Eltelt tíz év. Atyaég!

Továbbra sem jó dolog az öregedés. Előkerültek bajok, nyavalyák, meg miegymás, amit a hagyomány ráfog az öregedésre. Lassan szemüveget kell hordanom, mert nap végére már elfárad a szemem. Pont tegnap voltam szemorvosnál. Javasolja menjek el a háziorvoshoz is, mert a szemfenéken magas vérnyomás jeleit véli felfedezni. A látásommal még nincs nagyobb baj, de a -0,5 cylinder megvan mindkét szememen. A vérnyomás jobban aggaszt.

Ma van a születésnapom. Így az előző, 10 évvel ezelőtti visszaemlékezés visszaemlékezése kavarog bennem. Szomorúvá válok, amikor az idő múlása kerül valamilyen formában elő. Ez pedig elég gyakran előfordul. És meg csak hessegetem a gondolatokat el erről. Nem akarok tudomást venni róla, pedig szembe kell nézni ezzel. Olyan még nem volt, hogy valaki túlélje saját magát. Ez van, ez az élet rendje. Bele kell törődni, mert ha nem, az csak még jobban felőröl.

Néha még van hiányérzetem. Bár ez szerintem csak az elrohanó fiatal éveimből adódik. Sok mindenről lemaradtam már és még sok mindenről le is fogok még. Már nem az enyém az egész világ, már csak a része vagyok, egy nagyon-nagyon apró része. Ehhez is hozzászoktam. Nem mondom, hogy sodródom, mert vannak saját döntéseim és úgy gondolom, hogy akkor is csak én alakítom az életemet. És joggal merem kijelenteni, hogy a 10 évvel ezelőttihez képest jobbak a körülmények. Érzésre más persze, a fene nagy szabadság alábbhagyott, kötöttebbek a napjaim, de szerintem többek azok az örömök, amelyeket meg tudok becsülni.

Sziasztok!

Van egy pontosan ugyan ilyen autós telefon tartóm, ami eltörött. A rugó kiesett, így nem tudom felfogatni a ventilátor lamelláira.

Ma a 10. GSM sufniboltból jövök el úgy, hogy nincs még csak hasonló kialakítású, csak a szokásos ilyen meg ilyen, meg ezekhez hasonló.

Ebayen találtam, már megrendeltem, de mire elér hozzám, vége a nyárnak. Így szeretném megkérdezni, hogy van-e valakinek, vagy tud-e olyan helyet, ahol pontosan ugyanaz a tartó kapható, mint a legelső képen látható?

Helyszín: lakótelepi panel lakás.
Időpont: két órája.

Nem az első alkalom, hogy a felettünk lakó szomszéd, egyszerűen otthagyja a mosógépet magára, és elmegy otthonról. Természetesen a fürdőszobánk, a wc, az előszoba, a szervizhelyiség (ahol a csövek mennek), és a konyha falán folyik lefelé a szenny. Természetesen egy hónappal ezelőtt lett véletlenül kifestve a fürdőszoba, a wc, az előszoba és a konyha. Ez a rohadtul bosszantó. Új mosógép csurom víz, a szervizhelyiségben tárolt dolgaink szintén.

A szomszéd értesítése megtörtént, aki a gyerekét küldte haza. Innen tudjuk, hogy "ja, csak a mosógép csöve kiugrott a kád széléről, mert lötyögni szokott."

A kárenyhítés megtörtént, fényképeket készítettem, a kárbejelentést hétfőn megtesszük a biztosító felé.

Egyéb lehetőségem van-e arra vonatkozólag, hogy tehessek bármilyen lépést, bárki felé, hogy először is ilyen ne forduljon elő többet, másodszor pedig ha igen, akkor igen csak érezze át a súlyát annak, hogy nekünk bizony nem kicsi kárt okozott, nem először (legutóbb augusztus), és - ahogy látom az igénytelenséget, ami körülveszi - nem utoljára... mert láthatóan leszarja a felettünk lakó, hogy mi történt, és a későbbiekben sem fogja érdekelni az, hogy odafigyeljen egy kicsit a dolgaira?

Hat igen, ez a nap is elerkezett. Gyorsan jott, nem szamitottam ra ennyire hirtelen. Volt valami a levegoben mar egy ideje, de valahogy nem akartam tudomasul venni a letezeset es egyszeruen csak elhessegettem a gondolatfoszlanyokat a fejembol. Nem akartam, hogy utolerjen, aminek be kellett amugy is kovetkeznie. A gondolat egyszeruen felemeszt, mert nem tudom elfogadni.

Neha kivanom azt, hogy rendelkezzek egy iro szokincsevel es intuiciojaval, hogy megfogalmazhassam azt, hogy mit is gondolok a vilagrol, hogy atadjam masoknak azt, ami bennem van. Nem akarok en ratukmalni senkire semmit, csak hogy egyaltalan elmondhassam valakinek, barkinek, akarkinek!

Valahogy ugy erzem, ezt mar nem fogom tudni megtenni. Szeretnek nehanyszor leulni valakivel beszelgetni altalanos dolgokrol, vagy inkabb csak hallgatni az elettortenetet azoknak az embereknek, akiknek van tapasztalata az "elettel" es at is tudjak ugy adni, hogy egy eletre szoloan benned maradjon akar into jelkent, akar csak egy olyan pillanatra, amire szivesen visszaemlekeznek.

Évekkel ezelőtt láttam már egyszer, de ma megnéztem újból (egyébként teljesen véletlenül - pedig hiszem, hogy véletlenek már pedig nincsenek).

"Érett" fejjel évek múltán újra átélni, egy olyan élményt adott, ami leírhatatlan. Belülről kezd marcangolni az érzés, hogy üres az életem, nem csak hogy valami hiányzik belőle, de minden!

Ez kegyetlen félelemmel tölt el....

Szuszog, sóhajt, kitakarózik, forgolódik, kocogtatja a fogát, nyögdécsel, cirógat, fújtat, lélegzik, mosolyog, álmodik, remeg, melegít, ölel, rúg, gömbölyödik, didereg, morog, betakarózik, simogat, aggódik....

Velem alszik!

Nincs még egy ilyen, ehhez fogható érzés!

- Na de mit együnk?
- Legyen rántotthús krumplival.
- Már megint?
- Akkor legyen csirkepaprikás.
- Most nincs ahhoz kedvem.
- Mi lenne, ha mondjuk csinálnánk… ő… őő… hmm.
- Süssünk kacsát!
- Miért pont kacsát?
- Mert azt ritkán eszünk.
- De én még nem csináltam sosem, és azt könnyen el lehet rontani, ha kiszárítjuk a húst.
- Nem rontjuk el.
- Hát jó…

~~~~~

- Tényleg kacsát szeretnél enni?
- Tényleg!
- De most süssünk meg egy egészet?
- Süssünk, igen.
- Nézd, van itt csak comb, ez nem lenne jó? A mellét nem biztos, hogy megeszem.
- Hmm… 3 darab nem lesz elég. Vegyünk kettőt belőle.
- Hát jó… Kell még narancs is! Azt olvastam, hogy naranccsal készítve hamarabb puhább lesz a hús.
- Én meg azt, hogy sörrel…
- Naranccsal lesz, mert karácsonykor is úgy ettük rokonoknál.
- Jó.

~~~~