Eljött az idő a második rész elkészítéséhez. De ez egy picit tömörebb verzió elé fog tekinteni mint az elődje.
Na de kezdjünk is bele.
Eltelt az idő és végre lejárt a felmondási időm a korábbi munkahelyemen, így most már teljes energiámmal az új célomra tudok koncentrálni. Első és legfontosabb dolgom az volt ,hogy meg kell oldanom az utolsófélévemet.
Már az elején éreztem, hogy ez nem lesz egyszerű menet. Ahhoz, hogy rendezzem az utolsó féléves ügyeimet, szükségem volt a titkárság és az ügyintéző iroda segítségére. Mind utólag kiderült fel kellett kutatnom azt az egy személyt, aki képes és hajlandó volt segíteni ebben az ügyben. Egy kedves úriemberhez vezettek és segített megérteni a lehetőségeimet . Második találkozás alkalmával az online oktatási rendszerbe való bekerüléséhez szükséges adatokat vette fel tőlem, majd aláírva papírokat visszaszökdécseltem az ügyintézőkhöz, hogy intézzem tovább a dolgaimat. (Természetesen ez csak a történet nagy-nagyon rövidített verziója.)