Hirdetés

2022. január 16., vasárnap

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

Cumigyár

Az eddigiektől eltérően most a legundorítóbb munkahelyemről, az ottani hatalommal visszaélésről mesélnék.

[ ÚJ TESZT ]

Hirdetés

Előzmény

A sztori 1998-ban kezdődik. Alig múltam 18 éves, tele voltam önbizalommal, szerelmes is voltam, stabil kapcsolatom volt, teljesen gondtalan voltam akkoriban. Leszámítva azt a tényt, hogy anyám akkor már 1 éve nyugdíjban volt. Nehezen éltünk meg az akkori 21 ezres nyugdíjából, és az én 9 ezres árvasági pótlékomból. Én suliba jártam, nővérem veszélyeztetett terhes volt, így nem dolgozhatott. Elég nehezen ment a megélhetés cirka 30 rugóból, de megoldottuk.

Kereskedelmi suliba jártam, de nem ment valami fényesen. Megbuktam, és másodszor jártam a második osztályt. Az első félév még nagyon jól ment, csak aztán összebalhéztam a volt osztályfőnökömmel, és hirtelen a második félévben 9(!) tantárgyból álltam bukásra úgy, hogy egyesem nem is volt. Aztán egy nap, amikor már sokadjára lógtam a suliból megbeszéltük, hogy ennek nincs értelme tovább. Úgyis megbuktatnak, és a harmadik ismétlésért már fizetni kéne 3-4 százezret. Ez nem fog menni havi harminc ezres bevétel mellett. Kézen fekvő megoldásnak tűnt, hogy elmegyek dolgozni, de hová vesznek fel 8 általánossal? Anyámnak a munkahelyén eltöltött cirka 37 év után sok ismerőse volt a cégnél, így eltudta intézni, hogy ott dolgozzak. Persze nem vezetői beosztásban, hanem egyszerű betanított munkásként. Így kezdtem el dolgozni a gumitermékeket gyártó és forgalmazó cégnél.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • A fiatalabb lány

    A szokott történet a sorozatos árnyékra vetődésről a nőknél.

Hirdetés

Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.