Azért annyira mégsem erről szól, tehettek volna zoomot is arra a két gépre az alján, na bumm. De nagyon igaz, hogy minél inkább techno-zik az ember, annál kevésbé látja meg azokat a kreatív dolgokat, apróságokat, ha a cuccán jár az agya, ami amúgy az orra előtt van sokszor. Hülyére techie-ztem magam a D800-zal és jobban élvezem a fotózást az Oly 45 (90 ekv) milijével és kihajtható kijelzőjével, mert már nem a technikán jár az agyam nonstop, hanem enged látni, új dolgokat felfedezni és őket gyorsan meglőni.
Ebben lényeges szerepe van:
- az 1 fix obinak (ilyen értelemben igazad van, de ha lenne 4 fix obim, akkor is csak 1-el mennék el sétálni)
- a nyugodtság, hogy a fókuszom mindig atompontos, nincs shift, anomália, egyéb szirszar
- a kijelzőm kihajtható, tehát talajszintre is le tudom vinni lehasalás nélkül, ami egy magamfajta 2 méteres embernek nagy jóság
- pici, elfér nyakban, ha fotózok, fotózok, ha nem, nem, de általában akkor kapom el a legjobb pillanatokat, amikor "nem fotózok" azaz nem kifejezetten fotózni indulok valahova, hanem csak úgy nyakba akasztom, mert elfér, nem szakad le tőle a nyakam, vállam, semmim, hátakkormeg. -> és ilyenkor jön az a bizonyos magic, amit a cikk ír, hogy meglátok valamit és jé, nálam a gép, gyorsan meglövöm és kész.
Van az előtétlencsés iPhone juppi faktor igen, meg a Leica-s fixezés, meg az M42-zés, de ez sztem nem az a cikk akar lenni.
Legalábbis, próbálok pozitív lenni, mostanában nagyon lehúztam sokmindent és rájöttem, hogy ez egy elég buta magyar sajátosság.