legutóbb a szemnél tűnt fel, mennyire sok múlhat a jó dolbyn, mennyire komoly a sound design szerepe. nos, ott kőkeményen építenek rá, a hatás sem marad el, lúdbőr és csirkefarhát, szőr nem marad fekve, az elm ucca meg elmehet a sunyiba, gyenge paródia, semmi több.

most meg ez a godsend. a deniro ugyan egy ideje már nem képes egész filmeket elvinni a hátán, de ezt a rendezők is vágják, és nem is installálnak a hátára komplett filmeket, jobbára egy-egy izmosabb mellékszerepet utalnak ki neki. mint most is. most pl. ő a főgonosz. az as good as it gets meleg festője, mr. greg kinnear itt mondjuk sokkal meggyőzőbb, komoly szerepben alakít komolyat, noha a végén, egy elementáris, kandelláberrel leadott (értsd: elszenvedett) maflás után, még van ereje épp-időben-megérkezni - jó amcsi szokás szerint.

a story amúgy igyexik nehézsúlyú lenni, ennek ellenére véleményünk szerint nem több, mint egy középszar forgatókönyv, amiből lelkes mesteremberek építenek film-színpadot, beleadva apai-anyait, lásd még az imént emlegetett sound design.. a probléma ott kezdődik, h ez a film-színpad a végefőcím alatt darabokra hullik szét, és csak a hideglelés emléke marad, meg egy újsütetű gyerekszereplő semmitmondásával is rémisztően sokatmondó arca - hogy ezeket honnan szedik, én nem tudom, de asszem nem is akarom tudni igazán.

a könyörtelen pontossággal széttépett idill pillanatai mindenesetre hatásosak, a film ilyenkor mozgásba lendül, majd megunja a mozgást megint. a belső metronóm csak a story taktusaira jár. kár.

függöny.

[evtzsekrezS]