Ledolgoztam az életemet, átéltem a rendszerváltást. Zsigereimben van az "átkos", most pedig élnem kell "szép új" rendszerünket.
Tudok egyet, s mást, bőrömön tapasztaltam meg sok mindent.

Nem lettem depressziós.

Addig nyújtózkodj...
Sose nyújtózkodtam tovább. Be lehet osztani a verejtékkel megkeresett pici pénzecskét, lehet élni belőle, bár dúskálni nem, az tény.

Helyzeti előnyben vagyok, van egy tehermentes lakásom.
Mit mondjak, nem könnyű azoknak, akik ma akarnak venni. Nyögik a részleteket, és megértem őket, ha nem vállalnak gyereket. Hova, minek? Éhkoppra? Szeretni lehet, de tisztességgel eltartani nem.
De! Ha én, mi is így gondolkodtam, gondolkodtunk volna, lehet, hogy ma nem lenne unokám. Felfoghatjuk könnyelműségnek is, de beengedtük életünkbe a gyermekáldást. Igaz, hogy fogcsikorgatva, de felneveltük őket tisztességgel, szakma van a kezükben.

Az egy dolog, hogy hol mennyit lehet keresni, én viszont itt élek. Ez van, ezt szeretem. Ha pedig már itt tartok, köt a rög. Hét lóval nem lehet elvonszolni sehova, itt akarom leélni az életem.
Depresszió meg nuku.

Hogy a téma se legyen idegen.
Csak akkor vettem fel kölcsönt, ha biztosnak láttam, hogy vissza tudom fizetni, és nem kell koplalnunk.

A lányom is Frank hitelre vett lakást. Fizeti becsülettel, bár durci, de ezt dobta a gép. Tudja fizetni, mert sokszoros túlbiztosítással számolt.
Tőlem tanulta.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)