Először is köszönöm mindenkinek, hogy elolvasta írásom.

(#4) talina: Én is szerettem a téli fagyit. Ha jól emlékszem, egy forint volt. Förmedvény? Akkor mi volt a bocskorszíj? Ha nem ismerné valaki, zacsiban kapható feltekert szíjszerű izé volt. Az íze valahol a menthol és a fagifor közt lehetett. Szopogattuk, letekertük, vissza is tekertük, zrikáltuk vele az undorodósabb felnőtteket. Nem mondom, elcsattant néhány nyakas.
Az pedig nagyon tetszik, "...hogy a nagyobb és okosabb jogán jogomban áll azonnal adni Huginak a saját, féltve fogyasztott nasimból."
Az öcsém 14 éves koromban látta meg a napvilágot. Elképzelheted, milyen tantaluszi kínokat kellett kiállnom. Te már nagy vagy, minden ilyen duma. Én is haragudtam a kiskölökre, de az idő, és a vér szava átformálták érzéseim.

(#6) Tim82: Akkoriban kezdték építeni a József Attila lakótelepet. Barakk város volt a helyén, a hírhedt Mária Valéria-telep.

(#12) s.szinta: Kérésed tiszteletben tartva kijavítottam az ajánlást.
Nem kényszerít az Internet semmire. 57 leszek, vállalom. Ha valaki ez alapján ítél meg, beskatulyáz, az ő dolga.
Páran tudják már, csak ismétlem önmagam. Egy már nem létező cset szerver operátora, frontembere voltam. Legfiatalabb csetesünk 8 éves volt, a legidősebb közel 60. Az égvilágon semmit sem számított a kor. Mit ér maga az ember, legyen akár 8 éves, avagy 70, mi van a szívében, csak ez számít.
Kiegyensúlyozottan élsz, azt mondod. Akkor ezt a csúnya önbizalom hiányt tessék szépen levetkőzni. Igenis számítasz, és ez nem függ a korodtól.

(#17) philoxenia: Az én korosztályom földre pottyantott cukros zsíros kenyéren nőtt fel. Nem emberi, amennyi koszt megettünk, de ha megfú a szellő, ma sem dőlök ágynak.
Ami meg a cukorkát illeti, a gyengébb idegzetűek ne olvassák tovább.
Valamelyik kishaver talált egy savanyú cukrot az utcán. Talán már az eső is eláztatta, vagy a nap ereje tehette, lehetetlen volt leszedni róla a papírt. Kárba pedig nem hagyunk veszni ilyen finomságot, szó se lehet róla. Körbe álltunk, a falkavezér elkezdte, hogy apa-cuka-funda-luka, funda-kávé-kaman-duka, és így tovább. Akin véget ért a mondóka, megadóan bekapta a cukrot, és elkezdte leszopogatni róla a papírt. Időnként meg kellett mutatnia hol is tart, mert tisztességtelen lett volna, ha már a cukrot szopogatja. Végül kiszedte a szájából az immár tisztán csillogó cukorkát. Apa-cuka-funda-luka, kezdődött újra, és újra mindaddig, ameddig el nem dőlt a szopogatási sorrend. Na nem ám csak úgy vakvilágba, tízig számolt a falkavezér, addig lehetett birtokolni a cukorkát, és kötelező volt tovább adni. Törölgette a fene, bekaptam más szája után, és teljes erőből szoptam, csak szoptam, ameddig le nem járt az időm. Körbe ment vagy háromszor a cukorka, amikor a falkavezér szavazásra bocsájtotta, hogy kié legyen a maradék, amely szinte papír vékony volt már. Jelöltje is volt, méghozzá az, aki leszopogatta a papír köntöst a cukorkáról. Egyhangúan megszavaztuk, megdolgozott érte.
Aki most megró minket ezért, az gondolkodjon el azon, hogy a csókolózás sem igazán gusztusos tevékenység, bár elismerem, nagyon kellemes.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)