Nem állítanám szembe a két világot. Felszállok a buszra, egy nő karnyújtásnyira áll előttem, és telefonál. Nem hallom, csak látom. 20 perc múlva leszáll, megy az utcán és telefonál. Annyi változott, hogy a telefont átrakta a másik kezébe. A levelezőlapos világban is megoldotta volna a kapcsolattartást valahogy. Akkor be kellett érni a tudattal, hogy a másik gondolt ránk, üdvözöl a Balatonról. Majd ha találkozunk, elmondja személyesen az élményeit. Más kérdés, hogy ki hogy él a lehetőségekkel. Ismerek olyat, aki naponta háromszor okostelefonál Angliába. Videón közvetíti, hogyan rakják idehaza a kőművesek a falat, elmondja milliószor, hogy "ja de szíp vagy tesa" Nekem az is elég, ha látom a cseten a zöld pöttyöt. Tudom, hogy elérhető a gyerekem, szólhatok hozzá, ha van mondanivalóm, megkérdezhetem mi újság, de nem zaklatom ...mondjuk olyanokkal, hogy "nézd má'! fordítva van az egyik zoknim"...vagy hasonló fontosságú infókkal.

(Az ózdi képeslapot meg kellett volna őrizni, mert ma már elbontották a városképet uraló gáztartályt, meg a kémények sorát, a kohóval együtt.)

[ Szerkesztve ]