Igen, csak közben az a csapda ebben az egészben, hogy a tudattalanba integrált szülőktől átvett normák, és probléma források automatikusan megjelenítik a párkapcsolatban mind az igényeket, mind a tudattalan párválasztás során a probléma felmerülését és megküzdésének lehetőségét. Ergo a szülői tradíciók egyszerűen kivédhetettlenek az utódok számára. S ha ez valakinek gond, és nem tudja meghaladni, nem tudja átértékelni, tapasztalatokkal cáfolni avagy igazolni, majd újraintegrálni az adott hagyományt, az adott normát - ez kamaszkorban a legintenzívebb és látványosabb fejlődési krízis -, akkor egész életében újra és újra bevonzza majd ezt a problémát provokáló tényezőket. Ha nem a párkapcsolatában, akkor külső kapcsolataiban. Mert akkor lesz egy olyan főnöke, kollégája, beosztottja, haverja, akárkije, akitől nem tud megszabadulni, és szembe kell néznie azzal, hogy pont olyan, mint az apja, anyja, nagyapja, nagyanyja, akit ezért és ezért nem szeret, vagy szeret. S ez addig szüli a feszültséget, amíg az illető belül meg nem békél ezzel a látszólagos ellentmondással...

S amikor itt vitázunk ezekről a kérdésekről apalpjaiban nem teszünk mást, mint választ keresünk - azaz megoldást -ezekre a belső konfliktusokra: milyen hagyományokat és normákat tartsunk meg, és mikben újítsunk. S aki újító, az miért piszkálja az én régimet. holott nem is kellene hogy piszkálja. Ez az én életem, az meg az ővé. mindenki úgy éli, ahogyan neki jó. De mégsem jutunk el erre a pontra. Vajon miért?

"Aki a meséket megtalálja, az élet forrásából iszik."