Én is használtam CM-et, illetve most szezso új romja van fent, ami szintén CM alapú. Sem szenzor hiba, sem fagyás nincs nálam.
MxM19:
Igen, be lehet, de a CM romokat ez nem hatja meg, akkoris eldobja alváskor.
[ Szerkesztve ]
(#37001) Mr X válasza SamsungHDJ50 (#36999) üzenetére
Én is használtam CM-et, illetve most szezso új romja van fent, ami szintén CM alapú. Sem szenzor hiba, sem fagyás nincs nálam.
MxM19:
Igen, be lehet, de a CM romokat ez nem hatja meg, akkoris eldobja alváskor.
[ Szerkesztve ]
Az én navim kérlek szépen az ingyenesen elérhető Aura amit te is használsz, nem használok virágbolti verziót.
És igen, eddig az összes CM-el bajom volt, legfőképp a rendszer stabilitását és a GPS-t érintette a dolog, RLS5 és fingerprint stb romok csodásan mentek, most SD van fenn, az is csodás. Csak a CM vonal ami fostalicskán működik nálam.
Ez van, csak érdekelt, hogy van-e valami olyan változás a 2.3.5-ben ami eget rengető, de úgy látom a verziószám léptetésén és az ehhez tartozó placebo hatáson kívül nem sokat hozott a konyhára.
[ Szerkesztve ]
Ezt nem értem.
Én a 2.3.4-nél pont a Gps azonnali jelfogását szeretem.
A gyári 2.2 - nél első indításra 5-10 perc is kellett. Most, még be sincs időn állítani a cél állomást, már pozicionálja a tartózkodási helyet. Piszok gyors.
Az akku töltés ezzel a Rom-al még talán túl hamar is van. Valamikor azt mondták, hogy a lassú töltés tartósabb üzemidőt produkál. Ez volt a nagy erőssége a Nokiáknak... (más se)
A szolgálati Nokiánk, valami 4 számjegyes soselegyenolyanom telefon tölt egy fél napig, de nem is merül le másfél hétig.
"MMA87": "oduszeusz" fórumtársam már nyövi vagy 4 - 5 napja és el van a 2.3.5-től ragadtatva! Azt mondja, hogy tegyük fel nekem is, mert még a vérnyomásom is állítható rajta. De én annyira csípem az elődjét, hogy sajnálom újra kezdeni érte a teljes telepítést.
De annyira futtatja, hogy előbb - utóbb be adom a derekam..
Esetleg kérdezz rá nála privibe, hivatkozz rám, nehogy APEH ellenőrnek nézzen!
[ Szerkesztve ]
Fórum- Fáradt gőz - "A tűzoltók és szimpatizánsaik topikja"
Az aksi nálam átlagos BGV5-el, 36-40 órát bírt ki: 80-90 perc Angry Birds, 15-20 perc beszélgetés, 1 óra wifi + kevés igló, és az adatforgalom meg a szinkronizáció csak éjszaka volt kikapcsolva. A 2 nap meglesz simán, ha beáll az aksi. 1 hete van fent kb. A romolást jegelem, amíg nem jön ki egy stable cm, vagy valami újabb csoda, addig ez teljesen megfelel az igényeimnek.
Nem igazán értem, hogy egyeseket miért idegesít annyira, ha valaki belinkel egy benchmarkot... egyébként egy ilyen benchmark jó lehet pl. egy lassú, de akár egy gyors sd kártya kiszűrésére is... hozzáértők még több következtetést vonhatnak le egy-egy kilógó adatból.
A launcher téma milliószor ki lett tárgyalva: az egyik romon az egyik launcher akad, a másik romon meg a másik... ki kell próbálni és azt használni, amelyik simán működik.
Úgy gondolom sokunkkal együtt, hogy ha már használjuk valakinek a munkáját, akkor az a minimum, hogy rendesen leírjuk a nicknevét... szezso15 és nem Szezső!
A wifi probléma is már ezer éves... szezso romja CM alapú, így már akkor kellett volna tudnod,amikor feltetted, hogy a wifit dobja alvás közben... sőt, ha többet olvasnád a fórumot és nem csak nagy ritkán üvöltöznél ide be, akkor azt is tudnád, hogy a Regpon wifi keep alive jó eséllyel megoldja ezt a gondot.
A hosszú töltési idő miatt én feltennék egy másik romot tesztelésre, hogy rom vagy hardverhiba okozza-e.
Remélem elég higgadtan és érthetően válaszoltam a te ismételten ocsmány hangnemű és pimasz bejegyzésedre. Sokadszor figyelmeztetlek... mielőtt ide beírsz valamit, ülj le 10 percre, vegyél jó sok mély levegőt és utána kezdj el írni... de úgy, hogy megtiszteled a többi fórumozót legalább azzal, hogy figyelsz a helyesírásra is: mondjuk kezdhetnéd a mondatok végén levő pont utáni szóközzel.
Ugye megértettél?
Reggae ‘till I die ... iPhone 13 mini, MacBook Air M1, Homepod (sztereó)
(#37006) SamsungHDJ50 válasza umek7 (#37000) üzenetére
Ezeket mindig csinálom... Most ment fel plusz a gapps-is ment hozzá, majd most kiderül, hogy mi van
(#37007) SamsungHDJ50 válasza SamsungHDJ50 (#37006) üzenetére
Felment... természetesen most sem mennek a sensor-ok... feldobtam egy turbofly nevü játékot az egyik legyegyszerűbb gém, és kapufa megy egyenesen hiába döntögetem neki a telót... Jah hozzáfűzöm minden be van kapcsolva, hogy autómatikus forgatás stb. legyen)
(#37008) MxM19 válasza SamsungHDJ50 (#37007) üzenetére
5 perce feltettem töltőre.33% on volt.
Majd írok hogy mikor mennyi.
Véleményeket várnék majd.
KERESEK ZTE BLADE ELŐLAPOT OLCSÓN!!!!!Vagy olyan illetőt aki T-mobilnál dolgozik,stb...
(#37009) SamsungHDJ50 válasza MxM19 (#37008) üzenetére
Le is repült a CM nálam tehát véleményem ugyan az mint az eddigi problémám
TF VI alatt rengeteget javult az aksi üzemidő, de igo-val egy utat alig bír ki az aksija.
Ettől függetlenül agyonveri előző bármelyik nokiám
(#37011) marcusa válasza bigdadylaci (#37010) üzenetére
Nekem ma ment az Aura bekapcsolt képernyővel max fényerőn, töltés nélkül, és 3 óra 40 percet navigált, közben volt 3db 1 perces hívásom, ja... és végig ment a háttérben a zene PowerAMP-ról. Mikor hazaértem akartam csinálni egy fotót, de abban a pillanatban kikapcsolt... Ez nem a legjobb idő, de talán még pont a használhatóság határán van.
:-)
Most van 38%-on.
Ez normális?
KERESEK ZTE BLADE ELŐLAPOT OLCSÓN!!!!!Vagy olyan illetőt aki T-mobilnál dolgozik,stb...
Nem az, ott valami gáz lesz. Gondolom azt csekkoltad, hogy nem fut-e valami a háttérben, szóval marad a hardverhiba. Vagy a töltő, vagy az akksi.
Próbáld ki, hogy a pc-re csatlakoztatod rá az adatkábellel, és nézd meg, ott milyen gyorsan tölti. A legjobb az lenne, ha ezt egy másik kábellel tennéd, kizárva a kábelhibát. Bár ha nincs otthon másik, akkor ez nem nyert.
Régen romoltam, a CM 152 volt fent, gondoltam kipróbálom kelzsoca sd3 remastered-ét. A 2 nagyon bejött, gondoltam ennél sem lesz másképp. A telefon telefonálás vagy wifi közben majdnem kiolvad a kezemből, annyira felforrósodik. Ez mitől lehet? Visszaváltottam közben CM-re, eltűnt a probléma. De kíváncsi lennék, mert amúgy bejön az a rom.
ZTE Blade Gen2 ROM: Sugar Daddy
De én nem a status barban lévő Power Controlt akarom módosítani hanem a widgetet, amit a HS-re teszel ki.
(#36916) domerator: Nem leszek itthon a héten csütörtökig, de majd akkor írok + csinálhatok egy kis vidit, mert máshogy néz ki mint az eredeti SS.
Addigis egy antutu:
Bocsi telóról nem tudtam megoldani az elforgatást.
Some say I'm condescending. That means I talk down to people.
Sziasztok.
Azt szeretném kérdezni hogy gen 1.-es zte-vel már rootoltam és felraktam a cwm-t(3.0.2.7-et ír ) is de nem tudok sehogy se belépni a recoverybe, ha rámegyek hogy reboot into recovery akkor csak pirosan világít a visszafelé gomb, ha meg lenyomom egyszerre a hangerő lefelé és a bekapcsológombot akkor se tudok belépni mert csak fekete képernyő jön be.
*Sn0w
Hát én is úgy jártam,hogy vetem egy másik kábelt az autóstöltőhöz
Na azzal nem tölt rendesen
8 óra alatt kb80% ra
Akár autós vagy hálózati töltővel akár pc-ről próbálom tölteni
Adatokat rendesen másol normál sebességgel de tölteni nem tölt
Nem értem a hiba okát de ez van
Zs
[ Szerkesztve ]
Xiaomi max SPEmall kuponok https://goo.gl/P3v6B0 Hardverapro csoport: https://goo.gl/EPnfc1
A GPS lassan pozícionál, mert az úgy működik.
Ha a gps.conf-ban fajantosan be van lőve a gps adatok elérése, akkor ha netet ér a teló, letölti a következő időszak környező műhold pozícióinak adatait. (plusz még a tornyos rásegítés is esetleg) Azért talál baromi gyorsan műholdakat ott, ahol egyébként lassan találna.
Illetve a GPS kinnt a pusztában jó időben szintén hamarabb pozícionál, mint panelok közt borús időben.
Itt nem az extrém időtartamokról beszélek, az lehet szoftveres, hardveres hiba is akár, Illetve a pontosság korlátozásával is gyorsíthatsz a keresésen.
OFF
Benchmarkot nyomni mi értelme van úgy, hogy az sd kártya tesztelése is a listában van? Úgy értem publikusan. 2 rom közt magánban oké, ugyanaz a konfig.
[ Szerkesztve ]
Rickeffe
Na elég volt mára a ROM-olásból... totál felesleges... most is BDS3 remasteredet visszapakoltam, erre hiába format meg wipe meg dalvikoltam a névjegyeket nem akarta menteni aztán restart volt ( csak egyszer importáltam ) utána most meg 452db névjegyem van... Á sok ez mára... Majd következő szabad időmben elkezdek rá kutakodni rendesen...)
(#37020) TRob1 válasza SamsungHDJ50 (#37007) üzenetére
Na csak a te kedvedért kipróbáltam a TurboFly 3D demo-t az előbb, és gyönyörű szépen megy. (Gondolom mondanom sem kell, hogy csakis CM rom-ot használok, most épp a legújabb, 156-os verziót)
Asszem erre mondják, hogy a hiba az Ön készülékében van! Vagy User error! Vagy ehhez hasonló... (Vagy esetleg az irányítást állítsd át kézi vezérlésről )
(#37019) SamsungHDJ50: Importálni meg nem kell, ha google szinkronizáció be van állítva (onnan visszapakolja mindig a névjegyeket, ha pluszba importálsz is mellé, duplázódik)
[ Szerkesztve ]
¤ R'n'R ¤
(#37021) SamsungHDJ50 válasza TRob1 (#37020) üzenetére
Lehet hogy ebben van itt hiba... majd rájövök valahogy viszont azt vettem észre hogy hibáa formatálok bármit is recovery-ből... semmit nem csnál kiirja hogy minden formázva ok viszont érdekesség képen ha felkaplok cm alapu romokat egymás után ugyan azok a beállítások megmaradnak??? szerintettek érdemes recovery-t frissíteni?
(#37022) SamsungHDJ50 válasza TRob1 (#37020) üzenetére
a névjegyeket már akkor megduplázta mielőtt még hozzá adtam volna a google cuccokat még be se volt írva neki a google cimem... de már duplázott
(#37023) TRob1 válasza SamsungHDJ50 (#37021) üzenetére
Melyik recovery-d van? Remélem az újabb cm-ekhez már legalább 4-essel kezdődő. (És gondolom nyomod a wipe cache partition-t és a wipe dalvik cache-t is, nem csak formatot)
(#37022) SamsungHDJ50: Az akkor már érdekes eset...
szerk: Itt meg pls. használd a szerkesztés gombot, ha 5 percen belül újra írsz vmit. ty
[ Szerkesztve ]
¤ R'n'R ¤
(#37024) szezso15 válasza SamsungHDJ50 (#37022) üzenetére
Szerkesztés gombot használd légyszives, mert leugrom az erkélyről!!
*Hajrá Loki!* i15+
(#37025) SamsungHDJ50 válasza TRob1 (#37023) üzenetére
hát tuti nem 4es mert igy kezdődik 3.0.2.7 igy is örültem hogy legalább ezt fel tudtam tenni
(#37026) Mr X válasza SamsungHDJ50 (#37025) üzenetére
Ennyi az egész recovery telepítés.
(#37027) TRob1 válasza SamsungHDJ50 (#37025) üzenetére
Rakd fel pl. az itteni linken található zip-es verziót: #36807 (Recoveryből simán, mintha romot raknál, és utána onnan újraindítod a recovery-t)
¤ R'n'R ¤
Rátettem Gépre.Már mindjárt gyors.
KERESEK ZTE BLADE ELŐLAPOT OLCSÓN!!!!!Vagy olyan illetőt aki T-mobilnál dolgozik,stb...
(#37029) SamsungHDJ50 válasza Mr X (#37026) üzenetére
Na hát ez a link az Istennek se jön be rendesen)
Akkor a töltőddel lesz valami.
SamsungHDJ50:
Pedig a link jó.
De jóóóó
Akkor vissza a gyári rom.Gyári partíciókiosztás stb....................
KERESEK ZTE BLADE ELŐLAPOT OLCSÓN!!!!!Vagy olyan illetőt aki T-mobilnál dolgozik,stb...
(#37032) SamsungHDJ50 válasza Mr X (#37030) üzenetére
jaja jó a link csak valami miatt nálam rosszalkodik ez a zteportal... de már fel is tettem most megpróbálok utoljára még egy CM-et rendesen felapakolni ...
mod: nem fekete képernyő jön be hanem újraindul és nem tudok belépni a recovery-be. Valaki esetleg?:S
*Sn0w
(#37034) kelzsoca válasza SamsungHDJ50 (#37032) üzenetére
Esetleg próbálkozhatnál egy átdolgozott CM rommal: [link]
https://vertigostore.eu
Nem ment fel a CW. Tedd fel újra, pár hozzászólással előrébb linkeltem egy módszert, amivel tuti jó lesz.
Hali kedves fórumozók valaki tudna segíteni?
Alábbiakban leírt útmutató szerint jártam el és a telefon kijelzője NEM REAGÁL érintésre!
Valaki segítsen légyszi!!!!!
Csodazip? Az miaz?
A csodazip segítségével lehet feloldani a maradék 256mega ramot a készülékben. Illetve megszűnik a gradiens hibaként ismert jelenség is. Telepítésével egy gyári T-s romot kapunk. (Minden addigi adat törlődik!)
Innen letölthető.
A telepítés:
1. image mappa létrehozása az SD kártyán
2. image mappába ki kell csomagolni a letöltött zip tartalmát (a zippet nem kell beletenni)
3. Telefon kikapcs, akksi ki, simkártya ki
4. Hang fel + Bekapcsolás nyomvatartása (vagy Bekapcs + Menü gomb + Hang fel)
5. Zöld feliratok jelennek meg a kijelzőn – meg kell várni amíg végez
6. image mappa törlése az SDről
HTC Desire HD ,Rom--> RcMix3D kingdom
(#37037) Mr X válasza Wapsender89 (#37036) üzenetére
Biztos, hogy gen1 volt a készüléked? Mikor vetted?
hjanos1:
Fura lenne, ha nem a saját főzetét ajánlaná. Ami mellesleg tényleg jó rom.
[ Szerkesztve ]
Akkor már miért nem a Face to Face?
Az az újabb, nem?
(#37036) Wapsender89: Miért használtad a csodazipet?
(#37037) Mr X : Gen1 volt, csak a touch hibás szériából (más driverrel), a csodazipben lévő romban nincs meg a szükséges driver.
(#37040) Mr X : Igen, ez lesz a megoldás, de csak biztos géppel fusson neki
[ Szerkesztve ]
The Factory Must Grow
(#37039) Wapsender89 válasza Mr X (#37037) üzenetére
Igen tuti nemtom hol olvastam azt a progit! Mr bigfish v mi! azzal ellenőriztem!
Azért használtam h több legyen a rom.
[ Szerkesztve ]
HTC Desire HD ,Rom--> RcMix3D kingdom
(#37040) Mr X válasza Wapsender89 (#37039) üzenetére
Hangerő LE + bekapcsra bejön az FTM felirat? Ha igen, akkor a szolgáltatód honlapjáról szedd le a hivatalos frissítőt és azt futtasd le.
[ Szerkesztve ]
(#37041) Wapsender89 válasza Mr X (#37040) üzenetére
jaja bejön, most próba keresek töltök ha nem jön össze tovább kuncsorgok segítségetekért
HTC Desire HD ,Rom--> RcMix3D kingdom
(#37042) Mr X válasza Wapsender89 (#37041) üzenetére
A frissítéssel egyben gen2 is lesz, a csodazipet onnantól kerüld el, kinyírhatod a telefont.
Nya felraktam a reco-t a 4est felment no probléma... aztán felraktam a CM7.0.3 stable rom-ot egyből mindent kattingatás nélkül fel a turbofly, természtesen sensore semmi nem megy még mindig átállítom touchscreen-re a játékot, befagyott a telefon ja és még a poén, hogy nyomtam 4szer wipe dalvik format chace és mindent amit kellett feltelepítés után egyből factory resetett nyomtam és még mindig ugyan az... Accelerometer nem megy
(#37044) Mr X válasza SamsungHDJ50 (#37043) üzenetére
Tuti, hogy működnek a szenzoraid?
(#37045) hjanos1 válasza SamsungHDJ50 (#37043) üzenetére
Mikori és melyik szolgáltatónál vetted?
The Factory Must Grow
Az mitől lehet, hogy a SDIII-Remastered ROM-mal a főképernyőn a fényerő baromi alacsony (automatán van), de ahogy belépek akár a beállításokba, akár valami programba, rögtön normálisan működik az automata.
Napfényben alig találtam meg a fényerőszabályozó gombot az energia widgeten hogy maxra állítsam... Érdekes, de csak főképernyőn nem megy jól...
Az normális hogy a GPS ikon villog? (Semmi, üres kör, teli kör, üres kör, majd megint semmi?) Elvileg működik ugyan, de furán néz ki...
-= by Siendor =-
(#37047) SamsungHDJ50 válasza Mr X (#37044) üzenetére
Vodafone-nál vettem a telefont... kb 2 hete Sensore-ok tuti mennek mert csak CM-mel nem megy a sensore, minden más rommal amit kelzsoca illetve más csinált megy rendesen...most visszatettem a BSD3-mat megint ma nem tom hanyadjára és azzal megy minden igaz még névjegyeket nem nyomogattam belakom ezt a rom-ot viszont egy OC kernel nagyon is érdekelne lécci abba segítsetek már hogy hogy tom OC ézni legalább úgy mint a cm rom-ot? illetve BSD3 ban JIT ugye alapból be van kapcsolva?
(#37048) hjanos1 válasza SamsungHDJ50 (#37047) üzenetére
JIT úgy tudom be van kapcsolva, viszont OC nincs benne és nem is lesz.
The Factory Must Grow
(#37049) SamsungHDJ50 válasza hjanos1 (#37048) üzenetére
külön nem is tudok berakni???