30 vagyok és jelenleg még nem érzem a társtalanság borzalmait.
Jól megvagyok a magam választotta életmóddal, szabadon.
Elméletem szerint, csak az vágyik társa:
1. unatkozik, sekélyes a saját lelke és a másikkal akarja pótolni a hiányt (Senki se olyan hülye, hogy udvari bolondja és szolgája legyen az unatkozónak. Bár, akadnak álszent öngyötrők, akikből később rettenetes vádlók lesznek.)
2. dúlnak a hormonok (Alkalmi partner mindig akad, csak elég részegnek kell lenni.)
3. dúlnak a hormonok, plusz ketyeg a biológiai óra, utódnemzési pánik (Géntesztet kérni Czeizel Endrétől kissé problémás a biztos, ami biztos elv miatt. Legyen már normális az utód, ha a társ mégsem tökéletes. Nyugi, a gyerekek sem lesznek azok. Amilyen a fa, olyan a gyümölcse.)
4. az ember a családi fészek elhagyása után vágyik a melegségre, a társ nyújtotta biztonságérzésre. (Ki akar egy anyámasszony katonájának az ágymelegítője lenni?!? A nőnek nem melegházi virág kell, hanem férfi.)
5. hagyománykövetés miatt, mert ezt látta mindenütt, hogy az ember sokadmagával él együtt, van férj és feleség plusz gyerekek, az már szinte mellékes, hogy a legtöbb háztartás tűzfészke a gyűlöletnek és a ki nem élt vágyaknak stb. (Aki szereti az öngyűlöletét kivetíteni másra, biztos talál ehhez partnert, tele az ország lelkileg nyomorékokkal.)

Egyelőre ennyi. Így is nagyon szép az elméletem.

Oh, szerelem, mily találó, tényleg sötét verem vagy...

Mindez tökéletesen ellentmond az aláírásomnak. Mert így kerek a világképem.

A tudás az egyetlen érték, ami a használat során nem fogy el, hanem még gyarapszik is.