Hirdetés

1992-1993, a játék folytatódik

Az előző írásomban az 1991-es XT számítógépünkről és az akkoriban elérhető PC játékokról írtam. Link az eléréshez.

Az új gép:

1992 elejére beláttuk, az otthoni, Hercules monitoros XT gépünk több szempontból is éppen csak karistolta az igényeinket. Sok játék elindult rajta, de a megjelenésük a 80-as évek elejét idézte, és a gép is elég nagy monstrum volt.
Szegény szinte még ki sem hűlt, kicseréltettük egy 80286 20 Mhz-es processzorral felvértezett, mutatósabb slim dobozú számítógépre, amihez egér és billentyűzet is tartozott.
1 MB memória volt benne, 1.2 MB 5,25-ös Floppy meghajtó, 80 MB HDD háttér ... és dobpergés ... már EGA kártyával volt ellátva.
A gépház tetején állt a hozzá való, 16 színt megjelenítő, hosszú és bazi nagy EGA monitor (14 colos képpel)
Hangkártya sajnos nem járt hozzá.
Az EGA grafikus technológiának köszönhetően a lemaradásunk javult, de még mindig 5-7 év volt a nyugati standardhoz képest.
Újabb játékok is elindultak, játszhatóvá váltak. Jó lett végre színesben látni a játékokat, habár a képe nem volt olyan éles mint előtte a mono monitornak.
Erről a gépről fotó is készült.

Pár kép, hogyan is néztek ki a játékok ezzel a konfigurációval.


Már újabb címek is futtathatóvá váltak, mint a Lemmings, Gobliiins, Guy Spy, és elindult az első textúrázott FPS, a Catacomb 3D az id Software-től. De még ennél is jelentősebb, hogy végre PC-re is elérhető lett az Éric Chahi által készített Another World, ami szintén tökéletesen volt játszható ezen a gépen. Ráadásul a PC változat egy komplex pályarésszel egészül ki.


Az Another Word azóta is személyes favorit. Érdemes beszerezni a 15. évi évfordulóra kiadott verziót is, ami 256 színű grafikát kapott. Sokan nem tudják, de volt egy második része is ami csak konzolokon jelent meg.

Összességében, mindenképpen hatalmas a javulás a Hercules monitoron látottakhoz képest, de azért a legtöbb esetben nem sikerült túllépni a 80-as évek grafikáján.
És akkor még nem szólam a hangjáról.

Beépített "PC Speaker" található benne, ami az IBM PC 1981-es debütálása óta alaptartozék ezekben a gépekben, és sajnos az eltelt 10 év alatt nem kapott fejlesztést. Talán ez volt a legelhanyagoltabb része az eredeti IBM koncepciónak.
Az 1 bites csipogó, tulajdonképpen a Star Wars-os R2D2 által kiadott, állandó hangerejű, beep kódokon kívül, nem sok mindenre volt jó.
A fejlesztőknek azonban még így is sok játékban sikerült vállalható hangot kihozni belőle. "Pulse width Modulation" (PWM) technikával egészen részletes hangra volt képes. (felismerhető lett a zene vagy beszéd)
Az egyik ilyen éppen az Another World ami kihasználta, de egyéb játékok is voltak amik csodát tettek vele, pl. a korszak egy kései képviselője, a Pinball Fantasies.
...már csak azt nem értem R2D2 miért nem élt ugyanezzel a filmben. Na jó, ezt hagyjuk.

Ilyen körülmények között, a Guru magazin 1992/02 számának lapozgatása közben akadtunk rá egy gyöngyszemre. "Hogyan készítsünk magunknak hangkártyát?"
Hoppácska, pontosan ez kell nekünk. (a Sound Blaster 2.0 zajkeltő több mint 10.000 Ft-ba került akkortájt, kb. egy havi fizetésbe)
Ez volt az a bizonyos Covox, amihez Mark J Cox eredeti leírása volt a forrás, pontos kapcsolási rajzzal. Ezt követtük mi is Gábor osztálytársammal, pár száz Forintból el is készültek az LPT portra csatlakoztatható Covox "hangkártyák".

Ő az ellenállásosat építette meg, én az IC-set, hogy szuper jó legyen a minősége.
sidi fórumtárs azóta felvilágosított, hogy a drágább, IC felhasználásával megépíthető verzióban sincs semmi extra, pontosan ugyanaz az ellenállás létra van az IC-n belül, mint az alkatrészekből megépíthetőben. És valóban, elég megnézni az adatlapját ezeknek a régi csipeknek.
... nem baj ... én akkor is jobbnak hallottam a diszkréten megépített ellenállásosnál, hehe.
Elég nagy sláger volt, álljon itt egy korabeli reklám.

Super High Quality!

Enyhe túlzás amit írnak, de pár szoftvernek végre lett hangja.
A Gobliiins karakterei eredeti hangon hörögtek, zörögtek. Az Another World is kihangosíthatóvá vállt - ehhez eleinte egy régi mono rádiót használtam.
Innentől kezdve vadásztam a címeket, amikben feltűnt választhatónak a Covox/Disney/VoiceMaster/SoundMaster, már nem tudom minek hívták, próbálgattam melyikkel szólal meg.
De a legfontosabb, hogy végre MOD-okat is tudtam hallgatni korabeli lejátszó szoftverrel.
Valamivel később, ezzel vettem fel magnókazettára MOD-okat - talán a fentebbihez hasonló lelkesítő írások hatására. Előzőleg voltak már Amiga zenékről felvételeim, amiket Robi haveromtól kaptam kazettán.
Volt szerencsém összehasonlítani, és azt kell mondjam, a Covoxos megoldással még nem sikerült elérni az Amiga hangzás színvonalát.

Közben, ahogy telt-múlt az év, sorban jöttek a VGA only játékok, amiket már el sem tudtam indítani.
Körülbelül 92 év végére, 93 elejére érett be egy újabb nagy fejlesztés lehetősége. Egyértelmű volt, hogy a megjelenítést kell javítani, a cél a VGA grafika.
Tulajdonképpen egy akármilyen VGA monitor és hozzá megfelelő kártya jó lett volna, ami tudja a 640x480 felbontást 256 színnel.
De ekkor már megállíthatatlan fejlődésben volt a technika, beindult a távolkeleti dömping.

Így végül egy kis méretű, modern, 14 colos SuperVGA monitor lett a kiválasztott, ami az 1024x768-as felbontást is támogatta interlaced módban.
Első körben egy alap 512 kByte memóriájú VGA kártyával kaptuk meg, amit később cseréltek 1 MB-osra. Ezzel már meg tudta jeleníteni 256 színben az 1024x768 felbontást, vagy 65.536 színnel a 800x600-at.

Ez az "extrém nagy" felbontás játékok szempontjából kevésbé volt érdekes, az akkori otthoni gépek, de leginkább a mi gépünk, nem lett volna alkalmas kiterjedt animálásra ilyen részletességben. Főleg képekkel lehetett tesztelni ezt a felbontást, megnézni mire képes.
A képek tárolása akkoriban ment át óriási fejlődésen. Talán nem lőttem mellé a kijelentésemmel, megérkezett a kis helyet foglaló, veszteségesen tömörített jpg formátum. A korabeli szoftverekkel és gépekkel egy ilyen képnek még a megnyitása is időigényes volt a hagyományos formátumokhoz képest (pic, gif, tga, stb..) Nem emlékszem melyik szoftver kellett hozzá, az addig használt VPIC ha jól tudom még nem tudta megnyitni. Hatalmas előnye, hogy jóval kevesebb helyet foglal ... ahogy manapság is ismerjük.

A lényeg, hogy végre alkalmassá vált a gép a legújabb 1992-ben megjelent játékok futtatására is.

Itt van egyből az EPIC. A programot a "Digital Image Design" csapat készítette, akiknek a jól sikerült Retaliatort is köszönhetjük. Nem mondom, rendesen belassult amikor sok űrhajó volt a színen.

Az Another World és a Guy Spy is megszépült, még ha nem is használták ki a teljes VGA palettát.

A klasszikus kalandjátékok a virágkorukat élik. Megjelenik a The Legend of Kyrandia, az Indiana Jones and the Fate Of Atlantis, a King's Quest VI, a Quest for Glory III és még sok egyéb mellett a Gobliins 2 is.

A repülőgép szimulátorok ekkor már egyet jelentettek a PC-vel. Az F15-III, ATAC, B-17, Jump Jet Harrier, mind-mind próbáltak grafikában valami új technológiával operálni. Ha jól emlékszem, a Jump Jet nem indult el, lehet a memória volt kevés. De egy későbbi gépen a grafikáját látva, egyébként is csak képregény lett volna.

92-ben megérkezik a Formula One Grand Prix PC-re is. Megérte a várakozást, sokat fejlesztettek az Amiga verzión egy év alatt. PC-re texturát kapott, már 256 színű. Az út textúráját csak egy 386/486 bírja megfelelő sebességgel kezelni, de anélkül már egész szórakoztatóra be lehetett lőni ezen a gyors 286-oson.

Idén két játék is megjelenik a Dune univerzumból. A Dune év közben, a Dune 2 az év végére éppen beesik. Mind a kettő játékot a Virgin adja ki, párhuzamosan fejlesztette a programokat két különböző csapat. Mind a kettő a maga módján korszakalkotó lett. A Dune 2 a Westwood stúdiótól, megteremtette a modern stratégiai játékok alapját. (igaz voltak már előbb próbálkozások, de véleményem szerint azok nem találták meg az RTS stílushoz vezető egy utat) A sima Dune a Cryo-tól, Stéphane Picq zenéjével vállt legendává, a dallamai mai napig etalonnak számítanak a retro közösségben.

Már PC only-nak érkezik a stílusteremtő Alone in the Dark. Előre renderelt helyszínekre van beillesztve a realtime grafika. Extrém nehéz játék, a részemről feladtam pár helyszín után.

92 májusában jelent meg a Wolfenstein 3D az "id Software"-től. 256 színű VGA grafikával, csak PC-re. A 3D grafikával való FPS nézet megjelenítésére már jóval korábban, a 80-as években is voltak próbálkozások korabeli grafikával. 1991-ben, a fentebb már említett Catacomb 3D (szintén az id-től) volt az első, ami már textúrát is használt, de a 16 színű EGA grafikájával az még kevés volt az átszellemült 3D érzéshez.
A Wolfenstein 3D viszont, John Carmack kódolásának köszönhetően, teljes képernyőn, full VGA grafikával, már a 20 MHz-es 286-os gépünkön is egész játszhatóan fut. (10 fps körül. Elég szörnyen hangzik, de annak idején az nem volt olyan rossz erre a stílusra, főleg nem egy pici 14-es monitoron)

Ezekkel olyan, tömegeket bevonzó, új stílusirányzat indult, amit a Home Computerek már nem voltak képesek futtatni. Sajnos az év végére érkező, legújabb Amiga 1200 sem bizonyult elegendőnek a stílusra (ami árban már a 386-tal versenyzett)

Az Amigák a flipper kategóriában kontráznak. A Digital Illusions gondozásában még ebben az évben kijön a Pinball Dreams és a Pinball Fantasy, amik óriási áttörések. És itt bizony PC oldalon kellett várni 1-2 évet ezen szoftverekre. Erre az időszakra, PC-ken be kellett érni a Tristan Pinball-al, ami szép-szép, de ezekhez képest a "na ne vicceljünk már" kategória volt.
Az ebben az évben megjelenő Desert Strike folyamatos scrolljait látva - átpillantva az Amiga klubba - csak irigykedhettünk. Hát persze, hogy erre a szoftverre is várni kellett még pár évet PC-n.

Viszont, említésre méltó a Demo Scene előretörése PC vonalon is. A szoftverek és hardverek csak most kezdenek felzárkózni a feladathoz (ok, évekkel később XT-re is jött nagyon látványos alkotás) Többek között érkezik az 1992-es Unreal és a Panic demó a Future Crew csapattól.

Letölthető a pouet.net oldalról, ahol youtube linket is találunk a demóhoz

Közben a Flashback befut Amigára, a PC-seknek ismét várniuk kell.

Még meg sem érkeztünk 1993-hoz, de már újabb sötét fellegek gyülekeznek. Egyre több program jön, amik már megint használhatatlanná akarják tenni az éppen kikupálódott gépünket.
Az Ultima Underworld már 386-os gépet kér. Szerepjáték, de szintén FPS környezetben. A VGA grafika már alap, de a 3D sajnos nem teljes képernyőn, csak ablakban fut.

Év végén, a NovaLogic kiadja a Comanche: Maximum Overkill nevű helikopter szimulátort. Ami inkább csak egy akciójáték - több újságban felróják neki, hogy nagyon alap repülési modellt használ, csak egy lövölde, végtelen pusztítással. A kor leglátványosabb VOXEL motorját használja, ezelőtt soha nem látott részletességű környezetben repülhetünk. Mindehhez 4 MB memóriát kér a program, ami elképesztő mennyiség ebben az időben. (még mindig 1992-őt írunk) 386-os gépeken ugyan elindul, de a maximális élményhez már 486-os gép az ajánlott.
Mi meg csak ámultunk az újságokban látható képeken, mire képes már a tudomány.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A nagyvilágba kitekintve, ebben az évben az Intel már a 486 DX2 66 MHz-es processzornál jár, a 16 bites ISA buszt leváltja a 32 bites VLB, a memória árak pedig ... hát azok megálltak.
Egészen eddig csökkent, végre már nem a 16-64 kByte memória a sztenderd a gépekben, az 1 MB teljesen általános, amit a játékok egyre inkább ki is használnak.
Mindenesetre 1992 elején, egy darab 1MB-os modul $-ban számolva ugyanannyiba került, mint 1995 végén, ahogy Magyarországon is egy darab 1 MB-os modul, kisebb ingadozásokkal, de tartotta a 4.000 Ft körüli árat.
Nem tudom mi volt az oka ennek a közel 4 évig tartó jelenségnek. Egészen 1996-ig kellett várni, mikortól újra el kezdtek drasztikusan csökkenni a memóriaárak, ismét félévente-évente feleződött az ára egy adott memória mennyiségnek.
Hang szempontból is új versenyzők érkeznek.
A MediaVision bemutatja a 16 bites Pro AudioSpectrum 16 (PAS16) hangkártyáját, magas minőséggel ... és hozzá tartozó magas árral. (32.000 Ft+Áfa)
A kanadai Advanced Gravis berobban az Ultrasound hangkártyával, ami szuper jó hangzást és hardveres 32 audió csatorna kezelést hoz a PC-kbe. Nem olcsó, de elérhető áron van. (19.920 Ft+Áfa) A Demo Scene is teljesen mögé áll a terméknek, olyannyira, hogy a későbbiekben több demo már meg sem szólal Ultrasound kártya nélkül.
Végül befut a Sound Blaster 16-os kártya is a Creative-től, ami a bejáratott Sound Blaster nevet viszi tovább, de már jobb hangminőséggel. (a pályafutása alatt több mint 70 féle SB16 variáció készül a Creative szárnya alatt)
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

És megérkeztünk a gépünkkel az 1993-as évbe

Kint van PC-re is a várva várt Flashback a Delphine fejlesztő stúdiótól, akik az Another World-öt is készítették.

Ez esetben nem Éric Chahi a dizájnere a játéknak akinek az Another-t köszönhettük. Ő ekkor talán már a Heart of Darkness pályáin elmélkedik, ami véleményem szerint a pályafutásának, és általánosságban is a játékstílus csúcsa lesz 1998-ban, a rendkívül megkésett megjelenésekor.

Az első hónapokban megérkezik az év egyik nagyágyúja, a Star Wars: X-Wing a Lucasarts-tól. Nagyon vártuk a megjelenését. Tudtuk, már elég gyorsak a számítógépek egy Star Wars játékhoz, amiben egy X szárnyúban ülve vívhatunk átszellemült űrcsatákat. És nem is kellett csalódnunk. A játék egyszerűen tökéletes lett.
Elindul 286-on is, de azzal csak az első pályák játszhatók ki. Később, ahogy durvulnak az események, totál belassul, lehetetlenné téve a befejezést. Sajnos félre kell tenni egy jobb gép érkezéséig.

Megjelenik a Space Hulk, a Warhammer 40.000 univerzumból, brutális intróval, nehéz és félelmetes játékmenettel.

Ebben az évben még sok klasszikus, régi vágású kalandjátékkal találkozhatunk. Itt a Space Quest V, Simon the Sorcerer, Leisure Suit Larry 6, Goblins 3, stb..

Van még pár blockbuster cím, ami elindulgat a gépen. Például az új, rajzfilmszerű stílusban megjelenő Day of the Tentacle és a Sam & Max kalandjátékok. Itt van az Inca és a Lost in Time ami sok előre renderelt animációval próbál színesíteni. Aranyos játék a Furry of the Furries, a zenéje fülbemászó. (lehet hogy ennek is már 386 kellett?)

A Microprose a szokásos szimulátorai után egy hajós játékkal örvendeztet meg minket, a Task Force -szal.
A felhasználói interfész és egyéb hibái miatt a tesztelők lehúzták. Az intró .flv videója elég látványosra sikerült, a PC klubban akkoriban a csodájára jártak a 3D Studioban készült animációnak. (nem lehetetlen, hogy ennek is már csak az intróját láttam ezen gépen)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Eközben 1993-ban újabb változások történtek a nagyvilágban ... az Intel szállítja a Pentium 60/66 MHz-es processzorokat, már 64 bites memória sávszélességgel, rengeteg belső fejlesztéssel. Összességében újabb óriási lépést jelent a feldolgozási sebességben, amit majd a jövő játékai is kamatoztathatnak.
Év végére elkészülnek a legújabb 32 bites PCI buszt használó alaplapok is, ami végre hosszú ideig standard lesz a megelőző próbálkozások után.
Jönnek az első CD-ROM alapú játékok, amik új lehetőségeket hoznak a játékiparba a 600 MB-nál is nagyobb tárolási kapacitásukkal. Hogy mit is jelentett ez az adatmennyiség, elég belegondolni, hogy ekkor a 40-80-120 MB HDD méretek voltak az általánosak.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Körülbelül ez az az időpont, amikor a kis 16 bites 80286-os számítógépemet az új programok már teljesen hanyagolják, el sem indulnak rajta.

Újságban olvashatok az olyan programok megjelenéséről, mint pl. a 7th Guest, ami az egyik legelső kizárólag CD-ROM-on megjelenő játék. 386+, nagyfelbontású SVGA grafika. Egy Interaktív film szerűség, puzle elemekkel.

Évekkel a megjelenése után játszottam vele, én nagyon szerettem a logikai feladványait.

Nyáron érkezik a Strike Commander az Origin-től. Chris Roberts az atyja, akinek a Wing Commander sorozatot is köszönhetjük. Híres arról, hogy a programjai maximalisták, az elérhető legjobb gép kell nekik.
Most sincs másképpen, annyira távol van a lehetőség hogy futtassam, mint Makó Jeruzsálemtől.
A programhoz ajánlott a 486-os, több mint 40 MB helyet foglal a gépen (sokaknak ekkora az egész winchestere ekkor), 4MB memória a minimum követelmény, de inkább több az ajánlott, ha nem akarunk menet közben sok töltögetést. A játék részletes textúrázást használ, ettől függetlenül az összkép szerintem elmarad attól amit várnánk az elszállt követelményektől.

Érkezik a TFX repülőgép szimulátor a Digital Image Design-tól (Retaliator, Epic). Sokkal részletesebb modelleket használ az eddigieknél, teljesen szabadon mozgatható a belső nézet. Rendkívül magasra teszi a lécet.

A Syndicate a Bullfrog-tól, izometrikus taktikai akció játék, nagy felbontású SVGA grafikával, a CD verzión hihetetlen intróval. Ilyet se láttunk még előtte.

A Jurassic Park az Ocean-től, ami egyrészt egy nehéz, de látványos mászkálós játék, másrészt olyan 3D FPS van benne, ami párját ritkítja.

Aki Mortal Kombat -ozni szeretne, és van megfelelő 32 bites gépe, már nem kell felkeresnie a Midway Arcade gépeit a helyi játékteremben. Ettől az évtől elérhető otthoni gépekre is.

És itt van nekünk a Doom, ami újraírja a szabályokat. Az id Software megmutatja hogy is kell egy FPS játéknak kinéznie 1993 csúcs PC hardverein (már a 386 is necces, vagy legalábbis kompromisszumos)

Szintén újság információ, a Lucasarts gondozásában megjelent a Star Wars: Rebel Assault program.
Valami egészen felfogatatlannak tűnik 93-ban. Tényleg repkedhetünk a lépegetők lába között és az aszteroidamezőkben, olyan minőségben, amit eddig csak intrók bevezetőjében láttunk?
Csak és kizárólag CD verzió jelenik meg belőle.

Ahhoz képest, hogy interaktív mozi szerűség, a fejlesztők remek munkát végeztek, nem annyira statikus mint a korszak egyéb CD-s programjai. Pár évvel később volt szerencsém hozzá, amikor már a második, nagyobb felbontású rész is kint volt, véleményem szerint egész jól el lehet vele játszani.

Ennyi ... eljött hát a 16 bites gépek alkonya ...

... és ekkor egyszer csak ... talán 94-re is átcsúszunk, amikor is beesik egy program, ami megmutatja mire képes egy 286-os PC.
Ez bizony a Pinball Fantasies, flipper játékprogram.

A teljes képernyős mozgás folyik a képernyőn, sehol egy akadás a régi vason, tökéletes szinkronban fut a monitor frekvenciájával.
... tipikus, a hardvert akkor tudják teljesen kihasználni amikor a világ már elhaladt mellette.

Na még egy utolsó utáni story 1993-ból ...
Ősszel megyek Z haveromhoz programokat cserélni, neki már 386-osa van. Már az ajtóban megállít.
- Most mutatok valamit a gépen, de csak egyszer nézheted meg. Bármennyire is szeretnéd, nem, nem és nem fogom többször elindítani.
- Hogyan? Nem értem.
Be a géphez, felpörög a 386-os gép winchestere, inicializálja 4 MB memóriát, izzik a Sound Blaster 2.0 kompatibilis hangkártya.
Indul a program ... majd negyed óra ámulat után, te jó ég mi volt ez?
Ez a PC-n azelőtt soha nem látott sebességgel suhanó fantasztikus látvány, és az azóta is felejthetetlen zene tökéletes kombinációja, a Second Reality demó volt a Assembly 93 Demoparty-ról a Future Crew-től.

Mondta, hogy bocsi, de nemrég volt nála valaki szintén a számítógép miatt aki annyira nem akarta abbahagyni a nézését, újra és újra meg akarta nézni, hogy alig bírta kirúgni a lakásból. Ezért próbálta már előre lebizniszelni a feltételeket.
A demo újabb és újabb platformokra készül el azóta is, érdemes megnézni minden verzióját.
Letölthető a pouet.net oldalról, ahol youtube linket is találunk hozzá.

Bónusznak lentebb láthatóak a legelső árlisták amiket találtam PC alkatrészekről. Egy 1993 első havi és egy 1993 júniusi árlista:

Megjegyzés:
A játékok egy részét a myabandonware oldalon böngészve sikerült feleleveníteni. Pár kép onnan származik, saját fotó vagy youtube videóból részlet. Javaslom a youtube-on is megnézni a játékokkal kapcsolatos videókat, talán jobban átjönnek mint a képeken.
Érdemes a dosjatekok.hu oldalt is böngészgetni a témában érdeklődőknek.
Köszönet a Wikipedianak is a rengeteg információért.

Még van hozzászólás! Tovább