stabil oldalfekvést alkalmazunk. a sérült elméhez roppant óvatossággal közelítünk. a masszív basszusok megsebezhetik a hosszas tűnődésektől elgyengült tudatot, a meglóduló hangnyomás beláthatatlan következményeket rejteget. halkan és csendben lépünk magunkhoz. megvárjuk, amíg révbe ér az este - a kormozó sötétség kedvező körülmény. a fájdalom forrását keressük. a magányos ember alapélményét kutatjuk. a kölcsönös vonzalmakat elérhetetlen sziklapárkányokra száműző személyiség gondolatainak vegyelemzése folyik. mitől vagyunk ilyenek? miért a fájdalomban ébredő magasztosság? az énkép fekete-fehérje, a pillanatok pengeéles kontrasztja, a mögélátás ironikus pátosza, a kegyetlen felismerések szó nélkül elfogadása, a dac..

és miért is van az, h mindez seperc alatt foszlik szét, akár csak egyetlen sms szűkszavúságától?

a nap elé beúszó felhők tovatűnése, fény és árnyék egymástkövetése, kilégzések és belégzések, hangulatot apasztó és dagasztó együttmoccanás. felkapaszkodni a szörfdeszkára, rádőlni a másik hullámaira, úszni egész a partig. és újrakezdeni megint, együtt. lenni jó.

[evtzsekrezS]