Szeretem ha mosolyognak rám, főképp, ha nőnemű az illető. Jó érzéssel tölt el, főleg, ha azért teszi ezt, mert előtte én mosolyogtam rá. Fel tudja dobni a napodat olyannyira, hogy egész nap ki nem verheted a fejedből.

Van egy nagyon jó barátom (nő), akinek a mosolygása felettébb érdekesen alakul, ugyanis a szája széle a kezdeti görbületnél nem felfele ível, hanem lefelé. Nem, nem szomorkodik, hanem "érdekesen" adja tudtomra, hogy nevet. Először az arca úgy alakul, mint mindenki másé, szépen kezd kirajzolódni a felfelé ívelő félhold. Ebben a stádiumban csak az apró arc rezdüléseit lehet észrevenni. Ha kicsit viccesebb a téma, akkor jönnek elő a lefelé görbülő ajkak - ezzel együtt a szemhéjak zsugorodása. Majd a következő fázisban már felcsillannak a fogak is, és kacaj hangja hagyja el száját. Örömteli!

Lányok, mosolyogjatok!

Örült neki! Amiért én pedig boldog vagyok

Egy számomra nagyon kedves emberrel olyan kapcsolat alakult ki, ami több, mint amit várhattam. Olyan dolgokról tudok vele beszélgetni, amiről sosem gondoltam volna, hogy valaha tudomásom lesz.

Vigyáznunk kell rá, mert sok a rosszat akaró, szálakat a háttérben keverő és alattomos kérdésekkel célozgató személy.

Csak el ne rontsam a barátságunkat!

Igaz, csak 780 Ft-ot, de most meglepődtem.

És meg csak nem is kell sorban állni lottózókban, 200.000 Ft alatti nyereményt átutaltathatom a számlámra. Természetesen csak online játékkal működik.

Mondjuk lehetne kicsit jobb, átláthatóbb felülete a Szerencsejáték Rt. honlapjának is.

"Csak az hal meg, akit elfelejtenek."

Vannak apró jelek, amiből tudni kell olvasni. Ilyen lehet például egy elejtett mondat, egy gesztus, egy kézmozdulat. Sokszor csak utólag gondolok bele, hogy bakker! Az a válasz, ami ide illő lett volna, miért csak most ugrik be?! Pedig ha ezt az illető hallotta volna, sokkal jobb lenne a közérzetem. Maga a tudat, hogy egy adott eseményre egy frappáns válasszal tudok reagálni, az mindennél többer ér. Miért jut eszembe utólag olyasmi, amin már úgysem változtathatok?

Ma van a névnapom. Nem egy nagy ünnep, a családom meg szokott emlékezni róla. Ők igen. Viszont van(nak) olyan ember(ek), aki(k)ről sosem feltételeztem volna. Legalább egy telefon, vagy kis üzenet, vagy valami. Vagy csak egyszerűen azt akarja, hogy... ...mégis mit akarhat ezzel? Tudom, hogy tudja, hogy ma van. Egyszerűen ennyire nem vagyok kedvelt? Ennyire nem lennék jó társaság? Való igaz, eléggé zárkózott vagyok (legalábbis én így gondolom), van aki szerint meg nem, csak idő kell.

A mai nap alkalmat adott arra, hogy berugjak.

Szoval ez a bejegyzes ilyen allapotban keszukl.

Azt tudtatok, hogy ha a "mama" szo betuibol elveszunk egyet, es harmat kicserelunk, akkor azt kapjuk, hogy "sör"?

Ez a bejegyzés azért jött létre, hogy lássam honnan indultam, és mit értem el.

Előszó

Kezdjük az elején. Előző, és eddig egyetlen írásomban feszegettem, hogy mi is hiányzik az életemből. Volt mindenem, amit egy hozzám hasonló korú fiatal vágyhat: jó munka, megértő társ, lakás, céges autó, kicsit koros, de napi perverzióimnak megfelelő számítógép, szabadság, és persze szerető család.

Azt azért éreztem, hogy mindig vágyok valamire. Nem tudtam megmondani, hogy mire, csak hogy valami nincs rendben, és hiányolom, hogy legyen végre bármi újdonság. Úgy éljük le az életünket, mint egy szürke egér. Rohanunk a munkába, hogy pénzt keressünk, rohanunk haza, hogy befejezhessük a melót, amit napközben nem tudtunk. Rohanunk bevásárolni, hogy legyen mit enni a gyereknek is. Majd sietünk lefeküdni, mert holnap korán kell kelni. És még szórakozzál is, költsd el a pénzed, félrerakni meg esélytelen főleg, ha van lakáshiteled.

Hétfőn lesz a születésnapom. Ez a jó hír. Illetve mégsem. Jó dolog az öregedés? Kinek? Nekem sajnos nem.

Rengeteg emlékem van a gyermekkoromról, túlnyomó része rossz élmény. Hamar fel akartam nőni, hogy elkerüljek otthonról, hogy a magam ura legyek. Ez az egyetemre kerüléskor sikerült is. Szabad voltam. Tényleg szabad. Mindentől függetlenül oda mentem ahova akartam, és amikor akartam. Nem tanultam, nem dolgoztam, ahogy egy valamiben részt venni akaró egyetemista teszi. Legalábbis az első három hétben beiratkozás után. Boldog voltam. Aztán megváltozott valami. Kis dolognak tűnt, de mégis nagyobb volt a kelleténél. Elmúltam már 20, mire Veszprémbe kerültem. Felnőtt lettem.

Hiányérzetem van.

Hiányérzetem van, amikor munkába megyek. Párommal együtt indulunk el reggelente, és gyakran mondom neki, hogy valami hiányzik. Telefonod nálad? A dosszié, amibe raktad az esti munkád? Esetleg nem két táskát hoztál tegnap haza melóból? “-Nem, minden rendben, nem hiányzik semmi kicsim.” - hangzik a válasz.