Soha nem megyek ki a temetőbe, kivéve, mikor arra le lehet vágni az utat. Egyrészt egy rokon sem nyugszik a közelben, másrészt amúgy sincs értelme. Ráadásul azt sem értem, minek költenek az emberek annyit a sírokra, mikor a kerepesi kivételével száz év múlva úgyis beszántják a temetőt és lakóparkot húznak fölé.
Én két dolog között vacillálok. Az egyik, hogy plaszticizáltatom a testem, agy örökké megmaradna. Bár a szottyadt öreg ábrázatom nem lenne túl üdítő látvány, ezért a másik opció, hogy hamvasztás után a nekem épülő eklektikus (nem döntöttem a neogótikus és a neobarokk közt, de talán a neogótikus jobban illene az alkalomhoz) stílusú síremlék-épület malterjába keverjenek. 
Egyesek talán egoizmusnak gondolják mindezt, de én csak az építőművészetet szeretném pártolni még a halálommal is. 
[ Szerkesztve ]
