Az előítéletek miatt sosem fognak az emberek felett ehyenlően ítélkezni. Az ítéleteket emberek hozzák, és azok végtelenül szubjektív lények. Az objektivitásra, és egyenlőségre maximum törekedni lehet, elérni sosem...
A történelmi példákkal arra akartam utalni, hogy egy helyzet megszilárdítása sokféle pszichológiai stratégiát foglal magába. Ha új istent kell imádni, akkor újat imádunk. Mi. Másoknak viszont más a stratégiája. Ahhoz, hogy valakinek megváltozzon az alap-alkalmazkodási stratégiája, ahhoz meg kell győzni őt arról, hogy az jobban megéri neki. ha nem érné meg, senki nem választana számára idegen, nehezebben kezelhető, több energiát igénylő helyzetet. Az, hogy ilyen lehetőségek között ők tudnak, és akarnak élni, az az ő döntési szabadságuk. Viszont ha tőlük elvesszük a lehetőségeket, akkor a hasonló helyzetben lévő magyaroktól is elvesszük. Csak mert hasonló helyzetben lévő magyarok vannak arányban kevesebben, miért büntessük őket is? Értem ezalatt a szociális jutatásokat és kedvezményeket, ill. a fekete és alkalmi munkákon való tengődést.
A példám analóg párhuzam volt arra, hogy mi olyan stratégiát várunk el tőlük, amit tőlünk vártak el hosszú évszázadok során. Nekünk megérte, nekik nem éri meg. Nincs miért megérje. Éppen ezért kellene együttműködést létrehozni. Az együttműködésben a lényeg a közös érdek, amelyben nem kell lemondania egyik félnek sem a saját érdekeiről, hanem együttesen érvényesítik azokat. Ha állandó kompromisszumokra kényszerülünk, és ebben a toleránsabb fél mond le a saját érdekeiről többször - ezen esetben mondjuk a magyarok a romák és cigányok javára -, akkor a többet engedő fél oldalán hamarosan jelentős hiány élmények halmozódnak fel. A hiány fájdalmat, a fájdalom haragot szül, a harag pusztítást és újabb hiányt, ezzel tartósítva a szenvedést.
Pl. a kötelező iskoláztatás egy kényszer, amit rányomunk olyanokra, akiknél a műveltség és a tudás nem érték. Nem érték, mert nem látnak benne túlélési esélyeket, nem látnak benne hosszútávú érdekeket, nem látnak benne lehetőségeket. Csak azt látják, ami ennél könnyebb érvényesülést jelent. A könnyebb érvényesülés jobban megéri, túlélőbb. Alapszinten a farkastörvények uralkodnak. Ezt jeleztem a cikkemben is némi öniróniával. Aztán jöhet a másokra figyelés, és a másfélékhez való alkalmazkodás, légyen az a másféle bármi másban különböző...
Hozok egy orvosi példát is, mert a betegség miatti szenvedés a legerőteljesebb érzelmeket hívja életre. Amikor egy idegen lény, mondjuk egy kórokozó megtámadja a testet, de a testnek nincs ellene védekezési stratégiája, akkor ez az idegen lény sok kárt, fájdalmat és szenvedést tud okozni az embernek. Ha ez a lény elkezd szaporodni, akkor egyre több kárt okoz, amíg nem fejlesztünk ki magunkban valami ellenszert. A roma kérdés esetében a folyamatot ahhoz lehetne hasonlítani, mint mikor az emésztőrendszerünkben lévő gombák és baktériumok a testünk biológiai egyensúlyának felborulása miatt elszaporodnak, és ettől különféle kellemetlen tüneteink lesznek. Megy a hasunk, felpuffadunk, lelassul az emésztésünk, görcseink vannak, és a többi. Itt az ország a test, és a tünetek kihatnak a többi sejtre is, azaz ránk. Mert mondjuk lassabb emésztés miatt nehezebben jutunk tápanyaghoz, vagy olykor-olykor egy-egy baktérium kiszabadul a helyéről és olyan területekre jut, amiket viszont így megfertőz.
De ilyen kérdés a gázáremelés is. Lehet, hogy azoktól több pénz folyik be majd így, akik kiesnek a kategóriából, de arányaiban mennyi pénzt veszünk így el tőlük? A fizetésük hány százalékát érinti ez, Ugyanakkor a ez a fizetés fizető képessége az áremelkedések miatt arányában hány százalékában romlik? Nem annyiban, ahány százalékkal többet kell fizetnie a gázért! Mivel minden drágul a gáz miatt, így a fizetésekből dupla-tripla százalékot vesznek így el. Amikor az állam előáll ezekkel az áremelésekkel, mindig kiemel egy területet, és nagyon jó kis eladási marketinget kreál hozzá, hogy az emberek logikusan azt éljék meg, nem fognak olyan sokat fizetni. de amikor telnek a hónapok azt érzik, hogy minden sokkal nehezebben megy, egyre kevesebb marad, és nem igazán értik, miért. (A legtöbben nem értik, nem tudják logikusan lekövetni, hogy miért, csak érzik.) Mivel a kampányolás szintén hasonló mikropontokban ígéri a javulást, és nem mutat rá arra egy ígéretben sem, hogy ennek globálisan milyen hatása lesz az egész életszínvonalunkra, így az emberek az ígéreteket is bekajálják. Mert nem értik, nem látják át logikusan, hol vágták át őket. Közben pedig ki tudják szúrni a szemünket bizonyos ígéretek megtartásával. Ez pont az a jelenség, amit a romáknál tapasztalunk. Csak ezt a politikusaink csinálják velünk.
De ez is csak egy stratégia. Egy baktériumnak nem tilthatom meg, hogy baktérium legyen. Ráadásul szükségem van rá az emésztésemhez. Talán furcsán hangzik, de szükségünk volt, és van a romákra. A kulimunka java részét velük végeztetik el. Olyan munkát, amitől a drága magyar polgári népnek leszáradna a keze, letörne a dereka, és azt mondaná 2 óra munka után, hogy soha többet. Én dolgoztam gyárban futószalag mellett, több műszakban. Dolgoztam takarítóként, tanárként, és még sosolhatnám. Mindet nagyon élveztem, de soha életemben nem voltam olyan kifacsart, és fáradt, mint mikor a gyárból mentem haza. 2 hónap után azt mondtam, ha folytatom, belehalok. Erre születni kell. Nem hallottam a gépek miatt a gondolataimat, és a monoton munka mellett csak az segített, hogy énekelgettem, amiből szintén nem sokat hallottam. Szerencsére
De akkor megtanultam tisztelni, és becsülni azokat, akik képesek éveket, évtizedeket lerobotolni egy ilyen munkahelyen. Akkor megtanultam, hogy ezek az emberek nálam sokszor ezerszer többet érnek, mert nélkülük az én biztonságos kis fogyasztói életvitelem sehol sem lenne... Nem lenne sehol a hajnalban dolgozó pékek és postások nélkül, nem volna sehol a bányászok, és útépítő munkások nélkül, nem volna sehol azok nélkül, akik hóban, fagyban is kint vannak, és melóznak csak azért, hogy ássanak, havat lapátoljanak, váltókat olvasztgassanak, és sorolhatnám...
Tudom, erre mondhatnátok azt, hogy aki dolgozik tisztességesen, blablabla... Sokan dolgoznak tisztességesen, de nem bejelentve, vagy nem annyiért, ami papíron van. Rengetegen vannak olyanok, akik hihetetlen árakért végeznek el annyi munkát, amibe egy értelmiségi belesorvadna. Csak nem látjuk őket. mert olyankor alszunk. SCak azokat látjuk, akik olykor kibújnak a sötétből, és megtámadják azt a viszonylag kényelmes rendszert, amiben mi nappal élünk. Csakazokat látjuk, akik erőszakos a képünkbe másznak, és elkezdik követelni a maguk jussát, késsel, fegyverrel, szánalmasan nyávogós könyörgéssel, akármivel... Csak őket látjuk.
Egyszer össze kellene szedni az összes hajléktalant, és elvinni őket a parlament elé tüntetni. Hadd lássák a politikusaink, és persze közvetlen közelről érezzék is a szagokat, hogy miről is van szó. Fényképekkel, és plakátokkal kellene kipakolni az egész országot azokról a házakról, lakásokról, ahol az alföldi kisfalusi emberek élnek, hogy lássa mindenki, milyen nagyon-nagyon szegények. Be kellene mutatni névvel és a halottról készült fényképekkel azokat, akik csak az idén fagytak halálra a saját lakásukban, hogy spóroljanak a gázzal. Ilyenekkel kellene bombázni és sokkolni a drága politikusainkat. Annyi mobil tud már képeket készíteni, hol vannak a lényegről szóló fényképek?
Újságírók azért kapnak Pulitzer-díjat, mert kimennek még ennél rosszabb helyzetű emberekhez, és a szenvedésükről készítenek filmeket és képeket. Mi képtelenek vagyunk végignézni egy magyarországi helyzetet bemutató dokumentumfilmet is.
Nem akarok megbántani senkit, és itt most inkább azt fogalmazom meg, ami hatás ellen harcolok én magamban. Nézz ki az abalakon, és nézz rá a körülötted lévő házakra. Én betonkockákat látok, és egy betonkockába térek haza. Fuldoklom tőle. Laktam házban, többen is, laktam olyan betonkockában, aminek az ablaka a pusztára nézett rá, naplamentékre, a távoli Mátrára. Ott nem fuldokoltam annyira. Mert volt perspektívám. Itt nincsen. Érzem, kezdek egyre betonkockafejűvé válni. Beszükülök, és lassan megfulladok. Ezért megyek állandóan, mint zsidóba a fájdalom. Nézz rá azokra, akik egy plázában élik le a napjuk java részét, vagy egy elegáns irodában, vagy egy bürokratikus folyosórendszerben. Nézz rá arra a térre, amiben a napjaid java részét töltöd. A közeg, a tér, az épület struktúrája átalakít, átformál, olyanná tesz, amilyen ő maga. Az épület, amiben az életed java része zajlik, átalakítja a mentalitásodat. Bemegyek egy plázába, és látom, miről szól az egész, és eltöltök ott pár órát, érzem magamon, hogyan kezd átformálni, milyen látvány milyen szükségleteket kezd el feléleszteni bennem, az emberek, az árak, a csillogás, a világítás, a látszólagos gazdagság, és mellette az igénytelen ízléstelenség mivel bombázza a tudatomat. Átalakít, átformál, legalább is megpróbálja. Küzdök ellene. Küzdök a tömeg ellen, küzdök a szagok ellen. Érzékeny lény vagyok, és egész nap a rám zúduló információtömeg ellen küzdök, hogy megőrizhessem magamat. Magamat, amihez nagyon nehéz út vezetett el, mert egy csomó szemét alá temettem én is, ahogyan mások...
Szükségünk van egymásra, szükségünk van arra, hogy együttműködjünk, szükségünk van arra, hogy összefogjunk, és kitakarítsuk azt a rengeteg szemetet, ami alá megpróbálnak minket eltemetni...
Befogtam. ![:)](//cdn.rios.hu/dl/s/n1.gif)
"Aki a meséket megtalálja, az élet forrásából iszik."