Na, hogy az írás témájára visszatérjünk...

Én is cumigyári melós voltam, Csoffadalom személyes ismerősöm, és ha nem haragszik meg érte, akkor azt mondom, hogy köztünk baráti a viszony.

Szó volt egy hegyomlásnyi műszakvezetőről. Igen, volt vagy 160-180 kiló, és bizony a súlya korlátozta a szorgalmát.
A fröccsgépnek nem mindegy, mennyi anyagot kap. Ha keveset, akkor hiányos, kialakulatlan a termék, tehát selejt. Ha sokat, akkor pedig rengeteg a sorja. Kefélheti, tépheti a melós a fölösleget extra idő árán.
Én is mentem könyörögni mindenható urunknak, hogy állítsa már be a gépet, mert kínlódás a sorjától megszabadulni, nagy hangon dörrent rám: keféld le, ba**dmeg!

Egyébként jól elvoltam vele. Talán az életkorom miatt, talán azért, mert elfogadhatóan dolgoztam, nem látott lustálkodni, velem nem szórakozott.
Habár megpróbálta...

Parlagi szokása volt, hogy ordított az emberekkel, és még ez volt a kisebbik baj.
No, párszor emelt hangon szólt hozzám is, én pedig vigyázzba vágtam magam, tisztelegtem, és ordítva közöltem, hogy "értettem"! Ha kérdésem akadt, akkor odarohantam hozzá, vigyázzba vágtam magam, tisztelegtem, és ordítva tettem fel a kérdést.
Megunta. Szólt, hogy hagyjam a p*csába, és soha többé nem ordibált velem.

Ennél sokkal gorombább "viccei" is voltak.
Ha valamelyik melóson új cipő volt, vagy szandál, és szép fehér zokni, akkor kedvenc szokása volt, hogy az olajos talajtól mocskos cipőjével rálépett az illető lábára, és bár nem súlyból, de még fészkelődött is rajta. Elképzelhető a következmény. Majré a köbön, senki nem mert szólni neki érte, csak duzzogtak az emberek.
Szép új cipőt vettem, kimondottan melóba. Provokatívan mutogattam munkakezdésnél, elismerően nézték a kollégák.
És eljöve a pillanat...
Deli műszakvezetőnk felállt főnöki székéből, és a kétlépésnyi távolságból megtett egyet. Aztán megtorpant.
Karom tiltón emeltem, és határozottan mondtam neki, hogy ahol én disznót őriztem, én ott őt nem láttam. Ennek értelmében elvárom, hogy ne viselkedjen komámként, és bár jól elvagyunk egymással, hagyjon ki buta vicceiből.
Ilyen még nem volt, nagyot néztek a kollégák. A műszakvezető fejében csikorogtak a kerekek, valahogy meg kellett oldani a helyzetet.
Megoldotta. Úgy tett, mintha nem érdekelné az új cipőm, és ordítva osztotta utasításait, mindenkit elzavart a kijelölt gépre melózni.

Már köszörűs voltam, elméletileg semmi köze nem volt hozzám. Annyi volt velem a dolga, hogy diktálásom alapján felírta a szép fehér papírra, hogy mit csináltam, és mennyit.

No most a lényeg az, hogy a műszakvezetők dolga volt a hőkezelés. Ez abból állt, hogy ládákból tálcákra kellett önteni a terméket, a tálcák egy emeletes kocsin voltak cirka tizenöten, hőkezelő fülke bezár, idő, hőmérséklet beállít, indít. Idő leteltével a tálcákról ládába kellett önteni a terméket, a ládából meg papírzsákba. Konténerbe velük, kijelölt helyre fuvarozás békával. A legfelső tálca cirka 180 centi magasan, a legalsó boka magasságában.
Időigény fél óra -óra.

Ahamm. Csak ugye nem biztos, hogy a műszakvezető szeret dolgozni. Ennek értelmében ha csak tehette, valamelyik melósra bízta a dolgot. Megjegyzendő ezzel a többi műszakvezető is így volt, egyetlen kivétellel.
A többiek szégyenére az egyetlen kivétel az egy szem nő, Marika volt. Törékeny, kedves, talán még 165 centi sincs, de kisujjában van az egész cumigyár, és műszakvezető létére is ember tudott maradni.

Hol is tartottam?
Ja, igen. Szóval vannak "ráérősebb" beosztások is a kötöttek mellett. Ilyen a köszörűs meló is. Idő múltán szólt a műszakvezető, hogy intézzem a hőkezelést.
Ő a góré. Ha akarja, ám legyen. Szelíd ellenállás indul. Ha plusz időt csinálok magamnak, az nem azért van, hogy elbitorolja.
Megcsináltam, és amikor jött felírni a teljesítményt, közöltem vele, hogy az elvárt norma nincs meg, ennyi az annyi, plusz hőkezelés. Nyelt egy nagyot, elment. Ezt természetesen a köszörűsök saját munkanaplójába is beírtam, másnap pedig közöltem a közvetlen góréval, hogy norma nuku.
Ja, ezek az akciók délutános, és éjszakás műszakban történtek.

Egy idő múltán mikor délután bementem melózni, pár kolléga csillogó szemmel gratulált. Értetlen kérdésemre elmondták, hogy a műszakvezetőt berendelték a kisIsten irodájába, ahonnan kihallatszott az ordítozás.
A műszakvezető azt ordibálta, hogy megteheti, elvihet extra melóra. A kisIsten meg azt, hogy végezze el a saját melóját, engem meg hagyjon békén, hogy teljesíteni tudjam a normám.

Pár nap múltán vulkanizáltam, mert fontosabb volt, mint a köszörülés. Láttam a gép mellől, hogy a műszakvezető emelgeti a ládákat, borogat, zsákol. Nem volt bennem öröm, nem éreztem elégtételt.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)