Megérkeztünk tehát a hetes számú műtő előkészítőjébe/zsilipjébe. A műtő előszobája ha úgy tetszik. Itt készítik elő a pácienst a benti tartózkodásra. Mivel én már branüllel felvértezve érkeztem így nem kellett ezzel foglalkozni. Mint megtudtam, a műtőben azt szeretik ha a bal karban van a branül mert úgy van alap esetben beállítva a műtőasztal mellett a kart tartó szerkezet. Ugyanis műtét közben nem csak úgy fetreng az ember mint otthon a kanapén. Itt minden testrésznek jól definiált helye van. Na, de nem sietek ennyire előre...

Az előkészítőben hátra volt még a műtéti terület szőrtelenítése. Nem épp az a fajta szépészeti beavatkozás amit egy férfiember méltósággal tűrne, főleg ha egy hasonló korú férfi intézi neki. Sebaj, kis humorral sikerült átvészelni a dolgot. Mivel sejtettem, hogy sokkal több tennivaló már nincs mielőtt eltűnök a műtőben, azon gondolkodtam hogy mit is kellene még csinálni....hogy egy kis időt nyerjek. De sajnos bekövetkezett az elkerülhetetlen, betoltak a műtőbe. Az első dolog ami feltűnt, hogy nem volt épp banánérlelő meleg odabent. Mondom ezt úgy, hogy alapvetően nem kedvelem a meleget, a hideget pedig kimondottan jól bírom.

Némi töprengés után úgy döntöttem, megosztom a logout-on a tavalyi nyaram történetét. Nem elrettentés és nem is szánalom/együttérzés elérése a célom. Mindössze elmesélem miként változott meg az életem szinte egyik napról a másikra.

Július 27.-én szombaton kora este éreztem, hogy a hasam egy picit fáj. Nem is fájdalom volt ez, inkább olyasmi érzés amikor úgy érzed ha eszel egy kicsit akkor jobb lesz. Ettem. Nem lett jobb. Semmi komoly még ekkor sem, csupán enyhe diszkomfort érzés. Másnap reggel nem volt étvágyam és kissé puffadtnak éreztem a gyomrom. Fájdalom továbbra sem volt. Egész nap nem ettem és ez folytatódott hétfőn is.

Hétfőn bementem dolgozni, ekkor annyi változott, hogy az ágyból illetve székről történő felkelésnél fájt a hasam környéke. Nem vészesen, de éreztem. Mivel estére erősödött a fájdalom, a wc-t is többet látogattam mint általában és enyhe hőemelkedésem is volt (37.6) elhatároztam, hogy másnap reggel irány a háziorvos. A rendelőben rögtön meglepetés fogadott, az 'alap' háziorvosom szabadságon volt, így a helyettes orvossal kellett beérnem. Mint azóta kiderült ennek fontos szerepe lesz később. Elmeséltem a tüneteimet és azt is hogy mióta tartanak. Valamint azt, hogy a fájdalom elköltözött a jobb oldalamra - és hála a google-nak sikerült azonosítanom, hogy ezek a tünetek vakbélre is utalhatnak. Megemlítettem ezt a helyettes dokinak, aki a vizsgálat után azt mondta, hogy ez nem feltétlen vakbél, valószínű, hogy csak egy erősebb vírus. Figyeljem, hogy vándorol-e a fájdalom és jegeljem a fájdalmas területet, plusz vegyek be lázcsillapítót. Panasz esetén jöjjek vissza. Ezzel engedett utamra.

Előre leszögezem, nem egyszerű az autókkal kapcsolatos előéletem. 36 éves leszek idén, de már a tizenegyedik autómat koptatom. Egyszer majd talán leírom részletesen hogyan is jutottam el a bűvös tizenegyhez....de most csak az utolsó 3 autóra szeretnék koncentrálni.

Olyan autó kellett ami megbízható, viszonylag tágas. Kapóra jött egy hatos Golf hirdetés amit véletlen fedeztem fel. 1.6-os szívó benzin, örök élet meg egy nap. Na...majdnem. De megvettem, pedig német autó volt..mármint Németországból hozták be. Azoktól pedig egy kicsit félek. Nem is volt vele érezhető gond addig amíg nem mentünk autópályára. Egy Debrecen-Bp-Debrecen út során...hazafelé csilingelt, hogy jajajaj kevés az olaj. Gyors utántöltés...és csodálkozás,hogy mi a franc? Utána naponta néztem a szintet, semmi változás. Megnyugodtam, valami átmeneti baromság volt. Aztán újabb pályás út...ugyanez a tünet. Csodás. Beletörődtem,hogy Pestre csak egy kanna olajjal indulok el és ennyi.

Ájfón, ájfon, szifon...sokféle neve van a köznyelvben az Apple mobiltelefonjának. Engem egészen kb. másfél hónappal ezelőttig hidegen hagyott a dolog. Nem különösebben hozott lázba az Iphone körüli mizéria, sem az első sem a legutóbbi bemutatásakor, annak ellenére, hogy a mobiltelefonokat nagyon kedvelem.

Hogy miért/mitől változott meg a véleményem? A válasz egyszerű: kipróbáltam. Persze azért nem volt ennyire könnyű az út az Iphone tényleges beszerzéséig. Őszintén megmondom, valamiért már a megjelenése óta egy különös belső taszítás alakult ki bennem iránta. Érthetetlennek tartottam a nagy felhajtást körülötte, ráadásul Magyarországon sokáig egyfajta státusszimbólum volt vagy talán még ma is sokan úgy tekintenek rá. Nemrég Svédországban jártam, előtte pedig Dániában többször is. Arrafelé rengeteg ember szaladgál Iphone-nal...tényleg szinte keresni kellett azokat akik nem az almás telefont nyomorgatták a kezükben. Ami kissé megenyhített az Apple irányában....az az volt, hogy külföldön megtapasztaltam, hogy tulajdonképpen az Iphone sem más, mint egy használati tárgy, egy telefon semmi más...és így is tekintenek rá ott az emberek. Nem szisszennek fel ha valaki előveszi a buszon/villamoson, hogy: húú nézd a burzsuj majmot..menőzik itt az ájfónnal.

1999 nappal ezelőtt regisztráltam a ph!-n. Teljesen véletlenül bukkantam rá, ugyanis ma vettem észre, hogy közben senior tag lettem.

Témát nem szerettem volna nyitni emiatt, de azért örömmel tölt el, hogy lassan 2000napja tagja vagyok egy közösségnek és eddig megúsztam mindenféle ejnyebejnye nélkül. Egyetlen fórum van ahol még ettől is régebben regeltem, ott 2004. augusztusi a keltezés.

Már alaposan benne vagyunk a télben, persze nem úszhattam meg betegség nélkül. 3nappal ezelőttig tartott a sikerszériám...akkor sikerült beszívnom valami vírust. (gondolom...)

Orrfújás, torokfájás. Ez a mostani menü. Lázam szerencsére nincs. Mint említettem 3napja tart ez az egész...és én már kezdek türelmetlen lenni. Mikor múlik már el? - kérdezgetem állandóan.
Tegnap este a Fókuszban láttam egy riportot Bettermann Kristófról, azt hiszem sokat lehetne tanulni tőle. Hogy miért? Olvassátok el ezt a cikket és azt hiszem rá fogtok jönni. Gyakorlatilag összefoglalja a Fókusz-riport lényegét...de akit érdekel megnézheti a teljes riportot az RTL Klub oldalán.
10:25-től kezdődik a riport.

Ha valaki nem jött volna rá mire gondoltam, álljon itt egy kis segítség: Nagyjából egykorúak vagyunk Kristóffal (ő 26 én 28 leszek 1nap múlva). Ő születése óta így él, mégis boldog, nem a fogyatékosságára koncentrál..és nem azon kesereg. Vidám, segítőkész, tele van életkedvvel...
És akkor itt vagyok én...akit egy 3napja tartó nátha...teljesen kiborít és türelmetlenné tesz. Persze nem lehet a kettőnk helyzetét 100%-osan összehasonlítani, mégis úgy érzem van mit tanulni tőle a milliárdos vagyonon kívül is.

Legutóbbi bejegyzésem óta sikerült döntést hoznom telefon ügyben. Végül a Nokia C3-00 lett a befutó.
Lassan 2hete van tulajdonomban a telefon és a kezdeti nehézségek után elmondhatom, hogy most már elégedett vagyok vele.

Egy vasárnap délután döntöttem el véglegesen, hogy a C3-00 lesz a következő telefonom. Kocsiba ültem és irány a legközelebbi Vodafone bolt. Szerencsére volt 'Slate grey' színben, ami palaszürkét jelent...de szerintem a telefon inkább közelebb áll a kékhez, de legalábbis a kékesszürkéhez. Vitamax kártyásan vettem 26990 ft-ért, ami véleményem szerint nem sok egy ilyen tudású és minőségű telefonhoz képest. A minőséget mindjárt kifejtem bővebben. Az eladó hölgy meglepően felkészült és kedves volt. Értett a telefonokhoz és nagyon alapos is volt. Persze ezen nem kellene meglepődni, de valahogy mégis ez történt...a legtöbb boltban (nem csak mobilos helyen) sajnos nem ez jellemző. Apró dolog, de mégis kiemelném: most először vettem úgy telefont, hogy az eredetiséget és bontatlanságot jelző kis szalagot előttem vágták át. Pedig számításaim szerint eddig több mint 20 telefont vettem már életemben.

Igen, ismét elérkezett az az idő amikor telefont kellene választanom. Régebben nagyon szerettem a telefonok között böngészgetni és kiválasztani a nekem megfelelő gépezetet. A 'régebben' szó az én esetemben most 4-5 év távlatát jelenti legalább.

Akkoriban még sokkal könnyebb volt számomra megfelelő és tetsző telefont találni. Pedig azt hinné az ember, hogy manapság amikor ugrásszerűen megnőtt a típusok száma könnyebb megtalálni a 'Telefont'.
Szerintem már a bőség zavarában szenvedünk. Rengeteg a kinézetre hasonló típus (persze a belső lehet totál különböző, de majdnem egyforma is), nincsenek már annyira elkülönülő kategóriák. Néhány alsó kategóriás modellt sokan felsőkategóriásnak vagy üzleti modellnek néznek a kinézete alapján és sok 'elit' telefont lehetne anyaghasználat alapján alsóbb kategóriásnak hinni. Ebből is látszik, hogy a telefonok esetében sem érdemes csak a külső alapján ítélni.

Visszatérve az aktuális problémámhoz: telefont szeretnék venni...tehát első teendő: szétnézek a neten. Az egyik legfontosabb szempont most az ár, ezért is kezdtem a neten a nézelődést, hogy tiszta legyen mi merre mennyi. Aztán az árcédulák és a specifikációk alapján megfelelőnek talált mobilok tesztjeit kezdem olvasgatni. A Mobilaréna oldalán szerencsére sok telefon tesztje elérhető, további forrásaim pedig a mobilport.hu, a gsmarena.com és a phonearena.com. Ezek mellett a youtube-on is szoktam keresgélni hiszen rengeteg unboxing/preview videó van fent plusz néhány privát felhasználó is értékelhető 'teszteket' produkál. Utolsó mozzanatként pedig irány 1-2 multi és kezdődhet a fizikai tapicskolás.

Eddigi életem egyik legnagyobb változása előtt állok. Félig-meddig véget értek az egyetemi tanulmányaim. Azért csak félig-meddig, mert az államvizsgán már sikeresen átestem, de még a tanári képesítő vizsga előttem áll. A megfelelő számú és fokú nyelvvizsgákkal rendelkezem, így gyakorlatilag már csak tényleg ez az 1 vizsga választ el attól, hogy megkapjam a diplomámat.

Július 3.-án lesz a diplomaosztó, ezen a napon leszek hivatalosan is tanár. 1983-ban születtem, így aki egy kicsit is jó matekból az ki tudja számolni hány éves vagyok, valamint azt is sokan ki tudják következtetni, hogy ez bizony nem az a tipikus végzős hallgató életkor. Amikor elvégeztem a gimnáziumot 2001-ben rossz döntést hoztam a továbbtanulást illetően. Ez a rossz döntés pedig 4év pluszba került nekem. Nem tudom igazából mi volt az a korszak, talán útkeresésnek lehetne felfogni. De az is lehet, hogy egyszerűen nem voltam még elég érett a felsőfokú tanulmányokra.

Most pedig, 2010-ben végre elérhetek én is valamit. Éveken át néztem a haverjaimat, hogy haladnak előre az egyetemen, életben, szinte minden téren. Az elmúlt 2évben elég rosszul is éreztem magam emiatt. Főleg az bántott, hogy az egészet magamnak köszönhettem. Ha annak idején több időt szentelek a tanulásnak és komolyabban veszem az első egyetemem...akkor....

Alig egy hét múlva 27 éves leszek. Ezzel nem számítok túlságosan idősnek, de mégis elgondolkoztam kicsit eddigi életemen. Amikor gyerek voltam, mindig azt vártam, hogy egy-egy évvel idősebb legyek. Érdekelt, hogy milyen lesz majd 13-14...később pedig 18-19 évesen az élet.

Amikor elvégeztem a gimit, örültem a nagykorúságnak. Minden értelemben szabad lettem, legális értelemben is. Aztán jött a bizonyos két x-es évszám. Mindig különös izgalommal vártam az ilyen 'speciális' évszámokat. Magam sem tudom miért. Aztán amikor betöltöttem a 18-at vagy 20-at, persze semmi különleges érzés nem fogott el, semmi különös nem történt. Nem szakadt rám a plafon, nem lettem okosabb, szebb, érettebb...stb.

Huszonöt éves koromban mondták egyre többen, hogy most már közelebb vagy a harminchoz, mint a húszhoz. Most pedig, lassan 27évesen, kezdek olyan dolgokon elcsodálkozni, amelyeknek teljesen természetesnek kellene tűnniük. Hiába na...múlik az idő. Pár napja beszéltünk erről a családdal is. Fura belegondolni, hogy 9évvel ezelőtt voltam tizennyolc. Gyakorlatilag az életem harmada eltelt azóta. Mennyi minden változott, mennyivel másabb vagyok én is, mint akkor. Néhány dologban előnyömre, néhányban hátrányomra változtam.