A Doom egy számítógépes játék, amelyet 1993-ban adott ki az id Software. Egyike az első belső nézetű lövöldözős játékoknak (FPS), s újításaival fontos mérföldkőnek számít a számítógépes játékok, különösen az FPS-ek történetében. Ál-háromdimenziós[1] grafikája kimagasló minőségű volt megjelenésekor és úttörő szerepet játszott a többszemélyes játékmódok elterjedésében. A GameSpy 2004-es szavazásán az iparág szakértői minden idők legnagyobb játékának választották.
Először shareware formában jelent meg és közel két év alatt 10 millióan töltötték le különböző FTP szerverekről.[3] Népszerűsége elősegítette a játékos-szubkultúra terjeszkedését, továbbá nagy hatással volt a játékiparra is, ami az 1990-es évek közepétől a Doom hatására fedezte fel igazán az FPS műfajt. Kritikusok szerint grafikája és interaktivitása miatt a játékot nagymértékű erőszakosság jellemezte megjelenésekor, s addig míg meg nem jelent a játék, sohasem volt ilyen a videojátékok körében.
Az első részt több kiegészítő csomag és folytatás is követte, mint például a Doom II: Hell on Earth (1994), a The Ultimate Doom (1995), a Master Levels for Doom II (1995) és a Final Doom (1996). Eredetileg PC-re és az akkori DOS operációs rendszerre adták ki a játékot, de később 9 konzolra és PDA-ra is megjelent.
Fegyverek
Nyolc fegyver áll a játékos rendelkezésére. A játékos csak egy pisztollyal és egy bokszerrel rendelkezik a játék elején, de később erősebb fegyvereket is felvehet, mint például a láncfűrészt, a rakétavetőt, a vadászpuskát vagy a BFG 9000-est, amely a játék legerősebb fegyvere. Elszórva találhatóak a pályákon hátizsákok és életmentő egységek, amelyek a játékos sebzését növelik, továbbá segélycsomagokat is fel lelhet (mint például a Soul Sphere, magyarul a Lélekgömb), amelyek 200%-ra is felvihetik a játékos életerejét. A játék elején öt nehézségi szint közül lehet választani, de az ellenfelek és a fegyverek változatlanok, csak a sebzési erők módosulnak.
Fejlesztő id Software
Kiadó id Software, GT Interactive
(Windows, Mac)
Activision
(GBA, XBLA)
Atari
(Jaguar)
Sega
(Megadrive 32X/Genesis 32X, Saturn)
Virgin Interactive
(Playstation, Linux)
Valve Corporation
(Steam)
Kiadási dátum 1993. december 10.
Korhatár ESRB: M
ESRB: T (GBA)
BBFC: 15
OFLC: MA15+
PEGI: 16+
Műfaj Túlélőhorror, FPS, sci-fi
Motor Doom-motor
Platformok PC (MS-DOS)
További 36 platform
Tervező John Romero
Sandy Petersen
Tom Hall
Bobby Prince (zeneszerző)
Verzió 1.9
Játékmódok Singleplayer, multiplayer
Adathordozó 3½" floppy, 1 CD
Rendszer-
követelmény 386-os CPU, 4 MB RAM
Irányítás Billentyűzet, egér (opcionális)
Letöltés: DoomPack
Ha nem működik a felső link:Link2
Tartalmazza:
*DOOM
*Doom 2
*Final Doom
*Doom The Plutonia Experiment
*Doom Evilution
*Doom Ultimate
[ Szerkesztve ]