Figyeltem egy kisfiút.
2-3 éves lehetett, a nagyija épp egy újszülött kiscsibét mutatott neki. A kezébe is adta, s ő, mivel a kiskutyája ott ugrándozott a közelben, odahívta: Bobbi, gyere, nézd, mi van nekem! - És a kutya orra alá dugta a tenyerén trónoló sárga, pelyhes kis állatkát. Az meg egy szempillantás alatt bekapta. A gyerek csak állt ott, bámult, nem hitt a szemének, volt csibe, nincs csibe....! Arcán az a leírhatatlan, a kitörni készülő sírás előtti, szájlegörbülős, elkerekedett szemű, néma döbbenet. Tragédia 2 másodperc alatt. Még ideje sem volt megszeretgetni a csibét! Mégis, utána napokig gyászolta, a kutyusra meg rá se bírt nézni.
Ebből áll az élet. Ilyen "kis" halálokból.

Corpusz hiszti tényleg jól ír.

"Holdfényszonátának összedőlt a könyvespolca, mert bétóven sors szimfóniát rakott rá..." /by old rocker/

Igen, ez egy érdekes kérdés. Találó név rá a "kis halál": mikor valami, ami számunkra igen fontos, egyszerre megszűnik létezni, csak az emléke marad. Furcsamód azonban egy szép épületet vagy egy famatuzsálemet képes vagyok legalább annyira meggyászolni, mint a kedvenc állatom elmúlását, ha nem jobban.

Egyébként talán témába vág a legújabb szösszenetem, amit egy magazin Facebookos játékára írtam. A feladat az volt, hogy a "Felállt és kiment." mondatot bővítsük ki pontosan 100 szóvá. Komolyan nehéz feladat, próbáljátok ki... Mindenesetre megvilágítja a halálhoz való hozzáállásomat, és magyarázatot adhat arra, miért fogadom gyakran enyhébben, mint amúgy hétköznapi dolgok elvesztését.

Íme:
"Ahogy ott feküdt a magasan vetett ágyban, a körülállók homályos és szürke alakjai közt átszűrődő fényben csak a pörögve hulló, beteg cseresznyefaleveleket figyelte az ablakon át, mint sodorja őket a nyár közepi szellő a párkányra – önmagát egy sárga, foltos levélkének érezte, minek nem jutott elég idő megnőni, mégis már csak utolsó rostja köti az ághoz; nem akart még aláhullni, senki sem akar, ám a viharvert lombokból megnyugtatónak tűnt a titkos mélység –, és csak sírt, csak mosolygott, lassan lehunyta két szemét, felállt, megcsókolta édesanyja könnytől nedves orcáját, s azt már nem is látta senki, mikor hangtalan léptekkel kiment a nyitott ajtón."

Nagyon jól.

A windows rendszerű telefonok a microsoftnak köszönhetően lassan az enyészet útjára lépnek

Ezt ügyesen megoldottad. Jöhettél volna a múlt hónapban játszani az :L-be, 5 szavas játékot. De még most sem késő!

"Holdfényszonátának összedőlt a könyvespolca, mert bétóven sors szimfóniát rakott rá..." /by old rocker/