Ezt azt hiszem, nem tudom érthetően megmagyarázni. A lépések már megvannak. Most már csak nem szabad eltéveszteni a célt, és elfogadni az utat. Csak ehhez nagyon tudni kell hinni. Hinni annak, ami belül van... A mélyben, az a legbelső bizonyosság, aminek olyan nagyon nehéz hinni, mégis tudod róla, hogy nincs más, ez a Te utad....
Csak ehhez gyakorlatilag meg kell tudni lépni, hogy elengeded a görcsöket, a félelmeidet, a kételyeket, elengedsz mindent, és hagyod, hogy önmagad légy, és hagyod, hogy lásd kivé válhatsz, és elhinni azt is, hogy képes vagy odáig eljutni, és onnan a következő állapotba, és az azt követőbe, és a többi meg már történik magától. Mert már döntöttél. Mert már csak értened kell a döntésedet. És elengedni minden mást, ami tévhit, ami a múlthoz köt. Az ember legtöbbször csak arra tud hagyatkozni, amire emlékszik. De arra hagyatkozni, ami még nem volt, mégis valósabb minden másnál, és ha ez a boldogságod, akkor nehéz úgy felépíteni, hogy az még a nem-ismertekből épüljön fel. Olyan helyzetekből, élményekből, helyekből, tárgyakból, amik még nem voltak. Amit tisztán tudsz vágyni, ami nem a múlt visszahozásából áll, hanem valami olyasmiből, amit nem szennyez be semmi. Mert tisztán a szíved vágya, az, ami az a boldogság, miről nem jut többet eszedbe, hogy elveszítheted, hogy ez múlttá válhat. S amikor ez megvan, részletesen, akkor el lehet kezdeni megtalálni az ide vezető lépéseket, és azokat látni, egyiket a másik után. S bár ez végtelenül nehéz, de lehetséges. Én sem mertem hinni, de már tudom, hogy lehetséges...

"Aki a meséket megtalálja, az élet forrásából iszik."