Hirdetés

2020. február 25., kedd

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) d@vee


d@vee
(senior tag)

Szokásos. Tahója rásózta másra a szarját :C Persze hogy nem érdekli utána, örült hogy elvitték. Majd írd meg mi lett a vége.

"Kétségtelen, hogy kemény vagy. Amikor leérsz a terembe, megdöglenek a kismacskák és vér folyik a falból akkor is, ha lány vagy. Az edzést pedig nem neked kell bírni, hanem a gépeknek"

(#2) CounterBoci


CounterBoci
(senior tag)

Totalcaron nagyon jól összeszedik ezeket a dolgokat szerintem.
Saját részről van ismerősöm, aki sok kereskedésben megfordul mint szerelő. Mikor autóra van szükségem megkérdem, hogy tud-e valamit és amire rábök, megveszem. Így lett nekem japán után francia, asszonynak pdtdi. Utóbbiért mikor mentünk, a kereskedésben azzal fogadtak, hogy erőtlen. Megérkezett az emberünk, beindít, géptető fel, vákuumcsöveknél matat, kész. Azt mondta sok tízezerrel lehúztak volna ezért, mert ráfogtak volna turbótisztítást, meg amit nem szégyellnek egy lyukas vákuumcső hibára, csak mert az átlagjúzer nem ért a szerinte pofon egyszerű :D pd-hez.
Egyébként ez Eger, ahol nem tudom hány kereskedés van összesen, de az ismerősöm három kereskedést mondott, ahová bemehetek, a többiben átvernek.

(#3) Hieronymus


Hieronymus
(senior tag)
LOGOUT blog

A kereskedőnek észre kellett volna venni, hogy gond van az eredettel.

Donki Hóte: "... ha valaki örököl az őseitől egy NAS lejátszót de nem kell neki, akkor kidobja a szemeteskukába."

(#4) Samus válasza Hieronymus (#3) üzenetére


Samus
(addikt)
LOGOUT blog

Ha bizományi értékesítés (úgynevezett nyitott adásvételi, ami egyébként tilos), akkor nem érdekli, mert papíron az ég világon semmi köze hozzá, azt is letagadja, hogy látta valaha az autót.

A vevő végülis örülhet, hogy most kijött a gond, nem pár év múlva jön a yard, hogy viszik az autót (Totalcaron van cikk nem egy).

Egyébként érdemes lenne megírni a sztorit nekik, hátha lenne belőle cikk.

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!

(#5) Hieronymus válasza Samus (#4) üzenetére


Hieronymus
(senior tag)
LOGOUT blog

Ha valaki nagyon jogászkodni akar, van fogás a kereskedőn.
Nyilvánvalóan valami haszna volt az ügyletből. A lopott dolgok után keletkező haszon, minden esetben orgazdaság.
Ha egy folyó ügy okán, az kereskedőnél foglalják le az autót, bizonyosan belekeveredik az ügybe.

Donki Hóte: "... ha valaki örököl az őseitől egy NAS lejátszót de nem kell neki, akkor kidobja a szemeteskukába."

(#6) Agyturbina


Agyturbina
(aktív tag)
LOGOUT blog (1)

En kérdezhetek egyet, mert valami nem világos.

Lehet-e elvinni az autót egy eredetvizsgára, úgy hogy csak foglalót fizetsz ki?
Vagy meg egyszerűbb, aki eladja az viszi vizsgalatra?
Ha NEM akkor nincs autó és kész...

A szükségletek lettek a célok, és a célok szükségletek lettek.

(#7) RudY válasza Agyturbina (#6) üzenetére


RudY
(őstag)

Ez engem is érdekel, 13 éve vettem adtam el és vettem utoljára autót. Ahol beszámították a régit, ott eleve kérték tőlem a 60 napnál nem régebbi eredetvizsgát, de amit elhoztam helyette, ahhoz adták is. Nem tudom ez manapság hogy megy, de ezek szerint kereskedője válogatja. :F

[ Szerkesztve ]

Xbox Gamertag: RudY HUN; PSN ID: RudY_HUN

(#8) Carlytoo válasza Agyturbina (#6) üzenetére


Carlytoo
(aktív tag)
LOGOUT blog (1)

Nem. Ilyet senki nem fog bevállalni. Azt viszont igen, hogy elvigyed az NKH-hoz műszaki vizsgára, vagy szemlére. Kb ugyan az a dolog. 16.xxx forintba kerül. Megbeszéled az eladóval, ha gond van ő fizeti, ha nincs, akkor te. Amennyiben nem akarja a dolgot, akkor gond van és meg sem szabad venni azt a foskupacot. Lehet írok a totalcar-nak.

"No sacrifice is too great, no treachery too small" - Inquisitor Horst

(#9) Agyturbina válasza Carlytoo (#8) üzenetére


Agyturbina
(aktív tag)
LOGOUT blog (1)

Akkor meg is válaszoltad a kérdésem :)

En Szemely szerint nem vennék SEMMIT így ebben a formában.

Eddig amit vettem azt vagy rendesen kereskedőtől aki mint eladó szerepelt,
Vagy bontóból, ahol amikor beviszik akkor leellenőrzik, és a bontó adja el.
:R

A szükségletek lettek a célok, és a célok szükségletek lettek.

(#10) dellfanboy


dellfanboy
(senior tag)

publikus, hogy mennyiert vetted az autot? esetleg hogy merre? csak hogy ovatosabb legyek, mert tesom is epp ebben a fazisba van(kereS)

eladó dolgok:mondd az árát és vidd http://hardverapro.hu/tag/dellfanboy#aprohirdetesei

(#11) Lord Myn


Lord Myn
(senior tag)

Tudom, hogy nem leszek népszerű a véleményemmel, de nálam kb. a 2000-es évek elején elszakadt a cérna a sok tákolt, lelakott, AF-s használtautó láttán (>100-at néztem meg) és elhatároztam, hogy mostantól csak újat veszek (esetleg hobbiautónak majd jöhet használt). Egyszerűen az idegeim, az időm, az autó megbízhatósága mindennél fontosabb lett, így nekem számít a 4-5 év garancia (a feleségem Kia-jánál 7), hogy legalább addig ne kelljen szívni az autóval.
Egyébként én autót el sem hozok/hoznék addig, amíg nincs rajta eredetvizsga, kötelező, casco és valamilyen assistance szolgáltatás (ezt akár casco-hoz is lehet kötni). :K

"War does not determine who is right - only who is left."

(#12) jbcs


jbcs
(tag)

Aki használt autó vásárlása előtt áll, mindenképpen fontos a motor és a hajtás rendszer mellett nagyon oda figyelni a karosszériára is. Ketten is az ismeretségi körben vettek 2000 utáni évekből származó autót, csilli-villi frissen festett, mindkettőnél fél év után jött le festék és tiszta rozsda mindenhol ajtók, küszöb, alváz... Nem figyeltek sajnos oda, nem néztek alá az autónak, kívülről ugye nem látszott. Több 100 eFt-os a káruk... Ez ugyanúgy nagy bukta tud lenni, és kevésbé figyelnek oda :((

(#13) RudY válasza jbcs (#12) üzenetére


RudY
(őstag)

Ajánlom jutubén a Totalcar MűhelyPRN videóit, elég tanulságosak. pl. [link]

Xbox Gamertag: RudY HUN; PSN ID: RudY_HUN

(#14) Carlytoo


Carlytoo
(aktív tag)
LOGOUT blog (1)

Igen: Kocsiguru

Az árat még nem írnám meg.

"No sacrifice is too great, no treachery too small" - Inquisitor Horst

(#15) Carlytoo válasza Lord Myn (#11) üzenetére


Carlytoo
(aktív tag)
LOGOUT blog (1)

Nyilván. Viszont az ember nem feltételezi ,hogy ha bemegy egy legálisan működő kereskedésbe, hogy az autó nem vizsgáztatható. Persze ezek után én az összesről ezt feltételezem.

"No sacrifice is too great, no treachery too small" - Inquisitor Horst

(#16) doeeg válasza Lord Myn (#11) üzenetére


doeeg
(senior tag)

Én is ezen a véleményen vagyok, pedig egy nagyon szép állapotú használtautót sikerült kifogni két éve, eddig relatív kevés szívással, de - mivel szinte mindent vezetek egy excelben, szépen látszik - attól függetlenül hogy nagy javítás csak egy futóműcsere volt (eddig, alig várom a turbót és a kettős tömegűt, mikor jön rájuk a boogie), a sok apróság mindennel együtt már lassan egy Vitara árában benne van, és - most lehet vitatkozni rajta, de - az kb. mindenben jobbat és többet nyújtana, garival, újonnan.

[ Szerkesztve ]

El Hopaness Rom Tic || "Success is my only motherf*ckin' option, failure's not" - Eminem || "I feel bad about the bad things, I feel good about the good things. But I wouldn't change a thing." - Dave Grohl

(#17) tope


tope
(addikt)

Ez is egy jó oldal, mielőtt megvesz bárki bármit is, kis infó szerzéshez.

Régebben az is rémlik, hogy fotók is voltak a műszakiról.

(#18) spirit007 válasza Lord Myn (#11) üzenetére


spirit007
(senior tag)

Jah, én is sokáig úgy gondoltam, hogy alaposan átnézéssel és körültekintően eljárva egy 4-5 éves használt autó a legjobb vétel lehet...
Aztán ez az egész nálam kb. 20 év után totálisan megdőlt (úgy 2014 óta)
A 2008-as válság és a magánvásárlások leállása miatt egyszerűen elfogytak az ilyen autók.
Gyakorlatilag levedlett flotta autók, mindenféle romokból helyreállított bontószökevények + a német import tízentúliak vannak a piacon.
Ami az ilyen autók közül jó, az SOHA sem kerül a piacra, mivel a dolgozó/jóskapista/nagynéni/rokon MEGVESZI.
A maradéknak egy közös halmaza van: valamelyik irányból mindegyik szaros!
Ezeken kívül van még néhány álmodozó rezidens közgazdász, aki a 4-5 éves autóját új ár -300ezer forintért óhajtja eladni, mert az övé még 70-80ezer Km-rel olyan mint az új! ...bocsánat ÚJJ! :DD :DD :DD

Szóval az ember nagyon gyorsan eljut az új autókig, amire garancia, assistance, kiskutyaf@**a van és nem utolsó sorban nyugalom :)
Persze elképzelhető, hogy 5-6-7 év múlva megint lesz egy rakat magán használt autó.. de ugye azt még ki kell várni.

(#19) Lord Myn válasza spirit007 (#18) üzenetére


Lord Myn
(senior tag)

Ne is mondd! :W A jelenlegi autóm kb. 2,5 éves, csak úgy a vicc kedvéért megnéztem, hogy a hasonló korú ugyanilyen autók (kb. ezzel a felszereltséggel) mennyiért mennek.
Hát, leültem, mert amennyiért én ÚJONNAN vettem, ahhoz képest 3-400e Ft-tal olcsóbbak csak, ráadásul általában dupla annyi, ha nem több km-rel (én csak olyan 10-12e-t megyek egy évben). :Y
Jó, ok, hogy a listaárhoz képest volt rajta ~1,2 milla kedvezmény, de szerintem új autóknál, mindig vannak ilyen akciók, akkor már inkább azt várja ki az ember.

[ Szerkesztve ]

"War does not determine who is right - only who is left."

(#20) HumanBear


HumanBear
(újonc)

Ha nem titok melyik ez a három kereskedés Egerben? Ezen a környéken készülök most autót venni. Köszi

[ Szerkesztve ]

ʕ •ᴥ•ʔ

(#21) RudY válasza spirit007 (#18) üzenetére


RudY
(őstag)

Gyakorlatilag pontosan így van. 17 éves lesz idén a Puntom (115 ezer km). Pár éve itthon dolgozom, azóta már alig van használva, de ahogy kopog, lötyög valami, azonnal cserélve lett minden, kvázi szó szerint hibátlan. 3,5 évesen vettem, banki tartozás miatt visszavett autó volt. Gondolkodtam egy ideje már a váltáson, de a hosszas nézelődés és keresgélés után mindig leállok. Sok alig pár éves használt rosszabb állapotban van, nem látom értelmét, asszem inkább új lesz majd belőle. Ezzel a kis punyesszel valaki rohadt jól fog majd járni az biztos. :DDD

Xbox Gamertag: RudY HUN; PSN ID: RudY_HUN

(#22) Hieronymus válasza Agyturbina (#9) üzenetére


Hieronymus
(senior tag)
LOGOUT blog

Ha valaki meg akarja vásárolni a kinézett használt autót, akkor az eredetvizsgálat illetve műszaki vizsga nem nagy extra költség. Inkább bevállalom ezt a költséget, minthogy később szíjvak az autóval.

Donki Hóte: "... ha valaki örököl az őseitől egy NAS lejátszót de nem kell neki, akkor kidobja a szemeteskukába."

(#23) d@vee válasza spirit007 (#18) üzenetére


d@vee
(senior tag)

"...aki a 4-5 éves autóját új ár -300ezer forintért óhajtja eladni, mert az övé még 70-80ezer Km-rel olyan mint az új! ...bocsánat ÚJJ!" :DD :DD :DD
Ez annyira igaz. Egy taslit csapnék mindegyiknek. Na meg az egész írásod igaz sajnos.

Kicsit más: Haver el akarta adni a kb. 3 éves asztali PC-jét. Összerakatta 100 környékén. Mondtam neki most ér 40-et kb. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ dehát ő 3 éve 100-ért vette. Nem ment 0-24-ben, meg csak kicsit poros. :W

[ Szerkesztve ]

"Kétségtelen, hogy kemény vagy. Amikor leérsz a terembe, megdöglenek a kismacskák és vér folyik a falból akkor is, ha lány vagy. Az edzést pedig nem neked kell bírni, hanem a gépeknek"

(#24) szebe


szebe
(őstag)

Szerintem ennek a következőképp kéne zajlania:
Megtetszik a kocsi, körbenézed, független helyen átnézeted. Ha műszakilag OK, akkor a jelenlegi tulajjal/nepperrel elgurultok eredetvizsgára, ami ha OK, akkor te kifizeted ennek díját. Utána megírjátok az adás-vételit, kezébe nyomod a vételárat, megkötöd a KGFB-t, és befáradsz a neked szimpatikus okmányirodába/kormányablakba.

Ha ezek közül bármelyik lépésnél valami nem jó, akkor könnyes búcsú.

"ha ledobsz a Mecsekbe egyszer késsel, meg egy banki terheléssel, én megiszom a h*gyomat, megeszem a lárvát, de akkor is fizetem a villanyszámlát"

(#25) Agyturbina válasza Hieronymus (#22) üzenetére


Agyturbina
(aktív tag)
LOGOUT blog (1)

Én ezt értem, te mint eladó vagy mint vevő vállalod be ?

Erre próbáltam utalni.
Mert én mint vevő csak úgy venném meg ha ezek megvannak mielőtt kifizetem a vétel árat.

A szükségletek lettek a célok, és a célok szükségletek lettek.

(#26) janeszgol válasza Lord Myn (#11) üzenetére


janeszgol
(veterán)

+1.

Magyarországon 2020-ban is luxusterméknek számít bármilyen autó, ezért az emberek nem is költenek rá. Ergo rettenetesen vacak állapotban van a legtöbb. (Arról már nem is beszélve, hogy behozzák a 10+ éves szemetet kintről.)
Ha egyszer autót veszek, akkor csak újonnan. Nem érdekel, hogy kigurulok vele, és már fél millióval kevesebbet ér, mivel a használton még többet buksz, kerüljön bármennyibe. Használton csak buksz.

"Feltartóztattuk őket – mondta Hester. – Kitartottunk. Segítünk Lyrának. Azután büszke kis megtört valóját Lee arcához simította, amilyen szorosan csak tudta, és meghaltak mind a ketten."

(#27) Carlytoo válasza Agyturbina (#25) üzenetére


Carlytoo
(aktív tag)
LOGOUT blog (1)

Van erre a neppernek is válasza. Ha így akarod, akkor legyen. Ő majd elviszi eredetvizsgálatra meg műszakira és szól ha kész.

Jelenleg van autóm. Viszont ott olyan óvintézkedéseket tettem, hogy ha azokat valaki bevállalja, akkor biztos, hogy nem ad el rosszat. Így is lett. Ha érdekel az a sztori, akkor megírom azt is.

"No sacrifice is too great, no treachery too small" - Inquisitor Horst

(#28) Agyturbina válasza Carlytoo (#27) üzenetére


Agyturbina
(aktív tag)
LOGOUT blog (1)

Akkor maris nincs problémád SZVSZ, az hogy milyen az autó műszaki állapota azt meg Neked mint vevőnek kell eldöntened, hogy kell-e.
Mert a műszaki egy dolog...
Ha az edetedvizsga+műszaki meg van és átírták akkor neked kb mindegy. Az vizsgaterem készített fotókat elkéred a jóembertől, és megnézed tényleg ott csinálták-e, azt az autót. Eredte vizsga ugyan ez.
Ha ez passzol akkor minden papírod meg van védve vagy az első körben.

Aztán tudom, hogy nem jogállamban élsz így nehéz bármivel is barmit bizonyítani, de akkor inkább vegyél lottó szelvényt azzal kevesebbet buksz :R

A szükségletek lettek a célok, és a célok szükségletek lettek.

(#29) Carlytoo válasza Agyturbina (#28) üzenetére


Carlytoo
(aktív tag)
LOGOUT blog (1)

Ja. Majd ráülök a szelvényre és megvárom még elvisz dolgozni. ;] ;] :O

"No sacrifice is too great, no treachery too small" - Inquisitor Horst

(#30) Agyturbina válasza Carlytoo (#29) üzenetére


Agyturbina
(aktív tag)
LOGOUT blog (1)

Hát ha nyersz akkor veszel újat, de addig sem magad őrlöd a bíróságon meg egyéb hülyeségekkel SZVSZ :DDD

A szükségletek lettek a célok, és a célok szükségletek lettek.

(#31) buherton válasza janeszgol (#26) üzenetére


buherton
(őstag)

Ha egy drágább új autóban gondolkozol, akkor az éves értékcsökkenés nagyobb, mint amennyit egy használt autóra költenél. Persze az előbbi esetben új autód és az utóbbi esetben használt. De összességében az előbbi drágább is, mint az utóbbi.

Csak, hogy valaki jót is mondjon a használt autó piacról. Szerencsére vannak nepperek, akik jó állapotú autót hoznak be és ezzel építik a vevőkörüket. Én is egy ilyen neppertől vettem immár több, mint 2 éve a Priusomat és a két izzón kívül semmi ment rajta tönkre.

MOD: Úgy tűnik, hogy én kivétel vagyok, mert vadiúj Michelin CC gumikat vettem az autómra. Épp a múlt hónapban végeztek a fényezéssel. Volt egy koccanásom és azzal együtt már néhány kopott és ütődött elemet is rendbe tetettem. Csak 12 éves már. Most meg a csomagtérajtó teleszkópjainak a lecserélésén gondolkodok, mert már nem nyílik ki magától.

[ Szerkesztve ]

tely, baly, fojó, mennyél, mingyárt, telyföl, tolyás, malyd, kapú, egyenlőre, ejsd, jáccani, ahoz, fúj, hüje, muszály, alat, álok, lasan, fojtatás, ál, fontós, költsön, eggyüt, lyob (jobb?), mek, mongyak, milyért - !!! Tanúlyunk már meghejjessen irni... !!!

(#32) Carlytoo válasza Agyturbina (#30) üzenetére


Carlytoo
(aktív tag)
LOGOUT blog (1)

Van mindenre megoldás. A bírósági tárgyalás számomra szakmai szempontból sem új dolog. Az én véleményem az, hogy lehet venni jó használt autót, csupán jó helyről. Nekem ez a fenti eset kapcsán nyilván nem jött össze, de tanulunk belőle jobb esetben.

buherton: "Én is egy ilyen neppertől vettem immár több, mint 2 éve a Priusomat és a két izzón kívül semmi ment rajta tönkre."- Kerestem ilyen alkatrészt- "semmi"- de nem találtam az autómon. Ha tönkremegy, akkor mit kell cserélni? ;] ;]

[ Szerkesztve ]

"No sacrifice is too great, no treachery too small" - Inquisitor Horst

(#33) 8th válasza janeszgol (#26) üzenetére


8th
(őstag)
LOGOUT blog

Ez sem feltétlenül igaz. Lehet korrekt jó minőségű használt autót is kapni ami nem dönti romba a családi költségvetést az első adandó alkalommal. Jól megválasztott, leinformálható, átvizsgált használt autóval senki sem fog szívni. És még csak drágább sem lesz mint egy új autó sőt inkább sokkal olcsóbb. A hibát én abban látom, hogy a használt autó vásárló emberek igényei és lehetőségei rendszerint köszönő viszonyban sincsenek egymással. Akinek a kétmilliós használt autó lenne a realitás az egy problémamentes benzines Focus/Ceed/Octavia helyett vesz valami használt prémiumot egyszer élünk alapon mert az mégiscsak prémium autó meg nagy meg dízel meg keveset fogyaszt... aztán jön a menetrend szerinti mélytorkozás vele. Tudomásul kéne venni mindenkinek, hogy egy turbó egy kettőstömegű lendkerék vagy egy részecskeszűrő élettartama véges és azt előbb vagy utóbb biztosan cserélni kell. Ezek ugyan olyan kopó alkatrészek mint egy kuplungtárcsa vagy egy a fékbetét. Pont. Aki nem akar erre költeni vegyen szívóbenzinest. Új autókról pedig annyit, hogy már most is teljesen irreális új autó árak vannak és most jön még csak rá a CO2 szigorítás miatti sarc. Egy átlag nem különösebben jól felszerelt és jól motorizált alsó-középkategóriás kocsi minimum 5-6M forintnál indul? Nevetséges. Fele annyiból abszolút rozsdamentes egy tulajos patika olasz import kocsit hozatsz és ebben már benne van a nepper hasznától kezdve az összes állami sarcon át minden. Eszembe nem jutna túlárazott szalonautót venni jelenleg.

"Látod, Európa? Hát ide vezetett a jóság, mindent megengedő liberális kórság..."

(#34) szebe válasza 8th (#33) üzenetére


szebe
(őstag)

"vesz valami használt prémiumot egyszer élünk alapon"

Egyik kedvencem a múltkori TC-s Kangoo cikk, megvette újonnan (hitelre, picike önerővel), mert "neki ez jár". :C
Szomszédnak/kollegának/rokonnak villantani kell valamivel...

Másik kedvenc a "nem romlik el rajta semmi", de beülsz, és hallod/érzed, hogy a futóműben minden cserés :)

"ha ledobsz a Mecsekbe egyszer késsel, meg egy banki terheléssel, én megiszom a h*gyomat, megeszem a lárvát, de akkor is fizetem a villanyszámlát"

(#35) bambano


bambano
(titán)
LOGOUT blog

azt az eszményt, hogy az új autó problémamentes, szerintem gyorsan felejtsétek el.

más: az átvizsgálásnak, eredetiségvizsgálatnak csak akkor van értelme, ha te csináltatod meg. ha a nepper, hogy majd x nap múlva menjél vissza, akkor annyit se ér, mint egy fénymásolt állapotfelmérő lap.

lezso6 szerint a user: rossz számtech karmája van | @netik: There is no Internet of Things. There are only many unpatched, vulnerable small computers on the Internet.

(#36) Fotonhámozó válasza janeszgol (#26) üzenetére


Fotonhámozó
(senior tag)

Egészen más a tapasztalatom arról, amit az autóvásárlásról és a használt autók értékcsökkenéséről írsz. Értened kell a kiszemelt típushoz, típushibáit csípőből kell tudnod, vétel előtt nagyon alaposan át kell nézned, le kell informálnod. Kb. ezek azok a lépések, amelyeket ha betartasz, nem jársz pórul még itthon sem. Ezt szokták sokan elrontani, amikor leszáll az autóvásárlás rózsaszín köde / beindul a vezérhangya. Nem hasraütésszerűen akarom osztani az észt, eddig egyetlen idehaza vásárolt használt kocsimmal sem fáztam rá. Itthon is lehet jó állapotú használtat venni. Legutóbb 1,5 éve vettem utoljára gépet, olyan állapotban volt / van, hogy magamnak sem akartam elhinni vétel előtt, hogy sikerült ilyet kifognom. Az értékcsökkenésről annyit, ha tudod, hogy sokáig meg akarod tartani, akkor ha jól választasz, nemhogy csökkenni, hanem növekedni fog az értéke. De ehhez az adott típussal kapcsolatos összes piaci infót ismerned kell, illetve az oldtimerezésben / veteránozásban otthon kell lenned.

A farkas imádott olvasni, zabálta a könyveket. Ezért ette meg a nagy i-t és a piros k-t.

(#37) Mike Farrel


Mike Farrel
(tag)

Sajnálatos ezt olvasni.

Eddig csak használt autóim voltak, csak és kizárólag magánszemélytől, de az összeset úgy vettem, hogy előre le lett informálva a kinézett autó biztosítónál, kormányablakban, amit túl sokszor vagy nagy értékben javítottak azt egyből hagytam is (erről is vannak gyönyörű sztorijaim).

Leinformálás után mindig elmentem megnézni a kinézett autót, utána ha minden rendben volt, akkor megmondtam az adott eladónak, hogy oké akkor megveszem az autót, ha egy független szervízben amit én keresek bevisszük és jegyzőkönyvvel bizonyítják, hogy tényleg jó az autó, akkor utána megcsináljuk az eredetvizsgát amin ha átmegy én fizetem az átvizsgálás kötlségével. Utána kötünk rá biztosítást, majd elmegyünk egy okmányirodába közösen és átíratjuk, ami ha szintén sikerül kifizetem. Ha ez a folyamat megvan és a nevemre került az autó, akkor utána kifizetem az autó vételárát, addig max azokat a folyamatokat amin nem csúszik el az adásvétel. Eddig mindenki akivel üzleteltem belement ebbe a folyamatba és együtt vittük végig az egészet.

Eddig egy kereskedővel fújt össze a szél (amikor életemben egyszer kereskedésből szerettem volna autót venni), aki az átvizsgálás hallatára úgy kiakadt, hogy olyat még nem láttam, meg mindenféle indokokat keresett miért nem lehet bevizsgáltatni az autót, de ott sarkon fordultam és ott is hagytam rögtön.

Steam: MiKe // Origin: Mikeka20 // Uplay: Mikeka20 // SC: Mikeka20

(#38) Carlytoo


Carlytoo
(aktív tag)
LOGOUT blog (1)

Akkor csak elmesélem, viszont újabb bejegyzést szerintem ez nem ér meg:

Vásároltam egy másik járművet ismerőstől. Megfogadtam, hogy kifejezetten kukacoskodó leszek. Mindenbe belekérdeztem. Kipróbáltam az autót minden helyzetben. Tehát rossz útra vittem, padlóztam, vészfékeztem stb. Problémát nem találtam. Ezek után elvittem egy Bp-i jó nevű szerelőműhelybe. Ott karosszériás, autóelektronikai szakértő és egy autószerelő nézte át. Megvártuk. 3 óra volt. Nem találtak olyan hibát, amiért ne venném meg. Utána közösen elmentünk eredetvizsgára. Minden ok volt. Utána átírás. Szintén minden ok. Illetve ezeken kívül megvásároltam az ő általa tárolt alkatrészeket ( automata váltó, common rail, porlasztók, gombok, kütyük, komplett ülésszett). Az autóval azóta 4000 km körülit mentem. Semmi problémája. Persze jelezte, hogy elég kukacoskodó voltam, de mondtam neki ,hogy ha majd Téged is átcs*sznek milliókkal, akkor lehet te is az leszel. :DDD

"No sacrifice is too great, no treachery too small" - Inquisitor Horst

(#39) dugo_ válasza Fotonhámozó (#36) üzenetére


dugo_
(veterán)

Tehát benne kell lenni a használtautó-vásárlók 0,01%-os táborába, ha jót akar az ember. Bíztató. :D

(#40) bambano válasza Fotonhámozó (#36) üzenetére


bambano
(titán)
LOGOUT blog

súlyos tévedés. ha én autót akarok venni, akkor én, mint informatikus, autót akarok venni, de nem akarok autókereskedővé válni. ugyanígy elvárom, hogy az autókereskedő ne ugasson bele a linux kernel hálózati stackjének a konfigurálásába.

lezso6 szerint a user: rossz számtech karmája van | @netik: There is no Internet of Things. There are only many unpatched, vulnerable small computers on the Internet.

(#41) Carlytoo válasza bambano (#40) üzenetére


Carlytoo
(aktív tag)
LOGOUT blog (1)

Pontosan ezért nehéz rávenni bármelyik neppert, arra, amit előttem már emlegettek.

"No sacrifice is too great, no treachery too small" - Inquisitor Horst

(#42) bambano válasza Carlytoo (#41) üzenetére


bambano
(titán)
LOGOUT blog

oké, csak amíg nálam a zseton, addig én döntök.
tehát ha a nepper nem akar eredetiségvizsgálatot, akkor keresek másik neppert.

ebből még nem következik, hogy nekem fejből kell vágnom a típus piaci információit meg az összes hibáját, stb.

lezso6 szerint a user: rossz számtech karmája van | @netik: There is no Internet of Things. There are only many unpatched, vulnerable small computers on the Internet.

(#43) Fotonhámozó válasza bambano (#40) üzenetére


Fotonhámozó
(senior tag)

Ez olyan, mint amikor az informatikában járatlan, de gazdag apuka bemegy a számtech üzletbe, hogy a fiának vegyen "iskolához" gépet. Aztán az eladó egy fullos gamer gépet a nyakába sóz sok-sok pénzért. Ha nem akarod, hogy átvágjanak, akkor muszáj a dolgoknak utánanézned. Idehaza mindennel így van. Ha informatikus vagy, akkor tudod használni a Guglit, nem? Nem kell éjszakákat böngészned, ma már rövid idő alatt - főleg ha angolul és/vagy németül is beszélsz - könnyen ki tudod gyűjteni a szükséges infót.

A farkas imádott olvasni, zabálta a könyveket. Ezért ette meg a nagy i-t és a piros k-t.

(#44) bambano válasza Fotonhámozó (#43) üzenetére


bambano
(titán)
LOGOUT blog

próbáljuk meg szétválasztani azt, amikor a gondos vevő egy bizonyos szinten utánajár valaminek attól, hogy az összes piaci infóban, oldimerezésben, veteránozásban otthon kell lenned.

ahhoz, hogy oldimerezésben meg veteránozásban az általam elképzelt szinten otthon legyek, 20 évig kell kutatni a netet. hát nem, ez teljesen téves elképzelés.

lezso6 szerint a user: rossz számtech karmája van | @netik: There is no Internet of Things. There are only many unpatched, vulnerable small computers on the Internet.

(#45) Fotonhámozó válasza bambano (#44) üzenetére


Fotonhámozó
(senior tag)

Az egy speciális eset, hogy te úgy veszel egy autót, hogy majd X év múlva haszonnal szeretnél rajta túladni. Hogy mit, mennyiért, milyen állapotban érdemes megvenni, ahhoz kell ismeret, de nem kell 20 évig kutatni a netet, hogy legyen róla fogalmad. De nem akarlak meggyőzni.

A farkas imádott olvasni, zabálta a könyveket. Ezért ette meg a nagy i-t és a piros k-t.

(#46) Lord Myn válasza bambano (#35) üzenetére


Lord Myn
(senior tag)

azt az eszményt, hogy az új autó problémamentes, szerintem gyorsan felejtsétek el.

Azért, ha nem vagy nagyon szerencsétlen, átlalában egy ideig problémamentes egy új autó. Másik meg (a legtöbb használt autóval ellentétben) van rá pár év (akár 4-7) garancia és legalább ez idő alatt nem kell félni, hogy komolyabb összeget kell az autóra költeni. Na ez az, amit én vásárolok az új autóval, a nyugodt évek... :K

"War does not determine who is right - only who is left."

(#47) bambano válasza Lord Myn (#46) üzenetére


bambano
(titán)
LOGOUT blog

ha vettél egy új autót, még nem biztos, hogy nem robban le. minél újabbat vettél, annál nagyobb a valószínűsége, hogy tetőig rakták elektronikával, amihez nem bírtak gyártani csatlakozót, stb.

előfordulhat veled, hogy beviszed az új autódat a szokásos szervizedbe, és közlik, hogy oda ne vidd, mert nem értenek hozzá. utána beviszed a márkaszervizbe, ahol közlik, hogy felmondott a villanyászuk, nincs ember, vidd el a központjukba 2-3 megyével arrébb. elviszed, ott a fakezű melós úgy csukja le a motorháztetőt, hogy eltöri a zárat, minek eredményeképpen következő induláskor végigszirénázod a várost.

soroljam még? :)

lezso6 szerint a user: rossz számtech karmája van | @netik: There is no Internet of Things. There are only many unpatched, vulnerable small computers on the Internet.

(#48) aero. válasza dellfanboy (#10) üzenetére


aero.
(veterán)

Független az ártól, több milliós autókkal is megcsinálják, ha gyanú merül fel, lécelni kell.

(#49) Agyturbina válasza bambano (#44) üzenetére


Agyturbina
(aktív tag)
LOGOUT blog (1)

Te mondtad mezőgazdaságban érdekelt vagy.

Akkor melyik új géppel volt probléma mentes az első szezon pl 2010 ota?

JD ? Kizártnak tartom
New Holland ? Ne nevetess.
Case IH? Csak szeretnéd
Class ? Mosolyogva hitetlenkedek.
Fendt ? Amin dupla generátor van a színes kijelzőhöz.
Talán a CAT? Ezt meg esélyesnek tartom.

Folytassam?

2000 környékén amikor a 20 As széria vége volt a JD Nek gyakorlatilag semmi gond nem volt az Új gépekkel az első szezonban.

Azóta csak a baj van.... Mindennel és nem vicc. Pedig már a 30-as széria I kifutott de pl a Varicool -t nem voltak képesek kijavítani. Az üzemanyag pumpa talán a mi napig meghal az első 500oraban úgy hogy össze kuszalja a CAN buszt.

Egy márka ami a legnagyobb. A többiről nem akarok beszélni mert amit a Gazda mondott azt nem raktam volna zsebre.

A szükségletek lettek a célok, és a célok szükségletek lettek.

(#50) janeszgol válasza bambano (#47) üzenetére


janeszgol
(veterán)

Nem vinnem sehova. Elviszem a markaszervizbe es pont. Felmondott a villanyaszuk? Akkor vigyek el oda, ahol van. Ha nem, akkor per.

"Feltartóztattuk őket – mondta Hester. – Kitartottunk. Segítünk Lyrának. Azután büszke kis megtört valóját Lee arcához simította, amilyen szorosan csak tudta, és meghaltak mind a ketten."

Copyright © 2000-2020 PROHARDVER Informatikai Kft.