2016. szeptember 26., hétfő

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Beáztattak ismét

    Helyszín: lakótelepi panel lakás.
    Időpont: két órája.

    Nem az első alkalom, hogy a felettünk lakó szomszéd, egyszerűen otthagyja a mosógépet magára, és elmegy otthonról. Természetesen a fürdőszobánk, a wc, az előszoba, a szervizhelyiség (ahol a csövek mennek), és a konyha falán folyik lefelé a szenny. Természetesen egy hónappal ezelőtt lett véletlenül kifestve a fürdőszoba, a wc, az előszoba és a konyha. Ez a rohadtul bosszantó. Új mosógép csurom víz, a szervizhelyiségben tárolt dolgaink szintén.

    A szomszéd értesítése megtörtént, aki a gyerekét küldte haza. Innen tudjuk, hogy "ja, csak a mosógép csöve kiugrott a kád széléről, mert lötyögni szokott."

    A kárenyhítés megtörtént, fényképeket készítettem, a kárbejelentést hétfőn megtesszük a biztosító felé.

    Egyéb lehetőségem van-e arra vonatkozólag, hogy tehessek bármilyen lépést, bárki felé, hogy először is ilyen ne forduljon elő többet, másodszor pedig ha igen, akkor igen csak érezze át a súlyát annak, hogy nekünk bizony nem kicsi kárt okozott, nem először (legutóbb augusztus), és - ahogy látom az igénytelenséget, ami körülveszi - nem utoljára... mert láthatóan leszarja a felettünk lakó, hogy mi történt, és a későbbiekben sem fogja érdekelni az, hogy odafigyeljen egy kicsit a dolgaira?

    Volt-e már valaki hasonló helyzetben, és hogy miképp cselekedett?

    e=mc² 8 hónapja 14

  • Karácsonyi étlap

    A téli forgatagban bizonyára sokunk fejében megfordult már, hogy mi is legyen az asztalon karácsonykor?

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Helyszíni riport 2 éve 47

  • Is it like Today?

    Hat igen, ez a nap is elerkezett. Gyorsan jott, nem szamitottam ra ennyire hirtelen. Volt valami a levegoben mar egy ideje, de valahogy nem akartam tudomasul venni a letezeset es egyszeruen csak elhessegettem a gondolatfoszlanyokat a fejembol. Nem akartam, hogy utolerjen, aminek be kellett amugy is kovetkeznie. A gondolat egyszeruen felemeszt, mert nem tudom elfogadni.

    Neha kivanom azt, hogy rendelkezzek egy iro szokincsevel es intuiciojaval, hogy megfogalmazhassam azt, hogy mit is gondolok a vilagrol, hogy atadjam masoknak azt, ami bennem van. Nem akarok en ratukmalni senkire semmit, csak hogy egyaltalan elmondhassam valakinek, barkinek, akarkinek!

    Valahogy ugy erzem, ezt mar nem fogom tudni megtenni. Szeretnek nehanyszor leulni valakivel beszelgetni altalanos dolgokrol, vagy inkabb csak hallgatni az elettortenetet azoknak az embereknek, akiknek van tapasztalata az "elettel" es at is tudjak ugy adni, hogy egy eletre szoloan benned maradjon akar into jelkent, akar csak egy olyan pillanatra, amire szivesen visszaemlekeznek.

    Folytatás...

    e=mc² 3 éve 3

  • Leharcolt oroszlánok

    Évekkel ezelőtt láttam már egyszer, de ma megnéztem újból (egyébként teljesen véletlenül - pedig hiszem, hogy véletlenek már pedig nincsenek).

    "Érett" fejjel évek múltán újra átélni, egy olyan élményt adott, ami leírhatatlan. Belülről kezd marcangolni az érzés, hogy üres az életem, nem csak hogy valami hiányzik belőle, de minden!

    Ez kegyetlen félelemmel tölt el....

    e=mc² 3 éve 0

  • Nyaralás Horvátországban

    Avagy TravelChannel kicsit másképp az Adria egy kis szegletéből.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Helyszíni riport 4 éve 205

  • Éjszakánként

    Szuszog, sóhajt, kitakarózik, forgolódik, kocogtatja a fogát, nyögdécsel, cirógat, fújtat, lélegzik, mosolyog, álmodik, remeg, melegít, ölel, rúg, gömbölyödik, didereg, morog, betakarózik, simogat, aggódik....

    Velem alszik!

    Nincs még egy ilyen, ehhez fogható érzés!

    e=mc² 4 éve 12

  • Ez aztán a kacsa!

    Kedvcsináló vasárnapi ebédhez narancsos kacsával és vanília pudingos palacsintával.

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Helyszíni riport 4 éve 40

  • Vezetni voltam

    Avagy mit is lehet magunkkal kezdeni egy szép nyárias napon :)

    Tovább a teljes címlapos íráshoz...

    Helyszíni riport 5 éve 82

  • Adrialin - Utazási iroda (?) - vélemények?

    Sziasztok!

    Szeretnék idék nyáron kis kirándulást tenni az Adrián, és nézegettem pár oldalt, de nem igazán vagyok otthon még ebben a témában - Nem voltam még külföldön soha egy napnál tovább. Ezért szeretnék némi segítséget, infót, tanácsot kérni tőletek az alábbi oldallal, céggel, utazási irodával kapcsolatban.

    Hallottatok-e már erről a cégről, volt-e már valaki velük kapcsolatba? Fizetés? Érkezés/távozás, mit vigyünk, mire érdemes figyelni külföldön, mire készüljünk, mire számíthatunk? Tapasztalatokat, információkat várnék, bármi ami a címben látható névvel kapcsolatos.
    Az oldalon eléggé sok adatmennyiség van (apartmanok, szállodák), több nyelven (mondjuk ebben pont az a feltünő, hogy mintha géppel fordítanák le), de valahogy nem jön át nekem az, hogy tuti biztonságos.

    Minden információ jól jönne!

    [link]

    Köszönöm!

    e=mc² 5 éve 46

  • Az este

    És beköszönt az este...

    ;]

    ;)

    :Y

    :B

    :D

    Valahogy így.

    e=mc² 5 éve 9

  • Vacsora előtt

    És kézenfogva elindulunk sétálni a folyóparton megnézni a naplementét. Apró keze eltűnik az enyémben, ujjainkat szorosan átkulcsoljuk, kicsit lebegtetve előre-hátra karunkat. Apró, lassú léptekkel, meg-megállva néha átölelve egymást haladunk a csobogó víz mellett. A körülöttünk levők mind el vannak foglalva a saját kis világukkal, mint ahogy mi is a mienkkel. Csak néhány kacsát zavarunk meg jelenlétünkkel, akik heves hápogás közepette startolnak el a víz felszínéről. Kicsit távolabb leereszkednek egymás mellé. Ők is egy pár.

    És beköszönt az este...

    e=mc² 5 éve 0

  • Uzsonnára...

    És megcsókolja tenyeremet. Az övénél majdnem kétszer akkora. - Először furcsállta a dolgot, de azután megbarátkozott vele, amikor simogatom a hátát, fogom a kezét séta közben, ja és a cici pont belefér. :) - Ráhelyezi tenyerét az enyémre, és összekulcsoljuk ujjainkat, ami ölelésbe torkollik, végül elcsattan egy csók. Ő mosolyog, én vágyakozom. Tudja mit szeretnék. Kicsit elkomolyodik, újra mosoly fakad az arcán, majd felkel, és a ruhásszekrény felé indul. Megyünk sétálni!

    És kézenfogva elindulunk...

    e=mc² 5 éve 10

  • Délután

    És megszólal azon a kedves kis hangján, amivel egyszerűen nem tudok betelni. Csak hallgatom, amiket mondd és elmerülök a hangjában olyannyira, hogy amikor visszakérdez, hirtelen megrázkódom, mert a fonalat már rég elvesztettem. Ekkor hangszíne megváltozik, mélyebb lesz és morogni kezd. Torokból, de olyan aranyosan, hogy megmosolyogtat. Ő pedig ettől még mérgesebb lesz, hogy kinevetem, amitől még jobban morog. 22-es csapdája. Végül beadja a derekát, elneveti magát és csak annyit mondd nőies hanglejtéssel: " -Olyan hülyék vagyunk!"

    És megcsókol...

    e=mc² 5 éve 2

  • Ebéd után

    És a desszert pedig tiramisu. Leülünk egymás mellé a nappaliban a kanapéra, kényelmesen elhelyezkedünk, kezünkben a tálka édesség. Pár falat után ránéz az enyémre, sóvárogva, kérdően, enyhén mosolyogva megkérdezi: "-Ugye nem fogod kérni?" Azonnal rávágom, hogy de igen, miközben már tudom, hogy ezt én falatonként fogom neki adni. Merítek egy picit a kanállal, kifelé fordítom, hogy könnyen a szájába vehesse, és vigyorogva csóválom a fejem, miközben nyammnyogva behabzsolja az evőeszközről a süteményt. Diadalittasan, megelégedve nyújtózik el ölemben az utolsó falat után, hogy aztán kedvére kihasználja, hogy cirógatom, simogatom, miközben nekem dorombol.

    És megszólal...

    e=mc² 5 éve 0

  • Az ebéd

    És jollakunk a látvánnyal, ami előttünk elénkterül. Ahogy fogja a villát, emeli a szája felé, kitátja oválisra ajkait, szemével nézi a prédát, ahogy egyre közelebb kerül végzete felé. Egyszer csak megáll a keze, látja, hogy figyelem őt, szeme rám esik, és mosolyogva, hangsúllyal megkérdi: "- Most mi van?" Visszamosolygok rá, és választ kikerülvén egy falatot csúsztatok le a torkomon. Ő folytatja elkezdett műveletsorát s teljesen extázisba esik a rántotthús ízétől.

    És a desszert...

    e=mc² 5 éve 1

  • Ebéd előtt

    És elkészítjük ebédünket ketten, együtt, kerülgetve egymást a kis konyhában. Néha-néha összeér a karom az ő vállával, a térdem a combjával. Ha közel hajolok hozzá ismét érzem illatát, nem bírom megállni, hogy ne csókoljam meg a szabadon lévő nyakát. Ekkor kicsit elhúzódik, összehúzza vállait a nyakával, mert csiklandozza szőrzetem. Az asztalnál űlve ráhelyezi gyengéden lábfejét a lábamra, apró pillantásokat vetünk egymásra.

    És jóllakunk...

    e=mc² 5 éve 5

  • Délelőtt

    És felkel az ágyról, belebújik a mamuszomba, kicsoszog az erkélyre és nagyokat szippant a friss levegőbe. Mosolyog, boldog, hogy újra süt a nap, ami szinte megkapja az arcát, pedig éppen hogy csak kimerészkedett a fénybe. Bentről zajokat hall, így vissza libben pihekönnyű léptekkel, majd sejtelmes mosollyal az arcán, karjait keresztbe téve megáll, szemléli a terepet, és hozzálát. Velem.

    És elkészítjük ebédünket...

    e=mc² 5 éve 4

  • Úgy tíz körül...

    És szürcsölni kezdi az ajkaival a bögre szélére áramló feketét. Majdnem csókra álló, kissé nedves ajkakkal aprókat szürcsöl. Két kézzel fogja, ujjaival körbe öleli, melegíti tenyerét, miközben igéző, milimiéternyit összébb szűkülő szemekkel belenéz az én szemembe és látom rajta, ahogy azok nevetnek. Közben egyik kezével vállig érő vörös haját füle mögé bújtatja a homlokáról. Ekkor bevillan bennem hajának kellemes illata, ami egész éjjelemet, álmomat megédesítette. Hosszan, mélyeket lélegeztem belőle, még most sem tudok betelni vele.

    És felkel az ágyról...

    e=mc² 5 éve 0

  • Reggeli után

    És kinyílik a szeme...

    Tekintete azonnal engem keres, és mikor megpillant, megnyugszik, hogy nem voltam álom számára. Rámosolygok, ő visszamosolyog rám. Majd látom, ahogyan sóvárogva az én kávéscsészémmel szemez, és sóhajt egy nagyot vigyorogva. Tudja, hogy neki hoztam, amit egy csókkal köszön meg.

    És szürcsölni kezd...

    e=mc² 5 éve 2

  • Reggelente

    Már a negyedik hétvégét tölti el nálam. Reggel felkelek, és csak gyönyörködöm a látványban. Itt van, velem. Boldogan, nyugalomban.

    Nincs is annál jobb, mint amikor reggel nem egyedül kelsz fel, hanem kinyitod a szemedet, akkor Ő az első akit megpillantasz. Mosolyogsz egy kicsit, karoddal jobban magadhoz szorítod, megpuszilod, és a reggeli kávé közben a falnak támaszkodva figyeled, ahogyan jóízűen alszik, őrzöd álmát, hogy senki meg ne zavarja. Apró jeleket veszel észre az arcán, és tudod, hogy most az álomvilágában is "jó" történik vele.

    És kinyílik a szeme...

    e=mc² 5 éve 24

  • Megnyugodtam

    Jól van, nem úgy működik!

    Szerencsére.

    e=mc² 5 éve 0

  • All good things come to an end

    Már nem vagyunk barátok, ez már több mint barátság. Keressük egymás társaságát, minden elérhető módon. Hiányzunk egymásnak, ha nem vagyunk együtt.

    Elrontottam!

    e=mc² 5 éve 14

  • Fusson ki merre lát!

    e=mc² 5 éve 9

  • Nincs tovább

    Egy érzéssel kevesebb, huszonhárommal több.

    Mindenki azt kapja, akit érdemel. De ennyire rossz ember nem lehet.
    De annyira rossz én sem lehetek, hogy a mézesmadzag előttem el, és aztán senki.

    Ez nem így működik.

    Már nem vagyok az, aki voltam.

    Nagyon remélem, hogy nem így működik.

    e=mc² 5 éve 14

  • Vasárnap esti elfoglaltság

    Telefonon keresztül karaoke partyt hallgatni... frenetikus élmény!

    Egyszer ti is próbáljátok ki! :D

    e=mc² 5 éve 0

  • Az örlődés

    Miért választ valaki egy olyan lehetőséget, ami - mindkét fél tudja, és be is látták egymásnak hogy - minden szempontból rossz?
    Miért félnek az emberek a nem megszokottól?
    Hol van az leírva, hogy egy huszonéves nem szerethet egy harmincast?
    Miért törvényszerű az, hogy csak a férfi lehet idősebb?
    Miért félnek az emberek a boldogságtól?
    Miért nem tudnak kűzdeni?
    És miért játszanak Velem?

    e=mc² 5 éve 4

  • Ez Bonyolult...

    Megtettem.

    Nem kellett volna, vagy pont, hogy meg kellett volna tennem?
    Én tudom mit akarok. Ő is.
    Ez az a helyzet, amikor a szív mást mond, mint az ész.
    Őrlődés.

    Az idő megoldja.

    Vagy nem.

    e=mc² 5 éve

  • Mosoly!

    Szeretem ha mosolyognak rám, főképp, ha nőnemű az illető. Jó érzéssel tölt el, főleg, ha azért teszi ezt, mert előtte én mosolyogtam rá. Fel tudja dobni a napodat olyannyira, hogy egész nap ki nem verheted a fejedből.

    Van egy nagyon jó barátom (nő), akinek a mosolygása felettébb érdekesen alakul, ugyanis a szája széle a kezdeti görbületnél nem felfele ível, hanem lefelé. Nem, nem szomorkodik, hanem "érdekesen" adja tudtomra, hogy nevet. Először az arca úgy alakul, mint mindenki másé, szépen kezd kirajzolódni a felfelé ívelő félhold. Ebben a stádiumban csak az apró arc rezdüléseit lehet észrevenni. Ha kicsit viccesebb a téma, akkor jönnek elő a lefelé görbülő ajkak - ezzel együtt a szemhéjak zsugorodása. Majd a következő fázisban már felcsillannak a fogak is, és kacaj hangja hagyja el száját. Örömteli! :)

    Lányok, mosolyogjatok!

    e=mc² 5 éve 6

  • Az ajándék!

    Örült neki! Amiért én pedig boldog vagyok :)

    e=mc² 5 éve 7

  • Csak el ne rontsam!

    Egy számomra nagyon kedves emberrel olyan kapcsolat alakult ki, ami több, mint amit várhattam. Olyan dolgokról tudok vele beszélgetni, amiről sosem gondoltam volna, hogy valaha tudomásom lesz.

    Vigyáznunk kell rá, mert sok a rosszat akaró, szálakat a háttérben keverő és alattomos kérdésekkel célozgató személy.

    Csak el ne rontsam a barátságunkat!

    e=mc² 5 éve 1

  • Fűtés Reloaded!

    e=mc² 5 éve 21

  • Nyertem a Lottón!

    Igaz, csak 780 Ft-ot, de most meglepődtem.

    És meg csak nem is kell sorban állni lottózókban, 200.000 Ft alatti nyereményt átutaltathatom a számlámra. Természetesen csak online játékkal működik.

    Mondjuk lehetne kicsit jobb, átláthatóbb felülete a Szerencsejáték Rt. honlapjának is.

    e=mc² 5 éve 0

  • Kűzdelem

    "Csak az hal meg, akit elfelejtenek."

    Vannak apró jelek, amiből tudni kell olvasni. Ilyen lehet például egy elejtett mondat, egy gesztus, egy kézmozdulat. Sokszor csak utólag gondolok bele, hogy bakker! Az a válasz, ami ide illő lett volna, miért csak most ugrik be?! Pedig ha ezt az illető hallotta volna, sokkal jobb lenne a közérzetem. Maga a tudat, hogy egy adott eseményre egy frappáns válasszal tudok reagálni, az mindennél többer ér. Miért jut eszembe utólag olyasmi, amin már úgysem változtathatok?

    Ma van a névnapom. Nem egy nagy ünnep, a családom meg szokott emlékezni róla. Ők igen. Viszont van(nak) olyan ember(ek), aki(k)ről sosem feltételeztem volna. Legalább egy telefon, vagy kis üzenet, vagy valami. Vagy csak egyszerűen azt akarja, hogy... ...mégis mit akarhat ezzel? Tudom, hogy tudja, hogy ma van. Egyszerűen ennyire nem vagyok kedvelt? Ennyire nem lennék jó társaság? Való igaz, eléggé zárkózott vagyok (legalábbis én így gondolom), van aki szerint meg nem, csak idő kell.

    Folytatás...

    e=mc² 6 éve 20

  • Ittasan...

    A mai nap alkalmat adott arra, hogy berugjak.

    Szoval ez a bejegyzes ilyen allapotban keszukl.

    Azt tudtatok, hogy ha a "mama" szo betuibol elveszunk egyet, es harmat kicserelunk, akkor azt kapjuk, hogy "sör"?

    e=mc² 6 éve 17

Hirdetés

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.