Poseidon ROG mod

Hirdetés

Szivattyú és radiátor

A vízhűtésben az egyik legfontosabb elem, a keringtető szivattyúnak is valami látványos és egyben hasznos dolgot terveztem meg. A habosított lemezből váltakozó színben egyforma széles csíkokat vágtam, majd dupla rétegeket illesztettem össze, amiket párosával az egyik sarokhoz mint forgáspont, elforgatva ragasztottam össze.

Ezt követően a szivattyúház körvonalait felrajzoltam az elhelyezésének megfelelően, és fúróval, majd dekopír fűrésszel kivágtam. reszelő és csiszolóvászon segítségével elnyerte a végső formáját. Ez azonkívül hogy dekoratív, egyúttal rezgéscsillapító funkciót is betölt.

A végleges helyén így fog kinézni.

A gépház -már ha esetünkben lehet ezt a jelzőt használni- tetejébe került radiátorhely is hasonló látványdekorációt kapott. Elsőként a fekete alaplemez került méretre vágva. Ezt követően az ASUS GTX 780 videó kártya burkolatán is látható piros elemeket alakítottam ki. Először felrajzoltam, szikével pontosan kivágtam, majd így kapott darabot átjelöltem a piros lemezre, amit végül egy kis igazítást követően beillesztettem az így kialakított helyre.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Egy olcsó gépház újjászületése. Kétszer.

    Egy utazás, amit a lehető legkevesebb befektetéssel próbáltam megvalósítani, 2011-ben indult, és azóta sem ért véget.

  • Full carbon mATX dobozka

    Meglévő mATX konfigot épitettem be a lehető legkisebb házba, kapott új elő és hátlapot, majd az egészet lefóliáztam.

Előzmények