Hirdetés

Új kedvenc sportfülesem: OpenRock X

*A videókban szereplő hölgyek/urak közül egyik sem én vagyok. Triatlonozó hardcore user vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy kipróbálhatok fülhallgatókat és km órákat, semmi több.

Úgy érzem újabb mérföldkőhöz érkeztek a sportfülesek, ráadásul ismét egy kevésbé ismert gyártótól.
Az első igazi nagy durranás szerintem az AfterShokz (már csak Shokz) bone conduction termékei voltak, nekem ebből az Aeropex volt amit nagyon szerettem. Volt hangja, kényelmes, nagyon könnyen tisztítható. Valamivel később a Naenka kijött egy hasonló termékkel, de abban egyszerre volt Bluetooth és beépített memória így használható volt futáshoz és uszáshoz egyaránt ami elég jó húzás, de a hangminőséget nem tudtam szeretni. Nem kevés késéssel megérkezett a Suunto Wing, ami egy briliáns bone conduction füles, de közben én elhagytam ezt a technológiát. Kipróbáltam, imádtam, tetszett a dizájn is, de úgy érzem elkéstek.
Aztán jöttek a nyitott megoldások: MU6, Etude, Livall, vagy éppen a Sony esetlen neckbandje jelezte, hogy van kereslet más megoldásokra a felhasználók részéről.
Ebból az első igazán kiemelkedő egy teljesen ismeretlen gyártótól érkezett, ráadásul első termékükként, ez volt az OWS az Oladance-től. Egyszerre kínált maximális kényelmet, addig ismeretlen minőségű hangzást a kategóriában, hosszú üzemidőt és stílusos megjelenést. Jöttek további termékek, OWS2, OWS Pro és Sports, de közben a nagyobb gyártók is észbekaptak, mint a Shokz, Bose és megjelentek új/majdnem új szereplők mint a Cleer Audio, Haylou vagy a 1more, mindegyikük hibátlan minőségben és valami kiemelkedővel a többiekhez képest. Például ekkor a legjobb hangzást már a Shokz Openfit szállította, de esetében akad gond a kényelemmel. Rengeteget volt lehetőségem kipróbálni mindenféle árkategóriából így fejben szépen kezdett összeállni mire váltok. Agybadugús fülesek közül a kedvencem továbbra is az LG TF8, de inkább szeles vagy hideg időben preferálom, benti edzésre ami 4 órát is jelenthet a turbón, vagy kinti melegbe jobban szeretem a szellősebb megoldásokat. Volt erre egy Oladance OWS Sportsom, de épp meghalt az egyik gombja és a csere fülesre vártam mikor szembejött az OpenRock X. Találkoztam már a gyártóval 2 termék erejéig, jók voltak, de nem éreztem a birtoklás vágyát. Eredetileg OneOdio néven futnak, ha jól értem almárkát csináltak az OpenRock-ból. Az X-et csak kíváncsiságból vettem fel, tetszett a zsanéros de rugó nélküli megoldása (ami szerintem a Beyerdynamic Verio 200 koporsójába a szög lesz, ami mellesleg szerintem egy újrabrandelt Cleer Arc II, szintén kellemetlen nyomó érzéssel), a kinézet, a súlyeloszlás és az órmótlanul nagy és nehéz alumínium tok a fiókos megoldással, amihez hasonlót lehet már láttam talán a Creative kínálatában. 2 perc próba után Revolut beizzítva, egy új és bontatlan példány pedig kifizetve. Pedig tényleg nem akartam venni semmit, max elkérni valamit tesztre amíg érkezik a csere Oladance, de az Openrock X mindent visz nálam. Azóta használom edzésre, játékra, filmezésre és Teams hívásokra. Néha pedig csak a fejemen marad, mert teljesen elfeledkezem róla.

Aztán mégis beleugatok

Láttam itt egy bejegyzést kutyaszaporításról és kutyatartásról. A bejegyzés nagyobbik felével egyetértek, de a végével amivel a szaporítókat és a kutyavásárlókat védi és mosdatja a szerző, a legkevésbé sem.
Párommal menhelyeknek segítünk 7 éve, ami a következőkből áll:
-Kirakott kutyák szocializálása, otthonhoz, rutinhoz, macskához szoktatása örökbefogadás előtt a saját házunkban. Ez általában 1-3 kutya, 2 hét és 6 hónap közti időtartamra.
-Anyagi és nem anyagi segítség a helyi menhelynek és az agárspecifikus menhelynek. A probléma mérete miatt eddig csak agarak jártak nálunk, más fajta nem ha jól emlékszem, most is van 2.
-Fókák ellenőrzése bejelentés után, adott esetben begyűjtésük és menhelyre szállításuk ahol rendbevágják őket és 1-3 hónap múlva visszaengedik őket az óceánba.

Persze a fentieken felül rendelkezünk hétköznapi állásokkal mindketten, teljes munkaidőben.

Szóval a szerzőnek annyiban igaza van, hogy sok ember 1-1 influenszer gondolatait átveszi sajátok hiányában aztán ontja magából ezerrel, kéretlenül, tényleges tapasztalat nélkül. Vagy csak szimplán más elképzelései vannak és semmi mást nem fogad el. Nekem is jött már oda ember, hogy mit piszkálom a fókát majd a természet elintézi (igaz sok eleve emberi behatás eredményeként kerül szorult helyzetbe, szóval ennyit a természetről) és már én is üvöltöttem emberrel, hogy azonnal hagyja békén a fókát, marhára nem kell visszaterelni a vízbe, és ez hiába "kéretlen tanács", szükségszerű volt melőtt a tudatlan barma miatt sokkot kap és elpusztul az állat. Mert a fóka vízi állat. Az b...g, lehet újra kéne olvasni a biológia 12 éveseknek könyvet.

Karrier dilemmák

Kicsit úgy érzem megakadtam karrier szempontból, semmi lehetőség, kihívás vagy előrelépési lehetőség, ráadásul mindig elmondják milyen rekord évünk volt, aztán nuku bónusz, fizuemelés de még karriert érintő trainingek sincsenek. És ezt magyarázd el a mérnökeidnek, akik nem hülyék. Az is elég visszataszító, hogy rendszeresen vannak előléptetések, de csak az amerikai irodákban (pl a múlt negyedévben 17, de az ír irodában soha nem volt, miközben mi vagyunk a hw és sw fejlesztés központja, ennek ellenére hozzánk inkább felvesznek külsőst az új pozikra). Nemrég egy 32 éves csajt neveztek ki az R&D igazgatójává úgy, hogy előtte a beszerzésen volt senior beszerző és marketingből van BSc diplomája, előző munkahelyén pedig sima customer services volt. Azt a pozíciót a főnökömnek kellett volna kapnia, 17 éve dolgozik a területen ennél a cégnél, tapasztalt villamosmérnök, 8 éve már a Head of Operations pozícióban bizonyít, hibái ellenére is megvan a tudása és a tehetsége hozzá. Mikor még ír tulajdonban voltunk minden korrekt volt, de mióta felvásárolta a munkáltatómat egy amerikai cég mindenre van pénz csak a dolgozókra nincs így szépen mennek is el. Én is váltanék, főleg a medical irány tetszene de egyszerűen nem kellek nekik úgy, hogy főleg automotív tapasztalatom van pedig próbálkozok és hiába tudok mindent amire szükségük van, továbbra is az a baj, hogy a tapasztalatom nem medicalból származik.
Aztán március elején elkezdett csörögni a telefon, egy közel-keleti országból hívtak naponta többször de azt hittem csalók keresnek, így kb 1 hét eltelt mire felvettem. Kiderült, hogy egy fejvadász.
Mérnökségi vezetőt keresnek, érdekelne-e a meló? Mondom mindenre nyitott vagyok, mesélje el miről lenne szó. Nem akarnak részletekbe belemenni, előbb legyen 1 interjú. Fura, de OK, legyen. Megvolt, hát nem aludtam jól aznap este. Másnap se. Lehet nem vagyok olyan nyitott mint gondoltam.
A lényeg, hogy egy hadiipari fejlesztési központ keres embert, álom fizu, fizetnék a költözés összes költségét, ott bérelnek lakást vagy házat ahol akarjuk, autót választhatok, párom csak azért kapna pénzt, hogy kiköltözik velem és még dolgoznia sem kéne érte és minden hazautunkat fizetik első osztályon. Persze van egy csomó korlátozás is, pl egy hosszú lista országokkal amiket nem látogathatunk, beosztások akikkel nem kerülhetünk kapcsolatba és ezek még csak a könnyen emészhetőek. Szóval akarok én a hadiiparral közös metszetet? Nem annyira.
Közben jött mégegy interjú egy medical céggel, szó szerint 40m a mostani munkáltatómtól, csak átsétáltam a szomszédba, ahol egy tudatlan arrogáns idióta akarta bebizonyítani, hogy semmit nem tudok hozzá képest. Erről szólt az egész interjú, nagyon vissza kellett fognom magam. Csak azért nem küldtem el a pék lapátjára, mert Írország kicsi és az ilyennek könnyen híre mehet itt. Mondom menjetek a bánatba az iparotokkal. Hogy akarják fenntartani az utánpótlást, ha nem vesznek fel senkit medicalon kívülről? Egyáltalán miért hív be interjúzni ha ez annyira fontos neki, ott van az önéletrajzomban, hogy automotive és aerospace területen dolgoztam. Végül arra jutottam, ha Ahmed azt akarja építs neki rakétát, lehet csak 1 kérdést szabadna feltenni: milyen színűt szeretnél Ahmed? (nem rakétát gyártanak) Oda kell menni, ahova kellesz és nem moralizálni azon, hogy úristen mit gyártasz és kiknek. Vagy mégsem?
Szóval megyek ki a 3. interjúra. Ha lesz is ajánlat, még mindig nem tudom elfogadom-e. Nektek számítana mit és kiknek gyártotok? Egyáltalán moralizál bárki ilyesmin rajtam kívül? Azért röhej, hogy önszántamból szeretnék olyan területen elhelyezkedni ami segít az embereknek, erre csak olyan területen látnak bennem fantáziát, ami inkább árthat nekik.

Helló civilizáció

Volt egy írásom 1-2 éve, ami arról szólt, hogyan tuningoltam a 4G netet és WiFi lefedettséget itthon. Nem is volt gond utána, a netsebesség néha bezuhant, de teljesen OK volt. Mondjuk az Xboxon egy 100 gigás frissítés azt is jelentette, hogy aznap nem lesz játék.
Aztán jött egy muki a Vodafone-tól novemberben, hogy megrendelhetem az optikai netcsomagukat 35 Euróért. Mondom elnézted a címet srác, nézz körül: egy tanyán vagyunk, jobbról 200m a szomszéd, balról 1km, elölről/hátulról több mint 5km, erdő, legelő, patak... nemrég valamelyik farmer bárányait kellett kiterelni az udvarról de tehénnel is néztünk már farkasszemet (bociszemet?), ide tuti nem kötitek be, valami hiba lesz. Mondja a címem szerepel az adatbázisukban, ha van telefonkábel a házban akkor sima ügy. Itt elkezdett derengeni valami: kb 1 éve volt itt 2 szaki akik a telefonkábel helyét próbálták meghatározni fémdetektorral a ház és az oszlop között. Valamit magyaráztak, hogy lesz vezetékes net de nem foglalkoztam vele, ők meg 1 óra keresgélés után elhúztak. Mondtam emberünknek, hogy van telefonkábel, mi nem használtuk soha de egy riasztóhoz volt kötve és volt is pár telefon a házban mikor beköltöztünk, szóval mutassa hol kell aláírni. :DDD
2 hét múlva kijött 2 csávó, vagy 2 órán át próbálták ők is megtalálni merre megy a telefonkábel és hol a doboza. A ház rajzain nem szerepel a nyomvonala, az ő hálózati térképük szerint még csak telekom oszlop sincs az utcában de persze megtalálták, van, még mérni is tudták a házban levő kábelre kötött jeladó jelét az oszlopon levő dobozban. Szóval van kábel, csak nem tudják merre megy. Semmi gond, pár nap múlva jön egy másik banda ásókkal és műszerekkel, hátha nekik sikerül megtalálni. Ok és kit kell zargatnom? Senkit, minden automatikusan történik, SMS-ben mindig küldik majd az aktuális állapotot. Csak néztem, ez a pörgés és precizitás itt nem jellemző. Jöttek is, persze ők sem találták meg merre megy de semmi gond, akkor jön mégegy brigád 2 hét múlva munkagépekkel és feltörik az aszfaltot. Mondom itt álljunk meg, van netem, nem rossz, nem akarok itt vagyonokat kifizetni. Aszondja ingyen van, az állam fizeti az egészet, ha kell új telekom oszlopot tesznek le, de mindenképpen bekötik. :Y
Ezzel akarják elérni, hogy a home office elérhetőbb és általánosabb legyen meg hogy úgy általában legyen valami értelmezhető netsebesség vidéken. A szolgáltatóknak ki kellett jelölniük térképen hol nem tudják biztosítani a 30Mb/s sebességet valamilyen formában. Ahol nem tudják, oda az állam bekötteti a fibert. 5 házzal odébb, kb 2km-rel közelebb a faluhoz (OK, itt városnak számít) már tudják biztosítani, nekik nem kötik be, mi az első házak egyike vagyunk a puszta irányába akik megkapják, tőlünk nyugatra és délre mindenkihez kötik szépen sorba.

Váltás NanoCellről OLED-re

Mindig is tetszettek az OLED TV-k képei, de nem vagyok egy TV előtt sokat töltő ember így soha nem érdekelt annyira, hogy kifizessem az árát. Így lettem 3 éve egy LG 65SM9010PLA tulajdonosa, ami NanoCell technológiát alkalmaz. Amire nekünk kellett arra tökéletes volt, persze láttuk fekete háttérnél a glóriát a világos elemek körül de tudtuk, hogy ez ilyen. Összetettebb képnél nem mutatott semmi látható anomáliát, kimondottan szép, részletgazdag képe van. Az SM9xxx valamivel többet tud az SM8xxx-nél, picit jobb kép és picit pörgősebb hardver, azt hiszem a Nanocellnek az SM9xxx volt a csúcsa akkoriban.
Aztán pár napja a Facebook feldobott egy random hirdetést egy 65 inches LG C9 OLED TV-ről, 790 Euróért a közelben. Továbblapoztam, aztán vissza. Megint tovább, aztán vissza. Ez még párszor. Mondom nem lehet, hogy ennyi, vagy a méret vagy a típus nem stimmel. Meg amúgy sem kell másik TV. Viszont a hirdetőnek csak jó értékelései vannak. De csak jó lenne, azért mindig is szerettem volna OLED-et. Nem szoktunk ilyet nagyon megbeszélni egymással de most odamentem páromhoz, mondom figyu semmi szükségünk rá, de azt hiszem ezt most szeretném. Aszondja hajrá. Na király, legalább ő beszélt volna le a hülyeségről. Végül ajánlottam rá pofátlan 700 Eurót, ezt elfogadta az eladó ami sokkolt, mondom fakundo akkor kell pénzt kivenni. Gondoltam odamegyek és biztos valami bibi lesz vele szóval a pénz zsebben fog maradni, nincs mitől aggódni. 10 perc autóút, megérkezek, megnézem, ez az: OLED65C9PUA. Hibátlan, mintha új lenne. Emlékszek erre a C9 modellre, ugyanakkor volt a polcokon új modellként, mikor a NanoCellt vettem. Ha jól rémlik legalább kétszer annyiba került.

Sportfüles a kutyának

Megint hangkeltőeszköz, ezúttal 3 sportfüles került beszerzésre. Az írásba 3 képet meg pár sort akartam tenni, hogy mutassak alternatívát ha esetleg valaki éppen keresne sportfülest, de az írás aztán csak bővült és bővült.

Egy barátunk ilyeneket tesztel Andy's Tech Tone néven és néha az ő ajánlása alapján vásárolunk, vagy éppen tőle mivel elég sok áthalad a kezén így olyan termékeket is ismer, amikről amúgy mi biztosan nem hallanánk (mint például a lenti LG fülesek) és nem vakon választunk, nála ki is tudjuk próbálni a jelölteket.

Mai szerzemények:
-AfterShokz Aeropex (már nem kapható, a Shokz OpenRun lényegében ugyanaz apróbb különbségekkel)
-LG T90
-LG TF8

És megint csak a játék...

Tini koromban nagyon sokat játszottam PC-n, betegesen sokat. Emellett sokat futottam, talán azt is betegesen sokat, legalábbis a napi 14-20km így később nem tűnik normálisnak. Szinte mást sem csináltam, csak ezt a kettőt.
Mindkét hobbi végigkísérte a tini- és fiatal felnőttkoromat, aztán először a játék ment a levesbe, aztán a futás. Jöttek más elfoglaltságok, munka, haverok stb. Jól ment a meló, de azt is sikerült túltolni: mikor hazamentem is melóban voltam fejben, a felmerült problémákon és lehetséges megoldásaikon járt az agyam még órákkal a hazaérkezés után is. Ezt kicsit megunva kitaláltam, kell valami ami eltereli a gondolataimat: vettem TV-t, erősítőt meg egy pár már nem tudom milyen márkájú sugárzót zenehallgatásra és filmezésre. Annyira nem kötött le, így jött egy Xbox 360 Slim Elite is. Na, ez megoldotta a problémát. Hazaértem, bekapcsoltam, 30 perc játék és már nem érdekelt mi volt melóban. Sok időt nem töltöttem vele, de arra jó volt amire szántam: nem a melón agyaltam. 3-4 hónap múlva meguntam az Xboxot, eladtam, találtam más elfoglaltságot helyette.

iPad reloaded

Újra megpróbálkozom egy almás termékkel. Azt hiszem 4.alkalommal.

Sajnos képtelen vagyok 1 rendszeren belül megmaradni.
Nekem a telefon Androidos. Volt iPhone-om, tök jók, AirPlay-t nagyon szerettem de összességében nekem kevesebbet nyújt mint egy Android és nem is bizonyultak megbízhatóbbnak mint egy normális gyártó androidos készülékei sőt... de legalább kivételesen korrekt és segítőkész a hozzáállásuk a meghibásodásokhoz. A hosszú szoftvertámogatás a másik elvitathatatlan érdeme almáéknak, tök jó, hogy az almavásárlók évekig kapják az új szoftvereket, ezt azért irigylem és őszintén szólva ez az, ami miatt néha úgy érzem mégis váltanék, de aztán a tapasztalt meghibásodások és az a pár funkció amit veszítenék mégis visszatartanak.
Laptopom Windowsos, dolgoztam iMac-en, az is tök jó, de nekem a laptop Windowsos és semmi más.
Tabletem van Androidos és Windowsos is jelenleg, de egyik sem nagy kedvenc. A tablet nálam iPad, legalábbis eddig így gondoltam a megszépült emlékek miatt.
Szóval 3 napi szinten használt eszköz 3 különböző rendszerrel. Majdnem ideális.

Sennheiser -> Sony váltás

Fülest cseréltem. Kb. a megjelenése óta tulajdonosa voltam egy Sennheiser Momentum 2 vezetéknélküli fülesnek. Párom kb ugyanakkor vett egy pezsgő színű Sony WH-1000XM2-t, ami szintén nagyon tetszett, de a Sennheiser hangja és fém pántja meggyőzött, hiába volt a Sony picit kényelmesebb és funkciógazdagabb.
Persze azért megfordult itt pár vezetékes eszköz is, pl Grado SR225e, Philips Fidelio X2, Sennheiser HD800 és PX100 :DDD , meg már ki emlékszik mik... de csak kellett az a zajszűrés.

Aztán úgy alakult, hogy 2 hetente repülnöm kell és azért a Sennheiser zajszűrése nem a legjobb és ugyan kényelmes, de egy idő után fárasztó. Meg valamiért nem szerettem felvenni, utána már jó volt, de az első pár másodpercet nem szerettem. Szóval el akartam kunyerálni párom Sony-ját az utakra, de pont elkezdett bejárni az irodába így viszont nem akartam elkérni tőle mivel ott sokat használja.

Abban biztos voltam, hogy Sony WH kell a kényelem és a zajszűrés miatt de nem tudtam, hogy vegyek olcsóbban egy régebbit vagy drágábban az újabbikat. Végül egész normális áron megtaláltam a mark 4-et Amazonon így megrendeltem onnan.

Sous-chef lettem egy gép mellett

Szerk: úgy tűnik tényleg többet főzünk itthon a géppel, mióta megvan 1 alkalommal rendeltünk.

Szerk2: még mindig használatban. Talán 2 alkalommal rendeltünk 2 hónap alatt. Én is használom, persze párom többet. Még a tejbegrízt is ezen készítem, a főzőprogramot hozzá pár perc alatt létrehoztam a telefonon, persze kellett egy kis finomhangolás utána. Gyorsabban készül el, nem kell őrizni és kevergetni így vissza tudok menni a munkámhoz és szól ha kész. És a lényeg: nem ég le a cucc benne.
Azóta kipróbáltunk egy csomó új ételt itthon készítve és nagyon jól sikerültek (pl borscs, parmezános-paradicsomos rizottó, enchilada stb).
A gép legnagyobb előnye, hogy gyerekre, feledékeny felnőttre is rá lehet bízni, nem tudja felgyújtani a házat ha elfeledkezik róla.

Szerk3: több mint 8 hónap után azt kell mondanom ez még mindig nagyon jó. :) Azóta az előfizut megújítottuk, 48 Euró volt 1 évre (régebben azt hiszem 36, de az kevesebb funkciót tartalmazott), az egy picit zűrös volt de aztán pont mikor elkezdtem emailt írni az ügyfélszolgálatnak, hirtelen minden megjavult. Amúgy valaki írta, hogy szerinte hülyeség egy ilyen áron vett cucc után még évente fizetni is, de egy telefon pont ugyanennyibe kerül és van, aki nem évente költ rá ennyit pluszba csomagra van netre stb, hanem 1-2 havonta. Ez is szolgáltatás, pont mint a telefon adatcsomagja.
Szóval azóta is használatban, mégtöbb újdonságot ki tudtunk próbálni, csalódás azt hiszem nem is volt azóta, minden jól sikerült. Vendégeknek is találtunk vegán kaját, még az is iszonyatosan jó volt.