése és vége lesz.Ugyanis az ember újra és újra át akarja élni a szerelem érzését.Előbb utóbb egyik fél szakít vagy félrelép.Én így látom.

[ Szerkesztve ]

(#11) Lauda válasza trydium (#8) üzenetére


Lauda
félisten

Egyetértek. Az a minimum, hogy a két fél tisztelje egymást. Enélkül semmit nem fog érni a kapcsolat.

(#12) Csabroncka


Csabroncka
addikt

Szerintem! Egyrészt tökéletes kapcsolat nincs, mert az Univerzum sem tökéletes ;]

Másrészt kicsit megfordítom a dolgot, hogy miért lehet az, hogy ma rengeteg a 20-30 év közötti otthon élő szingli.

A következőkkel persze szabad egyet nem érteni, de igyekszem a saját tapasztalatomból kiindulni:
Én rohadt szerencsésnek érzem magam a tekintetben, hogy a felségemmel relatíve korán 19/22 évesen ismertük meg egymást, összeillően.
Egyrészt így megvolt a rózsaszín ködös korszak....minden, újrafőzés, féltékenykedés a mai napig nem, nem is adtunk okot egymásnak rá.
10 év alatt volt lehetőségünk egészen fiatalon egymás hülyeségeit elviselni, összecsiszolódni.

Mit látok ma jellemzőnek: a társas, egymás iránti felelősségvállalás elől elmenekül a huszonévesek többsége, mondván túl fiatal még a hosszú párkapcsolathoz.
25, 30 évesen munka mellett teljesen más elviselni a másik hülyeségeit, mint egyetem vagy suli mellett, hova tovább utóbbi esetben a békülős szex simán megy még katalógusos óra alatt - ettől nem dől össze a világ (munkahely már rizikósabb).

Szóval egyszerűen 25-30 felett munka mellett (állandó stresszforrás az emberek többsége számára) már kevésbé képes alkalmazkodni az ember a másikhoz, mint korábban. Ezt ahhoz tudnám hasonlítani, hogy 40 évesen kis gyermeket nevelni teljesen más, mint 30 évesen - családomon belül észreveszem, hogy ahol kései gyerek van (az első gyermek 35-40 éves kor után születik) , mindig valami viselkedési problémával küzd szegény gyerek (nem biztos, hogy orvosi eset). Szinte biztosan tudom magamról, hogy 8 év múlva kevesebb energiám lesz a gyerekeimmel való ökörködésre mint most!

[ Szerkesztve ]

"in medias res"

(#13) Chaser válasza Csabroncka (#12) üzenetére


Chaser
titán

ez is közrejátszik, de sok minden más is, fb-on kényelmesebb élni az életet mint a kinti világban ( : az is egy tényező, minden pasi kötsög, minden nő qrva, az is egy tényező, a bizalmatlanság, kisebb-nagyobb pszichológiai gondok, láttam én már mindent kb amit lehet
én azért érzem magam szerencsésnek mert megtanultam váltani, néha bármilyen nehéz is, mindent törölve kezdeni valami újba, esélyt adva magamnak és a másiknak is, az emberek 90%-ának ez sajnos nem megy, múltbéli traumák végigkísérik őket, ez meg is látszik párkapcsolaton, munkán, mindenhol

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#14) Lauda válasza Chaser (#13) üzenetére


Lauda
félisten

Majd ha megtalálod azt a társat, aki úgy szeret ahogy vagy és te is ezt érzed iránta, akkor nem fogsz tudni váltani. Nem fogod tudni kitörölni, újat kezdeni, hanem mindent meg fogsz tenni azért, hogy továbbra is együtt maradjatok.

Amíg ezeket meg tudod tenni, amiket írtál, addig nem találtad meg az igazi partneredet.

[ Szerkesztve ]

(#15) #90088192 válasza Lauda (#14) üzenetére


#90088192
törölt tag

:R

(#16) Chaser válasza Lauda (#14) üzenetére


Chaser
titán

ez is egy megközelítés, én soha nem kerestem társat, szabadnak születtem ( : beáldozom a szabadságom mikor nem minősül áldozatnak, pontosan tudom mit keresek, és ha a másik fél azt már nem tudja megadni annak a kapcsolatnak vége, lehet nem is létezik olyan aki hosszabb távon meg tudja adni, ez majd a végén kiderül ( : nagyon röviden amíg fejlődni tudok és egy meg nem nevezett tétel teljesül, addig mindent megteszek a hölgyeményért, utána viszont közömbössé válik, és ez így van jól

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#17) Lauda válasza Chaser (#16) üzenetére


Lauda
félisten

Létezik ilyen ember, csak még nem találtad meg. Az az ember majd sosem fog közömbössé válni. Azok a dolgok fognak közömbössé válni, amiket addig fontosnak tartottál. Remélem egyszer megízleled ezt az oldalt is.

[ Szerkesztve ]

(#18) Chaser válasza Lauda (#17) üzenetére


Chaser
titán

nem huszonéves vagyok, és nem valószínű h egyben ilyen ember létezik:) , én tudom az életutamat, mindnek megvolt a maga szerepe, amit összességében adtak, egy "igazi" nem tudta volna megadni, mind igazi volt, akkor és addig amikor kellett, egy életreszóló kapcsolat inkább elhatározás kérdése, valószínűleg ez az elhatározás nincs meg bennem mert sok kompromisszummal jár, esetemben azzal h elvágnám további fejlődés/tapasztalat útját, egészen magasan van a léc én meg nem nagyon szeretema kompromisszumokat, inkább ne legyen senki mint olyan akinél tudom h nincs értelme, eddig az idő igazolt is
nincs szükségem valakire támaszkodni, max még erősebb vagyok ha olyan van mellettem aki aktuális "igazi", én gyerekkoromtól magam oldom meg amit kell - nem azért mert nem volt családom -, legtöbb párkapcsolatban ott van, h másikban keresik a boldogságot, de ha a másik eltűnik akkor romba dől minden, én inkább kiélvezem amíg olyan helyzetben vagyok h valóban azt érzem nem egyedül, de azt is megtanultam valószínűleg ez csak átmeneti
ez mindenkinél más, van aki már 30 évese korára 2 gyereket akar mert neki úgy jó, aztán idővel kiderül h megfelelő embert talált-e hozzá

szerk: és nem dolgok miatt válik közömbössé valaki, egyszerűen csak azért mert érzem h már csak kommunikálok vele, nem beszélgetek, egyikük ezt egyszer meg is jegyezte, vele voltam legtovább, tőle volt a legnehezebb elszakadni, de utólag ez is egyértelmű h mindkettőnknek jobb volt, ha mr nem beszélgetek egy nővel csak kommunikálok, az mondjuk úgy, nem visszafordítható folyamat :)

[ Szerkesztve ]

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#19) Lauda válasza Chaser (#18) üzenetére


Lauda
félisten

Ezeket majd mind átértékeled és nem leszel attól gyengébb, mert egy ember miatt felforgatod az életed és a terveidet, csupán ember vagy. Szeretet és lelki támasz nélkül semmit nem ér az ember élete. ;)

Mikor folynak a könnyeid egy órán keresztül annyira félsz, hogy elveszíted a társad, vagy annyira hiányzik az ölelése. És attól sem vagy gyenge, mert férfi létedre sírsz, csupán egy érző lény vagy. Ha majd ezeken túl vagy, térjünk vissza a témára. ;)

[ Szerkesztve ]

(#20) Chaser válasza Lauda (#19) üzenetére


Chaser
titán

mivel nem érted, így kár belemenni:) elég sok ember miatt felforgattam már az életem, akkor meg is volt az értelme, és nem arról van szó h gyengébb lennék valaki miatt, volt olyan is, kénytelen voltam meneszteni olyan tulajdonságai miatt amit nem részleteznék, de objektíven zártosztályra való, és mint tapasztaltam párszor, nem lehet mindenkin segíteni

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#21) Lauda válasza Chaser (#20) üzenetére


Lauda
félisten

;)

(#22) Gabás válasza Lauda (#19) üzenetére


Gabás
addikt

Szeretet és lelki támasz nélkül semmit nem ér az ember élete = aki egyedülálló, értéktelen ember. Ezt gondold át még egyszer.

A félelem a társad elvesztése miatt pedig erős szorongásnak tűnik, ennek mindig van oka, ezt is érdemes átgondolni, ha ilyeneket tapasztalsz

[ Szerkesztve ]

(#23) Csabroncka válasza Gabás (#22) üzenetére


Csabroncka
addikt

Az ember társas lény, mindenkinek szüksége van arra, hogy tudjon szeretni valakit és őt is szeresse valaki. Hogy ezt a pároddal, gyerekeiddel, szüleiddel, kurvával, kutyával, macskával, autóval.. oldod meg tökmindegy, amennyiben ilyen lehetőség nincsen, akkor jellemzően marad az öngyilkosság vagy a diliház.

Ajánlom a számkivetett c. filmet, ha még nem láttad, nagyon jó film!

[ Szerkesztve ]

"in medias res"

(#24) Lauda válasza Gabás (#22) üzenetére


Lauda
félisten

Nem lesz attól értéktelen valaki. Viszont lelkileg ki fog égni, összeomlik előbb-utóbb. Mindenkinek kell valamibe kapaszkodni, valakit vagy valamit szeretni és attól viszont szeretet kapnia.

Szó sem volt félelemről. Történhet konlfiktus, családi esemény, betegség, baleset stb stb. Nem állandó paranoiára gondoltam.

(#25) Gabás válasza Csabroncka (#23) üzenetére


Gabás
addikt

És a társas lénység szerinted csak a szeretetben nyilvánul meg? Lehet, hogy ideális társadalom lenne, de sajnos nincs így.

A szeretésre és szeretettségre való törekvés sokszor vezet kétségbeesett kapálózáshoz, hogy jaj, nincs párom, jaj, engem senki nem szeret (az autód biztos nem szeret, a kurvát kizárhatjuk, a macskát/kutyát is, bármit is képzelsz róluk)

(#26) Gabás válasza Lauda (#24) üzenetére


Gabás
addikt

Pedig így indult, hogy értelmetlen/értéktelen az élete, de nem kevésbé erős ítélet a kiégés és összeomlás sem.

Nagyon gyakori példákkal: ha valaki elválik, vagy meghalnak a szülei, nem lesz hirtelen értelmetlen az élete, és nem kell ezt az értelmet mindenáron valaki mással való kapcsolatában megtalálnia, főleg hogy ez sokszor nehéz ilyen esetekben.

(#27) Lauda válasza Gabás (#26) üzenetére


Lauda
félisten

Értéket termelhet, de érzelmileg, lelkileg értelmetlen, értéktelen lesz az élete, aki mellett nincsenek szerettek.

Pedig valahol szeretetet, társat kell találnia, akár egy kapcsolatban vagy egy papagájban, különben a kiégés/leépülés gyakorlatilag garantált.

(#28) Gabás válasza Lauda (#27) üzenetére


Gabás
addikt

Igen, ezt már mondtad. De...

Nem hiszem, hogy megállapíthatod, hogy egy másik ember élete mennyire értékes az ő számára, és mennyire ép vagy gazdag a belső világa.

Nem hiszem azt sem, hogy a korlátozott tapasztalataid alapján ilyen általános, mindenkire érvényes elméleteket jogod lenne felállítani. Egyetlen pszichológus sem tesz, tehet ilyet, pedig ez aztán igazán az ő szakterületük.

(#29) Lauda válasza Gabás (#28) üzenetére


Lauda
félisten

Ok.

Biztos véletlen, hogy a legkeményebb bűnözők is a magánzárkától félnek a legjobban és törnek meg ott emberek, illetve hogy a fogvatartott egy idő után már el sem akar szökni a fogvatartójától. Te gondold azt, hogy ez nem így van és egy világtól elzárt ember is lehet lelkileg és érzelmileg üde és friss.

[ Szerkesztve ]

(#30) t72killer válasza trydium (#8) üzenetére


t72killer
titán
LOGOUT blog

Egy nagyon fontos dolgot mondtál ki: házasság. Kis túlzással mondhatni, hogy a házasság megöli a kapcsolatokat. Annyi mindenesetre igaz, hogy a házasságok 2/3-ada válással végződik, ami azért is lehetne meglepő, mert a házasságkötéshez és a váláshoz is sokkal nagyobb erőfeszítés kell, mint egy sima barát-barátnő kapcsolat létrehozásához és egy szakításhoz.

Mindig meglep milyen sokan hiszik el, hogy van ingyen ebéd.

(#31) Gabás válasza Lauda (#29) üzenetére


Gabás
addikt

De ugye azt te sem gondolod, hogy a fogvatartottak a szeretet és társkapcsolat viszonyrendszerében működnek?:)

És hol mondtam azt, hogy a bezárkózás vagy világtól elzártság jó dolog lenne?

[ Szerkesztve ]

(#32) Lauda válasza Gabás (#31) üzenetére


Lauda
félisten

Pedig éppen úgy működik. Ezért a legkeményebb büntetés, amikor elkülönítik a többitől.

De hagyjuk, nem szándékom meggyőzni semmiről.

(#33) Jhonny06


Jhonny06
veterán

Nincs olyan, hogy "első látásra szerelem", ez csak szimpla testi vonzalom, vagy valami olyan tulajdonsága az illetőnek, ami bejön/szimpatikus, stb. Ahhoz, hogy szeretni tudj valakit, jól kell ismerni.

Sajnos sokan nagyon rosszul használják ezt a szót.

Emiatt pedig ennek a mondatnak sincs semmi értelme:

"a szerelem forrása szerintem a pillanatnyi vonzalom"

[ Szerkesztve ]

(#34) Chaser válasza Jhonny06 (#33) üzenetére


Chaser
titán

vagy csak nem élted még át...:) lehet nem is fogod, nem feltétlen kötelező program
ahogy tapasztaltam ilyen akkor van - a testi vonzalom mellett - , ha rengeteg közös tulajdonság van, van viszont néhány ami élesen különbözik, és nem olyan fajsúlyú h én nem szeretem a csirkepörköltet, ő meg igen ( :

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#35) Lauda válasza Jhonny06 (#33) üzenetére


Lauda
félisten

Szerintem sincs. Nem lehetek szerelmes valakibe, akiről nem tudok semmit. Ahhoz meg kell ismernem, hogy legyen mibe beleszeretni.

(#36) Jhonny06 válasza Chaser (#34) üzenetére


Jhonny06
veterán

Átéltem azt, hogy nagyon vonzódtam valakihez és akkor még én is úgy hívtam, hogy "szerelmes lettem", de ez egy téves kifejezés.

(#37) RexMaximus válasza trydium (#8) üzenetére


RexMaximus
aktív tag

Igazabol ez "normalisabb". Persze ma nagyon pc vilagban elunk, de gondoljuk at. Ismered azt aki meg sem szuletett? Nem kotodhetsz ugy hozza mint a parodhoz. Ennyi.

Hanyadik eleteveiteket tapossatok? - ezen tortem a fejem :).

(#38) Chaser válasza Lauda (#35) üzenetére


Chaser
titán

a megközelítés rossz:)
amikor azt érzed az elejétől, h ismered, és idővel ki is derül h úgy van
én elkezdem a mondatot, a másik befejezi, v fordítva, v esetleg nem is kell hangosan mondania semmit, elejétől, aki átélte tudja, aki nem élte át nem is fogja tudni
realitáshoz semmi köze nincs, és messze nem csak biokémia, talán a biokémiának egy olyan szintje ami csak akkor okozhat akkora vonzást ha az a két kis lélek valahonnan, valahogyan de ismeri egymást, már találkozásuk előtt is, nem tudom érthetőbben megfogalmazni

szerk: amit még idővel észrevettem - mert hogy minden kapcsolatomat kielemzem -, mindig valamilyen azonos közelmúltbeli esemény is volt mindkettőnk életében, ez minden nőnél mindig más volt

Jhonny06
vonzódásra nekem megfelel sok nő, de megd_ugnám érzés soknál ott volt, másik részről is h de jó lenne ha megd_gnám ( : de ennek semmi köze se szerelemhez, se a fentebbihez

[ Szerkesztve ]

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#39) Jhonny06 válasza Chaser (#38) üzenetére


Jhonny06
veterán

"de ennek semmi köze se szerelemhez, se a fentebbihez"

Egyetértek. Se ennek, se az összes többinek, amit írtál (és ami a bejegyzésben említve van) nincs köze a szerelemhez.

(#40) Lauda válasza Chaser (#38) üzenetére


Lauda
félisten

Éppen erről írtam. Ahhoz, hogy beleszeress, meg kell ismerned. Ha az elejétől azt érzed, hogy ismered és már szerelmes is vagy, az egy téves diagnózis.

(#41) Chaser válasza Jhonny06 (#39) üzenetére


Chaser
titán

de, a fentebbi pontosan az "első látásra szerelem", általános esetben az embereknek idő kell rá, h megismerjék egymást, de vannak esetek amikor ez nagyon hamar megtörténik, és idővel beigazolódik, ha nem élted át nem tudod, olyan mintha a pirosról beszélgetnék egy színvakkal kb
mindig teljesen irreális és szürreális érzés volt, kb olyan mintha kívülállóként figyelnéd magad és másik félnél is ugyanaz, amivel igazából egyik fél sem tud mit kezdeni, de h nem a biokémia a fő mozgatója az biztos, ezeknél az eseteknél a demegd_ugnám érzés mindig másodlagos volt, elsődleges az h a közelükben lehessek, teljesen természetes volt h a demegd_gás' is jó lesz ( :
ez pont olyan téma h a pszichológusokat is megosztja, én meg tapasztaltam amit, épp elég sztori van ezekkel kapcsolatban ami x-men kategória ( : semmilyen reális magyarázat nincs rájuk, nem a rózsaszín köd magában

szerk:
Lauda
nem azt érzed h szerelmes vagy, csak azt h ismered és a közelében kell lenned, és ez mindkét fél részéről kölcsönös...és idővel kiderül ismered is:) lehet erről filozofálgatni, nincs értelme

[ Szerkesztve ]

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#42) Lauda válasza Chaser (#41) üzenetére


Lauda
félisten

Már úgy érzed az elejétől, hogy ismered, de nem ismeted. Majd később kiderül, hogy úgy is van. Nincs úgy, mert nem ismerted. Azt gondolom az érzéseidet félreértelmezed.

(#43) Chaser válasza Lauda (#42) üzenetére


Chaser
titán

egyértelműen leírtam egy folyamatot, és te megmondod h tévesen élem meg ( : - lehet, h te még nem élted át, ez nem zárja ki h létezik -
hovatovább definiálhatnád a szerelem fogalmát hivatalos forrásból, igazából nem fog menni, nincs meghatározva szükséges minimum idő hozzá, pontosan egy olyasmi dolog mint az univerzum, csak tapogatózunk, ahogy az emberek kis lelke terén is
amit én leírtam az egy speciális esete, legtöbb ember még a "normált" sem éli át, csak úgy együtt van valakivel, akár házasságban, mert kényelmes

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#44) UnA válasza Chaser (#43) üzenetére


UnA
Korrektor

Ha viszont nincs definíció, akkor min vitatkoztok? :P

(#45) TheLázs válasza UnA (#44) üzenetére


TheLázs
csendes tag

Annyira egyszerű... Dorkával első látásra szerelem volt, Evivel pedig hasonló mint amit Chaser kolléga leírt. Lassú körtánc, ösztönös gravitálás a másik felé.

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

(#46) Lauda válasza Chaser (#43) üzenetére


Lauda
félisten

Az a fontos, hogy neked jó legyen. A többivel ne foglalkozz. ;)

És nem megmondtam, hanem leírtam én mit gondolok erről. Te is láthatod, hogy a képlet hibádzik, de annyi baj legyen. ;)

(#47) Chaser válasza UnA (#44) üzenetére


Chaser
titán

ez nem vita, eszme-csere leginkább:) az emberi kapcsolatok nem fekete és fehér alapú dolgok, ilyen téren meg főleg nem
az említett jelenség biztos nem sűrű jelenség, sok kis adalék van amiről tudom h most azt élem át vagy sem

Lauda
"Egyesek úgy gondolják, hogy ez egy érzés, egy maga körül mindent felperzselő lobogás. Mások szerint, hosszú, parázsló izzás; megint mások azt tartják, a szerelem csak "ideig-óráig tartó röpke élmény" (ami sajnos időnként tényleg így is van).
A szerelmes állandóan sóvárog "szerelme tárgya iránt", ezért szinte fáj a másik jelenlétének hiánya.
A szerelem egy összetett érzés, a másik ember egész lényére irányuló komplex vonzalom. Ez a vonzalom a másik ember egész lénye felé irányul, és a külső megjelenéstől, a lelki közösség harmóniáján át, a nemi vágyakozásig bezárólag, – mindent magába foglal. "
forrás
nincs a képletben hiba, mivel nincs képlet:) sok része szubjektív, _amennyiben_ bebizonyosodik, h valóban nagyon rövid idő alatt megismerted a másikat, az a spéci eset van amit mondtam, ettől független lehet bárkinél bárki iránt "első látásra szerelem", de az nem feltétlen lesz hosszútávú, v működő
ami biztos, minden leányzó elmondása szerint ilyen intenzív dolgot még nem élt meg mással, úgyhogy nagyon nehéz kezelni, és valóban szinte fáj a másik jelenlétének hiánya

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#48) Lauda válasza Chaser (#47) üzenetére


Lauda
félisten

Ahogy gondolod.

(#49) #90088192 válasza Chaser (#47) üzenetére


#90088192
törölt tag

Igen érdekes, amit leírtál azzal egyet tudok érteni, de ki kell egészítenem is, be tudod magad "csapni", mert a vonzalmad el lehet téríteni, az érzés meglesz, minden működik, csak a bajság, hogy nem sokáig.

Átélni meg a legjobb :)

Különben mostanában igen is azon gondolkozom, ha meglátok egy csinos lányt, hogy vajon szeret-e egyenleteket megoldani vagy erdekil-e egyáltalán barmi is ami nem kommersz ürülék?
Mert rájöttem, hogy sokkal többet akarok, mint ami kívülről latszik és a test által adható :R

(#50) Chaser válasza #90088192 (#49) üzenetére


Chaser
titán

Ezek az esetek nem 1-2 hetes intervallumok voltak ( : voltak olyanok is, par hetes, 1 honapos, azoknal nem is volt fentebb reszletezett dolog, max elenyeszo mertekben, ott leginkabb a testi vonzas dominalt es mas nem, ezeknek gyorsan veget is vetettem, de azert megprobaltam - mindig kotsog' voltam -
Persze idovel megtanultam kezelni a valos "veszelyes leanyzokat" is, megvannak a teszt modszerek amikkel gyorsan fel tudom merni az intelligenciat pl, az alapfeltetel, es vannak meg ilyen alap dolgok es zero tolerancias dolgok is
A lenyeg az, ha valaki tudja mit keres meg is talalja - csak ildomos ha meg is tudja fogalmazni maganak -, az megint mas kerdes, nem feltetlen akkor amikor szamit ra ( : viszont az elvi lehetosege miatt sem szabad olyannal egyutt lenni aki csak azert van h legyen valaki, igy sok mindenrol le lehet csuszni, nem veletlen van annyi valas

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.