Mindenkinek más bonyolultságú a lelki világa. Valamennyi igazság van benne, mert a vége úgyis az lesz, hogy a posztoló kikerül a gödörből akár egyedül marad egy ideig, akár talál másik társat, de visszakerül sínre az élete. Ebből a szempontból lehet azt mondani, hogy gyorsabban is át lehet ezen a szakaszon lépni. Van aki ezt vallja, van benne igazság, de nem mindenkinél működik ez, a cikkírónál biztosan nem, mert a cikkből láthatóan bonyolultabban dolgoz fel eseményeket.
Én úgy vagyok vele, hogy a következő alkalommal, akár barátnő, akár más ok miatt, megint ugyanoda juthat ha csak simán átlép rajta, így inkább komplexebben kell hozzáállnia, amilyen ő is. A gödör azért van, hogy benne legyünk mikor benne kell lenni és ott tudunk gondolkodni dolgokon. Bonyolultabb embereknek pláne szüksége van rá.

Ezek a dolgok nekem se segítettek semmit, hogy el kell fogadni, meg az élet ilyen, várható volt előre, lépj tovább... Meg úgy igazából semmilyen tanács, magamtól jöttem rá mindenre végül. Érthető is, mert mindenki más, nagy valószínűséggel ugyanazok a tanácsok nem működnek mindenkinél. Aztán, hogy mennyire lettem bölcsebb vele majd kiderül a következő alkalommal.
Én úgy vettem észre jobban segít, ha nem fojtom el a dolgot, hanem jöjjön minden. Ha szomorú vagyok és bánatos akkor az vagyok és ha sírni kell akkor sírni kell. Ez sokat segített. Nyilván a kommersz dolog, hogy az idő, az is segített. Az idő mindig segít persze, mert az agyunk felejti a dolgokat meg kifáradnak bizonyos területei is, közben pedig az új események rakódnak rá az előzőekre. De amíg valaki az idő elején jár addig az idő még nem segít, az mindig csak a közepétől kifele.

Nem érdemes sürgetni sem, hadd menjen a saját ütemében, meg ez amúgy sem egy lineáris dolog. Voltak jobb hetek, rosszabb hetek, felváltva egymás után. Most úgy háromnegyed évvel később kb. szinten van, nem hullámzik nagyokat.
Magamon azt vettem észre, hogy szétválogatta az agyam a dolgokat, megvannak az időszakok arra amikor szomorúnak kell lenni akkor szomorú vagyok és a többi időben pedig élni boldogan. Lehetne erre mondani, hogy jin-jang meg egyebek, szükség van a szomorúságra akkor ismered fel a boldogságot, talán igaz is valamennyire. Nem tudom. Azt tudom, hogy még most is sírok a kutyáim után mikor épp úgy adja ki, mert ha úgy adja ki akkor sírni kell. De egyébként meg boldog vagyok.
Nyilván a kettő nem ugyanaz, csak a fájdalom. Barátnőből nem tartunk négyet, meg az ember nem vesz kennelből. Értem ezalatt, hogy nálam ennyi segítség megvolt, hogy voltak mellettem akkor is, meg tudtam hozni is magam mellé, bár így is nagyon nehéz volt. Ő viszont jelenleg tök egyedül van és szerelmet találni sem lehet csak úgy.
Persze van amiben nekem nehezebb, mert én tudom előre, hogy kb. 5-6 év múlva megint kezdhetem az ásást, ő viszont lehet a következő nőben megtalálja azt akivel életük végéig együtt lesznek. Én életem végéig még vagy 20 gödröt kiások, de lehet többet. Bár az is lehet, hogy őt is elhagyják még 20-an mire megtalálja az igazit.

Hülye példák ezek, de azt is észrevettem, hogy segít, ha beszélnek róla. Rajta is segíthet, átalakítja a saját életére a tapasztalatot. Amit még észrevettem, hogy a harag is tud segíteni. Én haragudtam magamra, akkor is ha tudtam nincs okom rá, de az is segített. Ő is haragudhat magára, hogy kicsit vak volt mikor ennyire hirtelen belement ebbe a kapcsolatba, haragudhat a nőre is aki lelépett, így talán könnyebb.
Elfogadni sem muszáj, hogy az élet ilyen. Én sem fogadom el, hát majd hülye leszek elfogadni, én azóta is szidom a k#a Istent meg mindenkit aki ezt megalkotta, mikor 15-20 ezer éve összetársított két olyan fajt ennyire szorosan egymás mellé, amiből az egyik hetedannyi ideig tud élni. Ez egy g.ség és én erre csak középső ujjal tudok válaszolni. Eszembe sincs elfogadni, meg beletörődni a természet körforgásába, harc van. Felrúgni kéne az egész evolúciót az anyjával együtt mikor ezt megalkotta.
Milyen falkavezér lennék, ha elfogadnék mindent. Akkor is ha nincs értelme, tudom nincs értelme, ha beszarok se fognak a mellettem lévő kutyák 50 évet élni, de ettől még elfogadnom nem kell ezt és nem is fogom.

Persze nem biztos segít neki ezek közül bármi is, főleg mivel amúgy is le vagyok szakadva az átlag családos ember életvitelétől, nekem valamennyit segített, mindenki máshogy éli meg. Meg sokat segített még az mikor kerestem olyan embereket, mint én is.