Tegnap még el voltam merülve a randi emlékében. Na nem mintha mára elfelejtettem volna. Délután kaptam 2 üzit Életemtől amivel teljesen levett a lábamról. Több napja nem volt alkalma írni üzit ezért nagyon meglepett amikor megkaptam. Csodálatos üzik voltak. Az egyiket szívesen beszúrnám ide de nem merem. Pedig nagyon édes. Hihetetlenül szerelmes vagyok. Sokszor megdöbbenek hogy ennyi idő után még mindig fokozódik bennem ez az érzelem. És halkan súgom meg hogy nem csak bennem. Úgy érezzük minden randi hozzá tesz a kapcsolatunkhoz. A szerdai nappal is előrébb léptünk. Sétálunk kéz a kézben néha meg-megállva hogy átöleljük egymást. Egyenlőre nem látjuk az út végét. És soha nem is szeretnénk meglátni.
Tegnap sajnos az itthoni dolgok nem úgy alakultak. Akadályoztak a házimunkában késő estig. Ez már pár napja így megy és jó lenne már ha a ház megoldaná a problémákat. Este rosszul lettem. De muszáj volt bepótolnom az elmaradt dolgokat. Nagyon vártam már hogy lefekhessek aludni. Előbb is fektettem le a gyereket. Mivel az oviban alszik így korábban kel fel délután mintha itthon aludna. Így nem volt gond az elalvással. Rekord idő alatt bújtam ágyba. 10 óra előtt már aludtam. Ez nálam nagy szó amióta megszületett a gyermek. Éjjel nem aludtam valami jól. Pedig a rosszullét elmúlt. Minden felriadásnál az órát néztem hogy hátha reggel van már és jöhetek Életemhez beszélni. Az egyik ilyen óranézésnél kicsit álmosabb voltam. Úgy láttam hogy 16 óra 32 percet mutat. Nyugtáztam hogy még korán van és visszafeküdtem. Majd akkor jöttem rá hogy ezt elnéztem. Kicsit erősebben nyitogattam a szemem és akkor láttam hogy még csak 3 óra van. Visszaaludtam és 5 óra 22 kor ébredtem. Ilyenkor törvényszerű hogy ha kiakarok jönni a géphez akkor mindenki mocorog. Én meg sem merek moccani nehogy felébresszem őket egészen. Kivárom a sorom és amikor nyugi van kiosonok. Most is így történt. Benyomom a gépet és abban a pillanatban hívott a gyerek. Na tessék. Megyek hozzá majd megvárom míg visszaalszik. Sajnos már nem akart nagyon aludni. Kb.20 pec után mégis szundikált. Legalábbis azt hittem. Újra leülök a gép elé. Megnyitom a leveleket. Olvasok, közben elolvadok a szerelmes soroktól és elkezdem írni a levelet. Sajnos beszélni nem tudtunk mert Ő nem tudott bejelentkezni. Már kezdtem belemerülni a levélírásban amikor hallom hogy újra hív a gyerek. Ez nem lehet igaz. Ijedtemben kinyomtam a gépet. Természetesen mindenki ébren volt és már nem volt alvás. Elmentünk oviba és alig vártam már hogy újra leülhessek. Nehezen viselem ha megfosztanak TŐLE. Ilyenkor elég ingerült vagyok. Csak akkor vagyok igazán nyugodt ha együtt lehetünk. Érdekes hogy ha valamin nagyon felhúzom magam és van rá lehetőség hogy beszéljünk akkor abban a pillanatban ahogy rámköszön minden teljesen nyugodt bennem. Olyankor nem érzem hogy bármi probléma lenne. VELE lehetek és ez nekem maga a megnyugvás. Ahogy beszél hozzám és ahogy meghallgat! Erre nincsenek szavak.... Nagyon hiányzik! És most hétvége jön ami elszomorít picit.

Kellemes napot kívánok!