@noPublicFG: Azért így beleállni a földbe nem a legjobb. Ejtőernyőzés után a földetérés olyan, mintha az összes csontom ledarálnák. (Nem ,mintha olyan sokat csinálnám! ) Akkor milyen lehet ez?

Láttad az általam berakott képet a #5-ös hozzászólásban? A kapszula alatti porfelleg a fékezőrakéták miatt keletkezett. Ahogy a Szojuznál, úgy a New Shepard kapszulánál is ejtőernyő+fékezőrakéta megoldást használnak. A talaj felett cirka 1 méterrel indulnak be, és szinte vajpuhasággal teszi le a kapszulát (pont akkor csökkenti le közel 0m/s-re a függőleges sebességet, amint eléri a talajt).

Ez volt az, ami a Szojuz-36-nál nem működött, és a személyzetnek ~30G-s becsapódást kellett elviselnie (sérülésekről nem esik szó, de esélyesen bevérzett szem és hasonló nem maradandó sérülések történtek).

@schawo: Azért tegyük hozzá, hogy például az amerikaiak végig kézzel dokkoltak. Valahol nevetséges volt, hogy a "fejlett" nyugat kézzel dokkol, míg az "elmaradott" keleti technológiánál a személyzetnek max. végszükség esetén kellett volna belenyúlnia az irányításba.

Azért azt is tegyük hozzá, hogy a találkozási pont kiszámítása masszív számítógépes számítás volt mindig.

A SES-10 indítás előtt is volt egyébként példa arra, amikor az automatika mentett, a CRS-1 útnál az első fokozat 9 hajtóművéből egy leállt, és ezért menet közben a fedélzeti elektronika játszott a tolóerő-szabályzással a többi nyolc hajtóműnél, hogy a pálya stimmeljen, illetve értelemszerűen később következett be a hajtóműleállítás és a szétválás.

Maradjunk annyiban, hogy legalábbis az űrrepülésben jobb az automatikára bízni az irányítást, mint az emberi kézre.

Légvédelmisek mottója: Lődd le mind! Majd a földön szétválogatjuk.