Megérkezés – Taipeibe

10:10 CST – Taipei – Nangang csarnok előtt
Tényleg nem nagyon van itt látnivaló. A csarnok áll, fenn vannak a zászlócskák, készek a terminálok, nagy a rend, de a -1. napon több még nincs. A nulladik nap is csak a sajtósoknak lesz, koradélután tartanak egy sajtókonferenciát meg CEO csúcstalálkozót, a hotelekhez és tömegközlekedéshez kapcsoló buszok pedig csak az első naptól járnak majd. Ezért kerítenem kell valami tömegközlekedést a metróhoz, hogy ott az elméletben begyakorolt utat hajtsam végre. Ismét egyedüli utas lettem, ezúttal Shellynél – így hívták a sofőrt, rajta volt a jogsiján. Tök segítőkész volt, szólt, hogy mikor kell leszállnom. A metró nagyon fejlett, nagyon tiszta, nagyon korrekt. Minden ki van írva angolul, szóval eltéveszteni sem lehet. Így nem lesz szükség a hieroglifák memorizálására. Pedig az én Daanom fiúvécé-xlábútéglalap kombóját már begyakoroltam, meg a többi lényeges állomásnál is kerestem egy-egy jellegzetes írásjelet.

11:30 CST – Taipei Fullerton South Hotel
Csak meglett ez a fránya hotel. Még a guglimapsz úgy mutatta, hogy közvetlenül a Daan Stationnal szemben van, de ott valami más nemű szálló áll. Persze éppen onnan fordultam vissza, hogy más irányba keressek, ahonnan már csak pár méterre volt az én szállásom. Erre a metrómegállóban jöttem rá, ahol volt jó részletes Area Map. Szerintem minden megállóban van ilyen, majd megnézem holnap. 408 a szobaszám, és ami még fontosabb, van korrekt 10/2 megabites LAN és internet, szóval nem kell spórolnom a képekkel. Ezért is tolom majd fel őket a flikkerre, és oda fogok linkelni. Szegény PH szerver úgyis gyengélkedik mostanában. Tehát a hotel klassz, van szauna, fitnessz meg kilátás egy, az én definíciómban átmeneti keresztutcának besorolható utcára.

21:35 CST – Ismét a hotel
Haza lecsekkolás (hogy megjöttem) és két óra alvás után nekivágtam a környéknek. Azt írja róla a kalauz, hogy a ZongXiao E. Road környéke Taipei keleti központja, nagyon felkapott, modern, bevásárló körzet. Ettől kicsit délebbre van a szálloda, szóval északnak indultam, majd keletnek az 101 felé, és tovább északnak, ki a fő bevásárló utcára.

A bevásárló, mondhatni főbb utcák nagyon korrektek, amerikánusak, azt itt szeretik másolni. Butikok, színkavalkád, vendéglátóipari egységek és ilyesmik sorakoznak rajtuk, a központ felé emelkedő csillogással és árakkal, szóval tuti mindenki megtalálja a neki valót.

Róluk nyílnak a kis összekötő mellékutcák, amik erősen táj-jellegűek, erősen lepukkantak a főutcákhoz képest. Ezeken parkolnak a mindent elborító robogók, itt lógnak a kötelező jellegű klímák, és minden bizonnyal itt lakik a főutcákon dolgozók egy része is.

Kicsit beljebb aztán tovább komolyodnak a fő- és mellékutcák is. Ismét az amerikai módi a divat, középen fasorok törik meg a jó széles, soksávos utcák szürkeségét, és a leágazókban is „level-upoltak” a házak. Ezzel a szinttel szerintem Budapest régies belvárosa már nem tudja felvenni a versenyt. Az egyszerűbb utcák sem tűntek koszosnak, de itt aztán már nagy a tisztaság. Bár benne van a levegőben a sok jármű gyártotta szmog.

Vicces részlet a közlekedési jelzőlámpa. Pirosnál álló emberkét kapunk, zöldnél pedig animáltan járót, aminek a lépkedése a hátralévő idővel arányosan – ezt a piros figura helyén szám jelzi – egyre gyorsul. Volt olyan utca, ahol 80 másodpercről indult a visszaszámolás, és nekem a rendes tempómmal is csak 30-ra sikerült átérnem. Asszem három autós, két buszos és még három autós volt, köztük két füves, fás sávval.

Nem csak a házak, hanem a járművek is elég kontrasztosak voltak. A jó átlag mellett beficcent egy-két csúcsverda sötét ablakokkal, de akadt pár negatív csúcs, mondjuk ez a mindennel megrakott tricikli, de láttam két és négykerekű verziót is.

Errefelé alapeleme a közlekedésnek a robogó, talán többet is láttam, mint embert. Minden mellékutca tele van velük, az összes jelzőlámpánál ott sorakoznak elöl, szépen egymás mellett. Elég merészen kenik a tajvaniak, láttam pár olyan neccelést, amitől felállt a szőr a hátamon. Ez a csóka például a busz mögül akart kivágni, ami egyenesen ment, addig amíg az előtte haladó autó el nem kezdett kanyarodni. A robogós meg nyomott egy balra ívet, aztán át a súlypont a másik oldalra, és jobbról előzte a taxit. Talma sem csinálta volna jobban. Mondjuk az sem volt semmi, amikor a srác egy felnőtt labradort szállított a lábtartón, és amikor megállt, még felszáll mögé egy csaj. Bukósisak azért volt mindenkin, gondolom nem véletlenül.

A másik nagy közlekedési cucc a busz. Mindegyik más színű, szerintem az egész városban nincs két egyforma. Ezekkel is durván tolják. Még a reptéri csinált egy olyan U fordulót, hogy ihaj. Keletre három sávból a jelzőlámpánál nyomott egy 180-as fordulót a nyugatra 3 sávba úgy, hogy közben max. fél méterre fordul el az orra az északi 3 sávban álló motoros előtt. Mindezt egy 50 férőhelyes, magasított távolsági busszal. Természetesen közben végig telefonált és/vagy CB rádiózott.

Kezdett már sötétedni, mire az igazi metropolis részre értem. Ez aztán tényleg lehetne bármelyik amerikai nagyváros egy darabja. Európai talán nem, mert olyan régi épületeket itt – még – nem találtam. De keresek majd helyi templomot.

Belefutottam még két érdekes részletbe. Az egyik a mobil zöldségeskofa volt a hitg-tech környéken, a másik pedig a kegyvonulatnak álcázott közműves ládák sora. Ilyenből láttam dzsungeleset is.

Eredetileg azt terveztem, hogy veszek valami vizet és hideg kaját estére. Csak hát ugye kit tudja megmondani a csomagolás és a kirkszkrakszok alapján, hogy mi van a dobozban, és hogy fogyasztás előtt nem kell-e megsütni vagy mikrózni. Maradt hát a fejest ugrás a kajáldák óceánjába. Már visszaértem a hotel magasságába, de még csak egy akkorra már jó távoli, főutcás hely keltette fel az érdeklődésemet – ott volt angol étlap is, meg némileg felismerhető képek az ételről. De egy – mint később kiderült – „ól jú ken ít” helyről nagyon látták, hogy az utcán éhesen vacillálok. Némi activity akcentusú angolozással vázolták a szabályokat. Válasszak két leves alapot, amit forrásba hoznak, aztán szórhatom amit csak akarok, plusz ingyenpia, -süti, -fagyi, -gyümölcs.

Én lettem a fő attrakciójuk. Az üzletvezető körülugrált, minden második szavát értettem csak, mindenféle ismeretlen dolgot hozott én meg illedelmesen okéztam. Mert tele volt a hely, és a honiak is tömtek mindent, szóval csak nem lehet olyan rossz. A többség nem is volt – sőt. De golyó alakóra gyúrtat világos és sötét színben sem kérek. Tetszettem a többi vendégnek is, jót röhögtek rajtam, hogy milyen „rutinnal” lapátolok a pálcikával. Szerencsére idővel megsajnált a személyzet és kaptam villát meg kanalat. Nyilván nem komplett az, aki ilyen helyen nem eszi magát degeszre. Asszem, holnap délelőtt meg kellene keresni azt a konditermet…

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!