Sétálok az utcán. Vár egy új világ! Nem tudom milyen lesz, hisz már évek óta nem volt benne részem. Habár volt rá lehetőségem, de kínosnak éreztem. Tudom, hogy hibáztam, de várom már, hogy más legyen.

Útközben nézem a házakat, de semmi érdekes nincs rajtuk. Csak egységet alkotó falak, s itt-ott ablakok. Semmi különleges. Az utca sem egy nagy szám. A fák, alagutat alkotnak, de a zöldségen kívül csak az aszfalt, ami elüt. Túl oldalt egy kávézó áll. Egész pofásnak tűnik. Majd hazafele benézek.

Közben már elértem a célom. Egy nagy narancssárga ház fogad, nagy zöld kerttel. Bemegyek, s a megannyi emberből egy csinos hölgy lép elém – miben segíthetek?
Elmesélem panaszom, mire mondja, hogy várnom kell. Egyeztetünk, hogy mikorra jöjjek, mert addig kipróbálok egy kávét. Miután már minden rendben, elindulok visszafele. A presszóban egy idős hölgy teljesíti kicsiny vágyam. Pofás kis hely meg kell hagyni. Ha legközelebb erre járok biztos, hogy megint betérek. A kávé is finom, csak a kilátás a silány. Az előbb leírt utca vár, egyszerű kis képével.

"Az Urak”

Groteszk világ, hol nincsen virág. Habár a felhők megállíthatatlanul hullajtják könnyeiket, azonban ez csak az elborzadásuknak köszönhető. Úgy bizony! Elborzadás! Ha egy felleg lenéz a magasból, nem lát mást, csak egy várost, ahol a bűn az erény. Ilyet látván, bármely tiszta lélek, még egy olyan hatalmas, és rettenthetetlen erő is, mint a nagy kékség a fejünk felett, sírva fakadhat. Ezt meg is teszi, amikor erre jár. Olykor-olykor csak csapkod, és dörmög ez a hisztis óvodás, kinek csalódnia kell a világban. Az ember pedig elbújik. Elvonja magát a felelősség, és a számadás alól. S bár a pocsolyák már-már egységet alkotnak, az „Urakat” ez nem érdekli. Nagy részük a kocsmát tölti levegővel, nehogy az összedőljön az ürességtől. A többi a családi fészket őrzi, mint egy jól képzett kutya, hiszen pihenni nem tudnak, a lebujból érkező hahotázások miatt. S nincsen virág. Nem terem e földre semmi olyan, ami szépnek mondható. Csak a kopár síkság. Ez ám a világ. Mind ezek ellenére az ember oly büszke rá, hogy megteremtette a fertőt, és a kezében tarthatja a semmit. Az ég meg csak sír és dörög. Hangjánál csak az az érkező dörej a zajosabb, amely a kocsmából távozik, és felveri a környék lakóit. Beköszönt a puskaporszag. Ahogy maga mögött hagyja a lengőajtót, az eső egyből elmossa, azonban mindenki tudja, hogy mi volt hallható.

„A Termés”

A kocsma ajtó kitárul, onnét egy sereg kibámul. Ujjak a ravaszon. Nem tudni ki várható. Lőni, vagy nem lőni. Ez nekik a kérdés. Egy pillanatra megáll minden. A zongoristának két hang között elakad a kottája. Az ajtó melletti asztalnál egy öregember hezitál. Nehezére esik a sört lerakni, azonban egy nagy korsóval az arc előtt, igen nehéz célozni. Végül dönt, és a sört választja. Láthatóan nem fél a haláltól. Talán az a fajta ember, aki már túl sokat látott az életből, vagy még többet a romlásból ahhoz, hogy ne rettegjen az exitustól. A kocsmáros sem rest ám. Baljával a pultra kifröccsent alkoholt törölgeti, míg a jobbja az ivó alatti vadászpuskáért nyúl. Soha nem lehet tudni, miféle söpredék készül berontani egy kocsmába. Az itt élők tudják jól, hogy senki másban nem bízhatnak, csak önmagukban, és a szeretett öreganyjukban. Ez alól csak az előbb említett öreg a kivétel. Ő árva. Egy prostituált szülötte, azonban felnevelni már csak az utca volt hajlandó. A hamiskártyások is készenlétbe helyezték a fegyvereiket. Azt azonban meg kell hagyni, hogy nálunk ez állandó. Ha nem egy érkező veszedelem miatt készülnek vért ontani, akkor bizony egymás fejére vadásznak. Amelyiket egyszer megvádolják csalással, annak kezdhetik a sírját ásni. Egyetlen szabályuk van ilyen helyzetre. Aki svindlizik, azt kizárják a társaságból, és ugyebár aki nekik nem barát, az ellenség. Szóval, akit rajta kapnak, azt bizony menten lelövik. Érdekes módon, az asztaluk viszont mindig tele van. Ha hétfőn lepuffantanak egy zsiványt, akkor kedden már megint teljes a létszám. Ez van.

Minden egy biológia órán kezdődött. Pontosan annak az unalmas részén. Akkor fogtam neki rajzolgatni a következő képet, és mára ez lett belőle. Az alap fejet kézzel, a hátteret, és a kontraszt eltolást PS-sel csináltam. Nem egy profi munka, és közelében sincs a "művészet"-nek, de azért megosztom veletek.

Az egyetlen megmaradt Skizo-m

UPDATE: Sajnos, valamilyen meg nem nevezett gikszer miatt, Skizo összes változata elveszett, pedig volt 3-is. Az a legszebb az egészben, hogy a képeket vagy 3 különböző helyre töltöttem fel, plusz még a különálló blogom tárhelyén is fent voltak, és mindenhonnan eltűntek... Ki érti ezt?... Mindegy, az egyetlen megmaradt képet a gépem egyik rejtett zugából húztam elő.

"Vélhetőleg Mash"

Poros utak, koros urak. Urak? Miket beszélek. Egytől-egyig mind nagy zsivány. Arcukra van írva, hogy bármiféle hezitálás nélkül képesek lennének lepuffantani egymást. Egyedül a sorstalanság tartja őket együtt. Együtt? Oly nagy túlzás. Nincsenek ezek se egymással, se egymás nélkül. Csupán megtűrik a másikat. Ám nem azért mert az esetleg olyan jópofa ember lenne. Egyetlen okból viselik el a másikat, megszokták az arcát! Úgy bizony. Ha már látták egymást korábban, akkor béke honol köreikben. Azonban ha egy új szerzet keveredik az „Urak” közé, akkor van ám a probléma. Nem fogadnak ezek be se nőt, se férfit, ha az nem közülük való.

Látszólag a vadnyugaton jár az ember, mikor e vidéket szeli át. Talán nem is téved nagyot. Az utak, a házak, az emberek… mindegyik illik az előbb megnevezett környezetbe. Még az a magas fiatalember is, aki a főút közepén szemléli a vidéket. Viselete is teljesen passzol a képbe, azonban láthatóan ő nincs képben. Zavarodott és hezitál. Nem találja a helyét. Pánikszerűen néz körbe, míg az arcán rémület látható. Szíve szerint kirohanna a világból, azonban ezt egy tömzsi kéz meggátolja, amely a vállához kap.

Nos, hozzávetőlegesen 10 perccel ezelőtt egy gépjárműben ültem, amelyet én, galád gyökér vezettem. Elkövettem azt a bűnt, hogy miközben álltam a gépjárművel a 4-es fő utat keresztező kis földúton, és vártam a soromra, hogy ki tudjak hajtani, ezzel elérve azt, hogy valamikor hazaérjek, akkor úgy láttam, hogy "na, akkor mehetünk", ugyanis csak egy autó közeledett, de az is 200 méterre, és ugye lakott területen vagyunk, tehát simán kiférek, és még csak nem is vagyok állat. Kifordulok, és mikor egyenesbe álltam (ekkor már 50-el mentem) akkor láttam meg, hogy a seggemben van az a kocsi, ami előbb még 200 méterre volt és (!) Közeledik... Na, akkor ez se megy, 50-el. Lehúzódok, hogy legyen helye (bár senki nem jött szembe), erre megelőz a kedves úri ember, dudál, mert hát mit képzelek, hogy szabályosan közlekedek. Aztán istenségünknek ez nem volt elég, fogta magát és mikor elém ért satufék. Végül is kit érdekel, hogy a hátsó ülésen édesanyám ül, és egy 2 éves kislány. kit érdekel. hisz ő az isten. Ő dönti el, hogy ki élhet és ki nem. De még ha én is hibáztam. Oké előfordul. Rosszul mértem fel. No de mi sem természetesebb, hogy ez az elintézési módja? Ez...ez felfoghatatlan. Előfordul az is hogy siet az ember. No de akkor miért fékez le? Milyen alapon sodorja veszélybe más életét, még ha talán a másik szabálytalanságot követett el? Nem vagyok ideges egyébként, csak a kezem remeg, de nem is akarom túlcifrázni... Ha az a sofőr olvassa majd ezt akkor legyen szíves elgondolkodni azon, hogy milyen alapon teszi kockára mások életét? Hány embert ölt már meg? Ember ölni senkinek sincs joga!! Persze lehet mondani hogy most nem is halt meg senki, meg az ijedségen kívűl más nem történt, de ez nem rajta múlott, és nem is rajtam!

Elgondolkozott már bárki azon, hogy hova tűntek a cserebogarak? Remélem, senkinek nem kell bemutatni, hogy mi is az.

Minap vetődött fel bennem a kérdés, mikor kint ültem a hintaágyon késő délután. Szeretem azt a helyet. Az ember csak leül, egy finom teával, és töpreng az életen. Szerencsésnek mondhatom magam hogy csendes környéken lakom, és a madarak csipogásán kívül semmi nem zavarja a képzeletemet.

Egyik délelőttön például miközben levegőztettem az agyam, észrevettem, hogy a fenyőfánkon egy különleges hangú madár fészkelt. Csupán a csipogására lettem figyelmes, mert teljesen elütött a többitől. Kezdetben nem is tulajdonítottam neki nagy figyelmet, azonban másnap, mikor megint kint ültem, ismét hallottam azt a madarat. Ugyan onnan jött a hang. Azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon mennyi értelem lehet a csipogásában? Hegyeztem a fülem, próbáltam koncentrálni, de nem tudtam rendszert találni a karattyolásban. Talán túl buta vagyok ahhoz, hogy megértsem az ő bonyolult nyelvezetét. De mindenesetre nagyon érdekes. Végül is addig-addig sikerült fülelnem az aprócska teremtmény mondanivalóját, hogy szépen lassan, de biztosan elszunyókáltam a hintaágyon. Hát az égieknek sem kellett több, megajándékoztak egy jó kis zivatarral.

Bevezetés

PH!-s pályafutásom alatt számtalanszor láttam már, hogy a képszerkesztéshez nem értők, olyan ötletekkel állnak elő, hogy az embernek a haja égnek áll. Láttam olyat is, hogy a segítő, és a jogosult, még ha a cél előtt is voltak, szabályosan elbeszéltek egymás mellett, majd ebből egy kisebb összetűzés kerekedett. Ezeknek és más egyéb kellemesebbnél kellemesebb szituációknak is voltam már résztvevője én is.

Azért írom ezt a cikket, hogy az arcképre jogosultak kapjanak egy irányt, hogy mi az, ami reális. Persze a határokat kijjebb és beljebb is lehet tologatni, mert már volt rá példa, hogy egy ultra-brutál képből is lett arckép, de ez nem a leggyakoribb események közé tartozik a PH!-s arcképek világában.

Akkor kezdjük is az elejéről. Van nekünk ugyebár egy nagyon jól összeszedett kis >szabályzatunk<, az arcképigénylésekkel és szerkesztéssel kapcsolatban. Ezen szabályzatban, találunk egy kis listát a technikai követelményekről. Ezekre mi alapként tekintünk. Íme:

Mi tehet jót egy software hibás(?) Kínai Ipod-nak, avagy egy "koppintott kínai szemét"-nek? Aki erre kíváncsi, az kerülje el ezt a cikket, hiszen itt épp azt írom/mutatom be, hogy mi az ami NEM tesz jót. (Figyelem! Mindenki csak saját felelősségére próbálja ki az itt látottakat.)

Hát akkor kezdeném a legelejéről:

2007. Június. - A családommal egyetemben elutaztam Kínába, azon belül is Pekingbe. Meg kell hagyni nagyon szép hely. Szép táj, szép épületek(régi és modern egyaránt), na és persze az elengedhetetlen, szép ázsiai lányok...hmmm...Pár képet mutatok a környezetről, csak hogy lássátok miről beszélek:

Na de nem ez a lényeg. Ezen kirándulás alkalmával találkoztam egy árussal, aki műszaki cikkeket árúlt. Gondoltam körül nézek, és ez a szemlélődés azzal ért véget, hogy
bírtokomba jutott 2db 8GB-os Ipod. Mindössze 150juan-t fizettem 1db-ért, ami 4000 forintra tehető. Még vétel elött ki is próbáltam, és megfelelően működött, meg voltam vele elégedve...