Nem alkothatunk úgy véleményt a lányról, hogy nem hallottuk az ő verzióját. Ezt nem az "asszonyi szolidaritás" mondatja velem, de azért egy kicsit erős ismeretlenként olyat leírni, hogy "ha nem tudott belőled papucsot csinálni, majd fog másból".
Bocsi mephi, ez nem ellened szól, én elhiszem azokat, amiket leírtál, de meghallgatnám a párodat is erről az egészről. Ki tudja, igazából mik voltak a motivációi, mi bántotta igazán, lehet, hogy csak egy hatalmas kommunikációs gát van benne, ami miatt nem tudja elmondani, hogy miért ment el, és csak kifogásokat keres.

Az én fejemet is tömték az ismerős "felmelegítve csak a káposzta jó" meg hasonló szövegekkel, hogy ne is reménykedjek, meg minek ringatom magam hiú ábrándokba. Igyekeztem ennek megfelelően is viselkedni, ismerkedtem mással, de semmi komoly nem lett, mert úgy álltam hozzá. Tudtam, hogy úgyse lesz belőle semmi, hát nem is lett, és egyátalán nem is bántam.
Nagyon szerettem, akkor is amikor elhagyott, és utána is, de idővel elnyomtam magamban azt a fura érzést, hogy még mindig egy kő nehezedik a szívemre, és próbáltam nem naponta lesni az iwiw-jét. Nem üldöztem, egyátalán, nem hívogattam, nem írogattam neki. Ő keresett meg. Üzent iwiw-en, egy kábé közepesen érdeklődő "hogy vagy" szintű levélben. Mondanom se kell, hogy azonnal megdobbant a szívem. Aztán elkezdtünk levelezni, végül megbeszéltük, hogy összefutunk egy kicsit beszélgetni egy pohár sör mellett, kivel mi történt az eltelt hónapok alatt stb. (semmilyen szinten nem tartottuk a kapcsolatot).
Egy délután összefutottunk, beszélgettünk semleges dolgokról, elmentünk iszogatni a WestBalkánba, aztán gyakorlatilag az egész éjszakát együtt töltöttük, és újra "összemelegedtünk" (hogy ezzel a csúnya szóval éljek). Nem voltak elvárásaim, nem görcsöltem, hogy hogyan fog tovább alakulni, nem siettettem semmit, csak hagytam, hogy történjen minden, ahogy történik.
És aztán újra és újra találkoztunk, sokszor nagyon hosszan és mélyen beszélgettünk, és végül megismertem, azthiszem úgy igazából és teljes mértékben... Azt vettük észre, hogy megint olyanok vagyunk mint régen, csak már csöppett érettebb fejjel éljük meg egymást.

Lehet, hogy felmelegítve csak a töltött káposzta a jó, de egyelőre az idő minket igazol.

Szerk.: Nem mondom, hogy kergess ábrándokat arról, hogy majd egyszer ti ketten újra együtt. De ne zárj ki semmit, soha ne mondd, hogy soha, mert (figyelem, nagy közhely következik ) az élet írja a leglehetetlenebb sztorikat.

[ Szerkesztve ]