A jómunkásember, mint érték.

Hidegüzemben dolgozom mint minőségellenőr. A feladatom a mérés, nagyon leegyszerűsítve.
Két éve kerültem a munkahelyemre, és nagy büszkeséggel mondhatom, dolgozópárti vagyok. Még csoda, ők neveltek, tanítottak (jó fater is, de ez kicsit más megközelítés...) a szakma alajaira. Alapból az voltam, csak ez előjött az idők folyamán.
Naszóval. Van nekünk ám menedzsmentünk. Húúú, ezek néha mekkora taplók.
Mondom a lényeget. Évi néni 30as évei elején jár: főiskolai végzettség, köbméternyi képzés után azonban még mindíg nem sikerült levakarnia magáról a taplóságot.. Formás segg, almacickók, de az ő esetében (népszerűsége okán) a fantáziánk nem indul be...
Az üzembe egy folyosó vezet. Ahogy belépünk, szemben állnak új szerzeményeink; a Mandelli megmunkálóközpontok.
Ezek tetején található a "sziréna" más néven lámpa. Messziről jelzi, hogy a gép megy (zöld) beavatkozásra vár (sárga) vagy hibát észlelt (piros). Na, Évi néni az üzemből ment a folyosón keresztül az irodaépületbe. Áldott legyen a perifériás látása, meglátta hogy épp piros volt a lámpa, és a folyosó közepén, ahol még látni lehetett a piros fényt, lefényképezte. 10 perc múlva a főnökük e-mailt kapott: azonnal magyarázza meg, miért nem nem ment a gép.
Felvetődik a kérdés: mi a bánatos francért tartjuk ezt az ingyenélő rinyát? Nincs ennek jobb dolga mint a kollégák zaklatása? Ezért kapja a fizetését?
Nem egyszerűbb békén hagyni az erre érdemeseket? (nem lustákat..) Ugyanis ha nem basszák fel a dolgozó idegeit, akkor ő jobban oda tud figyelni a munkájára, kisebb eséllyel hibáznak, és 300.000 forintos darabértéknél ez nem elhanyagolható... de ehhez egyetem kell a gyagyásnak.. váááá
Szóval nemá hogy a szar húzza le a WC-t!

Persze van ellenpélda is, de az ő arányuk kb akkora mint a fenti történet és ez a mondat betűaránya. És ez bizony nagy szégyen...

[ Szerkesztve ]