Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
FefeeX
veterán
Én csak azért vagyok már szomorú, mert az első 2 év után már csak azért néztem tovább, hátha megmagyarázzák a sok marhaságot, amit felvetettek. A színvonal zúgott lefelé, egyre eszementebb marhaságok jöttek elő - mindenki érezhette, hogy ezeket soha nem is fogják megmagyarázni, mert nem is tudják, fogalmuk nincs róla, miket csaptak oda, hogy a nézettséget emeljék - aztán folytatták, csak szaporították a hülyeségeket meg a kérdéseket, az időutazással, ami egyszer csak végleg megszakadt, a hidrogénbombával, amit természetesen mindenki túlélt, az Isten-komplexusokkal, amiben saját maguknak adtak mattot az utolsó részben, a hogyan is lett a füst, hogy ha nem eshetett a vízbe bele, ami elektromágneses, Jackből miért nem lett füst, stbstb. (azt meg hogy mi volt a neve a második, nem várt gyereknek, már nem is említem).
Szóval sokat gondolkodtam, meg most olvasgatok már pár órája, mert egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy egy álszent bibliai mese jött létre a misztikus, inkább tudományosabb sorozatból. És tudjátok mi jutott most eszembe? Én is néha ilyen összefüggéstelen, összeköthetetlen, befejezetlen baromságokat szoktam álmodni. Van hogy annyira magamnál vagyok az álmomban, hogy keresem a megoldást, de aztán egy idő után feladom, felébredek, töprengek egy kicsit, de mivel csak álom volt, feladom, elfogadom, hogy az agyam játszott velem. De könyörgöm, egy ilyen befejezetlen, összehazudott tré szemetet így iderakni, hogy nesztek, fizessetek... -
FefeeX
veterán
Azért akart kijutni, mert a többi emberrel akart élni, legalábbis addig, míg ember volt ezt akarta. Ha kijut, akkor eljön a világvége meg ilyesmi blabla szöveg. (jöhetnek emberek akik meg el akarják vinni a fényt - ez olyan Avatar feeling ) Hát mi a nyomorult fenéért akarna kinyírni mindenkit? Komolyan mondom, az utolsó rész után már úgy érzem, a Supernaturalnak sokkal nagyobb valóságalapja és értelme van, drámai szintről meg magyarázatokról ne is beszéljünk...
Van egy erősen lost-fan haverom. Az elején kb a harmadik évig folyamatosan olvasta fel nekem a találgatásokat a lost fórumokról, mi is lehet, mi mögött, hogyan, miért. Szerintem a készítőknek foggalmuk nem volt mit csináljanak, olvasták a fórumot, belenyomtak ezt-azt onnan, mert jó ötletnek tűnt, aztán a végét jól bibliásították, hogy legalább az "igaz hitű emberek" csendben maradjanak, mert nekik nem kell magyarázat, elég az, hogy a halál után boldogan éltek tovább. -
FefeeX
veterán
Hát tudod ennyi a dolog. A Heroes teljesen más tészta, gyakorlatilag nem kell magyarázni. A csillagkaput sem. A Lostot hülyeség ezekhez hasonlítani. Egyszerűen más. Valami akart lenni, aztán egy kaotikus, Isten igéjét hírdető vasárnapi marhaság lett belőle, hogy gyorsan összekapja a végén a legtöbb "szeressük egymást", "mindig két oldal van" meg hasonló, óriási újdonsággal ható elcsépelt "alapigazságokat"
Mindenki oda jut ahová... Hát ez fantasztikus. Ha hitterjesztő filmet akartam volna, nem a Lostot kezdem el nézni. Ha drámát akarok, nem egy 100ad rangú dráma sorozatot nézek (ami soha nem is az volt, legalábbis a műsor 80%-ában). Gyakorlatilag az utolsó rész úgy ahogy van egy nagy NULLA. Ezen sírni? Fel tudok sorolni legalább 10 olyan filmet, amit én is erősen megkönnyeztem a végén. Ezzel kapcsolatban meg az volt az érzésem, mint mikor utoljára a N*gyvárad téri metrómegállónál próbáltak megtéríteni valami szektások.D347HBR1NG3R: amiket írtál, azokkal teljes mértékben egyet értek. Node, nem is úgy hirdették ezt a filmet, hogy az évszázad karakterdrámája... Ha az lett volna, nem pakolják teli annyi misztikummal.
[ Szerkesztve ]
-
FefeeX
veterán
válasz -XadAnuX+ #5539 üzenetére
Ez annyira egyértelmű. Már közben is folyamatosan ezt kapták. Hogy nem fogják tudni megmagyarázni a sok marhaságot. De akkor erősködtek, hogy majd a végén meglátjuk. Hát megláttuk, olyan, mint a politika (öszödi lost ). Eddig végig hazudtak nekünk és most kiderült. (pedig eddig is mindenki tudta, de most már tény)
Nem akartam politizálni, ha túl messzire mentem az említéssel, kérem törölje egy modi a HSZt (bár én nem érzem annak)
Keldor papa: "Abba is gondoljatok bele, hogy ha olyan befejezés lett volna, amit szerettetek volna, akkor meg lenne egy másik tábor, aki meg azért hőbölögne, mert nem olyan lett, amilyet várt."
Nos, szerintem meg nem. Meg lehetett volna úgy oldani, hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon, senki sem hőbörögne. Akkor még el is férne a vallásosdi a végén, miután mondjuk 1-2 fontosabb dolgot megmagyaráztak volna. És nem szájbarágósan, egyszerűen csak a legkisebb utalással. Mert az utolsó rész teli volt unalmas részekkel, amikor gyakorlatilag semmi nem történt, a felét ki lehetett volna vágni, és magyarázni benn. (mint írtam, nem a szó szoros értelmében), ráadásul 5 perc hiányzik is a 108-hoz.[ Szerkesztve ]
-
FefeeX
veterán
mindent természetesen nem kell megmagyarázni de azért könyörgöm, ennek a 80%-a kb gyakorlatilag megmagyarázatlan fikció... Lehet hogy így kezdte, eleinte teljesen profi is volt az egész sorozat. De a végén igen amatőr munkát végeztek, és szerintem a korábbi teljesítmények alapján messze több volt az elvárható. Ha csak a befejezésre gondolok, a gagyi Titánok harca rekreáció többszörösen lekörözte a lostot, mert nem is csapott bele olyanba, amiről tudta hogy nem tudja majd befejezni. (ezért is lett az a film totálisan tartalom-mentes )
MOD: közben megvilágosodtam. A film vége egyértelműen EMO-s. És úgy változott tudományos-misztikusról az évek alatt túlzottan érzelmi-központú drámává, ahogy terjedt az EMO - valószínűleg a nézők közt is. Végülis hasonló a dolog, kit érdekel hogy punk voltál, most emós vagy, az a lényeg. Kit érdekel, hogy miről szólt a film 5 évig, most drámát és hittérítést akarunk, így hát most az lesz.
[ Szerkesztve ]
-
FefeeX
veterán
Van egy ötletem... Rendezhetnénk Lost széria-befejezésíró versenyt A nyertes meg ajándékba kapna egy Tokio Hotel CD-t Az első része amúgy lehetne komoly
-
FefeeX
veterán
Pont azért, mert semmit nem magyaráztak meg, akármi lehetséges. Azért, mert egy nulla jelentőségű, összesen 2 perc játékidőt játszatott karakter félreértelmezhetően benyom pár okoskodó mondatot, még messze nem lesz semmi biztos.
doc: bár a HSZ elejében leírtam, mit gondolok, még mindig nem értem, mit kell ennyire nyomulósan tolni az "aki nem az én nézetemet osztja, annak nincs ki a négy kereke" baromságot... Tolerancia, véleményszabadság, szólásszabadság. Főleg hogy nagy vallási szektafilm lett a végén, ami miatt meg aztán totál mindenki azt képzel amit akar...
[ Szerkesztve ]
-
FefeeX
veterán
Azoknak, akik azzal ellenkeztek, hogy azt mondtuk, hogy vallási vége lett: purgatórium
Nincs kedvem végigolvasni, sőt, a Bibliát sincs, nem is olvastam, csak a kötelező részeket Irodalom órára.Viszont, van egy buktató kérdésem.
Sayid, az iraki vallatótiszt hogy a rákba kerülne már a Purgatóriumba? Mert azt, hogy a többiek megbocsátást nyernének, meg lehetne érteni (bár, megint ugye ha valós volt a sziget, kiesnének páran...), de ezt már nem.Ezek után meg aztán már tényleg nincsenek tények. Hiedelmek vannak
doc: én sem balhézni akarok, pont ez a lényeg. Próbálom normális vita-környezetbe visszaterelni a hozzáállásokat
[ Szerkesztve ]
-
FefeeX
veterán
A Lost-vallás a katolikus hiten alapul, mivel ugye nem ismerek más vallást, amiben van Purgatórium. Ha meg nem az, lehetne ez a következő élet is... Nem is lett volna rossz egyébként annak sem (Buddhizmus+lélekvándorlás, de ilyenből több vallásban is van alternatíva); csak pont ezt kaszálta el az egyébként jelentéktelen mellékszereplőnk a félreérthető mondataival, szerintem
LOTR: hát igen, az életben nincs ennyi nyitott kérdés kb, mint amennyit ezek itt összetermeltek. Aztán meg nem válaszoltak meg. Az ember meg természetéből fakadóan keresi a magyarázatokat a kérdésekre. Szóval most már az univerzum keletkezése és működése, mi lesz a halál után stb. mellett van kb egymillió megoldatlan rejtély, amin lehet gondolkodni a kedves íróknak köszönhetően
[ Szerkesztve ]
-
FefeeX
veterán
"bar azert sokkal erosebb utalasok voltak arra, hogy nem ujjaszuletnek, hanem szo szerint tovabblepnek valahova"
pont ezt akartam mondani. Hogy szinte egyértelmű, hogy így érti.Az hogy mennyire volt jelentősségteljes Christian, azért vitatható... Jack jellemi fejlődésében persze az volt, nyilván mindenki szülője, környezete jelentős ilyen szempontból. Viszont önmagában a sorozatban szerintem nem sokat adott hozzá. (Jah, amúgy mondhatta volna nekik Gábriel arkangyal is Mondjuk alapból hihetőbb is lenne a történet )
Új hozzászólás Aktív témák
- AliExpress tapasztalatok
- Gumi és felni topik
- iOS alkalmazások
- Kínai és egyéb olcsó órák topikja
- Xiaomi Mi 11 Ultra - Circus Maximus
- Milyen egérpadot vegyünk e-sporthoz?
- Honor 200 Pro - mobilportré
- Mobil flották
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- További aktív témák...
- Nintendo Switch Lite 256GB Dual Boot (Eredeti SW vagy CFW) 18.1 + Atmosphere, 3 hónap garanciával!
- PlayStation 4/Slim/Pro konzolok teljes karbantartása, pasztázással Thermal Grizzly 1 órán belül!!
- XBOX Series/One/S/X/360 konzolok teljes karbantartása, pasztázással Thermal Grizzly 1 órán belül
- XBOX Series S/X/One/S/X/360 konzolok teljes karbantartása, pasztázással Thermal Grizzly 1 órán belül
- PlayStation 5 / PlayStation 4 Fat/Slim/Pro HDMI IC / csatlakozó szerviz, garanciával, üzletből!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen