jajj...

dicranum scoparium + genista pilosa = :)

Nagyon szép írás, top5-be vele.

Specs: Ryzen 7 5800X, 48Gb RAM, RTX 3060Ti 8Gb, Fedora Linux | Kawasaki ER-6F 2006

Nem először állapítottam meg magamnak, hogy Te biztosan nagyon jó szülő vagy!
Nagyon sajnálom, hogy ilyen gyerekkorod volt. Szörnyű a történet, amit leírtál. Innen a kényelmes fotelből is rossz az ilyet átgondolni, gondolom számodra feldolgozhatatlan.

Teljesen elromlott a hangulatom, miután elolvastam az írásod. Viszont a linkelt videó alatt könnyesre röhögtem magam.... úgy látszik, ez egy ilyen nap.

Délután megnéztem a tegnap vásárolt Freddie Mercury DVD-met. (Lover of Life, Singer of Songs)
Az életrajzi film végén sírtam, annyira meghatóra sikeredett. Amúgy is imádom Mercuryt (gyakorlatilag ő az ász a szakmájában), de most méginkább nőtt a szememben. Utána beraktam a Singer of Songs lemezt, és megnéztem azokat a varázslatos klippeket, amiket - többek közt - Monserrat Caballéval készített, és csak ámultam, és együtt énekeltem Freddievel.
Tudom, hogy ezt nem így mérik, és elsőre furcsán hangzik amit írok, sőt magam sem ilyen nyersen gondolom, ahogy leírom, de most nem tudom jobban megfogalmazni.
Azt hiszem, hogy azért a pályáért nem volt drága 45 évesen meghalni.
Az a sok jó, amit az embereknek adott, az a mértéktelen hedonista Mercury terméke.

Talán ez vigasztalhat téged is. Azért a sok jóért, amit a gyerekeiddel teszel, azért kicsit megérte átvészelned a gyerekkort. Így méginkább tudod értékelni, hogy mennyit jelent az, hogy jó apjuk vagy a gyermekeidnek.
Másképp fogalmazva: ''Nincs olyan rossz könyv, amiből valami jót ne tanulnánk''.

A legjobbakat Neked és Családodnak.

megnéztem még párszor a videót és elküldtem az összes barátomnak......nagyon aranyos...honnan van?

az első fele nagyon jó...
sztem az az 1kis ok miatt is szeretnének az emberek gyerekeket


a második fele az durva
néha el sem hiszem h ilyen egyáltalán megtötrténhetett....
nagyszüleim voltak ilyen szigorúak és piások


jó kis írás ez

Pedig megtörténhetett. Egy két nadrágszíjjas emlékem még nekem is van. Bár inkább csak az emlegetése, és az ahogy mutogatják, de odacsapásra már nem emlékszem.

[Szerkesztve]

"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz" - Mark Twain

Én azt hiszem két darab nagyobb ''fülest'' kaptam életemben, amit rögtön ölelés követett. Nem mondom, hogy nem volt jogos és akkor nagyon nagyon fájt a lelkelmnek, a fejem csak zsibbadt. Aztán szép lassan csak felcseperedtem és édesapám az egyik legjobb barátom. Na jó, nem lelkizek itt, majd talán egyszer leírom.

Írás véleményezése: Jót nevettem az első részén, filmbe illő jelenet. Hihetetlen, hogy a gyerekek micsoda színészek. A második rész viszont egy gyakori eset volt. Én nem éltem így, de bármelyik előző generációban könnyen találunk sajnos erre példát. Hiába mondanám azt, hogy sajnálom ami történt, a dolog lényegén mit sem segít már. Mindenesetre köszönöm, hogy megosztottad ezeket a kis történeteket!

Sianis

Rég hallottam ilyen jó embert beszélni (írni). Ne mondd el másnak de majdnem belepityeregtem, még most is itt van majdnem. Jó apa vagy, de gondolom már mondták neked.

Engem anyukám mindig csak fakanállal vert, de csak egyet-egyet odacsapott, hogy elég legyen. Persze mindig abbahagytam. Egyszer vágta a hajam, voltam vagy 7, és én vmiért mindig nevettem ha ő vágta a hajam. Egyszer behozta a fakanalat, és csapott egyet. Na azóta nem nevetek ha vágják a hajam. Nem, már nem ő vágja

Egyszer volt majdnem nadrágszíj, édesapámat idegesítettem fel vmivel, de nagyon nagyon nagyon. Akkor indult a szekrényhez a szíjért. Na az halálfélelem. Sose ütött meg, nem voltam olyan rosz, és őket is jól nevelték. A legjobb szülöknek tartom őket a mai napig, és sok haverom, barátom sokáig irigyelt is érte, sőt még most is. Ha vki átjön, ill ha többen átjönnek mikor otthon vagyok (mostmár csak nagyritkán), akkor pl anyukám veszi a fáradságot, és csinál egy pizzát (világ legjobb szakácsa is egyben ),. bár ez kicsit lekenyerezésnek hathat, de ő tiszta szívből csinálja, hogy mi jól érezzük magunkat.

Érdekes, hogy nem lettem elkényeztetett kis vakarcs. Néha furcsállom is. (lehet cáfolni )

[Szerkesztve]

Tetszik az írás. Örülök, hogy ilyen okosan, tudatosan, humánusan neveled a gyerekeidet. Jó ember lesz belőlük.
Tetszik még azért is, mert én is hasonlóképpen nyugtatom meg a gyermekeimet. A figyelemelterelés szinte a legtöbb esetben segít, és utána nevetve gondolunk vissza, hogy nem is fájt igazán.

A második részét az írásodnak szomorúnak tartom.
Soha nem kaptam ki a szüleimtől. Se tárggyal, se a kezükkel. Mondjuk az a szülő, aki veri a gyerekét, legalább puszta kézzel tenné, hogy érezze, mekkorát üt, és neki is fájjon már, ha a gyereknek árt. Sosem volt szükség a testi fenyítésre, elég volt, ha verbális helyreigazítottak. Egyszer ütött meg édesanyám - akkor már mamlasz voltam, 16 éves -, jogosan kaptam. Még most is bánom, hogy megsértettem...

Igyekszem én is figyelni arra, hogy ne fenyítsem a gyerekeimet. Sajnos előfordult már, hogy a fenekére csaptam a nagyobbiknak (5 éves), és utána mindig lelkiismeretfurdalás gyötör, hogy más utat is választhattam volna, mert ez így nem helyes. De szerencsére tanultam a hibámból, és ő is egyre értelmesebb.

[Szerkesztve]

Ti férfiak soha semmit nem tudtok megtalálni. A teafű a gyógyszeres fiókban van egy kakaós dobozban, amire rá van írva, hogy só.

Jól csinálod guga, elismerés. Unokahúgaimnál (5, 6, 12) tapasztaltam milyen egy művészet elterelni a fájdalomról a figyelmüket, nagybátyám is ügyesen csinálja. Később nevetve emlékeznek vissza: – Ugye nem is fájt annyira?
Öröm látni, amikor a nagy sírás után megjelenik a mosoly a kis arcukon.

Családon belüli erőszakról tudnék mesélni, de nem megy, túl mélyek a sebek...talán jobb is így.

Religion – causing genocides over differing imaginary friends

A vidről a végén jutott eszembe, nem rég láttam ezt a kis animációt, nagyon durva (bár valami zene kéne még alá): [link]

[Szerkesztve]

we all deserve a bit of luck.

Hello
''Megrázó történet.''

"Csak úgy mondom"

Sokszor abból lesz a legjobb szülő, akinek gyerekkorában sanyarúbb sorsa volt, vagy nem nagyon volt része igazi szülői szeretetben. Nem általánosítás, de láttam rá pár példát a környezetemben...

A cikkírónak: megható írás és csodás dolog, hogy ilyen odaadással szereted a gyerkőcöket.

<< Heimdal >>

Szerintem nem az a baj, hogy néha elcsattan egy jogos pofon, a szülők részéről. Később úgy is tudjuk, ''hogy nem nekünk szánták, hanem az ördögnek''. Néha kaptam én is az öregemtől, de mindig megérdemeltem (pl. nyuvasztottam a nővéremet vagy hasonlókért). Most nagyon jóban vagyok édesapámmal, és néha felidézzük ezeket a mára már vicces történeteket, és csak jókat nevetünk rajtuk.
Az a durva, mikor megnyomorodott lelkű emberek, a gyerekükön vezetik le indulataikat, és ok nélkül verik meg őket, ahogy itt a történetben is olvashattuk...

Köszönöm az írónak, hogy megosztotta velünk ezt a kis történetet, remélem minél többen elolvassák.

Édesanyámnak nem sok jó jutott ki gyermek korában, apukám felől meg a nagyszülők szintén olyanok mint a szüleim (ill apám felőli nagymutter, mert tatám meghalt minkét félről)

Sajnos bizonyos embereket egész életükben az ösztönei hajtanak, a józan ésszel köszönőviszonyban sincsenek....
Az ilyenek előfordulnak mindenféle helyzetben, családapaként, válallkozóként, tanárként, buszsofőrként stb. stb... Nem tudom miféle megfontolásból, talán önnön hiányosságaik pótlására bánnak embertelen módon embertársaikkal. Nem értik meg, hogy a világ semmit nem változik tőlük, ellenkezőleg, ők maguk fogják vissza a fejlődést, a társadalmat.


Őszinte részvétem, sok sikert az életben!

Hát nagyon szomorú és mégis vidám történet. Szomorú a brutalítás, vidám, ahogy a gyermekedet vigasztalod. Ebben bőven volt részem, nekem 5 gyermekem van és nagyon sokszor szorultak vígaszra.
Általában egy puszi a bibire, egy kis bohóckodás, vagy megmutatva saját gyerekkori sérüléseinket és már nem is gondolt a sajátjára.
Szerencsére olyan nagy baleseteik nemigen voltak.
Jó lenne, ha a szülők többsége ilyen lenne, mert a gyerekek boldogságban nőhetnének fel.
Sajnos nekem törte be anyám a fejem kiskoromban, vödörrel fejbevágott, vagy úgy megvert, hogy hurkák voltak a hátamon.
Megfogadtam, hogy én nem fogom a gyermekeimet ütni, mert ha szép szóval nem megy, akkor nincs értelme.
Hát egy két apróbb seggre-pacsitól eltekintve, nem is kellett másként fegyelmezni, pedig a legidősebb már 30 éves, igaz a legkisebb most 8 lesz, de szerencsére a gondolkodásom fiatal maradt, talán a legkisebbnek köszönhetően, modern anyukának tartanak.
Nagyon mély nyomot hagy az emberben, ha gyerekkorában bántalmazzák, úgy érzem, hogy küszködés az élete, vigyáz állandóan, hogy ő ne kövesse el azokat a hibákat, amiket vele szemben elkövettek.
Hát hajrá, legyünk jó szülők, vagy legalábbis próbáljuk meg!!!!

A felhő mögött, mely ránk veti árnyékát, ott a csillag, mely ránk veti fényét. Victor Hugo