Hirdetés

2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) d@vee


d@vee
őstag

Szokásos. Tahója rásózta másra a szarját :C Persze hogy nem érdekli utána, örült hogy elvitték. Majd írd meg mi lett a vége.

Ja

(#2) CounterBoci


CounterBoci
senior tag

Totalcaron nagyon jól összeszedik ezeket a dolgokat szerintem.
Saját részről van ismerősöm, aki sok kereskedésben megfordul mint szerelő. Mikor autóra van szükségem megkérdem, hogy tud-e valamit és amire rábök, megveszem. Így lett nekem japán után francia, asszonynak pdtdi. Utóbbiért mikor mentünk, a kereskedésben azzal fogadtak, hogy erőtlen. Megérkezett az emberünk, beindít, géptető fel, vákuumcsöveknél matat, kész. Azt mondta sok tízezerrel lehúztak volna ezért, mert ráfogtak volna turbótisztítást, meg amit nem szégyellnek egy lyukas vákuumcső hibára, csak mert az átlagjúzer nem ért a szerinte pofon egyszerű :D pd-hez.
Egyébként ez Eger, ahol nem tudom hány kereskedés van összesen, de az ismerősöm három kereskedést mondott, ahová bemehetek, a többiben átvernek.

(#3) Hieronymus


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

A kereskedőnek észre kellett volna venni, hogy gond van az eredettel.

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

(#4) Samus válasza Hieronymus (#3) üzenetére


Samus
addikt

Ha bizományi értékesítés (úgynevezett nyitott adásvételi, ami egyébként tilos), akkor nem érdekli, mert papíron az ég világon semmi köze hozzá, azt is letagadja, hogy látta valaha az autót.

A vevő végülis örülhet, hogy most kijött a gond, nem pár év múlva jön a yard, hogy viszik az autót (Totalcaron van cikk nem egy).

Egyébként érdemes lenne megírni a sztorit nekik, hátha lenne belőle cikk.

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!

(#5) Hieronymus válasza Samus (#4) üzenetére


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

Ha valaki nagyon jogászkodni akar, van fogás a kereskedőn.
Nyilvánvalóan valami haszna volt az ügyletből. A lopott dolgok után keletkező haszon, minden esetben orgazdaság.
Ha egy folyó ügy okán, az kereskedőnél foglalják le az autót, bizonyosan belekeveredik az ügybe.

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

(#6) #90088192


#90088192
törölt tag

En kérdezhetek egyet, mert valami nem világos.

Lehet-e elvinni az autót egy eredetvizsgára, úgy hogy csak foglalót fizetsz ki?
Vagy meg egyszerűbb, aki eladja az viszi vizsgalatra?
Ha NEM akkor nincs autó és kész...

(#7) RudY válasza #90088192 (#6) üzenetére


RudY
addikt

Ez engem is érdekel, 13 éve vettem adtam el és vettem utoljára autót. Ahol beszámították a régit, ott eleve kérték tőlem a 60 napnál nem régebbi eredetvizsgát, de amit elhoztam helyette, ahhoz adták is. Nem tudom ez manapság hogy megy, de ezek szerint kereskedője válogatja. :F

[ Szerkesztve ]

(#8) Carlytoo válasza #90088192 (#6) üzenetére


Carlytoo
aktív tag

Nem. Ilyet senki nem fog bevállalni. Azt viszont igen, hogy elvigyed az NKH-hoz műszaki vizsgára, vagy szemlére. Kb ugyan az a dolog. 16.xxx forintba kerül. Megbeszéled az eladóval, ha gond van ő fizeti, ha nincs, akkor te. Amennyiben nem akarja a dolgot, akkor gond van és meg sem szabad venni azt a foskupacot. Lehet írok a totalcar-nak.

"No sacrifice is too great, no treachery too small" - Inquisitor Horst

(#9) #90088192 válasza Carlytoo (#8) üzenetére


#90088192
törölt tag

Akkor meg is válaszoltad a kérdésem :)

En Szemely szerint nem vennék SEMMIT így ebben a formában.

Eddig amit vettem azt vagy rendesen kereskedőtől aki mint eladó szerepelt,
Vagy bontóból, ahol amikor beviszik akkor leellenőrzik, és a bontó adja el.
:R

(#10) dellfanboy


dellfanboy
senior tag

publikus, hogy mennyiert vetted az autot? esetleg hogy merre? csak hogy ovatosabb legyek, mert tesom is epp ebben a fazisba van(kereS)

eladó dolgok:mondd az árát és vidd http://hardverapro.hu/tag/dellfanboy#aprohirdetesei

(#11) Lord Myn


Lord Myn
senior tag

Tudom, hogy nem leszek népszerű a véleményemmel, de nálam kb. a 2000-es évek elején elszakadt a cérna a sok tákolt, lelakott, AF-s használtautó láttán (>100-at néztem meg) és elhatároztam, hogy mostantól csak újat veszek (esetleg hobbiautónak majd jöhet használt). Egyszerűen az idegeim, az időm, az autó megbízhatósága mindennél fontosabb lett, így nekem számít a 4-5 év garancia (a feleségem Kia-jánál 7), hogy legalább addig ne kelljen szívni az autóval.
Egyébként én autót el sem hozok/hoznék addig, amíg nincs rajta eredetvizsga, kötelező, casco és valamilyen assistance szolgáltatás (ezt akár casco-hoz is lehet kötni). :K

"War does not determine who is right - only who is left."

(#12) jbcs


jbcs
tag

Aki használt autó vásárlása előtt áll, mindenképpen fontos a motor és a hajtás rendszer mellett nagyon oda figyelni a karosszériára is. Ketten is az ismeretségi körben vettek 2000 utáni évekből származó autót, csilli-villi frissen festett, mindkettőnél fél év után jött le festék és tiszta rozsda mindenhol ajtók, küszöb, alváz... Nem figyeltek sajnos oda, nem néztek alá az autónak, kívülről ugye nem látszott. Több 100 eFt-os a káruk... Ez ugyanúgy nagy bukta tud lenni, és kevésbé figyelnek oda :((

(#13) RudY válasza jbcs (#12) üzenetére


RudY
addikt

Ajánlom jutubén a Totalcar MűhelyPRN videóit, elég tanulságosak. pl. [link]

(#14) Carlytoo


Carlytoo
aktív tag

Igen: Kocsiguru

Az árat még nem írnám meg.

"No sacrifice is too great, no treachery too small" - Inquisitor Horst

(#15) Carlytoo válasza Lord Myn (#11) üzenetére


Carlytoo
aktív tag

Nyilván. Viszont az ember nem feltételezi ,hogy ha bemegy egy legálisan működő kereskedésbe, hogy az autó nem vizsgáztatható. Persze ezek után én az összesről ezt feltételezem.

"No sacrifice is too great, no treachery too small" - Inquisitor Horst

(#16) updog válasza Lord Myn (#11) üzenetére


updog
senior tag

Én is ezen a véleményen vagyok, pedig egy nagyon szép állapotú használtautót sikerült kifogni két éve, eddig relatív kevés szívással, de - mivel szinte mindent vezetek egy excelben, szépen látszik - attól függetlenül hogy nagy javítás csak egy futóműcsere volt (eddig, alig várom a turbót és a kettős tömegűt, mikor jön rájuk a boogie), a sok apróság mindennel együtt már lassan egy Vitara árában benne van, és - most lehet vitatkozni rajta, de - az kb. mindenben jobbat és többet nyújtana, garival, újonnan.

[ Szerkesztve ]

"Bocs, főnök, de én csak két emberben bízom. Az egyik én vagyok. Nem maga a másik." || "Hóhahó, mégis van graffaló!"

(#17) tope


tope
addikt

Ez is egy jó oldal, mielőtt megvesz bárki bármit is, kis infó szerzéshez.

Régebben az is rémlik, hogy fotók is voltak a műszakiról.

(#18) spirit007 válasza Lord Myn (#11) üzenetére


spirit007
senior tag

Jah, én is sokáig úgy gondoltam, hogy alaposan átnézéssel és körültekintően eljárva egy 4-5 éves használt autó a legjobb vétel lehet...
Aztán ez az egész nálam kb. 20 év után totálisan megdőlt (úgy 2014 óta)
A 2008-as válság és a magánvásárlások leállása miatt egyszerűen elfogytak az ilyen autók.
Gyakorlatilag levedlett flotta autók, mindenféle romokból helyreállított bontószökevények + a német import tízentúliak vannak a piacon.
Ami az ilyen autók közül jó, az SOHA sem kerül a piacra, mivel a dolgozó/jóskapista/nagynéni/rokon MEGVESZI.
A maradéknak egy közös halmaza van: valamelyik irányból mindegyik szaros!
Ezeken kívül van még néhány álmodozó rezidens közgazdász, aki a 4-5 éves autóját új ár -300ezer forintért óhajtja eladni, mert az övé még 70-80ezer Km-rel olyan mint az új! ...bocsánat ÚJJ! :DD :DD :DD

Szóval az ember nagyon gyorsan eljut az új autókig, amire garancia, assistance, kiskutyaf@**a van és nem utolsó sorban nyugalom :)
Persze elképzelhető, hogy 5-6-7 év múlva megint lesz egy rakat magán használt autó.. de ugye azt még ki kell várni.

(#19) Lord Myn válasza spirit007 (#18) üzenetére


Lord Myn
senior tag

Ne is mondd! :W A jelenlegi autóm kb. 2,5 éves, csak úgy a vicc kedvéért megnéztem, hogy a hasonló korú ugyanilyen autók (kb. ezzel a felszereltséggel) mennyiért mennek.
Hát, leültem, mert amennyiért én ÚJONNAN vettem, ahhoz képest 3-400e Ft-tal olcsóbbak csak, ráadásul általában dupla annyi, ha nem több km-rel (én csak olyan 10-12e-t megyek egy évben). :Y
Jó, ok, hogy a listaárhoz képest volt rajta ~1,2 milla kedvezmény, de szerintem új autóknál, mindig vannak ilyen akciók, akkor már inkább azt várja ki az ember.

[ Szerkesztve ]

"War does not determine who is right - only who is left."

(#20) HumanBear


HumanBear
újonc

Ha nem titok melyik ez a három kereskedés Egerben? Ezen a környéken készülök most autót venni. Köszi

[ Szerkesztve ]

ʕ •ᴥ•ʔ

(#21) RudY válasza spirit007 (#18) üzenetére


RudY
addikt

Gyakorlatilag pontosan így van. 17 éves lesz idén a Puntom (115 ezer km). Pár éve itthon dolgozom, azóta már alig van használva, de ahogy kopog, lötyög valami, azonnal cserélve lett minden, kvázi szó szerint hibátlan. 3,5 évesen vettem, banki tartozás miatt visszavett autó volt. Gondolkodtam egy ideje már a váltáson, de a hosszas nézelődés és keresgélés után mindig leállok. Sok alig pár éves használt rosszabb állapotban van, nem látom értelmét, asszem inkább új lesz majd belőle. Ezzel a kis punyesszel valaki rohadt jól fog majd járni az biztos. :DDD

(#22) Hieronymus válasza #90088192 (#9) üzenetére


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

Ha valaki meg akarja vásárolni a kinézett használt autót, akkor az eredetvizsgálat illetve műszaki vizsga nem nagy extra költség. Inkább bevállalom ezt a költséget, minthogy később szíjvak az autóval.

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

(#23) d@vee válasza spirit007 (#18) üzenetére


d@vee
őstag

"...aki a 4-5 éves autóját új ár -300ezer forintért óhajtja eladni, mert az övé még 70-80ezer Km-rel olyan mint az új! ...bocsánat ÚJJ!" :DD :DD :DD
Ez annyira igaz. Egy taslit csapnék mindegyiknek. Na meg az egész írásod igaz sajnos.

Kicsit más: Haver el akarta adni a kb. 3 éves asztali PC-jét. Összerakatta 100 környékén. Mondtam neki most ér 40-et kb. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ dehát ő 3 éve 100-ért vette. Nem ment 0-24-ben, meg csak kicsit poros. :W

[ Szerkesztve ]

Ja

(#24) szebe


szebe
őstag

Szerintem ennek a következőképp kéne zajlania:
Megtetszik a kocsi, körbenézed, független helyen átnézeted. Ha műszakilag OK, akkor a jelenlegi tulajjal/nepperrel elgurultok eredetvizsgára, ami ha OK, akkor te kifizeted ennek díját. Utána megírjátok az adás-vételit, kezébe nyomod a vételárat, megkötöd a KGFB-t, és befáradsz a neked szimpatikus okmányirodába/kormányablakba.

Ha ezek közül bármelyik lépésnél valami nem jó, akkor könnyes búcsú.

"ha ledobsz a Mecsekbe egyszer késsel, meg egy banki terheléssel, én megiszom a h*gyomat, megeszem a lárvát, de akkor is fizetem a villanyszámlát"

(#25) #90088192 válasza Hieronymus (#22) üzenetére


#90088192
törölt tag

Én ezt értem, te mint eladó vagy mint vevő vállalod be ?

Erre próbáltam utalni.
Mert én mint vevő csak úgy venném meg ha ezek megvannak mielőtt kifizetem a vétel árat.

(#26) janeszgol válasza Lord Myn (#11) üzenetére


janeszgol
félisten

+1.

Magyarországon 2020-ban is luxusterméknek számít bármilyen autó, ezért az emberek nem is költenek rá. Ergo rettenetesen vacak állapotban van a legtöbb. (Arról már nem is beszélve, hogy behozzák a 10+ éves szemetet kintről.)
Ha egyszer autót veszek, akkor csak újonnan. Nem érdekel, hogy kigurulok vele, és már fél millióval kevesebbet ér, mivel a használton még többet buksz, kerüljön bármennyibe. Használton csak buksz.

(#27) Carlytoo válasza #90088192 (#25) üzenetére


Carlytoo
aktív tag

Van erre a neppernek is válasza. Ha így akarod, akkor legyen. Ő majd elviszi eredetvizsgálatra meg műszakira és szól ha kész.

Jelenleg van autóm. Viszont ott olyan óvintézkedéseket tettem, hogy ha azokat valaki bevállalja, akkor biztos, hogy nem ad el rosszat. Így is lett. Ha érdekel az a sztori, akkor megírom azt is.

"No sacrifice is too great, no treachery too small" - Inquisitor Horst

(#28) #90088192 válasza Carlytoo (#27) üzenetére


#90088192
törölt tag

Akkor maris nincs problémád SZVSZ, az hogy milyen az autó műszaki állapota azt meg Neked mint vevőnek kell eldöntened, hogy kell-e.
Mert a műszaki egy dolog...
Ha az edetedvizsga+műszaki meg van és átírták akkor neked kb mindegy. Az vizsgaterem készített fotókat elkéred a jóembertől, és megnézed tényleg ott csinálták-e, azt az autót. Eredte vizsga ugyan ez.
Ha ez passzol akkor minden papírod meg van védve vagy az első körben.

Aztán tudom, hogy nem jogállamban élsz így nehéz bármivel is barmit bizonyítani, de akkor inkább vegyél lottó szelvényt azzal kevesebbet buksz :R

(#29) Carlytoo válasza #90088192 (#28) üzenetére


Carlytoo
aktív tag

Ja. Majd ráülök a szelvényre és megvárom még elvisz dolgozni. ;] ;] :O

"No sacrifice is too great, no treachery too small" - Inquisitor Horst

(#30) #90088192 válasza Carlytoo (#29) üzenetére


#90088192
törölt tag

Hát ha nyersz akkor veszel újat, de addig sem magad őrlöd a bíróságon meg egyéb hülyeségekkel SZVSZ :DDD

(#31) buherton válasza janeszgol (#26) üzenetére


buherton
őstag
LOGOUT blog

Ha egy drágább új autóban gondolkozol, akkor az éves értékcsökkenés nagyobb, mint amennyit egy használt autóra költenél. Persze az előbbi esetben új autód és az utóbbi esetben használt. De összességében az előbbi drágább is, mint az utóbbi.

Csak, hogy valaki jót is mondjon a használt autó piacról. Szerencsére vannak nepperek, akik jó állapotú autót hoznak be és ezzel építik a vevőkörüket. Én is egy ilyen neppertől vettem immár több, mint 2 éve a Priusomat és a két izzón kívül semmi ment rajta tönkre.

MOD: Úgy tűnik, hogy én kivétel vagyok, mert vadiúj Michelin CC gumikat vettem az autómra. Épp a múlt hónapban végeztek a fényezéssel. Volt egy koccanásom és azzal együtt már néhány kopott és ütődött elemet is rendbe tetettem. Csak 12 éves már. Most meg a csomagtérajtó teleszkópjainak a lecserélésén gondolkodok, mert már nem nyílik ki magától.

[ Szerkesztve ]

tely, baly, fojó, mennyél, mingyárt, telyföl, tolyás, malyd, kapú, egyenlőre, ejsd, jáccani, ahoz, fúj, hüje, muszály, alat, álok, lasan, fojtatás, ál, fontós, költsön, eggyüt, lyob (jobb?), mek, mongyak, milyért - !!! Tanúlyunk már meghejjessen irni... !!!

(#32) Carlytoo válasza #90088192 (#30) üzenetére


Carlytoo
aktív tag

Van mindenre megoldás. A bírósági tárgyalás számomra szakmai szempontból sem új dolog. Az én véleményem az, hogy lehet venni jó használt autót, csupán jó helyről. Nekem ez a fenti eset kapcsán nyilván nem jött össze, de tanulunk belőle jobb esetben.

buherton: "Én is egy ilyen neppertől vettem immár több, mint 2 éve a Priusomat és a két izzón kívül semmi ment rajta tönkre."- Kerestem ilyen alkatrészt- "semmi"- de nem találtam az autómon. Ha tönkremegy, akkor mit kell cserélni? ;] ;]

[ Szerkesztve ]

"No sacrifice is too great, no treachery too small" - Inquisitor Horst

(#33) 8th válasza janeszgol (#26) üzenetére


8th
addikt

Ez sem feltétlenül igaz. Lehet korrekt jó minőségű használt autót is kapni ami nem dönti romba a családi költségvetést az első adandó alkalommal. Jól megválasztott, leinformálható, átvizsgált használt autóval senki sem fog szívni. És még csak drágább sem lesz mint egy új autó sőt inkább sokkal olcsóbb. A hibát én abban látom, hogy a használt autó vásárló emberek igényei és lehetőségei rendszerint köszönő viszonyban sincsenek egymással. Akinek a kétmilliós használt autó lenne a realitás az egy problémamentes benzines Focus/Ceed/Octavia helyett vesz valami használt prémiumot egyszer élünk alapon mert az mégiscsak prémium autó meg nagy meg dízel meg keveset fogyaszt... aztán jön a menetrend szerinti mélytorkozás vele. Tudomásul kéne venni mindenkinek, hogy egy turbó egy kettőstömegű lendkerék vagy egy részecskeszűrő élettartama véges és azt előbb vagy utóbb biztosan cserélni kell. Ezek ugyan olyan kopó alkatrészek mint egy kuplungtárcsa vagy egy a fékbetét. Pont. Aki nem akar erre költeni vegyen szívóbenzinest. Új autókról pedig annyit, hogy már most is teljesen irreális új autó árak vannak és most jön még csak rá a CO2 szigorítás miatti sarc. Egy átlag nem különösebben jól felszerelt és jól motorizált alsó-középkategóriás kocsi minimum 5-6M forintnál indul? Nevetséges. Fele annyiból abszolút rozsdamentes egy tulajos patika olasz import kocsit hozatsz és ebben már benne van a nepper hasznától kezdve az összes állami sarcon át minden. Eszembe nem jutna túlárazott szalonautót venni jelenleg.

A vallás akkor keletkezett amikor az első csaló találkozott az első ostobával

(#34) szebe válasza 8th (#33) üzenetére


szebe
őstag

"vesz valami használt prémiumot egyszer élünk alapon"

Egyik kedvencem a múltkori TC-s Kangoo cikk, megvette újonnan (hitelre, picike önerővel), mert "neki ez jár". :C
Szomszédnak/kollegának/rokonnak villantani kell valamivel...

Másik kedvenc a "nem romlik el rajta semmi", de beülsz, és hallod/érzed, hogy a futóműben minden cserés :)

"ha ledobsz a Mecsekbe egyszer késsel, meg egy banki terheléssel, én megiszom a h*gyomat, megeszem a lárvát, de akkor is fizetem a villanyszámlát"

(#35) bambano


bambano
titán
LOGOUT blog

azt az eszményt, hogy az új autó problémamentes, szerintem gyorsan felejtsétek el.

más: az átvizsgálásnak, eredetiségvizsgálatnak csak akkor van értelme, ha te csináltatod meg. ha a nepper, hogy majd x nap múlva menjél vissza, akkor annyit se ér, mint egy fénymásolt állapotfelmérő lap.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#36) Fotonhámozó válasza janeszgol (#26) üzenetére


Fotonhámozó
senior tag

Egészen más a tapasztalatom arról, amit az autóvásárlásról és a használt autók értékcsökkenéséről írsz. Értened kell a kiszemelt típushoz, típushibáit csípőből kell tudnod, vétel előtt nagyon alaposan át kell nézned, le kell informálnod. Kb. ezek azok a lépések, amelyeket ha betartasz, nem jársz pórul még itthon sem. Ezt szokták sokan elrontani, amikor leszáll az autóvásárlás rózsaszín köde / beindul a vezérhangya. Nem hasraütésszerűen akarom osztani az észt, eddig egyetlen idehaza vásárolt használt kocsimmal sem fáztam rá. Itthon is lehet jó állapotú használtat venni. Legutóbb 1,5 éve vettem utoljára gépet, olyan állapotban volt / van, hogy magamnak sem akartam elhinni vétel előtt, hogy sikerült ilyet kifognom. Az értékcsökkenésről annyit, ha tudod, hogy sokáig meg akarod tartani, akkor ha jól választasz, nemhogy csökkenni, hanem növekedni fog az értéke. De ehhez az adott típussal kapcsolatos összes piaci infót ismerned kell, illetve az oldtimerezésben / veteránozásban otthon kell lenned.

A farkas imádott olvasni, zabálta a könyveket. Ezért ette meg a nagy i-t és a piros k-t.

(#37) Mike Farrel


Mike Farrel
tag

Sajnálatos ezt olvasni.

Eddig csak használt autóim voltak, csak és kizárólag magánszemélytől, de az összeset úgy vettem, hogy előre le lett informálva a kinézett autó biztosítónál, kormányablakban, amit túl sokszor vagy nagy értékben javítottak azt egyből hagytam is (erről is vannak gyönyörű sztorijaim).

Leinformálás után mindig elmentem megnézni a kinézett autót, utána ha minden rendben volt, akkor megmondtam az adott eladónak, hogy oké akkor megveszem az autót, ha egy független szervízben amit én keresek bevisszük és jegyzőkönyvvel bizonyítják, hogy tényleg jó az autó, akkor utána megcsináljuk az eredetvizsgát amin ha átmegy én fizetem az átvizsgálás kötlségével. Utána kötünk rá biztosítást, majd elmegyünk egy okmányirodába közösen és átíratjuk, ami ha szintén sikerül kifizetem. Ha ez a folyamat megvan és a nevemre került az autó, akkor utána kifizetem az autó vételárát, addig max azokat a folyamatokat amin nem csúszik el az adásvétel. Eddig mindenki akivel üzleteltem belement ebbe a folyamatba és együtt vittük végig az egészet.

Eddig egy kereskedővel fújt össze a szél (amikor életemben egyszer kereskedésből szerettem volna autót venni), aki az átvizsgálás hallatára úgy kiakadt, hogy olyat még nem láttam, meg mindenféle indokokat keresett miért nem lehet bevizsgáltatni az autót, de ott sarkon fordultam és ott is hagytam rögtön.

Steam: MiKe // Origin: Mikeka20 // Uplay: Mikeka20 // SC: Mikeka20

(#38) Carlytoo


Carlytoo
aktív tag

Akkor csak elmesélem, viszont újabb bejegyzést szerintem ez nem ér meg:

Vásároltam egy másik járművet ismerőstől. Megfogadtam, hogy kifejezetten kukacoskodó leszek. Mindenbe belekérdeztem. Kipróbáltam az autót minden helyzetben. Tehát rossz útra vittem, padlóztam, vészfékeztem stb. Problémát nem találtam. Ezek után elvittem egy Bp-i jó nevű szerelőműhelybe. Ott karosszériás, autóelektronikai szakértő és egy autószerelő nézte át. Megvártuk. 3 óra volt. Nem találtak olyan hibát, amiért ne venném meg. Utána közösen elmentünk eredetvizsgára. Minden ok volt. Utána átírás. Szintén minden ok. Illetve ezeken kívül megvásároltam az ő általa tárolt alkatrészeket ( automata váltó, common rail, porlasztók, gombok, kütyük, komplett ülésszett). Az autóval azóta 4000 km körülit mentem. Semmi problémája. Persze jelezte, hogy elég kukacoskodó voltam, de mondtam neki ,hogy ha majd Téged is átcs*sznek milliókkal, akkor lehet te is az leszel. :DDD

"No sacrifice is too great, no treachery too small" - Inquisitor Horst

(#39) dugo_ válasza Fotonhámozó (#36) üzenetére


dugo_
veterán

Tehát benne kell lenni a használtautó-vásárlók 0,01%-os táborába, ha jót akar az ember. Bíztató. :D

(#40) bambano válasza Fotonhámozó (#36) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

súlyos tévedés. ha én autót akarok venni, akkor én, mint informatikus, autót akarok venni, de nem akarok autókereskedővé válni. ugyanígy elvárom, hogy az autókereskedő ne ugasson bele a linux kernel hálózati stackjének a konfigurálásába.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#41) Carlytoo válasza bambano (#40) üzenetére


Carlytoo
aktív tag

Pontosan ezért nehéz rávenni bármelyik neppert, arra, amit előttem már emlegettek.

"No sacrifice is too great, no treachery too small" - Inquisitor Horst

(#42) bambano válasza Carlytoo (#41) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

oké, csak amíg nálam a zseton, addig én döntök.
tehát ha a nepper nem akar eredetiségvizsgálatot, akkor keresek másik neppert.

ebből még nem következik, hogy nekem fejből kell vágnom a típus piaci információit meg az összes hibáját, stb.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#43) Fotonhámozó válasza bambano (#40) üzenetére


Fotonhámozó
senior tag

Ez olyan, mint amikor az informatikában járatlan, de gazdag apuka bemegy a számtech üzletbe, hogy a fiának vegyen "iskolához" gépet. Aztán az eladó egy fullos gamer gépet a nyakába sóz sok-sok pénzért. Ha nem akarod, hogy átvágjanak, akkor muszáj a dolgoknak utánanézned. Idehaza mindennel így van. Ha informatikus vagy, akkor tudod használni a Guglit, nem? Nem kell éjszakákat böngészned, ma már rövid idő alatt - főleg ha angolul és/vagy németül is beszélsz - könnyen ki tudod gyűjteni a szükséges infót.

A farkas imádott olvasni, zabálta a könyveket. Ezért ette meg a nagy i-t és a piros k-t.

(#44) bambano válasza Fotonhámozó (#43) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

próbáljuk meg szétválasztani azt, amikor a gondos vevő egy bizonyos szinten utánajár valaminek attól, hogy az összes piaci infóban, oldimerezésben, veteránozásban otthon kell lenned.

ahhoz, hogy oldimerezésben meg veteránozásban az általam elképzelt szinten otthon legyek, 20 évig kell kutatni a netet. hát nem, ez teljesen téves elképzelés.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#45) Fotonhámozó válasza bambano (#44) üzenetére


Fotonhámozó
senior tag

Az egy speciális eset, hogy te úgy veszel egy autót, hogy majd X év múlva haszonnal szeretnél rajta túladni. Hogy mit, mennyiért, milyen állapotban érdemes megvenni, ahhoz kell ismeret, de nem kell 20 évig kutatni a netet, hogy legyen róla fogalmad. De nem akarlak meggyőzni.

A farkas imádott olvasni, zabálta a könyveket. Ezért ette meg a nagy i-t és a piros k-t.

(#46) Lord Myn válasza bambano (#35) üzenetére


Lord Myn
senior tag

azt az eszményt, hogy az új autó problémamentes, szerintem gyorsan felejtsétek el.

Azért, ha nem vagy nagyon szerencsétlen, átlalában egy ideig problémamentes egy új autó. Másik meg (a legtöbb használt autóval ellentétben) van rá pár év (akár 4-7) garancia és legalább ez idő alatt nem kell félni, hogy komolyabb összeget kell az autóra költeni. Na ez az, amit én vásárolok az új autóval, a nyugodt évek... :K

"War does not determine who is right - only who is left."

(#47) bambano válasza Lord Myn (#46) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

ha vettél egy új autót, még nem biztos, hogy nem robban le. minél újabbat vettél, annál nagyobb a valószínűsége, hogy tetőig rakták elektronikával, amihez nem bírtak gyártani csatlakozót, stb.

előfordulhat veled, hogy beviszed az új autódat a szokásos szervizedbe, és közlik, hogy oda ne vidd, mert nem értenek hozzá. utána beviszed a márkaszervizbe, ahol közlik, hogy felmondott a villanyászuk, nincs ember, vidd el a központjukba 2-3 megyével arrébb. elviszed, ott a fakezű melós úgy csukja le a motorháztetőt, hogy eltöri a zárat, minek eredményeképpen következő induláskor végigszirénázod a várost.

soroljam még? :)

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#48) aero. válasza dellfanboy (#10) üzenetére


aero.
veterán
LOGOUT blog

Független az ártól, több milliós autókkal is megcsinálják, ha gyanú merül fel, lécelni kell.

(#49) #90088192 válasza bambano (#44) üzenetére


#90088192
törölt tag

Te mondtad mezőgazdaságban érdekelt vagy.

Akkor melyik új géppel volt probléma mentes az első szezon pl 2010 ota?

JD ? Kizártnak tartom
New Holland ? Ne nevetess.
Case IH? Csak szeretnéd
Class ? Mosolyogva hitetlenkedek.
Fendt ? Amin dupla generátor van a színes kijelzőhöz.
Talán a CAT? Ezt meg esélyesnek tartom.

Folytassam?

2000 környékén amikor a 20 As széria vége volt a JD Nek gyakorlatilag semmi gond nem volt az Új gépekkel az első szezonban.

Azóta csak a baj van.... Mindennel és nem vicc. Pedig már a 30-as széria I kifutott de pl a Varicool -t nem voltak képesek kijavítani. Az üzemanyag pumpa talán a mi napig meghal az első 500oraban úgy hogy össze kuszalja a CAN buszt.

Egy márka ami a legnagyobb. A többiről nem akarok beszélni mert amit a Gazda mondott azt nem raktam volna zsebre.

(#50) janeszgol válasza bambano (#47) üzenetére


janeszgol
félisten

Nem vinnem sehova. Elviszem a markaszervizbe es pont. Felmondott a villanyaszuk? Akkor vigyek el oda, ahol van. Ha nem, akkor per.

(#51) spirit007 válasza bambano (#47) üzenetére


spirit007
senior tag

Látszik, hogy soha nem volt még új autód, pl.:
"hogy beviszed az új autódat a szokásos szervizedbe"
Hát rohadtul nem fogod a szokásos szervizbe vinni, mivel az új autó garanciás és ha ezt szeretnéd igénybe venni akkor a gyártó által elfogadott márka és márkafüggetlen szervizekbe viheted.

0. pont (és egyben a leglényegesebb) nagyon-nagyon ritka eset, hogy új autó (0-4 évig) lerobban. Persze ha igen akkor abból szeret a sajtó és a konkurencia elefántot csinálni, a net népe meg mémeket...

(#52) bambano válasza spirit007 (#51) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

például beviszem az új autómat a márkaszervizbe futómű állításra, ahogy azt minden kerékcsere után illik. közlik, hogy nincs futóműbeállító padjuk.
beviszem a gumishoz, ahova hordani szoktam, közlik, hogy az ilyen agyonkomputerizált futóműhöz nem nyúlnak, mert nincs megfelelő padjuk. rosszabb esetben már egy tpms-sel se tudnak mit kezdeni.

egyébként miből gondolod, hogy eddig nem márka és certifikált márkafüggetlen szervizbe jártam?

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#53) Freiherr


Freiherr
őstag

OFF: itt törölve vannak hozzászólások? :F
Mert konkrétan csomót nem látok, pl. 39-48 között is semmit.

XXX

(#54) Lord Myn válasza bambano (#47) üzenetére


Lord Myn
senior tag

Új autót csak márkaszervízbe viszel, mert mint az előbb is írtam, nagy előnye a több év GARANCIA. Azért vicces lenne, ha a saját márkaszervíz (főleg, ha még ott is vetted az autót), azt mondaná, hogy nem ért hozzá... :DD

Egyébként meg, ahogy a kolléga írja, azért elég ritka, hogy 4 éves koráig komolyabban hozzá kelljen nyúlni autóhoz (nem véletlen, hogy általában eddig tart a garanciaidő is).

De, ha mégis lerobbana, akkor azért kell az assistance szolgáltatás, ahol szintektől függően, akár ingyen trailer és autóbérlés vagy szállodai szoba is járhat, ha messze sikerülne véletlenül lerobbani.

"War does not determine who is right - only who is left."

(#55) bambano válasza Lord Myn (#54) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

"Azért vicces lenne, ha a saját márkaszerviz (főleg, ha még ott is vetted az autót), azt mondaná, hogy nem ért hozzá...": szerintem meg egyáltalán nem vicces...

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#56) bambano válasza janeszgol (#50) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

persze, ez lehetne egy eljárás, csak amíg bizonygatom, hogy igazam van, addig is gyalogkakukk vagyok. van az a helyzet, amikor nem éri meg az erőlködést.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#57) Lord Myn válasza bambano (#55) üzenetére


Lord Myn
senior tag

Tudod, a favágós vicc: - Ez most valami vicc? -Nem, dehogy! -Jó, mert annak durva lett volna! :D

Szóval, akkor ha jobban tetszik: helyettesítsd be a 'vicces'-t, 'durva'-ra. :U
Így még nem jártam márkaszervízzel, mondjuk az is tény, hogy nem vettem különleges autót sem. Majd, ha lesz egyszer helyem hobbiautóra, akkor veszek valami különlegeset (+szívást az életembe ;) )

Egyébként mennyi tapasztalatod van új autókkal, hogy sokszor lerobbanának fiatalon?

"War does not determine who is right - only who is left."

(#58) bambano válasza Lord Myn (#57) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

ilyen autóim voltak:
- vettem egy lerobbant opel kadett d-t. a rozsdát leszámítva nem sok bajom volt vele.
- volt a mutteromnak 1.1-es új trabija. azt is szerelték időnként, a gyújtása típushibás volt, de jártam vele és én szerettem.
- kaptam egy bő egy éves 1.6 benzines G astrát, amit a cégtől való távozásomkor megvettem, azóta is megvan, sose volt semmi bajom vele.
- kaptam egy nullkilométeres fóccvágen borát a következő munkahelyemen, az egy hulladék volt akkor is, amikor ment, de legalább sokat hordtam szervizbe apró-cseprő bajokkal (ilyen 100-150k-s "apró" cseprőkkel). ha nem lett volna rajta gari, felgyújtom a p.ba és belököm a dunába.
- amikor onnan eljöttem, a borától szabadulni akartam, vettem egy másfél éves vectrát, amit gallyra hajtott az első tulaja, azt megcsináltattam, utána öröm és bódottá 13 évig
- a vectra után vettem egy új insigniát, ami most 19 hónapos, ezzel esnek meg ezek a remekbeszabott dolgok, hogy a helyi márkakereskedésben nincs ember, aki meg ott van, annak a kezébe nem adom a szekeret.
- a bátyám is új insigniát vett pár éve, neki is sikerült kifognia egy húzós meg pár kisebb hibát.

úgyhogy a nem garis autóimat egy itteni bosch szakszervizbe hordom, lehet, hogy ez certifikált szerviz, nem tudom. a garis autómmal 200 kilométerre levő szakszervizbe járok, mert azokra még nem rágtam be... előtte minden autómat márkaszervizbe hordtam, míg össze nem rúgtam a port a kedves munkafelvevővel, akit utána ki is rúgtak (nem miattam, én csak egy csepp lehettem a pohárban, más is berághatott rá...)

mindegyik szervizzel kapcsolatban volt már horror sztorim.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#59) Hieronymus válasza #90088192 (#25) üzenetére


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

Ha az eladó nem vállalja be, akkor nincs értelme a vásárlásnak. Tudja, hogy nagy a baj.

Ha az én autómat akarod megvenni, viheted vizsgázni.

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

(#60) koanla válasza Lord Myn (#54) üzenetére


koanla
aktív tag

Garanciáról:
Vásárolsz egy középkategóriás autót újonnan, 12 misiért. Négy év múlva, mikor lejár róla a GARANCIA, addigra elbuktad az értékén azt a minimum hat millát, amit a csuda GARANCIA sosem takar be. És akkor még nem számoltunk a márkaszervizek zenés díjáról, amiket mondjuk évente ki fogsz csengetni, hogy megmaradjon a GARANCIA. Ennyit a GARANCIA-ról...

(#61) szebe válasza koanla (#60) üzenetére


szebe
őstag

Van akinek ez megér ennyit (ezt bárminemű pozitív/negatív felhang nélkül mondom).

Új autónál tudod, hogy mikor mit kapott (alkatrész, olajcsere, bármi), míg egy használtnál sokszor nálad jönnek elő elkerülhető dolgok, mert az előző tulaj(ok) elhanyagolták/fillérbaszók voltak.

[ Szerkesztve ]

"ha ledobsz a Mecsekbe egyszer késsel, meg egy banki terheléssel, én megiszom a h*gyomat, megeszem a lárvát, de akkor is fizetem a villanyszámlát"

(#62) koanla válasza szebe (#61) üzenetére


koanla
aktív tag

Egy dolog miatt éri meg az új autó (szerintem, de ugye, ezt mindenki így érti és hozzá se kéne tenni): kényelmes, nyugodtabb használatot*. Hogy ez kinek mit ér meg, az egyéni preferencia kérdése. Ha anyagilag nézzük, akkor nehéz védeni az újat.
Két éve néztem egy használt Mondeo-t, még nem volt négyéves sem és 3 milla alatt adták. Új ára akkori értéken kábé 12 misi lett volna ennek is. Elég jól el volt eresztve felszereltségben és motorilag egyaránt; automata, ülésfűtés hátul is, stb, stb. Gariban cseréltek benne váltót 900k körüli összegért. Milyen jó volt a gari, ugye, mondanánk. Csakhogy az Écs-n bukott a tulaj 9 milliót, amiből 10 váltót lehetne venni.
* A csapda része egyben valahol az előnye is: ti. márkaszervizbe hordod, oldják meg. Egy használtnál mire megtalálod azt a szerelőt, aki
- ért hozzá
- meg akarja javítani
- nem csak alkatrészeket cserélget a kliens zsebére
- nem akar átverni:
- nem teszi bele
- nem azt teszi bele
- nem úgy teszi bele
- azt cseréli/javítja, amit tényleg kell

na szóval, ha fentieket el tudod kerülni, akkor ilyen szempontból nem jó az új autó. De ez elég keveseknek adatik meg (nem, még autószerelőknek sem: volt olyan problémám, amivel egy helyi szervizből azzal a felkiáltással küldött el a szerelő/tulaj, hogy az Ő autóját is X helyre vinné az adott hibával).

Az meg, hogy hanyag az előző tulaj, lehet szívás. De gondos gazda esetén is lehet szopóka bőven. Volt X márkájú autóm, amit vattaújan vettem át. Vittem szervizbe rendesen, (elvileg!) megkapta, amit meg kellett kapnia. Az az autó volt tréleren is, meg márkaszervizben is többször találgattak a különböző hibáit illetően. Végül megoldották, de cserélgettek benne dolgokat. Aztán ugyanezen modell faceliftje, benzin helyett dízel motorral, ugyanolyan használat mellett egyszer nem adta be a kulcsot az ugyanúgy négy év és 100ezer km alatt. Szóval lehet szopóka új autóval is, a márkaszerviz sem ért hozzá és a gondosság sem ment meg mindentől.

(#63) janeszgol válasza bambano (#56) üzenetére


janeszgol
félisten

Ebben igazad van, ez sajnos benne van a pakliban. Kicsit olyan, hogy igazam van, de félig belemerülök közben a trutyiba. (Nincs autó, nyilván azért vettem, mert kell az életemhez, ami nélküle nehezebb lett.) Talán a megoldás az, hogy addig a szerviz ad autót. A tankolás az én bulim, a többi a márkaszervizt viseli. De tudom bili effektus...

(#64) bambano válasza janeszgol (#63) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

megvettem másfél éve az insigniát, sokáig ingadoztam, hogy mi legyen a vectrával. végül úgy döntötem, hogy olyan sokat nem adnak már érte a piacon (17 éves lesz idén augusztusban), megtartom tartalék autónak. Nekem olyan a melóm, aki olvassa a hsz-eimet, esetleg emlékezhet rá, hogy ha jól mennek a dolgok, akkor ülök itthon és vakargatom a koronaékszereket, de ha gond van, akkor kizárólag azt a választ fogadja el a főnök, hogy már ülök a kocsiban és nem is feltétlenül szabályos mértékig tapostam le a jobb oldali pedált. szóval lehet olyan, hogy az új szervizben van 1-2 napig, de akár olyan is, hogy egy napig, ezért megtartottam az elődjét.

volt már olyan, hogy éjjel szóltak, hogy leálltak a klímák és melegszik a cucc. ilyenkor vagy csinálok valamit, vagy 8 számjegyben leolvadás történik. nem mondhatom, hogy bocs, most nekem nem jó a műszaki hiba, mert két hétig szervizben dekkol az autó, mert töketlen a munkafelvevő. (jártam így korábban).

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#65) D1Rect válasza Freiherr (#53) üzenetére


D1Rect
félisten

Le lehet tiltva neked bambano, az is lehet csak véletlenül.
Egyszer én a saját hozzászólásaim tiltottam le. :DDD
#ph #premium #feature

(#66) dutrás válasza #90088192 (#49) üzenetére


dutrás
őstag

Egy Lexion 660-at hajtok amivel az első 2 évet lehúztam úgy hogy csak kopóalkatrész csere volt.
Másik egy MF 8480 amit anno 2009 ben hoztunk ki télire már 1000 óra volt benne. Következő nyáron egyetlen szenzorhiba volt mindössze.
Nagyon sok függ a kezelőtől.

P50 pro/P40 Lite

(#67) #90088192 válasza dutrás (#66) üzenetére


#90088192
törölt tag

Ez ahogy latod mar szerencse kérdése is, és igen sok függ attól ki mennyire vigyáz a vasra.
A legtöbb meghibásodás nem a Kezelő hibája amire utalni akartam :R

(#68) #90088192 válasza D1Rect (#65) üzenetére


#90088192
törölt tag

babano meg engem tiltott le mert semmire sem reagál :DDD
Így szép az élet mint a Black Mirror epizódban, kis buborék :R

(#69) D1Rect válasza #90088192 (#68) üzenetére


D1Rect
félisten

Tökéletesen megértem, teljesen értelmetlen beléd minden karakter.

(#70) 8th válasza szebe (#34) üzenetére


8th
addikt

Van pár ilyen nem romlik el rajta semmi típusú ismerősöm. Ők azok akik nem tartják karban az autóikat és csak akkor cserélnek bármit a kocsin ha az állapota már konkrétan odáig romlott, hogy már ténylegesen a mozgásképtelenség határát súrolja. Olajcsere húszezrenként akkor is a legolcsóbb nagyáruházi szart borítja bele. Mindenből a lehető leg-leg-legolcsóbbat veszi amit csak a neten talál. Jó kis sípolós gagyi fékbetét a vállas tárcsára mert jó még az, dzsunka gátlók amik a magyar utakon két év alatt szétverődnek, legolcsóbb noném akciós gumi amivel úgy fékez az autó mintha taknyon csúszna és emberünk kihúzza magát büszkén a volánnál és fennhangon kijelenti ez milyen olcsón fenntartható kocsi és de szereti. Erre aztán nem kell vagyonokat költeni! Kicsúszott a számon, hogy de, kellene csak te leszarod és én voltak a köcsög aki szarozza az autóját. Ennek a konkrét hülyének a kocsijában olyan hangja volt a kerékcsapágyaknak már egyenesben is, mint ha egy lada nivával mennél nyélen bütykös gumival az aszfalton. Nem is tudtam eldönteni melyik szól mert elölről és hátulról is jött a morgás. Mikor megjegyeztem neki azt mondja ő nem hallja. Kanyarban olyan hangja van, hogy megbolondulsz, ő nem hallja. Na menj a picsába hülyegyerek. :D

A vallás akkor keletkezett amikor az első csaló találkozott az első ostobával

(#71) D1Rect válasza 8th (#70) üzenetére


D1Rect
félisten

Múlt héten én is megkaptam, hogy hülyeségekre és fölöslegesen költök az autóra.
Olajcsere, gumik, meg egyéb hülyeségek.

(#72) dutrás válasza 8th (#70) üzenetére


dutrás
őstag

Ez sok esetben az autószerelők hibája is(tisztelet a kivételnek) mert lehúzásra megy ez is. Ez sajnos sok esetben még a márkaszervizekre is igaz.

P50 pro/P40 Lite

(#73) dutrás válasza D1Rect (#71) üzenetére


dutrás
őstag

Nehogy magadra vedd de van túlköltésre is példa.
Meg kell tartani a gazdaságosság és a jó műszaki állapot közti egyensújt.

[ Szerkesztve ]

P50 pro/P40 Lite

(#74) 8th válasza dutrás (#73) üzenetére


8th
addikt

A kifogástan műszaki állapot szerintem soha nem lehet gazdaságosság kérdése. a pénzügyi része egy dolog de a szeretteit hurcolja a családi szekérrel az ember. Ne azon múljon már egy esetleges koccanás, hogy a tecsóban az akciós gumi darabonként egy tízessel olcsóbb volt a tesztgyőztes prémium guminál. Fényezőnél szerelőnél stb a többszörösét otthagyod ennek az összegnek. Az olcsó noném új gumival is kifogástalannak számít műszakilag egy autó csak méterekkel szarabbul fékez és/vagy sokkal hamarabb elkeményedik. Ez csak egy példa.

A vallás akkor keletkezett amikor az első csaló találkozott az első ostobával

(#75) D1Rect válasza dutrás (#73) üzenetére


D1Rect
félisten

Mindennel együtt 95Ft/km, ebből az üzemanyag olyan 30-32.

(#76) dutrás válasza 8th (#74) üzenetére


dutrás
őstag

Pl van egy kollégám aki minden műszaki vizsgára úgy készíti fel az autót hogy gyakorlatilag a fékrendszer mechanikus részeit egy az egyben kidobja. Ez teljes pocséklás. Biztosvagyok benne hogy nem egyedi eset illetve mások mást dobnak el fölöslegesen.
Nem is arra a példára gondoltam amit a tescoval kapcsolatban hoztál. Bár találkoztam már Dunloppal is Tescoban ;]

P50 pro/P40 Lite

(#77) D1Rect válasza dutrás (#76) üzenetére


D1Rect
félisten

Tőle szeretnék autót venni. :DDD

(#78) UnA válasza dutrás (#76) üzenetére


UnA
Korrektor

"Ez teljes pocsékolás."

A saját autó már önmagában pocsékolás, szóval miről beszélünk? ;)

(#79) #90088192 válasza D1Rect (#69) üzenetére


#90088192
törölt tag

:DD ritkán eszek betű tésztát, és úgyis kijön a másik oldalon. Teljes mértékben igazad van :C

(#80) vince válasza D1Rect (#75) üzenetére


vince
őstag

Ú, az nem kevés. A mi korábbi autóink költségei:
VW Golf 4 (2004) 1.6 benzin: 47 Ft/km, ebből az üzemanyag 24 Ft (2007-2016, 142400 km)
Skoda Felicia 1.3 (2001) benzin: 51 Ft/km, ebből az üzemanyag 27 Ft (2016-2019, 21600 km)
VW Sharan 1.9 (2004) dízel: 53,5 Ft/km, ebből az üzemanyag 23 Ft (2015-2020, 58000 km)

[ Szerkesztve ]

"Ha eredményesen akarunk valakit megcáfolni, bebizonyítva, hogy téved, előbb vizsgáljuk meg, melyik oldaláról szemléli a dolgot, mert arról az oldalról tekintve rendszerint igaza is van." - Blaise Pascal

(#81) Lord Myn válasza koanla (#60) üzenetére


Lord Myn
senior tag

Mint, ahogy 2 hozzászólással arrébb te is írod (de én írtam korábban): az új autó áráért a nyugalmat, biztonságot veszem meg, nem azt, hogy rentábilis legyen a dolog. Már abban a korban vagyok, hogy az időm sokkal többet ér, mint azt, hogy spóroltam ennyit meg annyit. Tömegközlekedés nálam nem jöhet szóba (max évi 1-2 alkalommal), úgyhogy, az assistance-t is úgy kötöm meg, hogy ha netalán gari idő alatt is szervízbe kellene vinni az autót akkor kapjak csereautót.
Egyébként az, hogy az új autó "garanciális felára" megéri vagy sem, az attól is függ, hogy a helyette lévő használt autóval mekkora szívást sikerült megvenni (vannak siker és vannak horror sztorik is, mint írtam, nekem nincs kedvem kockáztatni).

"War does not determine who is right - only who is left."

(#82) D1Rect válasza vince (#80) üzenetére


D1Rect
félisten

Ez nekem irreálisan kevésnek hat.
Nekem minden benne van ebben.

(#83) vince válasza D1Rect (#82) üzenetére


vince
őstag

Nálam is benne van minden, az üzemben tartás költségei (mindenféle illetékek, adók, műszaki vizsga, kgfb, stb.), tankolások, kopó- fogyó alkatrészek cseréi, javítások, parkolás, útdíjak, mosás, autófelszerelés (gumiszőnyeg, üléshuzat, csomagtértálca, tisztítószerek, ilyesmik), bírságok :B , tehát tényleg minden.
A Golfnál van egy kis bizonytalanság, mert részletes családi költségvetést csak 2011 óta vezetünk, a kocsi első 3½ évéből csak az üzemben tartás költségei, a tankolások, az alkatrész + munkadíj költségek és a nagyobb (5000+ Ft) autófelszerelés költségei vannak meg, az apró-cseprő dolgokat súlyoztam a későbbi évekből arányosan, túl nagy differencia nem lehet benne. Ha mégis tévedtem valamennyit, a kocsival megtett viszonylag sok kilométer miatt ez csak minimálisan növelné az egy kilométerre vetített költséget.

Ilyen adatokat csak az eladott autókról készítek: összeadom az adott kocsi vételárát, az összes ráköltött pénz mennyiségét (lásd fent), majd kivonom az eladási árat és a kapott összeget osztom a megtett kilométerek számával.

[ Szerkesztve ]

"Ha eredményesen akarunk valakit megcáfolni, bebizonyítva, hogy téved, előbb vizsgáljuk meg, melyik oldaláról szemléli a dolgot, mert arról az oldalról tekintve rendszerint igaza is van." - Blaise Pascal

(#84) bambano válasza Lord Myn (#81) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

nekem az a véleményem, hogy abban hitben fizetsz többet, hogy megkapod érte a nyugalmat, miközben nem kapod meg.
másrészt az új autóval nagyobb bonyolultságot veszel, azt akkor is bonyolultabb üzemeltetni, ha semmi baja sincs. viszont ha van...

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#85) #90088192 válasza D1Rect (#82) üzenetére


#90088192
törölt tag

Nekem $0.16 egy kilométer mindennel együtt úgy, hogy évi 20E km a futásteljesítmény, egy Toyota Corolla 1.8, kb $100 egy szerviz rajta, persze 5 évente inkább $500

(#86) Carlytoo válasza bambano (#84) üzenetére


Carlytoo
aktív tag

Bonyolultabb üzemeltetni? Ezt fejtsd már ki kérlek.

"No sacrifice is too great, no treachery too small" - Inquisitor Horst

(#87) Lord Myn válasza bambano (#84) üzenetére


Lord Myn
senior tag

Igen, ezt fejtsd ki kérlek, bővebben... :F

Másfelől eddig nekünk bejött, az előző autóm 0-10 éves koráig volt nálam és ezalatt az idő alatt, csak az évi 1 kötelező szervizre vittem. A jelenleg lévő autók 3. éves korukat töltik éppen, úgyhogy messzemenő következtetéseket még nem tudok levonni (eddig ua., de természetes, hogy nincs bajuk... :U )

"War does not determine who is right - only who is left."

(#88) 8th válasza Carlytoo (#86) üzenetére


8th
addikt

Nem bonyolultabb csak drágább. A szalonból kigurítható 0km-es új autók műszakilag sokkal bonyolultabbak összetettebbek problémásabbak mint a néhány évvel ezelőttiek voltak. Értelemszerűen ezek fenntartási költségei is fájdalmasabbak lesznek mint a korábbiaknak. Hosszabb távon garantáltan költségesebb lesz egy közvetlen befecskendezésű turbós kettőstömegűs részecskeszűrős benzinest fenntartani mint egy "elavult" egyszerű sima szívóbenzinest amiből még kihagyták ezeket az úri huncutságokat. Persze új autónál ott a garancia és az assistance de az is csak ideig óráig védi meg az embert attól hogy az ajtaján bekopogtasson a valóság.

mod: aki olyan szerencsés helyzetben van, hogy megengedheti magának, hogy négy öt évente lecserélje az autóját egy újra az ebből semmit sem fog érzékelni. Az fog igazán nagyot cummantani a mai csilli-villi új autókkal aki majd a második-harmadik tulajdonos lesz és akihez tíz éves kora felett kerül majd az autó. Egy akkor kb. egymilliós ezres fűnyírómotoros autón csere érett lesz a részecskeszűrő meg mondjuk mellé fel kell újítani a turbót az máris gazdasági totálkár. Egy most tíz éves 1.6 szívóbenzinesen gyártótól függetlenül nem tudsz olyan műszaki hibát előidézni ami miatt kukába kéne dobni az autót. Tíz év múlva ez napi rutin lesz. Egyszerűen gazdaságtalan lesz a javításuk.

[ Szerkesztve ]

A vallás akkor keletkezett amikor az első csaló találkozott az első ostobával

(#89) bambano válasza Carlytoo (#86) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

például az insigniámban van automata parkolás-segéd. magyarul ha talál megfelelő parkolót, oda beáll magától.
ezért kizárólag spéci, erre certifikált futómű beállító padon lehet beállítani a futóművét, sima vagy sima-lézeres padon nem. értem én, hogy ebben az a logika, hogy praktikus lenne, ha az autó arra menne, amerre az önvezető lomja hiszi, csak a környéken nincs ilyen. és ahova vinni tudom, ott is csak olyan gagyi padok vannak, ahova ferrarikat hordanak, de az opelnek az nem jó.

például ott van a 21 éves g astrám. van benne valami kis elektronika, de lehet, hogy semmi, rég ültem benne. abban ha van szikra meg benzin, az megy. a 17 éves vectrámban már volt olyan, hogy hibajelet dobott a fedcomp, olyankor elvittem alvázmosásra és megjavult. de a motorja még mindkettőnek eurogyökkettes, ugyan szabályozott katalizátoros, de slussz.

na az insigniának a motorja valami euro6d (talán nem 6dtemp, de ennyire nem másztam bele), a piacra dobása után hetes darab hónappal lett forgalomba helyezhetetlen a motorja. Van benne egy automata váltó, mindenféle fékszalagokkal meg nyomatéknövelő kacattal. A váltóban nincs kuplung, ennek lehetne örülni, viszont a meghajtásban van két pwm-es kuplung is. az mennyit fog bírni... amikor beviszem szervizbe, lesz-e annyi eszük. hogy azt is karbantartsák... hogy ha azt mondom a szerelőnek, hogy nézze már meg a féltengelyeket, akkor beesik-e az agyába, hogy a számolása négyig tartson...

az új autó két okból egyre bonyolultabb:
1. technológiai okokból muszáj fejleszteniük, mert szigorodnak az emissziós normák. a kipufogógáz-kezelő rendszerek önmagukban is elég bonyolultak és sérülékenyek
2. hülye júzernek kell az elektromos csellentyűcske, mert azt hiszi, ettől lesz nagyfiú. androidos központi multimédiás szopóroller... ha az astrámban kiégett a fényszóró, kitekertem egy műanyag kupakot, kihúztam az aljzatot, kicseréltem benne az izzót majd visszatettem az egészet. az inteliluxban 64 darab fényforrás van. mit kezdek vele, ha egy eldurran? dobom az egészet a kukába 300 ezerért?

aki például modern autót vesz, eszébe jut-e, hogy visszahűtse a turbót? ha én például leparkolok a benzinkút bejáratánál, hülyének néznek-e, mert én visszahűtöm?

szerk: egyébként azt, hogy a vectrában négy kormányközép van, máig nem fogta fel egyetlen szerviz sem. én meg hiába magyarázom, nem értik.

[ Szerkesztve ]

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#90) bambano válasza Lord Myn (#87) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

például egyre több javítási munkához kell majd spéci műszer, szerszám. és akkor egy szerviznek vagy lesz olyan, vagy nem. ha nincs olyanja, akkor vagy be fogja vallani korrekten, hogy be se vigyem az autót az udvarukra, vagy kamuzni fog jobbra-balra.

én vesztem már össze és hagytam ott végleg MÁRKASZERVIZT, mert a munkafelvevőtől megkérdeztem, hogy spéci szerszám kell a művelethez, van-e olyanjuk, mire azt a választ kaptam, hogy nincs, de megoldja. majd két hétig gyalogkakukk voltam, végül bementem a szerelő gyerekhez és megkérdeztem, hogy mi tart ennyi ideig, mire a gyerek közölte, hogy a munkafelvevő erőszakoskodik vele, hogy kendácsolja meg szerszám nélkül, ő meg nem hajlandó. ismétlem, márkaszerviz volt, nagy sárga opel logóval. más kérdés, hogy azóta megtudtam, ha komoly helyről rendeli az anyagot a művelethez, kedvezményesen bérelhet hozzá szerszámot...

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#91) Carlytoo válasza bambano (#89) üzenetére


Carlytoo
aktív tag

Veszel egy Kia-t 7éves gyári garival. Megbízható konstrukció különösebb probléma nélkül, de ennek illik azért utánajárni. Ha esetleg nem engedheted meg magadnak, hogy egybe kicsengesd, akkor egy kis tőkével kihozod részletre. A futamidő NEM HALADHATJA MEG!! a garanciaidő leteltét. Illik egy picit rövidebbre kihozni. Ha problémád van vele utána, akkor eladod és veszel egy másikat.

Most kérdezheted jogosan: Én miért nem vettem, akkor újat. Nekem elvi kérdés, hogy hitelt NEM veszek fel sehol.

"No sacrifice is too great, no treachery too small" - Inquisitor Horst

(#92) bambano válasza Carlytoo (#91) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

szerinted kiát fogok venni, ha vettem egy opelt?
a kia stingerrel egy kört nem bírtak menni a laptimingben...
miközben a leköpködött insigniával betakarták a mezőny zömét... arról már nem is beszélve, milyen wtf arcuk volt, mikor a 2013-as opc astrával leverték en-bloc a teljes mezőnyt... :P

szerintem a következő autóm, ha egyáltalán lesz olyan, nem új autó lesz, egyszer jó volt kipróbálni ezt is, mégegyszer drága hobbi. az astrát is sikerült jó feltételekkel megvenni, a vectrát is, majd lesz 10 év múlva is valami buli, amibe érdemes beleugrani.

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#93) Carlytoo válasza bambano (#92) üzenetére


Carlytoo
aktív tag

A Kia Stinger-t más is szidta.Van aki meg a végletekig ajnározza. "Kicsi kocsi suzuki...." ;]

[ Szerkesztve ]

"No sacrifice is too great, no treachery too small" - Inquisitor Horst

(#94) bambano válasza Carlytoo (#93) üzenetére


bambano
titán
LOGOUT blog

a kia stinger műszaki paraméterei papíron nagyon jók. nekem a nyálam csorgott utána. majd megnézem az árát, és már nem csorgott. ezek után ommm tesztelte, azt mondta róla, hogy első próbálkozásnak szép, de a többiek nem itt tartanak. majd a vida jani körbeküldte (vóna) a kakucsringen, de mivel a fék úgy gondolta, hogy nem akar fogni, elment vele szántani. a francnak se kell olyan autó, ahol nem vagy biztos benne, hogy megáll.

[link] :DD

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#95) proof88 válasza vince (#80) üzenetére


proof88
addikt

Mert jó sokat mentetek sok év alatt.

Kilenvenvalahány forint / km sztem egyáltalán nem olyan sok. Még mindig a greengo / mol limo ára alatt van bőven.

Vételár 70 000 Ft
Papírozás 120 612 Ft
KGFB + baleseti adó 2017+2018 76 992 Ft
Eredetvizsgálat 17 000 Ft
Vagyonszerzési illeték 10 000 Ft
Törzskönyv + forgalmi 12 000 Ft
Gépjárműadó 2018 4 620 Ft

Szerviz 92 160 Ft
Olajcsere (+szűrők csere) 20 000 Ft
Új hátsó fékdobok 30 000 Ft
Kerékcsapágy bal hátsó új 10 000 Ft
Gumi cserék téli <-> nyári (3x) 20 000 Ft
Kerékcsapágy bal hátsó új 12 160 Ft

Tisztítás (1 kárpitos*, 2 normál, 5 önkisz) 31 100 Ft

Nyári + téli gumik 4 Fulda / Hankook 66 000 Ft
Elsősegély doboz 3 000 Ft
Megyei matrica éves 5 000 Ft
Ablaktörlő lapátok (3+2) 8 000 Ft
Láthatósági mellények (2) 800 Ft
Vontatókötél, jégkaparók 3 000 Ft
FM trans. + tel. tartó 7 000 Ft
USB-s töltő 2.1A 2 000 Ft
Bika kábel + kesztyű 5 000 Ft
Ablaktörlő foly. + fagyálló 7 500 Ft

Tankolás 275 520 Ft
35 L 2017.07.12. 12 000 Ft
30 L 2017.07.25. 10 000 Ft
35 L 2017.08.01. 12 000 Ft
35 L 2017.08.19. 12 000 Ft
35 L 2017.08.23. 13 860 Ft
26 L 2017.08.28. 9 660 Ft
37 L 2017.09.03. 13 000 Ft
23 L 2017.09.30. 8 000 Ft
36 L 2017.10.15. 13 000 Ft
37 L 2017.11.06. 13 000 Ft
39 L 2017.11.25. 14 000 Ft
37 L 2017.12.03. 14 000 Ft
35 L 2017.12.27. 13 000 Ft
35 L 2018.01.18. 13 500 Ft
35 L 2018.02.05. 13 500 Ft
35 L 2018.02.23. 13 000 Ft
39 L 2018.03.16. 14 000 Ft
29 L 2018.04.01. 11 000 Ft
23 L 2018.04.08. 8 000 Ft
37 L 2018.05.03. 14 000 Ft
40 L 2018.05.22. 17 000 Ft
36 L 2018.06.10. 14 000 Ft

Parkolási díj direkt nincs is benne! Nyilván vidéken sok helyen nem kell fizetni érte.

Ez 11 000 megtett kilométerre mégiscsak valami 62 forintra jön ki úgy, hogy 70 ezer forint volt az autó vételára. :DDD Valszeg komolyabb gond nélkül bepakoltam volna még ugyanennyi kilométert ebbe a kocsiba, akkor ment volna le 43 forintra. De extrém példa, senki nem vesz autót 70 ezerért, csak én.

[ Szerkesztve ]

(#96) D1Rect válasza vince (#83) üzenetére


D1Rect
félisten

Akkor betudom annak, hogy én keveset megyek és ezért jön ki magasabb km díj.

(#97) tomazin válasza Mike Farrel (#37) üzenetére


tomazin
veterán

Mondjuk én biztos nem írnám át a nevedre amíg ki nem fizetted a kocsit.

Az új autóról meg annyit, hogy lehet ám azzal is szívni. Van rá gari? Igen. Megcsinálják? Nem. (mitsubishi miskolci és pesti szervíz)

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.